A címvédő Szolnoki Olaj hazai környezetben magabiztos győzelmet aratott a Körmend együttese felett szerdán a férfi kosárlabda NB I középszakaszának felsőházi mérkőzésén.
Visszaadja a Táncsics-díjat Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének Szaniszló Ferenc újságíró. Ezt maga az érintett jelentette be szerda este az Echo televízióban.
Megfelelő ütemben halad a nemzeti dohányboltok koncessziójára kiírt pályázatok elbírálása - mondta a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI-nek.
Elindította aláírás-gyűjtési akcióját a rezsicsökkentés védelmében a Fidesz. Stagnálást vár a magyar gazdaságban az idén a Századvég Gazdaságkutató. Megadóztatják a bankbetéteket Spanyolországban. A nap legfontosabb hírei március 20-án.
Az amerikai elnök szerdán Jeruzsálemben megígérte: az Egyesült Államok minden szükséges lépést megtesz annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert.
A Ciprus jövőjével kapcsolatos aggodalmak ellenére optimista hangulat jellemzte az amerikai részvénypiacokat. A vezető tőzsdeindexek 0,3-0,8 százalékot emelkedtek a mai kereskedés során.Végig...
Hetényi Zoltán, a magyar jégkorong-válogatott kapusa abban reménykedik, hogy megbocsátanak neki azért, mert vasárnap hajnalban egy egyesült államokbeli bárban Amerika-ellenes és rasszista megjegyzéseket tett.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott a vendéglátó Eger felett a labdarúgó Ligakupa elődöntős párharcának első, szerdai mérkőzésén, így kedvező helyzetből várja a hazai visszavágót.
Magyarországot, Szíriát és Ciprust az uniós politika kudarcaiként említette Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának vezetője szerdán az EP brüsszeli ülésén.
A Csíkszereda hosszabbítás után 2-1-re nyert a Dunaújváros vendégeként szerdán a jégkorong MOL Liga döntőjének ötödik mérkőzésén, így 3-2-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcában.
Mészáros Norbert, a DVSC-TEVA válogatott labdarúgója a Naplónak adott interjújában elmondta, tudják, nagyon nehéz mérkőzés vár rájuk pénteken a románok elleni vb-selejtezőn.
Az Európai Unió és a ciprusi kormány úgy viselkedik az adósságprobléma megoldásakor, mint "elefántok egy porcelánboltban" - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő szerdán, Oroszország és az Európai Bizottság csütörtökön kezdődő moszkvai tárgyalásai előtt nyilatkozva.
Visszaadja a Táncsics-díjat Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének Szaniszló Ferenc újságíró. Ezt maga az érintett jelentette be az Echo televízióban.
Az új választási rendszerben könnyű kétharmados többséget szerezni, akár 35 százalékkal is lehetséges – ezt László Róbert mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Vítor Gomes, a Videoton egyik téli igazolása adott videóinterjút a vidi.hu-nak. A középpályás elmondta, tudja, hogy nem nyerhetnek mindig 4-0-ra, mint a Honvéd és az Eger ellen, de mindig jó játékra törekednek.
Az Eger-Ferencváros Ligakupa-elődöntő első felvonása után a zöld-fehérek részéről Ricardo Moniz vezetőedző és Julian Jenner értékelték a mérkőzést a fradi.hu-n.
Az amerikai elnök szerdán Jeruzsálemben megígérte: az Egyesült Államok minden szükséges lépést megtesz annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert.
Mészáros Ferenc, az Egri FC vezetőedzője úgy véli, a Ferencvárostól elszenvedett 3-1-es vereség ellenére maradt még esélye csapatának a Ligakupa döntőjébe jutásra.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
A történet nem ma kezdődött, a praktikus, nagyobb kategóriák helykínálatát idéző, mégis olcsó szedánok kora azonban napjainkban csúcsosodik ki, s ezt több válságmodell is bizonyítja. Azt, hogy a kategória létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, a nagyobb gyártók próbálkozásai mutatják – ezúttal a Citroën C-Elysée járt szerkesztőségünk garázsában.
A ciprusi pénzintézetek csütörtökön és pénteken is zárva tartanak, így a bankok a hétfői ünnepnapot figyelembe véve legkorábban kedden nyithatnak ki - közölte a ciprusi jegybank szerdán.
Budapest — Sállal takarta el az arcát, így menekült a tetthelyről, egy budai lakásból a kórházigazgató, aki a gyanú szerint brutálisan megkínozta és savval leöntötte volt barátnőjét. Dr. B. Krisztiánt (43), a Budai Irgalmasrendi Kórház vezetőjét R. Erika (43) szomszédja is látta a támadás reggelén.
Rákkeltő lágyítószert talált több játékban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Vegyipari laboratóriumban állapították meg, hogy a gyermekeknek készült babákban és játék pisztolyokban túlságosan magas a lágyító szintje. Ez ártalmas lehet, mert ha a gyerekek szájukba veszik a játékot, a nyál kioldja a szert.
BUDAPEST — Mégsem Stohl András (46) vezeti az ősszel kezdődő legújabb X-Faktort az RTL Klubon, kipöccintette őt a helyéről egy társa, akivel már régóta konfliktusokkal terhelt a viszonya.
Félreértés, tudatlanság, rosszindulat, nemzetközi összeesküvés Magyarország ellen a rezsicsökkentés miatt - ilyen és ezekhez hasonló magyarázatokkal állt elő a Fidesz-kabinet az alaptörvény negyedik módosítása ügyében. Orbán Viktor kormányfő még azt is állította: semmiféle konkrét kritika nem hangzott el. Ezzel szemben már korábban is konkrét kifogások merültek fel a hazai alkotmányozással…
Még a héten benyújtja a kormánytöbbség az Országgyűlésnek az Alaptörvény ötödik módosítását, hogy április 30-ig megszülessen a náci és kommunista diktatúrák jelképeinek viselését tiltó paragrafus alkotmányos garanciája. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szerint azért kell így megtiltani az önkényuralmi jelképek használatát, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Btk. erre vonatkozó passzusát.…
Saját műsorának esti adásában jelentette be hivatalosan is Táncsics-díjának visszaadását Szaniszló Ferenc. Az Echo Tv antiszemita és rasszista kijelentései miatt sokat támadott műsorvezetőjének várható lépéséről már napközben lehetett olvasni a Facebookon, ahol azt is tudni vélték, hogy a kitüntetéssel járó összeget a debreceni zsinagóga felújítására ajánlja fel. Az úgymond tévedésből megítélt…
Óriási káoszt okoz a család fogalmának új értelmezése, a kormány ugyanis elfelejtette összehangolni az alaptörvény módosítását a családtámogatási törvénnyel. Emiatt például az élettársi kapcsolatban élők - akik már nem tartoznak a család fogalmába - akár magasabb összegű családi pótlékra, sőt más támogatásra, segélyre is igényt tarthatnak.
Kártyás vásárlásnál nem kell tranzakciós illetéket fizetni? Itt a bankok listája, ahol mégis. A bankkártyák mellett azokat a hitelkártyákat is összeszedtük a BankRáció.hu segítségével, ahol meg kell fizetni az új adót még vásárláskor is....
Budapest — Családi tragédia miatt feladta a versenyzést Csézy (33) és Gesztesi Károly (49) A Nagy Duettben. Csézy a héten elveszítette a nagymamáját, de az énekesnő már napokkal ezelőtt érezte, nagy lesz a baj.