Bár az újabb visszaesésen, a "double dip"-en már túljutottak Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa gazdaságai, a fellendülés még várat magára - állapították meg a térségről kiadott elemzésükben a Bécsi Nemzetközi Gazdaságkutató Intézet (WIIW) szakértői.
A KSH közzétette a részletes GDP-adatokat - két hónap alatt összejött a hiánycél 40 százaléka, de ez így van rendjén - hajnalban jelentett az OTP, a piacoknak tetszenek a számok - olcsóbb lett a benzin, érdemes kihasználni - nyár végére elkészül az Audi új parkja - Nézze meg itt >>
Azért tiltakoznak a Volán buszsofőrjei, mert nem tudtak megállapodni a béremelésről, az érdekvédők szerint a munkáltatók semmilyen béremelésre nem hajlandóak.
Aláírta Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester a Budapest-szerződést pénteken a Városházán. A megállapodással a főváros "mázsás terhektől szabadul meg" - fogalmazott a kormányfő.
Jármű felújítási programot indított a MÁV-START. Az átalakítások az elavult, de várhatóan még évekig használható kocsikat érintik mind az elővárosi, mind a távolsági és a regionális forgalomban - értesült a HavariaPress.
A Nomura frissítette a Manchester Unitedre vonatkozó mdoelljét, ugyanis a társasággal kapcsolatban az elmúlt hetekben több fontos hír is napvilágot látott. Többek között júniusban távozik a...
Aláírta Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester a Budapest-szerződést pénteken a Városházán. A megállapodással a főváros "mázsás terhektől szabadul meg" - fogalmazott a kormányfő.
A bankadó, a végtörlesztés és a tranzakciós illeték után ezúttal a magyar helyesírás szabályainak megváltoztatásával törhetnek borsot néhány magyar bank orra alá. Lehetséges ugyanis, hogy többük...
Tegnap visszafogott de optimista hangulatban foglalt helyet Mario Draghi az EKB sajtótájékoztatóján. „Volt szó kamatcsökkentésről” - hangsúlyozta ki a jegybank elnöke, de végül úgy döntött a tanács nem nyúlnak az irányadó rátához hiszen ha ebben az ütemben marad az övezet növekedése, akkor tudják tartani az inflációs célt is. Lefelé módosította azonban az intézmény az eurózóna növekedési…
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Néhány napja még arról lehetett hallani, hogy akár tavasszal kivonulhat a Bristol-Myers Squibb (BMS) gyógyszercég Magyarországról. A cég által ma közzétett anyag szerint viszont éppen ellenkezőleg,...
Az AC Milan elleni keddi, 0-2-ről induló Bajnokok Ligája-fellépés előtt szombaton a Deportivo La Coruna ellen tart főpróbát a spanyol futballbajnokság, a Primera División listavezetője, az FC Barcelona.
Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester aláírták a Budapest-szerződést, melyben a kormány átvállalja a főváros adósságának 60 százalékát. Komoly financiális könnyebbség ez a sok...
Kilencven esztendős korában Rómában elhunyt Damiano Damiani olasz forgatókönyvíró és rendező, akit sok néző a Michele Placido főszereplésével forgatott, a maffiaellenes küzdelem szimbólumává vált, A polip című filmsorozat rendezőjeként ismer
Évek óta 33,5 százalék a vezető beosztású nők aránya a cégekben, és ez az arány az elmúlt években csak minimálisan változott, áll a Bisnode csoporthoz tartozó PartnerControl döntéstámogató céginformáció szolgáltató nemzetközi nőnapi elemezésében. A Bisnode a cégbíróságon bejegyzett cégvezetők és cégtulajdonosok nemét vizsgálta öt év távlatában.
Hosszú évek után ismét utcára vonulnak a volánosok, mert az alágazatban működő cégek egyetlen fillér béremelésre sem hajlandóak - írja a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége közös közleménye.
Az amerikai makroadat, és a kedvező japán GDP hatására az európai vezető indexek emelkedni kezdtek a mai kereskedés első óráiban. A legjobb teljesítményt ugyan a francia börze nyújtja, de a német DAX...
Ismét új szabályok léptek életbe a fővárosi lakossági szennyvízszállításra vonatkozóan - tudatta lapunkkal Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft....
Rátámadt a családlátogatásra érkező pedagógusokra egy férfi a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén. A férfit a rendőrök őrizetbe vették - értesült a HavariaPress.
Az ausztráliai turisztikai iroda útjára indította a 2013-as álommunkahely kampányát - írja a time.com nyomán a jobline.hu. Az álommelóra 18 és 30 év közöttiek jelentkezését várják, és a hat hónapig tartó küldetésre 100 000 dolláros fizetést adnak.
Elkészültek a budai fonódó villamosvonalak projektjének részletes tervei, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtök este lakossági fórumon ismertette elképzeléseit a II. kerületben élőkkel az...
Aláírta Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester a Budapest-szerződést pénteken a Városházán. A megállapodással a főváros "mázsás terhektől szabadul meg" - fogalmazott a kormányfő.
Több kormányhatározat is megjelent a csütörtöki Magyar Közlönyben, ami a - költségvetés általános tartalékaként szolgáló - rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatát érinti. Ezek szerint az...
Egy haszonjármű kiválasztása során a legtöbb esetben az általa "megtermelt" költségek és bevételek egyenlege a legfontosabb döntési szempont. Vannak azonban olyan esetek, amikor nem csak a...
72 óra leforgása alatt több mint 130 ezer ember jelentkezett „a világ legjobb állása" néven meghirdetett álommunkára Ausztráliában – idén nem is egy, hanem hat ilyen poszt vár a kalandvágyó fiatalokra.
Az év eleji számdömpingből az derül ki, hogy nagy árat fizethetünk a deficit tartásáért. A fogyasztás csökkent, a gazdaság egyre mélyülő recesszióban, a foglalkoztatottságot csak a közmunka-programok tudják növelni. De a deficitcél megvan - csak az a kérdés, mire megyünk vele.