Alig több mint két hetet kell már csak várniuk a korhatár alatti járandóságban részesülővé lefokozott korábbi korhatár alatti nyugdíjasoknak, hogy az Európai Parlament Petíciós Bizottsága tárgyalja az érintetteket képviselő egyesületek által benyújtott panaszokat....
Ha úgy adódik, Kína kész megvédeni valutáját és kereskedelmi erejét egy árfolyamháború esetén - fogalmazott Ji Kang, a központi bank kormányzó-helyettese a hétvégén.
Még csak új szintre se lépett a forint, de folyamatosan gyengült a délelőtti kereskedésben, ebben Matolcsy Györgynek és a nemzetközi eseményeknek egyaránt szerepe van.
Budapest - A hét elején helyenként még akár mínusz 6 fok is lehet, de aztán melegszik az idő. A nappali maximumok plusz 18 fok körül is alakulhatnak, s néhol még a leghidegebb órákban is plusz 8 fok lesz.
Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa a napokban nevezi meg az adó- és pénzügyekért felelős államtitkárt, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjává jelölt Pleschinger Gyula helyére - mondta a miniszterjelölt hétfőn az MTI-nek.
A BUX index áprilistól esedékes szokásos változtatásakor a KBC Equitas elemzése szerint az Állami Nyomdának, a Danubiusnak, a Graphisoft Parknak és a Rábának van esélye a bekerülésre, ami a kispapíroknak többek között azért kedvező, mert nagyobb figyelmet kaphatnak a befektetőktől.
Egyelőre nem szükséges hozzányúlni az idei évi költségvetéshez, de ha évközben a folyamatok azt jelzik, hogy nem tartható a GDP arányában a 3% alattra tervezett hiány, "akkor hozzá fogunk nyúlni és...
Gyengének minősítették a magyar külkereskedelem múlt évi teljesítményét az MTI által megkérdezett elemzők, kommentálva a témában a Központi Statisztikai Hivatalnak hétfőn közzétett gyorsjelentését, a jövőt illetően azonban eltérően nyilatkoztak a szakértők. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői tájékoztatójában emlékeztet: a kivitel értéke a január-decemberi időszakban jelentősen meghaladta…
50. születésnapját ünnepli idén a Lamborghini, amire természetesen igazi különlegességgel készülnek az olaszok, hogy méltó módon tiszteljék meg a márka fél évszázados történetét. Korábban már felcsaptak a lángok az ünnepi, limitált modellel kapcsolatosan, ám ezúttal már fotón is láthatjuk a valaha gyártott leggyorsabb Lamborghinit.
Vádemeléssel zárta a rendőrség azt a nyomozást, amit tavaly indított egy munkabaleset ügyében, amelynek során két oroszlányi munkás, javítás közben lezuhant egy 4 méteres garázs tetejéről - értesült a HavariaPress.
Alig öt év telt el azóta, hogy az alkalmazások fogalma egyáltalán megjelent a mobilszektorban, azonban mostanra már 25 milliárd dolláros üzletággá nőtte ki magát - írja a The Wall Strett Journal. A...
Technikai K.O.-val szenvedett vereséget az UFC vasárnapi, japáni gáláján Stefan Struve Mark Hunttól. A 213 centis holland óriás állkapcsa is eltört a súlyos ütéstől.
A magyar csapat szakvezetői szűkítették az eredeti nevezési listán szereplő versenyzők körét a péntektől vasárnapig sorra kerülő, debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságra.
Az alapvető jogok biztosához fordult a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a közszféra új nyugdíjszabályai miatt - írja a Népszava. A kormányzati intézkedések társadalmi hasznosságát vitatják, illetve a beadvány szerint a szabályozással létrejött rendszer diszkriminatív, jogsértő és az alaptörvénnyel is ellentétes.
Budapesten kezdődött meg a svájcifrank-alapú devizahitelesek kontra AXA Bank polgári per, amelyben 68-an kérik kimondani jó erkölcsbe és jogszabályba ütközés miatt kölcsönszerződéseik semmisségét.
Javaslatokat tett közzé a felsőoktatás átalakításáról a Professzorok Batthyány Köre. A szervezet a dokumentumban támogatásáról biztosította a hallgatói szerződést és a felsőoktatási intézmények gazdálkodásának ellenőrzését.
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken hétfőn a svájcifrank-alapú devizahitelesek kontra AXA Bank polgári per, amelyben 68-an kérik kimondani jó erkölcsbe és jogszabályba ütközés miatt kölcsönszerződéseik semmisségét.
A NABUCCO Gas Pipeline International GmbH ma bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írt alá a Transz-Anatóliai Gázvezeték (TANAP) képviselőivel, amelyben a két fél hivatalosan is megállapodott a...
Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa a napokban nevezi meg az adó- és pénzügyekért felelős államtitkárt, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjává jelölt Pleschinger Gyula helyére - mondta a miniszterjelölt hétfőn az MTI-nek.
Mintegy tízezer régiségnek számító tárgyat találtak a vámosok két bolgár férfinál a múlt héten - hangzott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfői mosonmagyaróvári sajtótájékoztatóján.
A kínai ingatlanpiaci szigorítás, az eurótagságról szóló népszavazás olasz és francia felvetése, valamint a hétvégi több tízezres portugál tüntetések után ma mérsékelten borongós hangulatban indult a...
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken hétfőn a svájcifrank-alapú devizahitelesek kontra AXA Bank polgári per, amelyben 68-an kérik kimondani jó erkölcsbe és jogszabályba ütközés miatt kölcsönszerződéseik semmisségét.
Annak ellenére, hogy már évek óta használják, továbbra sem bíznak a mobilbankolásban a pénzintézetek ügyfelei, inkább a fiókokban, bankautomatákon vagy online platformokon intézik ügyeiket - írja a...
A parcsini katonai létesítmény ellenőrzésének azonnali engedélyezésére szólította fel Iránt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főtitkára hétfőn egy bécsi tanácskozáson.
Gyengének minősítették a magyar külkereskedelem múlt évi teljesítményét a megkérdezett elemzők, kommentálva a témában a Központi Statisztikai Hivatalnak hétfőn közzétett gyorsjelentését, a jövőt illetően azonban eltérően nyilatkoztak a szakértők.
Matolcsy György az új jegybankelnök, ezért már nem kell izgulnia a befektetőknek, sokkal inkább lesz érdekes az MNB politikája a közeljövőben. Ma reggel már moccanhatott is a forint hiszen az új szereplő átírta a jegybank keretrendszerét ahol korlátozza a jelenleg még hivatalban maradt alelnök szerepét, hiszen a másik oldalért már Balog Ádám miatt nem kell aggódni. A héten kiderül ki ülhet még be…
A legjobb bajuszos fotók beküldői és a szavazók is nyerhetnek! :) Bajuszos játékunk során arra kértünk titeket, küldjétek be bajuszos fotótokat. Még letölthető bajuszmintákat is biztosítottunk ehhez az evamagazin.hu/bajusz oldalon, de természetesen másfajta megoldásokat is elfogadtunk. :) Az óriási siker láttán úgy gondoltuk, miért ne dönthetnétek ti (is) arról, hogy melyik a legjobb bajuszos…
A felnőttek között hat arany-, egy ezüst- és öt bronzérmet szereztek a magyar versenyzők az Egerben rendezett uszonyos- és búvárúszó Világkupa-versenyen.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A hallgatói szerződésekre szükség lehet, ehhez azonban jó gazdaság és sok munkahely kell - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora, Vass László.
Csökkenti bruttó 6, illetve 2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Csökkenti bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin, és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán a Mol. A csökkentéssel a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi átlagára 430 forint lesz, a benzin 2-3 forinttal lesz drágább.
A miniszterelnök évértékelőjében bejelentett, a bérből és fizetésből élő támogatása érdekében bevezetendő akcióterv kidolgozása folyamatban van, de még korai ennek részleteit ismertetni - mondta Varga Mihály a parlament foglalkoztatási bizottsági meghallgatását. A politikus nemzetgazdasági miniszterré való kinevezését 12 igen, 3 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett támogatta a testület.