Van oka kételkednie a piacnak Matolcsy György napokban mutatott pártforduló monetáris politikáját illetően. Míg a legutóbb a jegybank elsődleges céljának az árstabilitást nevezte, illetve azt...
„Dávid Joci, megnyertem neked az összes pert, neked és a becsületünknek! Nyugodj békében, drága barátom!” Ezt írta a Facebookon Hubert, a néhai Daróczi Dávid barátja. A férfi beperelte a TV2-t, mert szerinte Hajdú Péter Frizbi című műsorában lehetséges gyilkosként tüntették fel, és Daróczi édesapját, Choli bácsit is, aki vendég volt az adásban. Őt a bíróság félmillió forint megfizetésére…
Az egri termálfürdő területén élő platán megnyerte a 2013-as Európai Év Fája versenyt - közölte pénteken az MTI-vel a versengés magyarországi szervezője, az Ökotárs Alapítvány.
Az ezüst és az arany árfolyamának aktuális hányadosa arról árulkodik, hogy a két nemesfém egymáshoz viszonyított értékelése eltér az évszázados hagyományoktól. Mindkét fém a válság során hasonlóan töltött be monetáris menedék szerepet, de az ezüstnek ezen túl az ipari felhasználása is jelentős. Ez a konjunktúra élénkülésével újra erőre kaphat, míg az értékesebb nagytestvér iránti kereslet éppen…
A bérszámfejtőktől a vezetők általában csak azt várják el, hogy oly módon végezzék el minden hónap végén a bérszámfejtést és a TB-elszámolást, hogy a munkavállalók oldaláról, a könyvelésről és a hatóságoktól érkező panaszok száma minimális legyen. Ugyanakkor, ha számbavesszük, hogy ezen felül miben tud egy jól működő bérszámfejtő csapat segíteni a vezetésnek, akkor jóval hosszabb listához jutunk.
Már tíz évvel ezelőtt is a könyvelők és a területi képviselők voltak a legkeresettebbek. A válság legkevésbé az informatikusokat érintette, a kétezres évek közepén pedig az járt jól, aki hollandul tanult. A Profession.hu jelentéséből kiderül, milyen trendek alakították az online munkaerőpiacot az elmúlt évtizedben.
A márciusi Eb-selejtező minitornára készülő U17-es magyar labdarúgó-válogatott második meccsén gól nélkül zárt a házigazda máltaiak U19-es csapata ellen.
A felsőoktatással kapcsolatos kormányzati döntésekben megnyilvánul a kormány elit-, és értelmiségi-ellenessége - mondta Fodor Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Szabadságért Alapítvány elnöke arról is beszélt, hogy pszichológiai probléma áll a háttérben, a Fidesz vezetői közül sokan első generációs vidéki értelmiségiek, ami sérelmeket, problémákat okozott, sokan úgy érezték, hogy nem…
A hegyikerékpározó Jeff Plassman egy virginiai versenyen indult, amikor 15 percnyi tekerés után egy szarvassal ütközött. Az állat a fák közül rontott ki, s leterítette az erdei úton haladó versenyzőt, akinek a kamerája rögzítette is a balesetet. A sportoló az ütközést súlyos sérülés nélkül megúszta.
A Los Angeles Lakers 22 ponttal, 116-94-re győzött a vendég Minnesota Timberwolves ellen az NBA-ben, a mezőny legeredményesebb játékosa a hazaiak sztárja, Kobe Bryant volt 33 ponttal. Los Angeles másik csapata, a Clippers Indianában győzött.
Tökéletesen végezte el házőrzői feladatait Rex, a fiatal német juhászkutya, amikor a gazdájához, Margit nénihez betörő csibészeket egyenesen a zsaruk keze közé üldözte.
A késő esti órákban tetőzött a Rába Sárvárnál, és megindult a lassú apadás, ennek ellenére egyelőre másodfokú az árvízvédelmi készültség a folyó körmendi és sárvári szakaszán - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.
A női kézilabda KEK-ben a nyolc közé jutás miatt anyagi gondokkal küzdő Váci NKSE csapata a csütörtöki határidőig átutalta az európai szövetségnek az Issy Paris elleni negyeddöntő 750 eurós nevezési díját.
A MiniDuke "kifejezetten veszélyessé" válhat, mert szokatlan módon ötvözi egy "elit, hagyományos stílusú" támadás módszereit a legmodernebb technológiával.
A széleskörű várakozásokkal összhangban Matolcsy Györgyöt a jegybank, Varga Mihályt pedig a nemzetgazdasági tárca élére kérte fel Orbán Viktor kormányfő a ma reggeli bejelentése alapján. Az...
Ma éjfélig lehet jelentkezést beadni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, egy felvételiző legfeljebb ötöt jelölhet meg közülük....
Minden uniós tagállamnak feltűnt, hogy a Parlamenten nincs kint az uniós zászló - mondta Balázs Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A volt külügyminiszter szerint súlyos diplomáciai hiba, hogy Herman Van Rompuy látogatása idején hiányzott az Országházról az EU lobogója.
Michelisz Norbert csütörtökön tette meg első hivatalos tesztköreit a Honda Civickel egy Cremona közeli pályán – egyelőre a tavalyi géppel, mert új autóját csak az első versenyhétvégén kapja meg.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az OTP Bank Liga mérkőzésein az európai szövetség (UEFA) háromlépcsős gyakorlatát vezeti be a stadionokban időről-időre tapasztalható tömeges, ismétlődő sportszerűtlen megnyilvánulásokkal szemben.
Az MTK labdarúgója, Vadnai Dániel sérülés miatt nem léphet pályára a Pécs elleni tavaszi NB I-es nyitányon, amely 17 órakor kezdődik a baranyai megyeszékhelyen. A kék-fehérek hivatalos honlapján már a várható kezdőcsapatot is kihirdette Garami József szakmai igazgató.
Egy hosszú házasság utáni váláshoz hasonlította Nagy-Britannia esetleges kilépését az Európai Unióból Herman Van Rompuy, aki szerint egy ilyen lépés negatív következményekkel járna London számára.
Százmilliókat hozott az átszervezés, csaknem egymilliárdos eredményt ért el a Graboplast, padlóburkolat gyártó tavaly. Idén jelentős forgalomnövekedésre számítanak, sokat várnak az új termékeik eladásából is.
Gyógyszeripari inkubátorházat épített Nagytarcsán az EU Pharma Gyógyszerkereskedelmi Kft. európai uniós támogatással - közölte a cég ügyvezető igazgatója, Vámosi Béla csütörtökön az MTI-vel. Folyamatosan bővítik a dolgozók létszámát.
A szociális helyzet és a munkaügyi szempontok figyelembevételével igazságosabb és átláthatóbb lett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rendszere - közölte Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen sajtótájékoztatón.
Hallgatók és oktatók tiltakoztak közösen élőláncot alkotva a Budapesti Corvinus Egyetem épületénél az ellen, hogy a felsőoktatási intézményből oktatókat bocsássanak el.
Katalin hercegné az utolsó pillanatig aktív akar maradni Vilmos herceg várandós felesége továbbra is eleget tesz napi feladatainak, de tornázik is, kirándul és nagyokat sétál - írja a femalefirst.co.uk. Katalin frissen és pihenten tért vissza a Mistique-szigeti nyaralásból, és úgy gondolta, épp itt az ideje, hogy újra dolgozni kezdjen, eleget téve kötelezettségeinek. A hercegné - aki…
A kormány nem tervezi egyetlen főiskola bezárását sem, a képzési szerkezetet megújítva, az intézmények erősségeit megtartva kívánják újraszervezni azokat - közölte az emberi erőforrások minisztere a jobbikos Vona Gábor írásbeli kérdésére.
Pénteken két mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga, megkezdődik a tavaszi idény. A téli holtidény átigazolásaiban az egyébként is a legbiztosabb anyagi hátterűnek tartott klubok jártak az élen.
Sikeres operáción van túl Talmácsi Gábor, aki a kedd este érkezett haza Ausztráliából, ahol a supersport-világbajnokság idénynyitójának első szabadedzésén bukott, zúzódásokat szenvedett a bokáján és horzsolásos sérülést a vállán, továbbá eltört az állkapocscsontja.
Kis mértékben felfelé módosították a német és a francia feldolgozóipari beszerzési menedzser indexeket is. A februári német index 50,1 pontról 50,3 pontra módosult. A francia indexet is felfelé...
Hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. csütörtökön.
A labdarúgó NB I 18. fordulójában a DVTK az Egerrel találkozik Vácon. A diósgyőriek szakmai igazgatója a klub hivatalos honlapján értékelte a felkészülést, beszélt várakozásairól.