2013. március 2. szombat

márc. 2
5:36
A baloldalnak kell feloldani a szorongásokat (Alternatív Energia)
Új szerepet kell vállalnia a baloldalnak - mondta Tóbiás József, aki tegnap szerkesztőségünk vendége volt. Az MSZP frakcióigazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarországon ma háromféle szorongás van az emberekben, amit a következő kormánynak fel kell oldani.
márc. 2
5:38
A HÖOK szerint Balog képviselte érdekeiket (Alternatív Energia)
Örömmel vettük, hogy a tárca vezetője távollétükben képviselte a hallgatók érdekeit - közölte tegnap Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke a Felsőoktatási Kerekasztal tegnapi ülése után, amelyen korábban azért nem vettek részt, mert a kormánypártok által benyújtott alaptörvény-módosításba bekerült a hallgatói szerződéseket lehetővé tevő passzus.
márc. 2
5:42
5 évet tagad le korából Kozso (Blikk)
Eger — Szinte rá sem lehet ismerni középiskolai tablóképén Kozsóra (48), alias Kocsor Zsoltra.
márc. 2
5:48
Véget ért XVI. Benedek pápasága (Kripto Akadémia)
Tegnap távozott a katolikus egyház éléről XVI. Benedek. Azzal, hogy önszántából mondott le, lavinát indított el: még a főpapok közül is egyre többen akarnak változásokat a katolikus egyházban. Akad olyan bíboros, aki a Vatileaks-ügyben szeretne tisztán látni.
márc. 2
5:50
Elnökségét értékelte az ukrán államfő (Kripto Akadémia)
A jelenlegi ukrán vezetés 2010-ben hozzálátott az ország húsz éve húzódó modernizálásának - jelentette ki Viktor Janukovics államfő tegnap Kijevben a hároméves elnökségét értékelő sajtótájékoztatóján. "Az utóbbi három év, amelyet átéltünk, nem volt egyszerű.
márc. 2
6:06
Összecsaptak a berlini falnál - Egy luxusház felépítése miatt bontották meg az emlékművet (Kripto Akadémia)
Összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel tegnap Németországban, az úgynevezett East Side Gallery-nél, amely a berlini fal leghosszabb még ma is fennálló része. Egy építőipari vállalat ugyanis ki akar emelni egy 25 méter széles darabot a falmaradványból, hogy a munkagépek bejuthassanak az építési területre.
márc. 2
6:06
Baseballütővel estek a TV-stáb tagjainak (ATV)
Autóval üldözték és baseballütővel támadtak rá a német ARD televízió urbanizációról forgató tévéseire Kínában. A héten két, újságírókat érintő atrocitás is történt az országban.
márc. 2
6:08
Nem lesz nagykoalíció Olaszországban (Kripto Akadémia)
Pierluigi Bersani, az olasz alsóházban többséget szerzett Demokrata Párt (PD) elnöke nem hajlandó koalíciót kötni Silvio Berlusconival. "Tisztán akarok fogalmazni: sosem merült fel a nagykoalíció gondolata és nem is fog" - jelentette ki Bersani a La Repubblica című lapnak.
márc. 2
6:10
Fordulat várható Karintiában (Kripto Akadémia)
Vasárnap tartományi választást rendeznek Karintiában. A voksolásnak különleges jelentőséget ad, hogy arról az osztrák tartományról van szó, amelyet hosszú éveken át a helyi belpolitika fenegyereke, Jörg Haider uralt. A jobboldal sikerszériája azonban most a sorozatos botrányok nyomán megtörhet, s újra győzhetnek a szociáldemokraták.
márc. 2
6:12
Újabb daganatot találtak Cháveznél (Kripto Akadémia)
Hugo Cháveznél újabb daganatot fedeztek fel az orvosok - jelentette tegnap a venezuelai elnök állapotáról rendszeresen új értesüléseket közlő spanyol lap, az ABC. A négy rákműtéten átesett Chávezt az információk szerint már nem kezelik tovább a Dr. Carlos Arvelo katonai kórházban, hanem átszállították a fővárostól 160 kilométerre lévő La Orchila szigetre. Az ottani elnöki rezidenciát már 2011-ben…
márc. 2
6:18
Öregségi nyugdíj az EU-ban (Adózóna)
Az Európai Unióban nincs egységes szociális biztonsági, így nincs egységes nyugdíjbiztosítási rendszer sem. Minden tagállam maga határozza meg, mely személyek tartoznak a kötelező biztosítás hatálya alá, egyáltalán az időskori megtakarítások mely formáját részesítik előnyben, milyen mértékű járulékot kell fizetniük a biztosítottaknak, valamint, hogy milyen ellátásokat, mely feltételek teljesülése…
márc. 2
6:24
Megtalálták az ellopott Rákóczi-mellszobrot (ATV)
Megtalálta és lefoglalta pénteken délután a szlovák rendőrség II. Rákóczi Ferenc szülőfalujában, Borsiban ellopott mellszobrát, illetve az ugyancsak felvidéki Szentesen eltulajdonított turulszobrot is – tudta meg az MTI tudósítója Laczkó Lajostól, a borsi II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnökétől.
márc. 2
6:26
Bajnai: vállalom a miniszterelnök-jelöltséget (ATV)
Nem érzi magát konfliktuskerülőnek Bajnai Gordon, de azt elismeri, hogy nem híve a felesleges háborúknak. Meggyőződése, hogy amúgy is csak az udvari hadibeszállítók szoktak hasznot húzni a háborúkból, ezért álságosnak és számítónak tartja Orbán Viktort, aki szerinte mesterségesen osztja meg az országot. Bajnai Gordon, az Együtt 2014 mozgalom alapítója a Heteknek adott interjújában kifejtette, hogy…
márc. 2
6:36
Kirúgta a TV2 a lebukott sorozatsztárt (BorsOnline)
Noha kiengedték a rendőri őrizetből, mégis felmond a TV2 a csoportos rablással gyanúsított K. Istvánnak. Már keresik az utódját, aki a Bűnök és szerelmek című sorozatban a helyébe lép Serif szerepében.
márc. 2
6:38
Megint összeveszett Liptai és Hajdú (BorsOnline)
Liptai Caludia tegnap délelőtt élő adásban gúnyolta ki Hajdú Pétert, pedig utóbbi jelen sem volt a stúdióban. A Frizbi atyját nem érdekli, hogy a dívának negatív véleménye volt róla.
márc. 2
6:42
Halottasházban lesz az érettségi buli (Blikk)
márc. 2
6:42
Válogatás a legjobbakból (Spa Trend Online)
Ma este a Marion Cotillard főszereplésével készült Csont és rozsda című nagysikerű francia filmmel indul a Frankofón Filmnapok. Igazi filmkülönlegességekkel érkezik harmadik alkalommal Budapestre a francia nyelvterületet képviselő program. A március 1-9. között tíz frankofón ország húsz, nálunk most először látható filmje és Olivier Assayas rendező retrospektív sorozata szerepel az Uránia Nemzeti…
márc. 2
6:42
Érdemes lehet jövő hétre halasztani a tankolást (Portfolio)
Jelentős esésen van túl a héten a Brent olaj árfolyama, ennek megfelelően a finomított termékek dollárban kifejezett áraiban is nagymértékű csökkenés történt. A hazai fizetőeszköz eközben azonban...
márc. 2
6:44
Nem engedem be a próbára az ördögöt (Spa Trend Online)
Mohácsi János rendező A velencei kalmár legmeghatóbb, legpimaszabb, legerőszakosabb adaptációjára készül. Jelenleg a Nemzeti Színházban próbálja a darabot, amelyet március végén mutatnak be. Ahogy fogalmazott, az előadás többek közt arra keresi a választ, miként válhat életveszélyessé a hétköznapokban egyre inkább tapasztalható előítéletesség.
márc. 2
6:45
Gépkocsit venne? Nem ártana számolni egy kicsit! (ProfitLine)
Egy gépkocsi adás-vétele sajnos számos költséggel is jár, melyet a gépjárművevőjének kell megfizetni. A köznyelvben „gépkocsi átírási illeték”- ként ismert fizetési kötelezettség több tételből is áll, hiszen meg kell fizetnünk a vagyonszerzési illetéken túl az eredetiségvizsgálat díját is.
márc. 2
6:46
Főigazgatói pályázat a Ludwig Múzeum élére (Spa Trend Online)
Kiírta a Ludwig Múzeum főigazgatói pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A pályázatokat 30 napon belül lehet benyújtani. Az elbírálásnak további 30 napon belül kell megtörténnie, a pályázati határidő lejártát követő 21 napon belül egy - legalább öttagú szakmai bizottság meghallgatja az aspiránsokat.
márc. 2
6:48
Az ország legnagyobb teátruma (Spa Trend Online)
Az Erkel Színház bezárása előtti utolsó előadása egy balettest volt, ami a Na de tényleg?! című darabbal, Kerényi Miklós Dávid koreográfiájával, fejeződött be.
márc. 2
6:54
Cipő után a Republic basszusgitárosa is kórházba került (BorsOnline)
Az életveszélyes állapotban fekvő Bódi László Cipő után most egy újabb Republic-tag került kórházba. Boros Csaba basszusgitárost tegnap műtötték.
márc. 2
7:12
Varga Mihály: nincs szükség költségvetési kiigazításra (Infostart)
Egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből - mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa.
márc. 2
7:12
Büntetik új hajáért Cseke Katinkát (BorsOnline)
Cseke Katinka frizuráját számos kritika érte A Nagy Duettben. Zsidró Tamás pedig alig tudja türtőztetni magát, hogy ne kapja az ollója közé a színésznőt. Ám a Jóban Rosszban producere ragaszkodik Bodolai Böbe egyszerű külsejéhez.
márc. 2
7:14
Évekig húzódhat a halálballon utáni kártérítési per (BorsOnline)
Kairóban megemlékeztek tegnap a luxori hőlégballon-baleset áldozatairól. A gesztus szép, ám a hozzátartozók fájdalmán ez mit sem enyhít. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy kártérítésre is csak hosszú harcok árán számíthatnak.
márc. 2
7:16
Kifizeti az állam az egyházak adósságát? (BorsOnline)
Az egyházak által felvett devizahitelek konszolidációját is tervezi a kormány, vagy segít azok törlesztésében – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
márc. 2
7:27
Videó: káprázatos bombagóllal indult az NB I tavaszi szezonja (Sport365)
Az OTP Bank Liga tavaszi nyitányán a PMFC 2-1-re legyőzte az MTK-t. A mérkőzés és egyben a tavaszi szezon első gólja egészen parádés szabadrúgásból született.
márc. 2
7:30
Életmentő műtét vár a 3 és fél éves Lucára (BorsOnline)
Fellélegezhet Szűcs Lajos. A Pápa futballkapusa feleségének unokahúga, Luca életmentő szívműtétjére milliós adomány érkezett, így jövő héten operálják a kis beteget.
márc. 2
7:39
Már 21-nél jár a Chicago Blackhawks (Agroinform)
A Chicago a Columbust is legyőzte 4-3-re hosszabbítás után, ezzel már zsinórban 21. mérkőzésén szerzett pontot a csapat.
márc. 2
7:51
Segítsenek az önkormányzatok a devizahiteleseknek! (ProfitLine)
A kormány számít az önkormányzatokra azoknak a devizahiteleseknek a megsegítésében, akiket a kilakoltatás veszélye fenyeget - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális államtitkára pénteken az MTI-nek. Soltész Miklós szerint megoldás lehet az érintettek számára az önkormányzati lakások szociális alapú bérlésének lehetősége.
márc. 2
7:54
Romney Obamát hibáztatta az automatikus büdzsécsökkentés miatt (Infostart)
Barack Obama elnököt hibáztatta a szövetségi büdzsé automatikus csökkentése miatt Mitt Romney, az amerikai Republikánus Párt volt elnökjelöltje a Fox New televíziónak adott interjújában, amelynek több részletét pénteken hozták nyilvánosságra.
márc. 2
7:54
Új dinoszauruszfajt fedeztek fel (Blikk)
márc. 2
7:57
A címvédő sorozatban tizenharmadik győzelmét aratta (Agroinform)
A Miami Heat otthon verte a Memphis Grizzliest, a nyugati rangadón pedig a Denver legyőzte az Oklahoma Cityt 105-103-ra.
márc. 2
8:00
Iksz az olasz csúcsrangadón, pilótacsere a Forma-1-ben - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
márc. 2
8:02
Már megint Real-Barca, nagyüzem az NB I-ben - Ezt látod élőben (Sport365)
A szombati élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
márc. 2
8:04
Óriási bomba a Napoli-Juvén és a Pécs-MTK-n - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
márc. 2
8:06
Fábry hívására vár Hada Renáta (BorsOnline)
Hada Renáta örömmel várja Fábry Sándor hívását – ezt könyvbemutatóján mondta el a Borsnak. Az írónő robbantotta ki néhány hete a showman magánéleti botrányát.
márc. 2
8:08
Vizoviczki egy napot várt szabadulására (BorsOnline)
A bíróság ismét meghosszabbította Vizoviczki László és a vesztegetési ügyben meggyanúsított rendőri vezetők előzetes letartóztatását. A Bors tudósítói tegnap a folyosóról kísérték figyelemmel a zárt ülés történéseit.
márc. 2
8:12
Ez várható a remetepápától (Infostart)
Az európai és az amerikai lapok is vezető helyen foglalkoztak XVI. Benedek lemondásával, néhány újságban már kommentár is megjelent a visszavonult egyházfő tevékenységének értékelésére.
márc. 2
8:12
Erre vigyázz, ha előveszed a biciklid: 100 ezres bírság is járhat (Pénzcentrum)
Végre tavaszodik, már a kevésbé bátrak is elővehetik a kerékpárjukat és felkészíthetik a folyamatos használatra. A kerékpározás nem csak olcsó, egészséges, de a leggyorsabb módja is a közlekedésnek a városban, de fontos a szabályok betartása, hiszen akár 100 ezres bírsággal is járhat például a lámpa hiánya....
márc. 2
8:18
Szendvics és üdítő is jár, ha órákat késik a busz (Privátbankár)
Frissítő, szállás, kártérítés és kötelező utastájékoztatás. Márciustól már a magyar buszon utazóknak is olyan jogaik vannak, mint az uniós állampolgároknak. Főleg a távolsági utazásokat szabályozza a törvény, a fogyatékossággal élőket mindenhol segíteni kell.
márc. 2
8:24
Mik a magyar munkaerőpiac trendjei? (ProfitLine)
Már tíz évvel ezelőtt is könyvelőkre és területi képviselőkre vadásztak leginkább a vállalatok, a titkárnők és a recepciósok viszont eltűntek a legkeresettebb állások listájáról. A gazdasági válságot az informatikusok vészelték át legkönnyebben, a kétezres évek közepén pedig az járt jól, aki hollandul tanult. A Profession.hu jelentésből kiderül, milyen trendek alakították az online munkaerőpiacot…
márc. 2
8:30
Baleset történt a 4-es főúton (Blikk)
márc. 2
8:30
Varga: egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására (ATV)
Egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből - mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa.
márc. 2
8:33
Videó: csak sárgát kapott az alattomos könyökösért Cavani a Napoli-Juvén (Sport365)
Egy sárga lappal megúszta Edinson Cavani azt a könyököst, amit Giorgio Chiellini arcán helyezett el a Napoli-Juventus olasz csúcsrangadón.
márc. 2
8:35
Videó: fantasztikus élőkép a Hajduk-Dinamo rangadón (Sport365)
Fantasztikus élőképpel rukkolt elő a Hajduk Split-Dinamo Zagreb (1-2) horvát rangadó előtt a hazai tábor.
márc. 2
8:42
Légiósözön az NB I-ben (BorsOnline)
Megkezdődött a tavaszi szezon az NB I-ben, s szemet szúr, mennyi légiós özönlötte el hazánkat. Ennyi külföldi korábban még sohasem játszott a magyar bajnokságban.
márc. 2
8:44
Vérfagyasztó: forgalmas út fölött lóg a srác - fotó (BorsOnline)
Címlapokra került Guatemalában az a fiú, akinek egy mostanában egyre ismertebbé váló extrém sport a szenvedélye. Luis egy forgalmas főút felett függött fejjel lefelé, akár egy denevér.
márc. 2
8:48
Fejbe lőtték az egyik legismertebb lesifotóst Rómában (Blikk)

Keresés