2012. február 21. kedd

febr. 21
16:51
Bezzeg a lengyelek – csúcson a varsói tőzsde (Privátbankár)
Rekordévet zárt tavaly a varsói értéktőzsde, a részvények 60 milliárd euró értékben cseréltek tulajdonost, elsősorban a külföldi befektetők 47 százalékos aktivitásának köszönhetően. A varsói értékpapír-forgalom tavalyi értéke 12 százalékkal haladta meg a 2010. évi rekordot.
febr. 21
16:51
Kalózok a Bayern ellen (Blikk)
BASEL – Különös hadicsellel készül a Basel labdarúgócsapata a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre. A svájci együttes játékosai fél szemüket letakarva edzettek, jelezve, hogy kalóztámadással akarják elsüllyeszteni a német „hadihajót".
febr. 21
16:51
Elkészült a főváros BKV-finanszírozási koncepciója (Infostart)
Elkészült a kormánynak ígért BKV-koncepció, a dokumentumot kedden kapja meg a kormány tárgyalódelegációja - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. Az InfoRádió úgy tudja, hogy akár már a mai kormányülésen szó lehet a közlekedési vállalat helyzetéről.
febr. 21
16:51
Elmondta Erdősnek, hogy ez nem a Playboy (Kreatív Online)
Szikár szakmai lapnak indult a Kreatív húsz éve, de volt az AdAge licenclapja is. Az alapító Somoskői Gáborral beszélgettünk.
febr. 21
16:53
Egy centin múlt Dobrovitz József élete (Blikk)
Vecsés – Egyetlen centiméteren múlott csak, hogy utoljára dobbanjon Dobrovitz József (20) szíve.
febr. 21
16:54
Már tárgyal a Tesco az Erzsébet-utalványok elfogadásáról (Portfolio)
Jó esély van arra, hogy hamarosan a Tescóban is lehet majd Erzsébet-utalvánnyal fizetni, miután már tárgyal néhány külföldi céggel a Nemzeti Üdülési Szolgálat - írja a Világgazdaság. Tárgyal...
febr. 21
16:54
Jelentősen csökkenhetnek a jenhitelesek terhei is (Pénzcentrum)
Több, a devizahiteleseknek kedvező fideszes módosító indítvány is érkezett az új árfolyamgát alkalmazásáról szóló törvénymódosításhoz kedd délutánig....
febr. 21
16:55
Maros Gábor balhéja: Pénzért nem imádkozom (Blikk)
Budapest — Nézeteltérésbe keveredett Maros Gábor a Szent István-bazilikában. Az operaénekes egy biztonsági őrrel keveredett szóváltásba a bejárat előtt. Kérésünkre Maros elmesélte, mi robbantotta ki a vitát.
febr. 21
16:57
Transzferhíradó: Torrest és Drogbát adná a Chelsea Cavaniért (Sport365)
Lemaradtál a legfontosabb átigazolási hírekről? Mi összefoglaljuk neked az elmúlt napok legfontosabb pletykáit Angliától Kínáig. Transzferhíradó az átigazolási időszak után is, kizárólag itt, a sport365.hu oldalon
febr. 21
17:00
20 százalék felett nőtt az online bűncselekmények száma (ProfitLine)
Magyarországon mintegy 900 ezer felnőtt esett áldozatul tavaly online bűncselekménynek, ami 21 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a legnagyobb visszaélések bankkártyákkal történtek, a támadások összesen 21 milliárd forint veszteséget okoztak az áldozatoknak.
febr. 21
17:02
Magyarország erős Európában érdekelt (ProfitLine)
Magyarország erős Európában érdekelt, de olyan integrációban, amelyben a döntéshozatalban a nemzeti érdekek szerepet kapnak, figyelembe veszik azokat - emelte ki Hidvéghi Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a Joint Venture Szövetség (JVSZ) keddi budapesti rendezvényén.
febr. 21
17:03
Ramires 2017-ig hosszabbíthat a Chelsea-vel (Agroinform)
A brazil középpályás stabil kezdőjátékos lett André Villas-Boasnál és már 8 gólnál tart ebben a szezonban.
febr. 21
17:05
Radwanskát három játszmára késztette a kanadai Wozniak (Agroinform)
Wozniak a harmadik játszmában a győzelemért adogathatott, de nem tudott élni a lehetőséggel, végül vereséget szenvedett.
febr. 21
17:07
A diósgyőri vezetők örülnek L. Ákos őrizetbe vételének (Agroinform)
Dudás Hunor kijelentette, nem engedhetik meg, hogy besározódjon a klub neve, ezért segítik a hatóságok munkáját.
febr. 21
17:09
Rakétasilókat leplezett le Rózsa György (Blikk)
BUDAPEST – Egy neves kollégája szerint egy puli kutya és egy gőzmozdony találkozásából született Rózsa György (64), aki már egy kicsit több is, mint 45 éve van a királyi televízió képernyőjén.
febr. 21
17:09
Ez az Inter focistáinak utolsó esélye (Blikk)
MARSEILLE – A bizonyítás utolsó esélyét jelenti az Internazionale focistái és edzője számára a Marseille elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő párosmeccse.
febr. 21
17:09
Lemondott a NOB olasz alelnöke (Agroinform)
Mario Pescante azt követőe mondott le, hogy az olasz kormány nem támogatta Róma pályázatát a 2020-as olimpiára.
febr. 21
17:09
Póker miatt kaphat két évet (Blikk)
febr. 21
17:09
Kondor Bélát digitális nagyítóval (Kreatív Online)
Óriásfelbontású festmények az MNG honlapján.
febr. 21
17:12
Bundabotrány: újabb labdarúgót vittek el a nyomozók (ATV)
Újabb gyanúsítottja van a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügynek: kedden egy diósgyőri labdarúgót állítottak elő és vettek őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai.
febr. 21
17:14
Elkészült a kormánynak ígért BKV-koncepció (ATV)
Elkészült a kormánynak ígért BKV-koncepció, a dokumentumot kedden kapja meg a kormány tárgyalódelegációja - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója kedden az MTI-vel.
febr. 21
17:21
Túléltek, megszűntek, szárnyalnak és mélyrepülnek - és te ki vagy Derek Chisora? (Agroinform)
Újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amelyben néhány elgondolkodtató történést elevenítünk fel.
febr. 21
17:27
Két hónapig behavazott autója foglya volt (Blikk)
Éjszakánként mínusz 30 fok alá csökkent a hőmérséklet, étele pedig alig volt
febr. 21
17:27
Gyurcsány kevesebb Orbán Viktort kíván az országnak (Gondola)
Gyurcsány Ferenc másfél órás évértékelőjében a kilencvenes évekről, a köztársaságról és a szabadságról beszélt. Fidesz: az emberek nem kérnek Gyurcsányból.
febr. 21
17:27
Hoffmann Rózsa után akartak robbantani (Blikk)
febr. 21
17:30
Hoffmann Rózsa: felelős döntést kell hozniuk a diákoknak (Alternatív Energia)
Felelős döntést kell hozniuk a diákoknak a továbbtanulásukról, ebben kíván segíteni az oktatásért felelős államtitkárság - indokolta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Start a diplomáért címmel szervezett konzultációs fórumsorozat megszervezését kedden Debrecenben.
febr. 21
17:30
Több évre is búcsút inthetünk az uniós milliárdoknak? (Portfolio)
Nem kizárt, hogy Magyarország esetében bekövetkezik az az - első ránézésre - ellentmondásosnak tűnő szituáció, amikor is az Európai Unió az egyik kezével ad (egy biztonsági hálóként funkcionáló...
febr. 21
17:30
Vadai: Kövér László szerepzavarban van (ATV)
Küldetéstudatos, ostoba politikusoknak nevezte Vadai Ágnes a Házőrség ötletét felvető kormánypárti képviselőket.
febr. 21
17:30
Videó: 222 gól 13 percben - Lionel Messitől (Sport365)
Nem vitás, hogy korunk (egyik) legjobb labdarúgója az argentin Lionel Messi. A háromszoros aranylabdás játékos pályafutásának összes gólját összegyűjtötte és összevágta egy lelkes rajongó - nekünk nem marad más, csak a gyönyörködés az argentin zseniben!
febr. 21
17:32
Megtartotta erejét a forint, emelkedtek a hozamok (Portfolio)
Kedd hajnalban fontos szinteket tört át a forint euróval szembeni árfolyama és a javuló nemzetközi befektetői hangulat közepette erősödött tovább. Fontosabb makrogazdasági adatok hiányában a...
febr. 21
17:32
Pokorni az új nemzeti alaptantervet kritizálta (ATV)
Pokorni Zoltán szerint aggályos, hogy a szakképzés idejét négyről három évre rövidíti le a Nemzeti alaptanterv (NAT), ráadásul drasztikusan csökken a közismereti órák száma.
febr. 21
17:39
Az Alfa Omegája - Alfa Romeo T33/2 Stradale (Auto Pult)
Az olasz autógyártás joggal vált ki kétes érzelmeket a rajongókból, és a külső szemlélődőkből egyaránt, hiszen az egyik oldalon ott áll a sokat emlegetett, ám objektív szemlélettel mégis meghatározhatatlan lélek-kultusz, míg a másikon a laikusok által joggal elvárt megbízhatóság, és minőség. S, valóban: hiába találkozunk gyakorta mindkét oldal pártolóival, tesztjeink kapcsán tudjuk, hogy az Alfa…
febr. 21
17:39
Arbeloa, Khedira és Callejón is kezd Moszkvában (Agroinform)
Marcelo helyén Coentrao kezd, Granerót a felépültKhedira váltja, és kikerült a csapatból Kaká is.
febr. 21
17:45
Tízszer marta meg a mérges pók, túlélte (Blikk)
Southampton – Tízszer marta meg a mérges pók a gyanútlanul vásárolgató férfit, az özvegy pókok családjába tartozó ízeltlábú akár meg is ölhette volna áldozatát, ha az nem vesz be allergia elleni szert.
febr. 21
17:45
Giró-Szász: Nehezen lehetne megmagyarázni, ha korlátoznák a kohéziós támogatást (Infostart)
A kormányszóvivő szerint precedenst teremthetne, ha korlátoznák Magyarország hozzáférését a kohéziós alaphoz. A döntés nehézséget okozhat más, rosszabb gazdasági mutatókkal rendelkező országoknak is. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerint a gyakorlatban nem fog sor kerülni arra, hogy Magyarország a túlzottan magas államháztartási hiány miatti szankcióként ne…
febr. 21
17:45
Zöld út a varsói stadionnak (Blikk)
febr. 21
17:47
Schumi mutatta be az új Mercedest (Blikk)
febr. 21
17:48
Trónkövetelő az okostelefon-piacon: az nfc-képes Panasonic eluga (x) (Éva Magazin)
A Panasonic bemutatta az ELUGA okostelefont, amellyel berobbanni szándékozik a készülék-piacra.
febr. 21
17:48
Szolgáltató központot állít fel a CIG (Portfolio)
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közölte, hogy az igazgatóság ma döntött a társaság és az általános biztosító leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. ("EMABIT")...
febr. 21
17:48
Csúcson a hungarikumok - ilyen lesz a szabályozás (Pénzcentrum)
A Parlamentben megkezdődött a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényjavaslat általános vitája....
febr. 21
17:48
A gyomorrák tünetei és rizikófaktorai (WebBeteg)
Azokban a családokban, ahol előfordult már gyomorrák, a panaszok fokozott figyelése, rendszeres orvosi ellenőrzése javasolható, egyébként a megfelelő életmód segíthet megelőzni a betegség kialakulását. Tekintse meg, hogy milyen tünetekre érdemes odafigyelni, illetve melyek azok a rizikófaktorok, amik veszélyt jelenthetnek.
febr. 21
17:50
A márciusi Éva tartalmából (Éva Magazin)
Iskolamelléklet! Zöld témák 29 oldalon! És ez még nem minden! Keresd február 22-től az újságárusoknál.
febr. 21
17:57
Bölöni László is kiborul néha - videó (Agroinform)
Bölöni Lászlót, a PAOK Szaloniki vezetőedzőjét igencsak kihozta a sodrából egy bírói döntés az Aris elleni meccsen.
febr. 21
17:59
Az utolsó pillanatban mentett döntetlenre a CSZKA a Real Madrid ellen (Agroinform)
Ronaldo a 28. percben remek kapáslövéssel juttatta előnybe a királyiakat, Wernbloom a hosszabbításban egyenlített.
febr. 21
18:03
Erborének állt két magyar riporter (Blikk)
Budapest–Szudán – Alig néhány olyan fehér ember akad a világon, aki találkozhatott a Kenya és Szudán határán élő erbore törzs tagjaival.
febr. 21
18:03
Új vezető a Noguchinál (Kreatív Online)
Külföldről érkezett az ügynökség új munkatársa.
febr. 21
18:03
500 milliárd forint végveszélyben (Blikk)
Budapest – Elfogyott az Európai Bizottság türelme, és várhatóan először rajtunk veri le a port!
febr. 21
18:03
ÉLŐ: CSZKA-Real Madrid, Bajnokok Ligája nyolcaddöntő (Sport365)
Kövesd nálunk élőben a CSZKA-Real Madrid mérkőzést. A találkozó egyértelmű esélyese a királyi gárda, ám az orosz télben, a műfüves pályán bármi megtörténhet. Kezdés este hatkor!
febr. 21
18:06
Szerdán megalakul a versenyszféra konzultációs fóruma (ProfitLine)
Megalakul szerdán a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma, amelyen a jövőben a munka világát érintő kérdésekről egyeztet a kormány a versenyszféra munkaadói és munkavállalói érdekképviseleteivel - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.
febr. 21
18:08
Az új román kormány is betartja IMF-fel szembeni kötelezettségeket (ProfitLine)
Az új román kormány a folytonosság üzenetét kívánja közvetíteni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé, és betartja az IMF-fel szemben elődje által vállalt kötelezettségeket - jelentette ki Mihai Razvan Ungureanu új román miniszterelnök, aki tárgyalásra hívta Románia nemzetközi hitelezőit.

Keresés