A március 18-i héten kezdődik a sztrájk a közoktatásban – jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón, a kezdőnapot azonban nem jelölte meg.
Az Unicredit és az Intesa Sanpaolo, a két legnagyobb olasz bank a nyereségének növeléséért küzd, azonban a politikai zűrzavar emeli a forrásköltségeket, hátráltatja a gazdaság fellendülését és növeli...
A köznevelés sikeres átalakítása érdekében zajló egyeztetés jövő csütörtökön folytatódik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága.
A magyar férfi kézilabdaválogatott irányítója, Lékai Máté jobb hüvelykujja eltört a Celje szlovén kupamérkőzésén. A játékos jó ideig nem léphet pályára, így kénytelen kihagyni az áprilisi Európa bajnoki selejtezőket is.
22 év 3 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték Brazíliában Bruno Fernandest, a Flamento korábbi kapusát, aki még 2010-ben gyilkoltatta meg hihetetlen kegyetlenséggel barátnőjét.
66 éves korában elhunyt Lady Virginia Williams, a Forma-1-es csapatot alapító Sir Frank Williams felesége. Ginny a rákkal vívott küzdelemben maradt alul.
Nem jutott be a fináléba a magyar női váltó 3000 méteren a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság pénteki elődöntőjéből.
Továbbra is a szezonnak és az elmúlt 4 évnek megfelelően alakul az idei ingatlanpiaci forgalom. Tavaly februárban ugyan 31 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát, de ez az időszak rendkívülinek volt mondható, ugyanis a végtörlesztés okozta felfokozott vevői aktivitás és a befektetői hullám még éreztette a hatását. A hasonlóan induló 2011-es évvel viszont már jól összevethető az idei adat, 2 éve…
Együttműködési megállapodást írt alá a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Budapesti Választmánya a vegyipari dolgozók és a városi tömegközlekedési dolgozók érdekképviseletével.
A március 18-ai héten kezdődik a sztrájk a magyar közoktatásban - jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón, a kezdőnapot azonban nem jelölte meg. Hoffman Rózsa elmondta, a sztrájk idejére nem jár bér az abban részt vevő pedagógusoknak.
Egyszerre több helyen, bizonytalan ideig sztrájkolnak a pedagógusok bő egy hét múlva. Azért tiltakoznak, mert nem látják biztosítottnak a béremelésüket és az óraszámokat is csökkentenék. Hoffmann Rózsa szerint senkinek sem érdeke a sztrájk, a diákok ugyanis tanulni akarnak.
Budapest — Újra versenylázban ég Szilágyi Áron (23). A tavaly olimpiai bajnoki címet szerző kardvívó első hazai rendezésű nemzetközi versenyén vesz részt a londoni sikere óta, így gyaníthatóan óriási érdeklődés kíséri majd a szereplését.
Áll a botrány Magyarország és Ausztria között a zsebszerződések miatt - Meglódult a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség Amerikában - Jót jelentett az OTP, a Bank várhatóan részvényenként 120-121 forintos osztalékot ad - Nézze meg itt >>
Csináld magad ötletek: így készíts praktikus és mutatós fűszerkertet palackokból! Még a környezetedet is kíméled vele! Téged is bánt a sok kidobásra váró palack, üveg látványa (még akkor is, ha elviszed őket a szelektív gyűjtőbe)? Íme három pompás módszer, hogyan hasznosítsd őket újra! Sok sikert és jó szórakozást! 1. PET palackból fűszerkert! Kevés a helyed? Telepíts kertet a konyhád falára!…
A 2011-es felújítás után újabb fejlesztések kezdődtek a Szegedi Olimpiai Központban. A munkák elvégzése biztosítja, hogy idén is tökéletes körülmények várják a hazai és nemzetközi versenyek résztvevőit a Maty-éri kajak-kenu pályán.
Budapest — A trükkös lopás után órákkal elfogták el a BRFK betörési osztályának munkatársai azokat az álrendőröket, akik egy idős asszonyt vertek át Angyalföldön.
Életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni Törvényszék pénteken nem jogerősen egy férfira, aki megölte az élettársát, amikor egy másik emberölés miatti büntetéséből feltételesen volt szabadlábon – közölte az intézmény sajtószóvivője az MTI-vel.
Hiába lassult a kínai gazdaság növekedése 13 éve nem látott alacsony szintre 2012-ben, a magánszemélyek több aranyat vásároltak az idén február 10-én beköszöntött holdújévet ünnepelve, mint egy éve.
Kicsivel több mint egy hét múlva rajtol a Forma-1 2013-as idénye. A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt a sport365.hu állandó szakértője, Kiss Norbert segítségével mutatja be az idei szezon újonc pilótáit.
Tesztünk kitöltésével kiderítheti, hogy vajon a nyüzsgő, az átlagos vagy a visszafogott kategóriába tartozik-e. Juhász Lilla, az Avantgarde digitális tanácsadója pedig elárulja, mindez hogyan hat az emberi kapcsolataira.
A kereskedés, mint minden az életben tanulható, mi több, lényegében ez is egy szakma, ami elméleti és gyakorlati tudást követel. Ha valaki fejest ugrik a mély vízbe és egyből a gyakorlati oldalát...
A debreceni Csokonai Színház igazgatói posztjára Kelemen Csaba színművész, az Agria Játékok ügyvezető igazgatója, Nagy Viktor rendező, a Győri Nemzeti Színház volt igazgatója és Ráckevei Anna színművész, a debreceni társulat tagja nyújtott be pályázatot – közölte a polgármesteri hivatal pénteken, a pályázatok felbontása után az MTI érdeklődésére.
A brit bankoknak összességében még mindig megérte a hiteltörlesztési biztosítások értékesítése, annak ellenére, hogy már több mint 21 milliárd dollárt kellett kifizetniük kártalanításként a...
A Magyar Nemzeti Bank új elnöke pénteken módosította a jegybank szervezeti és működési szabályzatát. Ennek értelmében a két korábban kinevezett alelnök, Király Júlia és Karvalits Ferenc hatásköre...
Az idén január végéig a jogosultak 29,3 százaléka lépett be az árfolyamgát-rendszerbe; a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2013. január 30-ig 115 130 gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján - tette közzé honlapján pénteken a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A csütörtöki kereskedésben végig a 300-as szint alatt tudott maradni a forint az euróval szemben, ma reggel pedig 299 körüli "indulás" után újra az erõsödés felé mozdult a magyar fizet&otilde...
Hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadás szerepel a Pécsi Országos Színházi Találkozó pénteken hivatalossá vált idei versenyprogramjában. A jövő évi fesztivál válogatója Sándor L. István kritikus és Császár Angela színművész lesz.
Budapest — Az egyik napilap tegnapi számának állításaival szemben – vagyis, hogy Cipő (47) kinyitotta a szemét, és jobban van – a családhoz közel álló forrás szerint sajnálatos módon egyelőre semmilyen változás nem állt be Cipő állapotában.
Áder János államfő hétfőn kétnapos látogatásra Berlinbe utazik, ahol találkozik a német szövetségi elnökkel, a kancellárral és a külügyminiszterrel is – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken az MTI-vel.
A román sajtó szerint decemberben tárgyalnak ismét az Európai Unió belügyminiszterei Románia schengeni csatlakozásáról, de egy esetleges döntés legjobb esetben is csak 2014-ben születhet meg - írták pénteken a román lapok.
A március 8-i tisztújító közgyűlésen a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) tagsága Gál Pál Zoltánt választotta meg a szervezet elnökének - olvasható a szövetség sajtóközleményében.