2013. március 21. csütörtök

márc. 21
14:48
Szanyi: ha kell "kézzel-lábbal" tiltakozok a rasszizmus ellen (ATV)
Cinikusnak, zavarosnak és önkényesnek tartja Szanyi Tibor MSZP-s képviselő Kövér László házelnök javaslatát arról, hogy a maximális pénzbírságot szabják ki rá, amiért hétfőn a parlamentben a középős ujját felfelé tartva beintett a Jobbik-frakció tagjainak. A politikus azt mondta: ezután is tiltakozni fog a rasszizmus ellen, ha kell szavakkal, ha kell "kézzel-lábbal".
márc. 21
14:50
A betétek már nem hozzák lázba a lakosságot (Portfolio)
Történetének legjobb évkezdését produkálta a hazai befektetési alapszektor, februárban 106,1 milliárd forintnyi friss pénzt helyeztek el az alapokban, miközben a kezelt vagyon két hónap alatt közel...
márc. 21
14:50
Magyar devizahitelesek pere: kivár az Európai Bíróság (ATV)
Az Európai Bíróság (EB) elutasította, hogy gyorsított eljárásban foglalkozzon a Kúriának a devizahiteleknél alkalmazott „kamatréssel” kapcsolatos kérdésével, így a kedvező döntésben reménykedő devizahitelesek még legalább egy évig bizonytalanságban maradhatnak – tudta meg az Azénpénzem.hu.
márc. 21
14:52
"Átkozottul jó történettel" kaphatnak csak haladékot egyes EU-országok (Portfolio)
Csak specifikus, rendkívüli körülmények indokolhatják, hogy egy-egy ország haladékot kapjon a vállalt deficitcél teljesítésére - mondta Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezeti...
márc. 21
14:57
Így látják a magyar béreket az elemzők (Privátbankár)
Nem fog érdemben nőni a fogyasztás idén Magyarországon - ezt várja a legtöbb elemző a reggeli KSH-adat tükrében.
márc. 21
14:57
Kondás: alkalmazkodni kellett a kialakult helyzethez (Sport365)
Az időjárás miatt a DVSC nem tudta lejátszani a múlt hétvégi bajnokiját, ami felborította az előre eltervezett programot. Meccs így is volt, hiszen kedden a Balmazújváros ellen léptek pályára.
márc. 21
14:57
Két éven belül Gyémánt Liga-állomás lehet a Gyulai-emlékverseny (Agroinform)
Az egynapos versenyek rangsorában 2011-ben a 33., tavaly a 31. volt a viadal, s ebben az évben is szeretnének előrébb lépni.
márc. 21
14:59
Biztos, hogy a ciprusi mentőcsomagban lesz valamilyen különadó (Privátbankár)
A ciprusi mentőcsomag végleges változata minden bizonnyal tartalmazni fogja a bankbetétekre kivetendő adót - mondta a holland pénzügyminiszter.
márc. 21
14:59
Egervári: "készen állunk akár a bravúrra is" (Sport365)
Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott készen áll akár a bravúrra is a románok elleni, pénteki, budapesti világbajnoki selejtezőn.
márc. 21
14:59
Már a kanadai hokisok között is dívik a lábtengó - videó (Agroinform)
Martin St. Louis és Steven Stamkos is tengóval melegített be a Toronto elleni meccsre.
márc. 21
15:01
Azeri U21-esek verték a hiányos Haladást (Sport365)
Felkészülési mérkőzésen a Szombathelyi Haladás 2-1-es vereséget szenvedett Azerbajdzsán U21-es válogatottjától.
márc. 21
15:06
Felfüggesztett börtönt kapott Misi bácsi (Blikk)
Pécs - A megismételt bírósági eljárásban első fokon két év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Járásbíróság Misi bácsit. A mohácsi rajztanárt szemérem elleni erőszak miatt ítélték el.
márc. 21
15:06
A repülőtér irányába is kiépíti a magasságkorlátozó előjelző rendszert a BKK (Infostart)
A repülőtér felé is kiépíti a magasságkorlátozást előjelző rendszert a Budapesti Közlekedési Központ.
márc. 21
15:06
Kijavították az M-listát (Kreatív Online)
Számítási hiba miatt új listát készítettek.
márc. 21
15:06
Szanyi: cinikus a házelnök javaslata a megbírságolásáról (Alternatív Energia)
Cinikusnak, zavarosnak és önkényesnek tartja Szanyi Tibor MSZP-s képviselő Kövér László házelnök javaslatát arról, hogy a maximális pénzbírságot szabják ki rá, amiért hétfőn a parlamentben a középső ujját felfelé tartva beintett a Jobbik-frakció tagjainak. A politikus azt mondta: ezután is tiltakozni fog a rasszizmus ellen, ha kell, szavakkal, ha kell, "kézzel-lábbal".
márc. 21
15:06
Nincs extrém optimizmus - Folytatódhat a rali (Portfolio)
Az S&P 500 továbbra is a 2007-ben felállított mindenkori csúcsát ostromolja, annak ellenére, hogy a héten a piacokon a ciprusi mentőcsomag körüli események kisebb pánikot generáltak. Ez az AAII...
márc. 21
15:08
Áder János: Az ivóvíz fontos érték (Infostart)
A felszín feletti és alatti vizek, valamint az ivóvíz fontosságára és értékeire hívta fel a figyelmet a víz világnapja alkalmából Áder János csütörtökön Nyíregyházán.
márc. 21
15:08
Vita az elrettentő képekről (Kreatív Online)
Az Egyesült Államokban kell, de nem biztos, hogy fogják is alkalmazni a cigisdobozokon.
márc. 21
15:08
Balog: adományozza a Táncsics-díjat az NMHH (Alternatív Energia)
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt javasolja, hogy a Táncsics Mihály-díjat ezután egy független testület, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adományozza - tájékoztatta a tárca csütörtökön az MTI-t.
márc. 21
15:08
Megvan, mennyi tranzakciós illetéket fizettünk be az államnak (Portfolio)
Februárban 337 milliárd forinttal költött többet bevételeinél az államháztartás központi (önkormányzatok nélküli) alrendszere - erősítette meg az előzetes költségvetési adatokat a Nemzetgazdasági...
márc. 21
15:10
Viharos szél, lehűlés, fagy (Alternatív Energia)
Csütörtökön estétől néhol havas eső, a hegyekben hó is eshet. Megerősödik az északnyugati szél, a Dunántúlon viharos lökések is előfordulhatnak. Lehűlés kezdődik, már csak keleten, északkeleten emelkedhet délutánra 10°C fölé a hőmérséklet.
márc. 21
15:15
Orbán: minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága - videó (Privátbankár)
Húsvétkor ötödik alkalommal rendezik meg Felcsúton és Székesfehérváron a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótornát, amelyen idén először Európán kívüli klub is részt vesz.
márc. 21
15:21
NGM: az államháztartás hiánya februárban 337 milliárd forint volt (Infostart)
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya februárban 337 milliárd forint volt, az első két hónapban a deficit 339,5 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 40,3 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormany.hu internetes oldalon a részletes pénzforgalmi összesítés ismertetésekor. Az adatok megegyeznek a március elején közölt előzetes számokkal.
márc. 21
15:21
Kamu álláshirdetések? Ne dőljön be! (ProfitLine)
Regisztrációs díj, irreális bér, hangzatos külföldi munka, vállalati e-mailcím helyett Gmail, Hotmail. Ez csak néhány példa a hamis álláshirdetések özönéből, melyek az egyre növekvő számú tartósan munkanélküliek kétségbeesésére alapoznak. Mik a gyanús jelek? Milyen praktikákkal vértezzük fel magunkat? Erre ad választ Herczku Mónika, a Profession.hu karrier tanácsadója.
márc. 21
15:23
Meredeken emelkedett az amerikai feldolgozóipari BMI (ProfitLine)
Márciusban közel egy éve a második legnagyobb mértékben nőtt az amerikai feldolgozóipar teljesítménye - közölte a londoni Markit gazdaságkutató intézet.
márc. 21
15:24
Melltartó nélkül pózolt a focistafeleség - fotó (Blikk)
Nem sokat bízott a képzeletre Peter Crouch focisztár 27 éves felesége, Abbey: hiányos öltözetben fotózta magát, a képet pedig megosztotta rajongóival.
márc. 21
15:24
Fülön csípték a tejdobálót - videó (Blikk)
Egy 19 éves amerikai fiú azzal szórakoztatta az internetes közönséget, hogy élelmiszerboltokban nekifutásból vágott földhöz tejes kannákat, majd elterült a kifröccsent italban.
márc. 21
15:24
Százéves a taxizás Budapesten (Infostart)
Száz évvel ezelőtt, 1913. június 1-jén indult el a motoros autótaxi szolgáltatás Budapesten. A Főtaxi jogelődje saját gyártású autóival Magyarországon elsőként, Európában hetedikként nyújtott személyfuvarozási szolgáltatást, és ezzel lehetővé tette, hogy a rohamosan terjeszkedő főváros közlekedési hálózata fejlődésnek induljon, az automobil pedig a mindennapi élet részévé váljon.
márc. 21
15:24
Bő hároméves rekord az amerikai ingatlanpiacon (Portfolio)
Februárban 0,8 százalékkal nőtt a használtlakás eladások száma az Egyesült Államokban - jelentette a National Association of Realtors. A használtlakás eladások száma legutóbb 2009 novemberében volt...
márc. 21
15:26
A vártnál jobb az amerikai konjunktúra (Portfolio)
A tíz fő indikátorból nyolc esetén növekedést látunk, mely által februárban 0,5 százalékkal nőtt a fő konjunktúraindikátor az USA-ban. A növekedés felülmúlta a 0,4 százalékos várakozásokat és ezzel...
márc. 21
15:30
A nap fotója: Dzsudzsák megverte Szalai Ádámot (Sport365)
Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám hatalmas pingpong csatát vívtak a válogatott edzőtáborában. Tegnap a csatár, ma a középpályás nyerte a derbit.
márc. 21
15:32
Hamilton: "ennél boldogabb nem is lehetnék a Mercedesnél!" (Sport365)
Lewis Hamilton továbbra is kiáll a döntése mellett, miszerint elhagyta a jelenleg gyengélkedő McLarent és a Mercedesnél versenyez.
márc. 21
15:33
Megugrott az amerikai feldolgozóipar (Privátbankár)
Márciusban közel egy éve a második legnagyobb mértékben nőtt az amerikai feldolgozóipar teljesítménye - közölte a londoni Markit gazdaságkutató intézet.
márc. 21
15:33
Suárez boldog Liverpoolban, de meghallgatja az ajánlatokat (Agroinform)
Az uruguayi csatár vezeti a góllövőlistát, neve időről-időre felröppen topklubokkal kapcsolatban.
márc. 21
15:35
Vidi-sikerrel melegítünk a vb-selejtezőkre! (Agroinform)
A rendkívül szűk csütörtöki kínálatból a Videoton-Pécs Ligakupa-mérkőzésre fogadunk, ahol hazai sikert várunk.
márc. 21
15:37
2015-ig hosszabbított a Debrecen csapatkapitánya (Agroinform)
Két évvel meghosszabbította idén nyáron lejáró szerződését Kudor Kitti, a DVSC-Fórum női kézilabdacsapatának kapitánya.
márc. 21
15:42
Orbán: Minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága (Gondola)
Minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága - jelentette ki Orbán Viktor ezzel is indokolva, hogy kormánya kiemelten kezeli a sportot.
márc. 21
15:42
5 000 fős elbocsátás a gyógyszeripari óriásnál (Portfolio)
Az angol-svéd gyógyszeripar vállalat, az AstraZeneca ma újabb 2 300 fő elbocsátását jelentette be, ez is része annak a létszám leépítési tervnek, aminek a keretében a társaság több mint 5 000...
márc. 21
15:44
Megvan, mennyi tranzakciós illetéket fizettünk be az államnak (2.) (Portfolio)
Februárban 337 milliárd forinttal költött többet bevételeinél az államháztartás központi (önkormányzatok nélküli) alrendszere - erősítette meg az előzetes költségvetési adatokat a Nemzetgazdasági...
márc. 21
15:46
Cipruson adóznak az orosz gazdaság nagyágyúi (Portfolio)
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök Putyin államfőhöz hasonló ingerültséggel reagált a ciprusi fejleményekre, "Elefánt a porcelánboltban!" felkiáltással illetve a brüsszeli struktúrákat. A két...
márc. 21
15:51
Barka Emese bronzérmes Tbilisziben (Agroinform)
Barka Emese bronzérmet nyert az 55 kilogrammos kategóriában a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon.
márc. 21
15:53
A Valcea reklamációját elutasították, a romániai meccs helyszínét megváltoztatták (Agroinform)
Mégis Bukarestben rendezik meg a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első, romániai mérkőzését.
márc. 21
15:54
Élelmiszeripari fejlesztés Békéscsabán (ProfitLine)
Jelentős mértékben bővítette eszközparkját a NIAS Bt., a fejlesztés révén új exportpiacok nyílhatnak meg a puffasztott gabonát gyártó cég számára. A beruházást a Magyar Állam és az Európai Unió 23,9 millió forinttal támogatta - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
márc. 21
16:00
Budapesten játszik a Simply Red alapítója (Blikk)
A Simply Red alapítója és énekese hétfőn visszatér Budapestre, hogy ismét elbűvölje a zene szerelmeseit. Az énekes egy különleges atmoszférájú koncerttel készül, amelynek gerincét az október végén megjelent American Soul album dalai adják majd. De mégis ki ez a tehetséges vörös hajú világsztár, aki hangjával emberek millióit varázsolta el?
márc. 21
16:00
Vigyázat, újra jön a hó és a szélvihar (Blikk)
márc. 21
16:00
"Kussoljon"- szólt a fideszes képviselő a polgármesterre - VIDEO (Alternatív Energia)
Az esztergomi képviselő-testületi ülések hangulatára eddig sem lehetett panasz, kijutott a képviselőknek tragédiából, komédiából, olykor ötvözték is a kettőt. Az utóbbi hetek videó-felvételeit látva azonban arra gyanakszunk, a Fideszen belül indulhatott egy "Ki ma a legízléstelenebb?" című házi verseny, amelyben a jelek szerint komoly kihívója akadt Meggyes Tamásnak.
márc. 21
16:00
Megvan, mennyi tranzakciós illetéket fizettünk be az államnak (3.) (Portfolio)
Februárban 337 milliárd forinttal költött többet bevételeinél az államháztartás központi (önkormányzatok nélküli) alrendszere - erősítette meg az előzetes költségvetési adatokat a Nemzetgazdasági...
márc. 21
16:00
Hófúvás: A katasztrófavédelem is fokozott figyelmet kér (ATV)
A várható viharos szél, illetve hófúvás miatt fokozott óvatosságot kér az utakon közlekedőktől az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
márc. 21
16:02
Varju: összeomlás szélén áll az Országos Mentőszolgálat (ATV)
Összeomlás szélén az Országos Mentőszolgálat, véli a Demokratikus Koalíció képviselője.
márc. 21
16:03
Birkózó Eb: Barka Emese bronzérmes! (Sport365)
Barka Emese bronzérmet nyert az 55 kilogrammos kategóriában a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

Keresés