A Werder Bremen csütörtöki edzésén összekapott egy párharc után a csapat két játékosa, Sokratis Papasthatopoulos és Marko Arnautovic. A feleket a csapattársak akadályozták meg a nagyobb balhé kialakításában.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A KSH szerint februárban az ipari termelői árak 0,4 százalékkal emelkedtek az előző havihoz képest és 0,8 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban.
Az RWE német energiaipari cég leányvállalatát, a gázvezetékeket működtető NET4GAS társaságot 1,6 milliárd euróért az Alianz biztosító és a Borealis Infrastructure kanadai befektető csoport közös konzorciuma vette meg - jelentette a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági napilap pénteken.
Franjo Tudjman horvát és Slobodan Milosevic szerb államfő a délszláv háború idején közvetlen telefonkapcsolatban állt egymással - jelentette ki Stjepan Mesic, Horvátország Tudjman halála után hivatalba lépett elnöke a Jugoszlávia széthullásáról írt könyvének moszkvai bemutatóján a Vecernji List horvát napilap pénteki kiadása szerint.
A dohány-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére újabb pályázatot írnak ki azokra a településekre, amelyekre a korábbi kiírásban nem adtak be ajánlatot – közölte a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. pénteken.
Hazánkban a Ford óriásai között a Ranger Wildtrak viseli a koronát, pedig a méretesnek tűnő terepjáró az Egyesült Államokban még városi háziasszonyok hétvégi teadélutánján is igazi csöppségnek számítana. A tengerentúlon ugyanis a még robusztusabb F-150-es akkora sikernek örvend, hogy a típus a világ 10 legnépszerűbb autójának listáján is előkelő helyet foglal el.
Hétfőn egy kormánypárti képviselő visszavont egy, a határon túli szavazókkal kapcsolatos törvényjavaslatot, mely az ellenzék szerint teret engedett volna a választási manipulációnak. Répássy Róbert államtitkár szerint a kormányzatot nem motiválja rövidtávú politikai haszon.
A NetAcademia Oktatóközpont Magyarországon is minden diák számára kedvezményesen elérhetővé teszi a Microsoft belépő szintű informatikai minősítését, a Technology Associate-et (MTA), mely nemzetközi szinten is megkönnyíti az elhelyezkedést és a karrierépítést - írja a Napi Gazdaság.
A tojás gyakran okoz gyomorbántalmakat az ételintoleranciával küzdőknél, így húsvétkor különösen fontos az odafigyelés - hívta fel a figyelmet dr. Takáts Alajos gasztroenterológus. Az ünnepi étkezésekkor a mértékletesség a legfontosabb.
A szlovén rendőrség közlekedési korlátozást, vagyis kamionstopot vezet be pénteken a 14 óra és a 21 óra közötti időszakra a Szlovéniába belépő, 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművekre - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t.
Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) és Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnál, mert álláspontja szerint a fővárosi taxirendelettel összefüggésben az RT5 Taxi Holding Kft. jogosulatlanul gyűjt adatot a taxisokról.
A II. Orbán-kormány hivatalba lépésekor a középosztály megerősítését tűzte ki célul. Pár nappal ezelőtt pedig Balog Zoltán egy népesedésről szóló fórumon beszélt arról, hogy a középosztályba tartozó nők gyermek- és munkavállalását igyekeznének megkönnyíteni.
Miközben a Porsche versenysport osztálya az egyik oldalról még ragaszkodik az előző, 997-es generációhoz, bemutatkozott a legújabb 911 generáció RSR névvel fémjelzett versenyautója, amely többek között a Le Mans-i 24 óráson is rajthoz áll.
Noha az elektromos autózás erőteljesen vitatható jövőképe felé már jó ideje hibridekkel lépkedünk, sokan még mindig a jó öreg blokkokat reszelgetik. A Subaru sem iparkodott mindeddig jelentőségteljes fejlesztést bemutatni a hatékonyság növelése érdekében, ám ezúttal a hibrid XV-nek köszönhetően ők sem maradnak ki a buliból: New York-ban minden kiderült.
Madrid néhány utcáját váratlanul lezárták a hatóságok, hogy a társasházak közötti űrt egy francia kisautó üvöltése tölthesse be. Az újdonságról a lakók néhány kémfotójától és egy-egy videofelvételtől eltekintve semmit sem tudni, de koncepció viselkedése alapján jó esély van rá, hogy a motor a hátsó kerekeket hajtja.
A holland futsalválogatott a Grúzia elleni Eb-selejtezőn bemutatta, hogyan lehet kispályán tiki-takázni. Az ellenfél hozzá sem tudott szagolni a labdához, a meccs végeredménye 7-3 lett az Oranjénak.
Hazánkban a Ford óriásai között a Ranger Wildtrak viseli a koronát, pedig a méretesnek tűnő terepjáró az Egyesült Államokban még városi háziasszonyok hétvégi teadélutánján is igazi csöppségnek számítana. A tengerentúlon ugyanis a még robusztusabb F-150-es akkora sikernek örvend, hogy a típus a világ 10 legnépszerűbb autójának listáján is előkelő helyet foglal el.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye alsóbb rendű útjainak felújítására az idén csaknem tízmilliárd forintot költ a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a munkák az év első felében megkezdődnek, és várhatóan az év végéig befejeződnek - jelentette be Mázsi Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója Nyékládházán a társaság projektnyitó rendezvényén pénteken.
A Fidesz 25 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek pénteken a párt budapesti, Lendvay utcai székházában az alapítók, akik megállapították: a szövetség alapértékei nem változtak.
Még ebben a félévben elfogadhatja az Országgyűlés a meteorológiai törvényt, amely alapján állami monopólium lehet az időjárás-előrejelzés - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára pénteken a pápai bázisrepülőtéren az MTI-nek nyilatkozva.
Minden út járható Pest megyében, mivel megszűnt a hóátfúvás a Dunakanyarban, a Pilisben és a Zsámbéki-medencében, a számos kistérség közlekedését veszélyeztető ónos eső helyett pedig eső esik - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője péntek délben az MTI-t.
Minden út járható Pest megyében, mivel megszűnt a hóátfúvás a Dunakanyarban, a Pilisben és a Zsámbéki-medencében, a számos kistérség közlekedését veszélyeztető ónos eső helyett pedig eső esik - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője péntek délben az MTI-t.
Soha nem tudhatják a szülők, hogy különböző rendellenességekkel, súlyos elváltozásokkal született és kezelt gyermekeik vajon biztonságban vannak-e egy-egy, az ő betegségükre specializálódott intézményben. Jól mutatja ezt annak az Asperger-szindrómás, illetve az autizmus súlyosabb fajtáival is sújtott fiatalokat tanító iskolának az esete, melyet jelenleg is vizsgálnak egy súlyos incidens…
Bár a közkeletű felfogás szerint a vadnyugati cowboy tipikusan fehér ember, a valóságban sokkal "sötétebb" a kép: minden negyedik hajdani cowboy fekete bőrű volt.
Jövő csütörtökön Horvátország ellen lép pályára Eb-selejtezőn a magyar kézilabda-válogatott. Mocsai Lajos szövetségi kapitány elmondta, a keret tagjai fáradtak, de mindent megtesznek majd, hogy felfrissítsék őket.
Még ebben a félévben elfogadhatja az Országgyűlés a meteorológiai törvényt, amely alapján állami monopólium lehet az időjárás-előrejelzés - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára pénteken a pápai bázisrepülőtéren az MTI-nek nyilatkozva.
Thilo Kusch, a Magyar Telekom jelenlegi gazdasági vezérigazgató-helyettesét a társaság leányvállalatának, a Makedonski Telekom vezérigazgatójának nevezték ki, áll a Magyar Telekom közleményében....
Tetten érték a rendőrök azt a román férfit, aki "klónozott" bankkártyákkal vett fel készpénzt szegedi, szőregi és deszki automatákból - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t....
Ahogy a Párizsi Autószalon apropóján kihirdettük az európai "Év Autója" címet, úgy most New York-ban a világ legteljesebb négykerekűjének járó aranyérem is az új Volkswagen Golf nyakába került.
A személyes jövedelmek 1,1 százalékkal nőttek, a kiadások viszont csak 0,7 százalékkal csökkentek, következésképpen a megtakarítási ráta 2,2 százalékról 2,6 százalékra emelkedett - derül ki a...
Túlélők után kutatnak Tanzánia kereskedelmi központjában, ahol összeomlott egy épülőfélben lévő ház. Eddig tizenöten vesztették életüket. A házban építőmunkások tartózkodtak, a szomszédos területen pedig gyerekek játszottak.
A kisvállalkozások esetében a pénztárgépek cseréjét az államnak kellene átvállalnia - egy dél-koreai cég nem fizet a dolgozóinka, a magyar dolgozók tüntettek Petőfibányán - Nagypéntek miatt az európai tőzsdék zárva, az euró beragadt 304 forintnál - Nézze meg itt >>