2013. március 11. hétfő

márc. 11
19:00
Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz (Gondola)
Kósa Lajos elmondta: minden családot felkeresnek, és arra kérik őket, támogassák a rezsicsökkentési program megvédését.
márc. 11
19:00
Történelmi csúcs közelében az S (Portfolio)
Gyenge kezdés után kisebb pluszba fordultak a főbb amerikai részvényindexek, miközben az S&P500 index történelmi csúcshoz közelít. Az index 0,2%-ot erősödve 1554 pontos értéknél tart, alig 12 pontra...
márc. 11
19:02
Partiba dobta a pedofil tévés a kislányt (Blikk)
London — Inkább börtönbe kerül, de nem hajlandó tévé-előfizetést fizetni Leisha Brooks (45), aki kilencévesen egyike volt a BBC pedofil műsorvezetősztárja, Jimmy Savile (†84) áldozatainak.
márc. 11
19:02
Elfogadta a parlament a negyedik alaptörvény-módosítást (Gondola)
Elfogadta a tavalyi év eleje óta hatályos alaptörvény negyedik, eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló módosítását az Országgyűlés hétfőn.
márc. 11
19:03
Visszaküldik a 40 tonna hamis sajtot a lengyel forgalmazónak (Privátbankár)
Többhetes vizsgálat eredményeként több tíz tonna hamis sajtot vontak ki a forgalomból az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szakemberei - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
márc. 11
19:06
Megint kórházban kezelik Deák Billt (Blikk)
Budapest — Három koncertet mondott le Deák Bill Gyula (64), aki magas vérnyomással került újra kórházba.
márc. 11
19:08
Gőzben pasizott Renáta (Blikk)
Budapest — Speciális környezetben forgatta új videoklipjét Tolvai Renáta (21).
márc. 11
19:09
A Barcelona fáradt és elveszítette a lelkesedését - Arrigo Sacchi (Agroinform)
Az AC Milannál két alkalommal is vezetőedzőként dolgozó egykori hátvéd szerint a katalánok formája aggasztóan rossz.
márc. 11
19:11
Teljesítette a kitűzött a célt a női válogatott (Agroinform)
A Wales ellen elért 1-1-es döntetlennel a női válogatott a második helyen végzett csoportjában az Algarve Kupán.
márc. 11
19:12
Csökkenéssel kezdte a hetet a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,39 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 18 879,34 ponton zárt hétfőn.
márc. 11
19:12
Lángnak villájáról kell vallania (Blikk)
Budapest – Megérkezett a Blikk indítványa a mentelmi bizottsághoz, amelyben Láng Zsolt (40) fideszes képviselő vagyongyarapodásának vizsgálatát kértük.
márc. 11
19:12
Éves csúcson a Willbros Group részvényei (ProfitLine)
Egy pozitív számadatokkal szolgáló jelentés és a UBS elemzői felminősítése, csúcsra vitte a Willbros Group részvényeit.
márc. 11
19:14
Áderen áll, vagy bukik a módosítás (Blikk)
Budapest – Nemzetközi és hazai bírálatok özöne ellenére kormánypárti többség hétfőn megszavazta az alaptörvény negyedik módosítását, amellyel alaposan átírták az alig egy éve hatályba lépett alkotmányt.
márc. 11
19:14
Lefordult az OTP-MOL páros, jelentőset esett a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,39 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 18 879,34 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult a pénteki záráshoz képest.
márc. 11
19:18
Fokozatosan csökken a bírák nyugdíjkorhatára (Infostart)
Fokozatosan, tíz év alatt csökken 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatára -döntött a parlament.
márc. 11
19:18
Átadták az Agy-díjat (Infostart)
Az optogenetika feltalálásáért és fejlesztéséért négy európai és két amerikai idegkutatónak ítélték oda a 2013. évi Agy Díjat (Brain Prize).
márc. 11
19:18
Újabb amerikai szankciók Észak-Korea ellen (Blikk)
márc. 11
19:19
Egyre közelebb történelmi csúcsához az S (Portfolio)
Gyenge kezdés után óvatos emelkedéssel 0,3 százalék körüli pluszban zártak a fő amerikai részvényindexek. Az S&P500 már csak hajszálra van a válság előtti történelmi csúcsot jelentő egykori...
márc. 11
19:19
"Ne írd alá János!" - elindult a tömeg a Kossuth térre (ATV)
Egy órán át tartott a demonstráció az alaptörvény negyedik módosítása ellen a budai Várban, a Dísz téren, ahol többen beszédet mondtak. A rendezvény végén a tömeg elindult a Kossuth tére felé, a Parlament elé.
márc. 11
19:21
Algarve Kupa: döntetlennel csoportmásodik a magyar csapat (Sport365)
A magyar női labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a walesi csapattal a Portugáliában zajló Algarve Kupa csoportküzdelmeinek hétfői zárófordulójában.
márc. 11
19:21
Magyarországért aggódik Európa (Portfolio)
A magyar alaptörvény hétfőn elfogadott módosításai aggodalomra adnak okot azzal kapcsolatban, hogy megfelelnek-e jogállamiság elvének, az uniós jognak és az Európa Tanács mércéinek - áll José Manuel...
márc. 11
19:23
Fotó: "Platini, te rohadt disznó!" - ezért fizet 3 milliós bírságot a Lazio (Sport365)
A Lazio együttese 10 ezer eurós bírságot kényszerül fizetni az olasz szövetségnek, miután szurkolói egy Heysel-tragédiára utaló, Michel Platinit becsmérlő transzparenst feszítettek ki a Fiorentina elleni bajnokin.
márc. 11
19:23
Több tonna hamis sajtot vontak ki a forgalomból (Portfolio)
Többhetes vizsgálat eredményeként több tíz tonna hamis sajtot vontak ki a forgalomból az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szakemberei - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)...
márc. 11
19:25
MOB: előleget kapnak a fogyatékossággal élő sportolók (Sport365)
Az idei világversenyeken való részvétel támogatására előleget kap a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, a Magyar Hallássérültek Szövetsége és a Magyar Szervátültetettek Szövetsége - döntött elnökségi ülésén a MOB.
márc. 11
19:27
Gasperinit megint elküldték Palermóból (Agroinform)
Maurizio Zamparini elnök Siena elleni vereség után rúgta ki a szezonban ár másodszor a vezetőedzőt.
márc. 11
19:36
"Az alkotmányosság látszata is megszűnik" - ellenzéki vélemények (Infostart)
A legtöbb ellenzéki párt elutasította a negyedik alaptörvény-módosítást.
márc. 11
19:36
Csicskáztatott is a borsodi uzsorás: bilincsben a nyomor vámszedője (Pénzcentrum)
Újabb uzsorást lepleztek le borsodban 2013. március 7-én a Szerencsi Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrsének nyomozói. A másoknak hitelt, de csirkefarhátot is extraprofitért kínáló uzsorás saját házában egy helyi férfit "csicskáztatott", aki az elvégzett munkájáért élelmet és a pincében kvártélyt kapott....
márc. 11
19:45
Közel 1,5 milliárd euróra hízott a PEMÁK állománya (ProfitLine)
A Prémium Euró Magyar Államkötvényből (PEMÁK) összesen 1,45 milliárd euró értékben vásároltak február végéig - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. hétfőn az MTI-vel.
márc. 11
19:45
Tiszta fejjel kell harcolnunk - Roura (Agroinform)
A Barcelona hazai pályán próbálja meg ledolgozni kétgólos hátrányát a Milan ellen a nyolcaddöntő visszavágóján.
márc. 11
19:54
Még mindig gyengélkedik a brit uralkodó (Infostart)
Betegség miatt az utolsó pillanatban lemondták a brit uralkodó részvételét egy jelentős hétfői eseményen, és a hét további hivatalos programjai is kérdésesek.
márc. 11
19:54
Gyalogost gázolt a vonat Szegeden (Blikk)
márc. 11
19:54
Barroso máris kifejezte aggodalmát az alaptörvény módosítása miatt (ATV)
A magyar alaptörvény hétfőn elfogadott módosításai aggodalomra adnak okot azzal kapcsolatban, hogy megfelelnek-e jogállamiság elvének, az uniós jognak és az Európa Tanács mércéinek - áll José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének és Thorbjorn Jaglandnak, az Európa Tanács főtitkárának közös közleményében.
márc. 11
19:54
Videó: minden idők legszemetebb szívatós videóját csinálta az angol csapat (Sport365)
Vicces kedvükben voltak az angol másodosztályú Crystal Palace játékosai. A focisták próbababának öltözve heccelték meg a klub csinos pom-pom lányait, de az igazi csattanó csak a videó végén következik.
márc. 11
19:56
Határozatban állt ki a birkózás olimpiai játékok programján tartásáért a parlament (Sport365)
Az Országgyűlés határozatban nyilvánította ki, hogy fontosnak tartja és támogatja a komoly magyarországi tradíciókkal és eredményekkel rendelkező birkózás megőrzését a nyári olimpiai játékok versenyszámai között.
márc. 11
19:58
Kecskemét: nem játszhat Győrben az arccsonttörést szenvedett játékos (Sport365)
A kecskemetite.hu beszámolója szerint biztosan nem léphet még pályára a hétvégi, Győri ETO elleni bajnokin Koszó Balázs, a KTE-Phoenix Mecano Debrecen ellen arccsonttörést szenvedett futballistája.
márc. 11
20:00
Férfi röplabda NB I: ismét nyert a Kecskemét az elődöntőben (Sport365)
A Dág elleni elődöntős párharc második mérkőzését is magabiztosan nyerte a Kecskemét a férfi röplabda NB I-ben, így már csak egyetlen győzelemre van szüksége a fináléba jutáshoz.
márc. 11
20:12
Súlyos harcok a Forma–1-ben (Blikk)
Melbourne – Formába hozzák Jules Bianchit (23) a szezonnyitóra. A pénteki szabadedzésekkel kezdődő Ausztrál Nagydíjra elszántan készül a Marussia-csapat Forma–1-es pilótája.
márc. 11
20:12
Tömegkarambol az M3-ason: mindkét oldalt lezárták (ATV)
Több gépkocsi rohant egymásba az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán Bag térségében. Többen megsérültek, az autópályát mindkét irányban lezárták - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese hétfő este az MTI-vel.
márc. 11
20:18
A parlament elfogadta a Malév-vizsgálóbizottság jelentését (ProfitLine)
A parlament hétfőn 298 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a Malév és a Budapest Airport privatizációját, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit és fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság jelentését.
márc. 11
20:20
10 milliárdot ad a kormány a debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszernek (ProfitLine)
Négy év alatt összesen 10 milliárd forinttal járul hozzá a kormány a debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztéséhez - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-t.
márc. 11
20:21
Fradi-fieszta - a cserék árnyékában (Agroinform)
A Ferencváros minden mutatóban jobb volt az Újpestnél, de vajon mi lehetett a döntő momentum a derbin?
márc. 11
20:27
Eger: már dolgoznak a világítás kiépítésén (Sport365)
Elkezdődtek az érdemi munkálatai az Egri FC stadionjában a világítás kiépítésének, írja az egrifc.hu.
márc. 11
20:29
Már a 2014-es Dakarra gyúr a Sandlander Team quadosa (Sport365)
Gyógytornász, személyi edző és sportorvos háromszögében kezdte meg a 2014-es Dakarra való felkészülést a Sandlander quadosa, Somfai Mátyás.
márc. 11
20:30
Tömegkarambol miatt lezárták az M3-as autópályát (Blikk)
márc. 11
20:31
Kirúgta edzőjét a Premier League kiesőjelöltje (Sport365)
Menesztették posztjáról Brian McDermott-ot, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Reading vezetőedzőjét.
márc. 11
20:39
Mindkét csapatnak 50-50 százalék esélye van a továbbjutásra - Ambrosini (Agroinform)
A Milan 2-0-ra megnyerte a Barcelona elleni nyolcaddöntő hazai odavágóját, de a csapatkapitány óvatosságra intett.
márc. 11
20:48
Nem igazolódott be az aflatoxin-gyanú a magyarországi tejnél (Infostart)
A román vizsgálatok szerint nem igazolódott be az aflatoxin-gyanú a múlt héten zárolt, Magyarországról származó tejnél
márc. 11
20:50
Áder: A magyarok a szabadság nemzeteként akarnak élni (Infostart)
A 21. század magyarjai az 1848-as elődökhöz hasonlóan a szabadság nemzeteként akarnak élni - mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn a berlini magyar nagykövetségen tartott március 15-ei ünnepségen.
márc. 11
20:51
10 éves mélyponton az ingatlanbefektetés (ProfitLine)
Nem érte el a 150 millió eurót a magyar ingatlanbefektetési piacon a befektetések összege tavaly, ami 2002 óta a legalacsonyabb érték - közölte a Jones Lang LaSalle ingatlantanácsadó hétfőn az MTI-vel.
márc. 11
20:54
Gőzben forgatott Tolvai Reni (Blikk)
Budapest — Speciális környezetben forgatta új videoklipjét Tolvai Renáta (21).

Keresés