Budapest — Kövér László házelnök ragaszkodik hozzá, hogy legyen a parlamentnek egy saját rendfenntartó egysége. A fideszes politikus ugyanis a honatyák biztonsága miatt aggódik. Kövérnél az elmondása szerint az verte ki a biztosítékot, amikor egy jobbikos képviselő szamurájkarddal hadonászott a Parlament épületében.
Már most biztos, hogy nem lesz egyszerű dolga a január 29-i román-uruguayi mérkőzés levezénylésével Kassai Viktornak. A délkelet-ázsiai fogadási maffia ugyanis megpróbálta megvesztegetni a Román Labdarúgó Szövetséget (FRF), hogy Kassai helyett másik játékvezető fújja a meccset.
A 900-as frekvencia árveréssel és döntéssel kapcsolatban három, már a piacon lévő mobilszolgáltató a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone fellebbezett - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn az MTI-vel.
Átadták a Bioenergy-Miskolc Szolgáltató Kft. 780 millió forint beruházással felépített új, 3 megawatt kapacitású biomassza tüzelésű fűtőművét hétfőn Miskolcon, a létesítménnyel évente egymillió köbméter földgáz takarítható meg.
Tovább folytatódott az MTelekom szárnyalása, a telekomcég papírjaiból nem fogyott ki a pénteki lendület, 3 milliárd feletti forgalomban erősödött ma is. A kedvező nemzetközi hangulatban a forint öthavi csúcsra emelkedett az euróval szemben.
Olvadoztak a pluszok a pesti parketten a délután folyamán, az emelkedésben kezdeten még élenjáró magyar piacot az osztrák és a román börze is maga mögé utasította. A BUX végül 1,1%-os emelkedéssel...
A kormány azzal bízta meg a Nemzetgazdasági Minisztériumot, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy közös előterjesztésben mutassa be a BKV jelenlegi buszparkjának állapotát és összetételét, vizsgálja meg a hazai gyártási kapacitásokat és a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat - válaszolta a nemzetgazdasági tárca hétfőn az MTI kérdéseire.
12 milliárd eurónyi életbiztosítási tartalékára kötött csereügyletet az Aegon a Deutsche Bankkal - írja a Financial Times. Az ügylet (life expectancy swap deal) révén egy tőkepiaci megoldás keretében...
Több kilométeres torlódás alakult ki az M0-s fóti lehajtójánál hétfőn késő délután. A Megyeri hídon egy meghibásodott kamion akadályozza a közlekedést - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az előttünk álló héten továbbra is a görögországi hitelcsomaggal kapcsolatos tárgyalások határozzák meg a befektetői hangulatot. Ha sikerül megegyezni a feltételekről, tovább fokozódhat a kockázati...
Hiába tart fél éve a vizsgálat, a rendőrség nem tudta lezárni a nyomozást a Magyar Szigeten tavaly augusztusban elhangzott gyűlölködő kijelentések ügyében.
Szó sincs arról, hogy a címvédő Stoner azonnal felhagy a versenyzéssel és egy farmon fog gazdálkodni, csupán a minap bejelentett, új támogatói szerződést írt alá egy olasz, traktorokat gyártó céggel.
A nemzetgazdasági tárca érthetetlennek tartja a SZÉP Kártya kibocsátásának feltételeit ért uniós kritikát, és az Erzsébet-utalvány vizsgálatát is indokolatlannak nevezi hétfői reagálásában.
A nyugat-dunántúli régió megyéi közül Zala zárta a legjobb turisztikai évet tavaly; a 4,351 millió vendégéjszaka 45 százalékát itt töltötték a turisták, s a több mint 50 milliárdos bevétel közel fele is Zalában realizálódott - írta hétfői számában a Zalai Hírlap.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,21 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 19.354,75 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A kormány azzal bízta meg a Nemzetgazdasági Minisztériumot, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy közös előterjesztésben mutassa be a BKV jelenlegi buszparkjának állapotát és összetételét, vizsgálja meg a hazai gyártási kapacitásokat és a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat - válaszolta a nemzetgazdasági tárca hétfőn az MTI kérdéseire.
Santa Barbara — A szerelem megfiatalít – eme tézist mi sem bizonyítja jobban, mint Jennifer Lopez (42) , aki pajkos új kedvese mellett hároméveskori önmagához tért vissza.
Műszaki hiba miatt füstölt egy metrószerelvény a Batthyány téri megállóban a 2-es vonalon hétfő délután, emiatt nem jár a metró a Deák tér és a Déli pályaudvar végállomás között, ezen a szakaszon pótlóbuszok közlekednek - tájékoztatott Erős János, a BKV fődiszpécsere.
Újabb labdarúgó sérült meg nem mindennapi körülmények között: ezúttal az argentin Ever Banega tankolás közben vált harcképtelenné hónapokra. Az elmúlt években többen tv-nézés közben, fürdőszobában sérültek meg vagy az edzői harag miatt dőltek ki.
Elszomorítóan kevesen, mindössze néhány százan lézengtek a Budapest Papp László Sportarénában, illetve Győrött a vasárnapi Összefogás koncerten. Ez leginkább azért érthetetlen, mert az államadósság csökkentésére meghirdetett jótékonysági rendezvényen rengeteg jó énekes lépett fel, köztük Mészáros Árpád Zsolt
ATLANTI-ÓCEÁN – Teljesen tönkremehetett Rakonczay Gábor (31) műholdas telefonja. Az Atlanti-óceánon egyedül átkelni próbáló kenust tizenöt napja nem tudja utolérni felesége.
Komoly teher a minimálbér és a szakmai bérminimum nagymértékű kötelező emelése a kereskedelemben is, sok vállalkozásnál a béremelésre szánt összeg nagy részét elviszi. A cégek többsége a munkahelyek megtartását tekinti fő feladatának, így a bérkompenzáció alakulásával kapcsolatban vegyes a kép Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint. A kötelező béremelést minden, a…
Megszűnt az egy összegű, évi 12-16 ezer forintos lakásrezsi-támogatás, a havi közműdíj-kompenzáció pedig a felére csökken - írja az Index. A Hálózat Alapítványnak idén ennyire futja, a fővárosi önkormányzat és közműcégei ugyanis két éve nem támogatják a szervezetet. Elképzelhető, hogy jövőre már ez sem lesz, családok ezrei kerülnek közelebb a kilakoltatáshoz....
Támogatta az Országgyűlés, hogy Magyarország csatlakozzon az új uniós fiskális paktumhoz. Martonyi János külügyminiszter erről szóló előterjesztését hétfőn fogadta el a parlament.
A PORT.hu és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. több éve tartó együttműködése újabb állomásához érkezett, mivel a Libri Csoport többségi tulajdont szerzett a PORT.hu-ban.
Budapest – Szakmailag én vagyok a Benjámin – állította Bereczki Zoltán (35) magáról, amikor szóba került a Megasztár zsűrijének munkássága, hiszen négyüknek összesen többtucatnyi szerep áll a hátuk mögött.
Támogatta az Országgyűlés, hogy Magyarország csatlakozzon az új uniós fiskális paktumhoz. Martonyi János külügyminiszter erről szóló előterjesztését hétfőn fogadta el a parlament.
Támogatta az Országgyűlés, hogy Magyarország csatlakozzon az új uniós fiskális paktumhoz. Martonyi János külügyminiszter erről szóló előterjesztését hétfőn fogadta el a parlament. A 2013....
Olaszországban és Európában is aggodalommal figyelik a budapesti sajtószabadság helyzetét - ezt a nyugtalanságot tolmácsolta a római magyar nagykövetségnek hétfőn szervezete nevében Roberto Natale, az Olasz Nemzeti Sajtószövetség (FNSI), az olasz újságírók egységes szakszervezetének elnöke.
Együttműködési megállapodást kötött a magyar állami tulajdonú Mecsek-Öko Zrt. és a Mecsekérc Zrt. az ausztrál Wildhorse Energy Ltd.-vel a mecseki uránbányászat beindítása érdekében, amiről a Wildhorse pénzügyi vezetője tájékoztatta a Napi Gazdaságot.