Személyes megkeresés, házról házra járás, fideszezés mellett viktorozás, aláírásgyűjtés az alapvető élelmiszerek ÁFA-jának öt százalékra történő csökkentése mellett – egyebek mellett ezekkel fognak a demokraták operálni a szemünk láttára szárba szökkenő, kissé hosszúnak ígérkező választási kampányban. Az elemző szerint a hajó még nem ment el.
A villanyáram kisfogyasztói árának tízszázalékos csökkentését a nagyfogyasztók és az állam fizeti meg, a gázszektorban azonban differenciáltabb az árcsökkentés terhének szétosztása - mondta Kaderják Péter, a REKK Energiapiaci Tanácsadó Kft. igazgatója.
Az MTK és a Honvéd összecsapása révén hazai mércével mérve rangadó is helyet kap az OTP Bank Liga péntektől vasárnapig tartó 21. fordulójának programjában.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának péntek kora reggeli összesítése alapján több megyében újra havazik, Pest megyében pedig hófúvások nehezítik a közlekedést, ahol a hegyvidéki szakaszokon csak nehezebben lehet közlekedni - közölte az MTI-vel a társaság.
Az MSZP kormányra kerülve eltörölné a kötelező agrárkamarai tagságot, az - az ellenzéki párt szerint - kizárólag a Magosz vezetőinek anyagi érdekeit szolgálja.
Egy kínai állami filmstúdió is kártérítési pert indított a pekingi bíróságon az Apple ellen, így az amerikai vállalatóriás hányattatásainak a kínai piacon még nincs vége - derült ki pénteki sajtójelentésekből
Idén nem várható jelentős javulás Magyarországon a foglalkoztatottságban Nyeste Orsolya, az Erste elemzője szerint, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a 25 év alattiak és az 55 év felettiek foglalkoztatásában már látszik a munkahelyvédelmi akcióterv kedvező hatása.
Az év elejétől megváltozott néven és megjelenéssel adják ki az Étkezési Erzsébet-utalványt, ettől függetlenül mind a tavaly, mind az idén kiadott utalványok érvényesek - közölte a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) logisztikai igazgatója a szolgáltató csütörtöki sajtótájékoztatóján a fővárosban.
Jelentősen csökkenhet az alvállalkozóknak éves szinten mintegy 400 milliárd forintos veszteséget jelentő lánctartozások összege - közölte a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Felkai László arról beszélt, a jövőben egyebek mellett soron kívüli bírósági úton is el lehet majd érni a tartozások kifizetését.
Sem személyi, sem szervezeti felelősségre vonást nem javasolt a belügyminiszter a hóhelyzet kezelése kapcsán - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadságban arról lehet olvasni, hogy a TriGranit működését nem érinti a ciprusi elvonás.
Életét vesztette annak az autónak a 18 éves utasa, ami egy beton virágládának ütközött Hódmezővásárhelyen, az Andrássy úton - tájékoztatott péntek hajnalban a rendőrség.
Tartósan cél alatti inflációt vár idén és jövőre a jegybank. Decemberben még jóval magasabb inflációt jeleztek előre, most úgy látják, 2013-ban 2,6 százalék lesz a pénzromlás, ami leginkább a rezsicsökkentésnek köszönhető. Bár a legutóbbi statisztikai adatok szerint az infláció lassult, az élelmiszer árak emelkedése még mindig átlagon felüli.
Több mint ezer INA-dolgozó tüntetett csütörtökön Zágrábban az olajipari társaság székháza előtt, mert a tiltakozók szerint a munkáltató olyan átszervezésre készül, amely hátrányosan érinti a dolgozókat.
A munkavégzési kötelesség teljesítése alól a munkavállaló a munkáltató engedélye vagy munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján mentesülhet. A Munka törvénykönyve 55. §-a olyan eseteket sorol fel, amelyek alapján a munkavállaló kötelezően mentesül rendelkezésre állási, illetve munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól. A törvény szerint mentesül a munkavállaló a munkavégzési kötelesség alól a…
Csütörtökön volt húsz éve, hogy bemutatkozott a Serie A-ban Francesco Totti. Az évforduló alkalmából a La Gazzetta dello Sport készített vele interjút, melyből kiderül, majdnem a Real Madridhoz szerződött.
Az MSZP kormányra kerülve eltörölné a kötelező agrárkamarai tagságot, az - az ellenzéki párt szerint - kizárólag a Magosz vezetőinek anyagi érdekeit szolgálja.
Alig változtak pénteken a főbb devizaárfolyamok a bankközi devizakereskedelemben, mivel a nemzeti piacok többsége Európában nagypéntek miatt zárva tart.
A kezdeti iránykeresés után megindultak felfelé az amerikai részvénypiacok, aminek eredményeként a DJIA és az S&P 500 index új történelmi csúcs elérésével zárták az első negyedévet.
A ma közzétett adatok alapján februárban az japán ipari termelés visszaesett, míg a maginfláció továbbra is csökkenést mutat országosan, mindez pedig akadályozza Shinzo Abe miniszterelnököt abban, hogy újra növekedésnek indítsa a világ harmadik legnagyobb gazdaságát.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának péntek kora reggeli összesítése alapján több megyében újra havazik, Pest megyében pedig hófúvások nehezítik a közlekedést, ahol a hegyvidéki szakaszokon csak nehezebben lehet közlekedni - közölte az MTI-vel a társaság.
Fokozott tevékenységet észleltek dél-koreai katonai megfigyelők Észak-Korea közepes és nagy hatótávolságú rakétáinak indítóállásainál - közölték katonai források pénteken Szöulban.
A Szeged-Arad földgázvezeték kétirányúsítása, a Nabucco West támogatása és a nemzeti árampiacok együttműködésének erősítése is napirendre került tegnap Constantin Niþa, Románia energiaügyi...
Kishartyánnál és Dejtárnál is autóbusz csúszott le a havas útról pénteken Nógrád megyében, Salgótarjánnál pedig elakadtak járművek - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeleti osztályvezetője az MTI-t.
Vértes András szerint az államadósság csökkenése, valamint a 3 százalék alatti költségvetési hiány és infláció látszólagos siker, mögéjük nézve más látszik. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint ahhoz, hogy ne vesztegessünk el még egy vagy két évtizedet, a politikai erőknek ki kell egyezniük. A kutató erről a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) budapesti rendezvényén beszélt.
Mindig olyan szomorú, amikor a tankönyvben három sorban elintézett rendkívül érdekes, de nagyon ritka kórképeket az ember megelevenedve lát, főleg, ha nincs is megfelelő és végleges kezelésre lehetőség, és főleg ha a társadalomban kevésbé ismert “fura” betegségről van szó.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Alig kapják vissza a pénzüket a hitelezők, betétesek és az ügyfelek a Laiki Banktől, ezért a lehető legrosszabb szintre minősítette le az intézetet a hitelminősítő. Az elemzők azt sem zárják ki, hogy Ciprus kilép az eurózónából.
A Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSZSZ Szolidaritást tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) bérajánlás elfogadását sürgeti a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumban (VKF), ha ez nem jön létre, felszólítja a kormányt a köztulajdonban lévő vállalatokra vonatkozó bérajánlás megtételére - közölte a VASZ.
Négy megye több kistérségére, valamint a fővárosra citromsárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggel az ónos eső miatt. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának péntek 09.30 órai összesítése alapján több térségben ónos eső esik, ugyanakkor az ország nagyobb részén kedvezőek az útviszonyok.
Sem személyi, sem szervezeti felelősségre vonást nem javasolt a belügyminiszter a hóhelyzet kezelése kapcsán - írta pénteki számában a Magyar Nemzet egy, a kormány szerdai ülésén résztvevő, pontosan meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva.
Évi ezerkétszáz milliárd jenes (mintegy háromezer milliárd forint) költséget ró a japán energiaszolgáltatókra az ország leállított atomreaktorainak fenntartása a gazdasági, kereskedelmi és ipari...
Februárban a várt 2,5 százalékos emelkedés helyett 0,1 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Japánban. Hatására tovább erősödtek az agresszív monetáris lazítással kapcsolatos várakozások, a...
Minden évben februárban teszi közzé az Euromoney a privát banki felmérésének eredményeit, 2013-ban sem volt másképp. A tavaly ősszel elkészített online felmérésben nem vett részt a magyar privát...
Gázüzemű autózás évtizedek óta létezik Magyarországon is. Előbb illegális, majd legális keretek között a PB gáz, mint hajtóanyag használata vált, ha nem is általánossá, de kellően nagy számban...