A mielőbbi kormányváltás szükségességéről szólt volna Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője március 15-re tervezett rendezvényükön, ha azt az ítéletidő miatt nem kellett volna lemondani.
Glatz Lajos, a Lombard Pápa technikai igazgatója a klub hivatalos honlapjának elmondta, mindent megtettek azért, hogy játékra alkalmas állapotba próbálják hozni a Perutz Stadion gyepszőnyegét.
A német gazdaság élénkülésének hátszele kellemes meglepetést okozhat a közép-európai gazdaságok, köztük Magyarország idei teljesítményével kapcsolatban, bár a forint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) "átpolitizálódása" és a monetáris politikával kapcsolatos bizonytalanságok miatt várhatóan alulteljesítő lesz a térségi valutákhoz képest - jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Az ENSZ Emberjogi Bizottsága élesen bírálta a magyar alaptörvény módosítását, az igazságszolgáltatás függetlenségére mért csapásnak minősítve a legutóbbi lépéseket.
Erőteljesen romlott márciusban a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban. A Thomson Reuters és a Michigan Egyetem pénteken publikált előzetes adatai szerint a fogyasztói bizalmi index 71,8 pontra esett a februári 77,6 pontról. Elemzők 78 pontot vártak.
A brüsszeli uniós csúcson - pontosabban előtte - Martin Schulz felvetésére téma volt a magyar alaptörvény módosítása. Az Európai Parlament (EP) elnöke az uniós alapszerződés hetes cikkelyének alkalmazását sem zárta ki, ha az Európai Bizottság vizsgálatai azt bizonyítják, hogy a módosítás sérti az uniós jogszabályokat. A német Bundestagban is szóba került a magyar alkotmány, az EP pedig április…
A miniszterelnök arra kér mindenkit, hogy tegyen eleget a hatóságok kéréseinek, ne induljon útnak el egyedül, mert a havazás által legsúlyosabban érintett területeken "a türelem a biztonság garanciája, a türelmetlenség veszélybe sodorja" az embereket. Ezt Orbán Viktor mondta pénteken este, miután a rendőrség Teve utcai igazgatási központjában tájékozódott a mentési munkálatokról és a pillanatnyi…
A szervezők állítása szerint több mint kétszáz, a helyszínen lévő újságírók becslése szerint mintegy 120-150 ember tiltakozott csütörtök délután Brüsszelben a magyar alaptörvény módosítása ellen.
A Hennes & Mauritz AB az elemzői várakozásoktól elmaradó februári értékesítésekről számolt be, a vállalat a világ második legnagyobb divatkereskedelmi lánca a spanyol Inditex mögött - írja az MTI. ...
A szervezők állítása szerint több mint kétszáz, a helyszínen lévő újságírók becslése szerint mintegy százhúsz-százötven ember tiltakozott csütörtök délután Brüsszelben a magyar alaptörvény módosítása ellen.
Magyarország köztársasági elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából
Elutasította John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus és katolikus elnöke Barack Obama elnöknek azt a meghívását, hogy legyen ő is tagja az ugyancsak római hitű alelnök, Joe Biden vezette hivatalos amerikai küldöttségnek, amely részt vesz Ferenc vatikáni beiktatásán – írta pénteken a The Washington Times.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A mobilszolgáltatásban is vannak részleges fennakadások azokban a térségekben, ahol akadozik az áramellátás, amiatt ugyanis a mobilszolgáltatók bázisállomásai sem kapnak áramot. A Vodafone és a Magyar Telekom is jelezte: jóváírást ad ügyfeleinek a március 15-i hívásokból, tekintettel a rendkívüli helyzetre.
A belügyminiszter szerint a leállósávot elfoglaló autósok, valamint a belső sávot eltorlaszoló kamionosok nehezítették az autópályán rekedtek mentését. A belügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorának pénteken nyilatkozva szólt arról is, kivizsgálják, miért nem segített az egyik nagy mobilszolgáltató a tárca tájékoztató üzenetének továbbításában.
A belügyminiszter szerint a leállósávot elfoglaló autósok, valamint a belső sávot eltorlaszoló kamionosok nehezítették az autópályán rekedtek mentését. A belügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorának pénteken nyilatkozva szólt arról is, kivizsgálják, miért nem segített az egyik nagy mobilszolgáltató a tárca tájékoztató üzenetének továbbításában.
Egy győzelemre áll a Gödöllő attól, hogy a Vasashoz csatlakozva bejusson a női röplabda NB I döntőjébe, miután pénteken másodjára győzte le a TF együttesét, a párharc harmadik összecsapásán.
A rendőrség péntek esti adatai szerint 146 ember és 73 jármű mentése van folyamatban az ország közútjain, a havazás miatt elzárt utak száma 141, az áramszolgáltatás 129 településen szünetel.
Az amerikai indexek a vártnál gyengébb makroadatok, valamint a német kancellár EU-csúcs után tartott sajtótájékoztatójának köszönhetően egységesen csökkenéssel fejezték be a hét utolsó kereskedési...
Eddig két ember halt meg a havazás következtében történt tömegkarambolban, a mentő egységek országszerte több mint 13 000 embert és 3490 gépjárművet szabadítottak ki a hó fogságából. A megyei és kistérségi tisztifőorvosok a védelmi bizottságok tagjaként koordinálják a mentési, szervezési munkákat, a Magyar Vöröskereszt is segít, ahol tud.
Hatalmas gólt rúgott a St. Pauli védője, Sebastian Schachten az Union Berlin elleni német másodosztályú bajnokin. A bekk egy védő által kifejelt labdát vágott kíméletlenül a hálóba.
Ritkán látható nagy gólt lőtt a török Bursaspor védője, Sener Özbayrakli a Trabzonspor elleni bajnokin. A hátvéd a tizenhatos sarkától bombázott a rövid felső sarokba.
24 csapatos szuperligát tervez Katar, melybe a legnagyobb európai klubokat is meghívná. A résztvevő együttesek a bajnokságban való elindulásért horribilis összeget, mintegy 60 milliárd forintot kapnának.