2013. március 12. kedd

márc. 12
7:41
Százmillió euró felett is vettek eurókötvényt, de titok, hogy kik (Privátbankár)
Voltak százmillió eurós tételek januárban a Prémium Euró Magyar Államkötvény aukción. Erre nem számítottak, kisbefektetőknek szánták az értékpapírt.
márc. 12
7:51
Bajnai: 2014-ben korszakváltás kell (ProfitLine)
A jövő évi parlamenti választások kérdése nem egyszerűen az, hogy a baloldal legyőzi-e a jobboldalt, vagy fordítva, hanem korszakváltásnak kell következnie - mondta hétfő este Londonban Bajnai Gordon.
márc. 12
7:53
9 pontra a rekordtól az S&P; 500 index (ProfitLine)
A hétvégén nyilvánosságra került kínai adatok miatti aggodalmak hatására kezdetben lefelé mozdultak az amerikai részvénypiacok, azonban később a befektetők vásárlásba fogtak.
márc. 12
7:54
Devizapiac - Alig mozgott reggelre a forint (Infostart)
Alig változott kedd reggelre a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.
márc. 12
7:54
Ellenálltak a rendőröknek, előállították a középiskolásokat (ATV)
Körülbelül 20 középiskolás fiatal zárta el az Országgyűlés északi és déli bejáratát késő délelőtt. A fiatalok az Alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakoztak, azt szerették volna elérni, hogy a képviselők ne fogadják el az előterjesztést. A diákok akciója kisebb forgalmi fennakadást is okozott. Végül előállították a rendőrök a középiskolásokat .
márc. 12
7:56
Elengedték a Parlamentnél előállított fiatalokat (ATV)
Hétfő estére valamennyi fiatalt elengedték azok közül, akiket az alaptörvény negyedik módosítása elleni, a Parlamentnél délelőtt tartott demonstrációról állítottak elő a rendőrök.
márc. 12
7:57
Elektronikai óriással barátkozik ma a kormány (Privátbankár)
Stratégiai együttműködési megállapodást ír alá a magyar kormány és a Jabil Circuit Magyarország Kft. ma Budapesten.
márc. 12
7:58
Szakadó esőben is kiderül, hogy megválasztották-e a pápát (ATV)
Minden készen állt hétfő estére a másnap kezdődő pápaválasztó konklávéra a Vatikánban – jelentették be a pápai állam illetékes szervei. A legfontosabb előkészületek közül kiemelték, hogy felszerelték a kéményt a Sixtus-kápolnára, feldíszítették a Szent Péter-bazilika lodzsáját, életbe léptek a biztonsági intézkedések, a római köztisztasági hivatal pedig megduplázta a Vatikán körül üzemeltetett…
márc. 12
8:00
Roura magyarázkodik: a bajnokság a legfontosabb - BL-előzetes (Sport365)
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi visszavágójának a spanyol FC Barcelona az olasz AC Milan fogadja a Camp Nouban. A katalán csapat 2-0-s hátrányban várja az összecsapást.
márc. 12
8:00
Itt vannak: magyarokra fáj a foga a Disneylandnek (ATV)
Budapesten toboroz munkaerőt a párizsi Disneyland. A jelentkezőknek nem csupán a motivációjukról, elképzeléseikről kellett beszélniük, azt is tesztelték, hogyan tudnak csapatban együtt dolgozni. Ezért nem egyszerűen az állásinterjú helyszínére hívták őket, hanem különböző feladatok során ki kellett nyomozniuk, hogy hol várnak rájuk a cég HR-esei.
márc. 12
8:02
Fatih Terim: "Ez a csapat bárhol nyerni tud..." - BL-előzetes (Sport365)
Döntetlenről folytatódik a Schalke 04 - Galatasaray párharc a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Isztambulban 1-1-et játszott a két csapat, Gelsenkirchenben döntésre kell jutniuk a feleknek.
márc. 12
8:04
Jeles nap: 40 éve nyert BEK-et a magyar csapat (Sport365)
Napra pontosan 40 évvel ezelőtt született meg a magyar röplabdasport történetének egyik legnagyobb sikere: a NIM, azaz a Nehézipari Minisztérium női csapata 1973. március 12-én hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK).
márc. 12
8:09
Magasabb a jóképűbb férfiak fizetése, a szebb nőké nem (HR Portál)
A jobb külsejű férfiaknak egyötöddel nagyobb a fizetésük az átlagosnál, a nők esetében viszont nem jár ilyen előnnyel a szebb külső - derült ki egy ausztráliai felmérés során.
márc. 12
8:11
Stabilitást, kiszámíthatóságot, bizalomerősítést ígér az új nemzetgazdasági miniszter (HR Portál)
A Nemzetgazdasági Minisztérium vezetése a stabilitást, a kiszámíthatóságot és a bizalomerősítést tekinti munkája alapjának. A devizahitelesek problémájának kezelésében nem tartja szükségesnek új eszközök bevezetését Varga Mihály, legfeljebb a meglévők szélesítését és finomhangolását.
márc. 12
8:12
Népszava: a közúthálózat fele azonnal felújításra szorul (ATV)
Tavaly az Új Széchenyi Terv keretében 29 milliárd forint értékben összesen 273 kilométernyi alsóbbrendű utat újítottak fel, 2013-ban viszont ennek a háromszorosa, 87 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.
márc. 12
8:12
A vártnál kisebb mértékben csökken szerdától a benzin ára (Auto Pult)
Noha a hétvégi jóslatok szerint mintegy 6-7 forintos árcsökkenést várhattunk a benzin esetében és stagnálást, illetve 1-2 forintos drágulást a gázolajnál, mégsem így alakult. A 95-ös esetében alacsony mértékű változásról, egészen pontosan 2 Ft-os csökkenésről számolhatunk be, míg a dízelmotoros autók gazdái az eddig ismert áron tölthetik meg kedvencük tankját.
márc. 12
8:15
Így bukik az állam százmilliárdokat a használt autókon (Privátbankár)
Tízmilliárd forintos nagyságrendű veszteség éri a költségvetést a használtautó-behozatalnál, és a százmilliárdot is elérheti a számla nélküli sufniműhelyek okozta kár - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Magyar Hírlapnak.
márc. 12
8:17
Az új adók átterhelésének tilalmát már ma megszavazhatják (Privátbankár)
Kivételes sürgős eljárást követően már ma elfogadhatja az Országgyűlés azt a hétfőn tárgyalt kormányzati előterjesztést, amely megtiltja az ágazati és egyéb különadók fogyasztókra terhelését az áram- és földgázszolgáltató vállalatoknak.
márc. 12
8:21
Mire jó a SZÉP kártya és hol lehet felhasználni? (Adózóna)
Számos munkáltatónál választható cafeteria-juttatás a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) számlára utalt támogatás, és egyre többen választanák ezt a juttatási formát, ha a felhasználását nem korlátozná, hogy több szolgáltatónál – különösen a kisebb vállalkozásoknál – még nem lehet vele fizetni. Sok cég még nem ismerte fel a SZÉP-kártya előnyeit, így például azt, hogy növeli a forgalmat, mert a…
márc. 12
8:21
Federer sérülten is továbbjutott (Agroinform)
Roger Federer, aki 6:3, 6:1-re verte a horvát Ivan Dodigot az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna férfi versenyén.
márc. 12
8:24
OTP részvény - az irány lefelé mutat! (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,39 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 18 879,34 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult a pénteki záráshoz képest. Az OTP erőteljes csökkenése egyenes arányban áll a forint gyengülésével, a mélypont 4676 forint volt. Varga Mihály szavaira megállt az OTP esése, kissé…
márc. 12
8:30
A kéményseprők is az új pápát várják (Infostart)
Minden készen áll a kedden kezdődő pápaválasztó konklávéra a Vatikánban - jelentették be a pápai állam illetékes szervei. A legfontosabb előkészületek közül kiemelték, hogy felszerelték a kéményt a Sixtus-kápolnára, feldíszítették a Szent Péter-bazilika lodzsáját, életbe léptek a biztonsági intézkedések. A pápaválasztás kapcsán nyilatkozott az olasz tüzeléstechnikusok és kéményseprők országos…
márc. 12
8:30
Finn gyógyszercéggel kötött együttműködési megállapodást a Richter (Portfolio)
A Richter ma reggel bejelentette, hogy az Orion Corporation-nel egy széleskörű és hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja új kémiai vegyületek közös kutatása és fejlesztése a...
márc. 12
8:30
Tovább zuhant a forint: 304 közelében is járt az euró (ATV)
Tovább gyengült kedd reggelre a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon, 304 közelében is járt az euróárfolyam.
márc. 12
8:32
Rezsicsökkentés: rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a Fidesz (ATV)
A rezsicsökkentés megvédése érdekében rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez csütörtökre a Fidesz-frakció - jelentette be Rogán Antal frakcióvezető a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.
márc. 12
8:33
Janics visszatért, Nadalnak szerencséje volt - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
márc. 12
8:35
Kiesőjelölt ellen szenvedett a Real B - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
márc. 12
8:39
Messi egy szörnyeteg - Adriano Galliani (Agroinform)
Az FC Barcelona az AC Milan fogadja kedden este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján.
márc. 12
8:48
A Richter és az Orion kutatás-fejlesztési megállapodást írt alá (Infostart)
A Richter Gedeon Nyrt. és a finn Orion Corporation kutatás-fejlesztési együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja új kémiai vegyületek közös kutatása és fejlesztése - közölte a Richter kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
márc. 12
8:48
A Rába áradása miatt lezártak egy utat Vasban (Infostart)
A Rábán levonuló árhullám miatt az éjszakai órákban teljes szélességében lezárta a Vas megyei Molnaszecsőd és Döröske közötti mellékút 3,5 kilométeres szakaszát a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölte kedd reggel társaság szóvivője az MTI-vel.
márc. 12
8:48
Megtilthatják a különadók áthárítását - parlamenti előzetes (Alternatív Energia)
Kivételes sürgős eljárást követően már ma elfogadhatja az Országgyűlés azt a hétfőn tárgyalt kormányzati előterjesztést, amely megtiltja az ágazati és egyéb különadók fogyasztókra terhelését az áram- és földgázszolgáltató vállalatoknak.
márc. 12
8:48
Finn gyógyszercéggel kötött megállapodást a Richter (Portfolio)
A Richter ma reggel bejelentette, hogy az Orion Corporation-nel egy széleskörű és hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja új kémiai vegyületek közös kutatása és fejlesztése a...
márc. 12
8:48
Megtilthatják a különadók áthárítását az áram- és földgázszolgáltatóknak (Pénzcentrum)
Kivételes sürgős eljárást követően már ma elfogadhatja az Országgyűlés azt a hétfőn tárgyalt kormányzati előterjesztést, amely megtiltja az ágazati és egyéb különadók fogyasztókra terhelését az áram- és földgázszolgáltató vállalatoknak....
márc. 12
8:48
1,5 százalék: tovább lassult az infláció Németországban (ATV)
Tovább lassult februárban a német fogyasztói árak emelkedése - közölte végleges adatait kedden a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
márc. 12
8:50
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a Fidesz (Infostart)
A rezsicsökkentés megvédése érdekében rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez csütörtökre a Fidesz-frakció - jelentette be Rogán Antal frakcióvezető a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.
márc. 12
8:50
A kínai piacok vezetésével esett Ázsia - Csökkenéssel kezdhet a hazai börze is (Portfolio)
A vezető amerikai indexek a nap végére erősödni tudtak, így a pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az ázsiai piacokat viszont az eladók uralták, a befektetők csalódottak voltak azért, mert...
márc. 12
8:50
Éjjel lezuhant egy katonai helikopter, a pilóták meghaltak (ATV)
Lezuhant keddre virradó éjjel egy izraeli katonai helikopter, a két pilóta életét vesztette.
márc. 12
8:51
Gyengült a forint: újra 302 felett az euró (Privátbankár)
Alig változott kedd reggelre a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon, még mindig 300 forint felett euró.
márc. 12
8:52
Újabb stratégia megállapodást köt a kormány (Portfolio)
Újabb stratégiai megállapodást ír alá a kormány ezúttal a Jabil Circuit-tal, a szerződéskötésen a kabinet részéről Szijjártó Péter lesz jelen, míg a társaságot a Somogyi Richárd, a Jabil Circuit...
márc. 12
8:54
300 felett: merre tovább, forint? (Portfolio)
Újra elérte a forint euróval szembeni árfolyama a lélektani határnak számító 300-as szintet. Miért és hogyan jutott idáig a kurzus? Milyen tényezők határozzák meg a forint kilátásait? A gyengülés...
márc. 12
8:56
Rezsi-háború: rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a Fidesz (Portfolio)
A rezsicsökkentés megvédése érdekében rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez csütörtökre a Fidesz-frakció - jelentette be Rogán Antal frakcióvezető a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden. ...
márc. 12
8:57
Nyáron indul a mobiltárca-alkalmazás hazai tesztelése (ProfitLine)
Júniusban indul a mobiltárca-alkalmazás hazai tesztelése, és az ősz vége felé akár már szélesebb körben is startolhat az új fizetési módszer - mondta Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke a Világgazdaságnak.
márc. 12
8:57
Ismét legyőzte a Flamest a címvédő (Agroinform)
A Los Angeles Kings a múltkori kiütéses győzelem után ezúttal megelégedett a szerényebb 3-1-es eredménnyel.
márc. 12
8:58
A Vatera Lengyelországba költözik át (Portfolio)
Az elmúlt években dinamikusan fejlődő Allegroup.hu - amely többek között a Vaterát is üzemelteti - bejelentette, hogy a Vatera szervereit Lengyelországba költöztetik át, míg a továbbiakban a...
márc. 12
8:59
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a Fidesz (ProfitLine)
A rezsicsökkentés megvédése érdekében rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez csütörtökre a Fidesz-frakció - jelentette be Rogán Antal frakcióvezető a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.
márc. 12
8:59
Csípőprotézist kapott a Roland Garros háromszoros bajnoka (Agroinform)
Játékos korában is gondjai akadtak a csípőjével Gustavo Kuertennek - a probléma most végleges megoldást kapott.
márc. 12
9:00
Romániában vásárol az Erste Bank (Portfolio)
Állandó ajánlatot adott be az Erste Group Bank román leánybankjának, a BCR-nek az általa még nem tulajdonolt maradék részesedésére - írja a Reuters. Az osztrák bank ajánlata a bank egy...
márc. 12
9:01
A Spurs nyerte a nyugati csúcsrangadót (Agroinform)
A San Antonio hazai pályán kerekedett az Oklahoma City fölé, a Golden State Warriors kiütötte a Knickst.
márc. 12
9:06
KSH: 7 éve nem volt ilyen alacsony az infláció (Infostart)
A fogyasztói árak februárban 0,1 százalékkal csökkentek januárhoz képest, és 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Ennél alacsonyabb éves infláció közel hét évvel ezelőtt volt, a kedvező adat elsősorban az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés körében megvalósított 10%-os árcsökkentésnek köszönhető - írja…
márc. 12
9:06
Csökkenéssel indulhat a nap idehaza (Portfolio)
A tegnapi zárószintek alatti nyitásra számít Sőre Balázs, a Buda-Caash üzletkötője. A hazai piac alakulását elsősorban a külföldi események, illetve a hazai fizetőeszköz mozgása határozhatja meg. A...

Keresés