A szénhidrátok és főként a cukrok étrendi szerepének megítélése rendkívül ellentmondásos. Összefoglaltuk a legfrissebb tényeket és az életmód-tanácsokat.
Kína az eddigiekhez képest szélesebbre tárta kapuit az Egyesült Államok filmipara előtt, ami több amerikai film fogadását és jobb üzleti feltételek biztosítását jelenti. A korábbi kvótán felül Kínában ezentúl évi 14 3D, vagy IMAX formátumú amerikai filmet vetíthetnek. Hollywood a hazai piacon sem panaszkodhat, a visszaesés után idén a hétvégi bevételek sorra túlszárnyalják a tavalyi eredményeket.
Fűtött, kivilágított, ultramodern a győri kórház tetején lévő helikopter-leszálló. Használni azonban nem lehet, és ennek nem fizikai, hanem bürokratikus akadálya van.
Fél éve dolgozunk együtt, de nem láttam még soha. Lehetséges ez? Hát persze. A multinacionális cégek munkatársai naponta dolgoznak együtt, kommunikálnak olyan kollégákkal, akikkel soha nem találkoztak személyesen. A mátrix szervezetekben ez mindennapos élmény, ugyanakkor nem jelenti azt, hogy mindenkinek könnyű megbirkóznia a helyzetből fakadó kihívásokkal.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett 8 hetes hátralévő futamidejű (D120418) diszkontkincstárjegy aukcióra összesen 80,2 milliárd forintnyi vételi...
A múlt év utolsó negyedévében ugyan többen haltak meg közúti balesetben a magyarországi utakon, mint a megelőző év hasonló időszakában, az egész évet tekintve azonban tavaly kevesebben vesztették életüket, illetve sérültek meg, mint egy évvel korábban; a halálos áldozatok csaknem fele vétlen áldozat volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)....
Irán segítségére sietett Törökország és Kína, hogy enyhítsék az ENSZ szankcióinak hatását a nukleáris programja miatt büntetett közel-keleti országra – számol be a brit The Telegraph. Ennek keretében Kína és Törökország pénzügyi intézetein keresztül sietett az iráni központi bank segítségére, hogy a Teherán számára elengedhetetlen termékek megvásárlásával biztosítsák az iráni gazdaság további…
A The Sun című angol lap beszámolója szerint akár élete végéig szóló eltiltással is sújthatják a szombati, müncheni profiboksz gálán botrányos módon összeverekedő Dereck Chisorát és David Haye-t.
Úgy tűnik, ez a szakítás végleges. Barátai szerint a szupermodell szinte fellélegzett, amikor a mindenki által csodásnak vélt kapcsolata véget ért férjével.
Annak ellenére, hogy a létesítménygazdálkodási piac mintegy 400 ezer munkavállalóval a hazai nemzeti össztermék több mint 7 százalékát adja, alapvető szabályozási hiányosságokkal küzd. Szakmai irányelvek, etikai normák, képzettséghez kötött működési jogosultság, működést szabályozó szakmai felelősségbiztosítás – mind-mind válaszra váró nyitott kérdések. Az iparág, amely szolgáltatásait szinte…
Hétfőn nyolchavi csúcsra drágult a kőolaj: az északi-tengeri Brent ára meghaladta a hordónként 121 dollárt, ennyibe tavaly júniusban került utoljára az Európában mérvadónak számító olajfajta.
A frankfurti repülőtéri sztrájk miatt késésekre lehet számítani a Budapest és Frankfurt között közlekedő járatoknál, de eddig minden járat elindult, és nem érkezett jelzés törlésről - nyilatkozta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-nek hétfőn.
Az Aerosmith frontembereként mindent megkapott: szexet, drogot, dollármilliókat, Steven Tyler azonban megtapasztalta a siker árnyoldalait is. Sorozatunk első részében korai balhéiról olvashatnak.
A három, Európai Bizottság által kifogásolt törvény kapcsán a miniszterelnök szóvivője elmondta, azokban a kérdésekben módosít a kormány, amelyek nem számítanak nemzeti érdeknek.
Valóságos arzenált, benne 43 darab, levegőben lévő repülőgépek kilövésére alkalmas rakétát találtak az algériai biztonsági szervek az ország délkeleti részén, nem messze a líbiai határtól - jelentette hétfőn az El Watan című, francia nyelvű helyi lap.
Soha annyi céget nem jegyeztek be az építőiparban egyetlen hónap alatt, mint idén januárban. Ha a jelenlegi tendenciák nem változnak, 2012-ben 20 százalékkal több cég próbál talpon maradni feleannyi munkából, mint 2006-ban, ami közgazdasági nonszensz. Last minute cégalapítási roham a szigorítás előtt.
Garai István országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a 2010-es 130.146 forintról a KSH adatai szerint 2011 első negyedévében 118.118 forintra csökkent az egészségügyi dolgozók nettó átlagkeresete, majd idén újabb tízezer forinttal. A rezidensek az elmúlt évben 4700 forintot veszítettek az adóváltozásokkal, 83.800 forintos átlagbérük alacsonyabb, mint a budapesti utcaseprőké -…
A csecsemők és gyermekek leggyakoribb bőrgyógyászati betegsége az atópiás eredetű bőrgyulladás (atopiás dermatitis). Fő tünete a majdnem állandó jelleggel fennálló és alig csillapítható viszketés és száraz bőr.
A magyar lakosság a nyugati országokon is túltesz, ami a lakásbiztosításokat illeti. Egy friss kutatás szerint a lakosság számottevő része a megfelelő biztosítás meglétét az öngondoskodás részének tartja. Többségünk viharos időkre számít, egyre több természeti katasztrófára - ez is közrejátszik abban, hogy az ügyfeleknek nem az ára legfontosabb.
Vajon miként gyulladt ki Bucimaci háta és füle? Ez nem egy rajzfilm forgatókönyvéből vett felvetés, hanem a kecskeméti bíróságon tárgyalt állatkínzás legfontosabb kérdése.
Az elmúlt években a hazai szállodák számára is egyértelművé vált, hogy az online jelenlét alapvetően hozzájárul a sikerhez: 2010-ben a hazai 3-5 csillagos szálláshelyek szobaéjszakáinak közel harmadát online foglalták. A webes értékesítés sikeréhez azonban csupán alapkövetelmény, de messze nem elegendő a megfelelő minőségű weboldal kialakítása.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közlése szerint az Alföldön változó nagyságú belvíz alakulhat ki az olvadás miatt. A főigazgatóság felkészült a várható helyzet kezelésére.
Késésekre lehet számítani a frankfurti repülőtéri sztrájk miatt a Budapest és Frankfurt között közlekedő járatoknál, eddig minden járat elindult, és nem érkezett jelzés törlésről - nyilatkozta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója.
Az InfoRádió ma este 7 órakor kezdődő Aréna című műsorának vendége Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára. A beszélgetés témája a lezárult végtörlesztések, a bankszektor helyzete. ...
A barcelonai teszten mutatkozik be igazán a Mercedes új versenygépe, amitől tart a Red Bull, mivel szerintük egy titkos technikai megoldást vetnek majd be Schumacherék. Mellettük már a Lotustól is fél az istálló.
Irán nehezen talál vevőt exportra szánt olajának csaknem negyedére, jeleként annak, hogy az iráni nukleáris fejlesztési program miatt bevezetett nyugati szankciók máris éreztetni kezdik hatásukat - írta a hétfői Financial Times.
Irán nehezen talál vevőt exportra szánt olajának csaknem negyedére, jeleként annak, hogy az iráni nukleáris fejlesztési program miatt bevezetett nyugati szankciók máris éreztetni kezdik hatásukat - írta a hétfői Financial Times.
Késésekre lehet számítani a frankfurti repülőtéri sztrájk miatt a Budapest és Frankfurt között közlekedő járatoknál, eddig minden járat elindult, és nem érkezett jelzés törlésről - nyilatkozta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója az MTI-nek hétfőn.
A legfrissebb munkaerőpiaci adatok valamelyest javulást mutatnak a foglalkoztatottak számának emelkedését illetően, a további bővülést azonban erősen beárnyékolja, hogy több hazai felmérés, köztük a K&H kkv bizalmi index kutatás eredménye is azt mutatja, hogy a hazai kkv-k egyre nagyobb mértékben terveznek elbocsátásokat. Ezt a szándékot ellensúlyozhatja a kifejezetten kkv-k részére kiírt,…