Claudia Schiffert kis híján Karl Lagerfeld, a híres divatdiktátor taszította a mélybe, amikor kijelentette: „a modellszakmában az anyatípus nem kelendő”. A 180 centi magas Schiffer első gyermeke születése után ugyanis felszedett pár kilót, nőiessé vált, ám Lagerfeld szigorú szavaira őrült diétázásba kezdett, aminek következtében a mérleg alig 50 kilót mutatott.
Magyarország – Szőnyi Oxána nyerte el idén a Magyarországi Siketek Szépe címet. Az ifjú hölgy azért indult a megmérettetésen, hogy megmutathassa, ugyanazt érzik, látják, szeretik azok is, akik kénytelenek a hangok nélküli világban élni.
A Szeged hazai medencében nyert a címvédő szerb Partizan Beograddal szemben a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának főcsoportos zárókörében vasárnap, így a magyar együttes jutott még be a Vasas mellett a C jelű négyesből a legjobb nyolc közé. A mérkőzés előtt a belgrádi csapat ultrái rátámadtak a szegedi drukkerekre. Az összecsapásban az egyik szegedi törzsszurkoló megsérült, s orvosi ellátásra is…
Budapest – Válogatott labdarúgóval erősít a Ferencváros? A Blikk információi szerint nagy esély van arra, hogy Bodnár László (32) az NB I 9. helyén álló zöld-fehéreknél folytassa pályafutását.
Kihúzták a Hatoslottó 8. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten ismét nem volt telitalálat, így egy hét múlva 414 millió forint keresi majd gazdáját....
A Szeged hazai medencében 9:8-ra nyert a címvédő szerb Partizan Beograddal szemben a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának főcsoportos zárókörében vasárnap, így a magyar együttes jutott még be a Vasas mellett a C jelű négyesből a legjobb nyolc közé.
Immár hagyomány, hogy tavasszal több környezetvédő szervezet összefogásával aukciót szerveznek New Yorkban. Rendszerint világsztárok szolgáltatják az árverezésre a műtárgyakat. A harmadik "Zöld aukcióra" április 11-én kerül sor a Christie's aukciós házban, mely a nemes célra tekintettel ezúttal is ingyen vesz részt a kezdeményezésben. Interneten is lehet licitálni március 29-től április 19-ig.
Dunakeszi–Budapest – Beteg kisbabája miatt kér kegyelmet H. Zsuzsanna, akit azért ítéltek letöltendő börtönre, mert három évvel ezelőtt megölte és mélyhűtőládába rejtette csecsemőjét.
A jelek szerint visszavonhatatlanul közeleg a tavasz: a hétvégén aki tehette, kimozdult a szabadba, élvezte a napsütést a január végén, február elején tapasztalt fogcsikorgató hideg után. A Pénzcentrum.hu természetesen nem hagyta elolvadni a legjobb témákat sem, így 2012. 8. hetében szót ejtettünk például arról, hogy Mága Zoltán ingyen kapta meg az Arénát újévi koncertjéhez, hogy a pénzügyi…
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt kolozsvári parlamenti képviselője bejelentette, ügyészségi feljelentést tesz a Vegyépszer által épített kolozsvári körgyűrű ügyében.
A megtakarítások közül jellemzően nem az aranybefektetésekhez nyúltak a devizaalapú jelzáloghitelek végtörlesztésekor az emberek. A nemesfémek magyarországi forgalmazására specializálódott Conclude Befektetési Zrt. tapasztalatai alapján a náluk kezelt aranybefektetéseknek mindössze 2-3 százalékát szabadították fel kifejezetten végtörlesztési céllal az ügyfelek.
Ma 18 órakor utolsó csoportmérkőzését vívja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája D csoportjában, a Pick Szeged. A magyar csapat ellenfele a spanyol Reale Ademar León lesz, amely jelenleg a harmadik helyen áll a csoportban.
Sokkoló élményben volt része a 25 éves John Knight-nak, mikor egy 120 kilós meztelen nő hirtelen felpattant kocsija orrára, és betörte szélvédője üvegét.
A Real Madrid Cristiano Ronaldo 54. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert a Rayo Vallecano stadionjában, a spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A kormány elutasítja a megszorítások politikáját – írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében a Fidesz szóvivője. Selmeczi Gabriella a szocialista Tukacs István szavaira reagált, aki arról beszélt, hogy a kabinetnek parlamenti vitában kellene bemutatnia és megvédenie a kedden nyilvánosságra került „megszorító intézkedéseket”.
Legnagyobb meglepetésre Csaba az utolsó villavacsora alkalmával bevallotta: csak játszotta a mártírt a játékban. A Helyes pasinak éppen riválisa, Attila adta az ötletet ahhoz, hogyan játssza végig a VV-t.
Anglia és Wales nagy részén, a legfontosabb mezőgazdasági vidékeken, öt hónapja nem esett elegendő mennyiségű csapadék. Hó hullott, de hamar elolvadt, nem tudta pótolni a tározókból eltűnt vízmennyiséget. Ha így megy tovább, nyárra komoly vízhiány és aszály várható.
A két amerikai tisztet egy afgán kollégájuk lőtte le szombaton a kabuli belügyminisztérium épületében, miután a bagrami Korán-égetési esettel kapcsolatban vitába keveredtek – közölte vasárnap egy meg nem nevezett afgán kormányzati forrás.
Izrael pilóta nélküli repülőgépeket és légvédelmi rakétarendszereket ad el Azerbajdzsánnak 1,6 milliárd dollár értékben - szivárgott ki izraeli katonai körökből.
A Kosártól a pakkig című rovatunk előzetesében összegyűjtjük a hétvége sporteseményeit. A magyar kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda és röplabda teljes programja egy helyen!
Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy a "törvénytelen állapotot szüntessék meg", az Esztergomnak járó pénzt utalják vissza és állapítsák meg, ki a felelős a történtekért
A Real Madrid sztárja az 54. percben döntötte el a Vallecano elleni csatát, a fővárosiak még egy lépéssel közelebb kerültek a bajnoki cím megszerzéséhez.
A két amerikai tisztet egy afgán kollégájuk lőtte le szombaton a kabuli belügyminisztérium épületében, miután a bagrami Korán-égetési esettel kapcsolatban vitába keveredtek.
Azok a vegetáriánusok, akik az állatok iránti kíméletből nem esznek húst, ősztől mégis élvezhetik napjaink slágercsemegéjét, a hamburgert. A műhamburger íze állítólag éppen olyan, mint az eredetié, még húst is tartalmaz, csakhogy ezért egyetlen jószágot sem kell megölni.
Budapest - Megérkezett az iskolabusz azokkal a sítáboros gyerekekkel, akik közül egy kislány halálos balesetet szenvedett szombaton Ausztriában, a gerlitzi sípályán. A csoport iskolai szervezésben indult el síelni február 21-én.
Megállíthatatlan a pompeji régészeti ásatások pusztulása a Corriere della Sera riportja szerint. Az újság fényképekkel bizonyította a magára hagyott ókori város lesújtó állapotát.
Egyik spanyol gigász se néz könnyű feladat elé idegenben a bajnokság 24. fordulójában, mely előtt az éllovas Real Madrid tartja tízpontos előnyét a Barcelonával szemben.
A magyarországi vendégkörre alapozva a székely megyék jelentős beruházásokat terveznek, a falusi turizmus mellett a gyógy-, természeti és a vallási turizmust is fejlesztenék.
A neves befektető Warren Buffet által irányított Berkshire Hathaway vállalatcsoport nyeresége 30 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest, elsősorban a biztosítási üzletág gyengébb teljesítménye, illetve származtatott termékekből álló portfóliójához kapcsolódó tételek miatt - közölte a társaság amerikai idő szerint szombaton.
Szombaton több érdekes mérkőzést rendeztek a boksz világában. Németországban Alexander Povetkin meglehetősen fura pontozásos győzelmet aratott Marco Huck ellen. A nagypehelysúlyú szupertehetség, Adrien Broner tönkreverte Eloy Perezt.