Aston Martin

Az Aston Martin berúgta az ajtót, „aggódhat” a Red Bull?
2023 június 21.   Racingline
Az Aston Martin nem a levegőbe beszélt, mikor kijelentette, hogy közelebb fognak kerülni a Red Bullhoz. Fernando Alonso Monacóban még szorosan ott volt Max Verstappen mögött, ám Spanyolországban egy kissé megtorpant a csapat. A kanadai-brit istálló Montréalba viszont frissítéseket vitt, amik beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az Auto Motor u
Napi cuki: Váratlan vendég jelent meg az Aston Martin ünneplésén (videó)
2023 június 20.   Racingline
Az Aston Martin épp a szokásos csapatfotózásra készült, mikor egy négylábú vendég is csatlakozott az ünneplőkhöz. Fernando Alonso a második helyről rajtolt és abban a pozícióban is fejezte be a Kanadai Nagydíjat. Ugyan a rajtnál Lewis Hamilton megelőzte, ám a spanyol nem sokáig hagyta, hogy a brit birtokolja a pozíciót. Egy ponton túl a 41
Bajban lenne az Aston Martin a Mercedes nélkül
2023 június 19.   autopro
A brit cég egyik vezetője elismerte, hogy nagy szükségük van német partnerükre.
Kanadai Nagydíj - Verstappen Montréalban is nyert
2023 június 18.   Autószektor
A 25 éves holland pilótának ez az idei hatodik és pályafutása 41. futamgyőzelme, egyben a Red Bull istálló 100. F1-es sikere, Verstappen pedig 69 pontos előnnyel áll a vb-pontverseny élén. Montréalban a második helyen a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol versenyzője végzett, a dobogó alsó fokára pedig a hétszeres világbaj
44 éves autót hoztak vissza a sírból, 320-ig meg sem álltak vele
2023 június 18.   Autónavigátor
Csupán egyetlen példány létezik az Aston Martin Bulldogból, amit a britek a világ leggyorsabb autójának szántak. A tesztpadon mért adatok
Kanadai Nagydíj - Hülkenberg rajtbüntetése
2023 június 18.   Autószektor
A címvédő és kétszeres világbajnok holland Max Verstappen vág neki az élről a futamnak, ám mellőle nem Hülkenberg - aki hét év után indulhatott volna az első sorból -, hanem a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso (Aston Martin) rajtolhat. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az ellenfelek akadályozása miatt a spanyol Carlos Sainzot (Ferra
Kaotikus időmérő és meglepő rajtsorrend a Kanadai Nagydíjon
2023 június 18.   Autószektor
A 25 éves holland pilótának ez az idei ötödik és pályafutása 25. pole pozíciója. A zuhogó esőben záruló időmérőn meglepetésre Nico Hülkenberg, a Haas német versenyzője szerezte meg a második rajtkockát, míg a harmadik pozícióból majd a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol pilótája startolhat. Nico Hülkenberg szerezte meg a
Formula–1-es Kanadai Nagydíj: Hamilton az élen a második edzésen
2023 június 17.   Magyar Hírlap
George Russell mögött az „ezüstnyilakat" Carlos Sainz Jr. (Ferrari) követte, míg az első ötöst Fernando Alonso (Aston Martin) és Charles Leclerc (Ferrari) tette teljessé.
Ezért epekedett Alonso – képeken az Aston Martin új fejlesztései
2023 június 16.   Racingline
Ahogyan az várható volt, az Aston Martin egy komolyabb fejlesztési csomaggal készült a Kanadai Nagydíjra. Az AMR23-on többek között egy új oldaldoboz, és egy kifinomultabb padlólemez, illetve motorborítás is feltűnt a csütörtöki nap folyamán. A silverstone-i istálló az idei szezon legnagyobb pozitív meglepetése. Lawrence Stroll számos neves szakemb
A Ferrari egy fontos dologra rájött Barcelona után
2023 június 14.   Racingline
A Ferrari úgy érzi megfejtette az autóját, és elégedett a legutóbbi fejlesztéseivel. Spanyolországban új csomaggal állt a elő a Scuderia, ám az eredményük nem mutatott előrelépést. A Mercedes állhatott a dobogóra Max Verstappen mellé, míg az Aston Martin és a vörösök visszaestek. Ám Jock Clear nemrég elmondta, hogy valójában fejlődött az autójuk és
James Bond legújabb autója kifinomult és fényűző
2023 június 14.   Autószektor
"Grand is not enough" - "A világ nem elég": ez volt a 007-es sorozat egyik filmjének címe és most ez a szlogen az új sportkupéhoz, amelyet a DB11 örököseként mutattak be és amellyel az 1948-ban született sportautó 75 éves fennállását ünneplik. Ránézésre az új Aston Martin DB12 nagyon hasonlít elődjére, a DB11-re. Ha azonban kicsit közelebbről megné
Alonso üzent az ellenfelüknek: „Kanadában szétzúzunk titeket”
2023 június 13.   Racingline
Fernando Alonso figyelmeztette legnagyobb riválisukat arra, hogy a soron következő Kanadai Nagydíjon vissza fognak vágni. Monacóban még sziporkázott az Aston Martin, ám Spanyolországban némileg hátraestek. Mindaddig a fejlesztésekkel felpakolt Ferrari sem tudott mit kezdeni az erőre kapó csillagosoktól. A pódiumra ezúttal nem fért fel a kétszeres s
Kemény kritikát kapott Alonso: „más már nyert volna az Aston Martinnal”
2023 június 11.   Racingline
David Kennedy, korábbi F1-es versenyző és Le Mans győztes szerint Fernando Alonso gyengeségei Monacóban mutatkoztak meg. Nagy reményekkel vágott neki az Aston Martin a Monacói Nagydíjnak, de a győzelmet nem sikerült megszerezniük. A spanyol világbajnok hasonló időket futott, mint Max Verstappen, ám végül a holland pilóta a hercegségben is diadalmas
Honda: Az Aston Martin akarta legjobban a vb-címet
2023 június 9.   Racingline
Állítólag több csapat is szemet vetett a japánok motorjára, de a részükről elmondták, azért ezzel az istállóval térnek vissza, mert őket látják legéhesebbnek a sikerre. A Honda papíron 2021 végén kivonult a Forma-1-ből és azóta csak támogatást nyújt a Red Bull által létrehozott saját motorfejlesztő üzemnek. Mindazonáltal megint csak néhány évre tűn
Ezeket a kocsikat veszik az ultragazdag magyarok
2023 június 9.   Autószektor
Alapáron 50 millió forintnál drágább modellek (március/2023 összesen autó) Mercedes-Benz G-osztály AMG 15/35 autó   Mercedes-Benz GLS Maybach 4/9 autó   Mercedes-Benz S Maybach 3/8 autó   Bentley Bentayga 3/4 autó   Mercedes-Benz G 1/10 autó   Ferrari F171 1/4 autó   Aston Martin Vantage 1/1 autó   BMW M760e 1/1 autó   Fer
Sainz egy dolgot tisztázott Alonsóval kapcsolatban
2023 június 8.   Racingline
Carlos Sainz kijelentette, barátjaként tekint Fernando Alonsóra, így nem zavarja őt honfitársa népszerűsége. Spanyolországban ismét fellobbant a Forma-1 láz, ám a sportág nem a Ferrarinál versenyző spanyol miatt kapott erőre az országban. Az Aston Martin feltámadása és Fernando Alonso dobogós helyezései ismét megszerették a száguldó cirkuszt az ibé
Nemzetközi sajtó: Verstappen sétakocsikázott, míg a Mercedes visszatért
2023 június 6.   Racingline
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen teljesítményét és a Mercedes felemelkedését dicsérték. A holland versenyző Spanyolországban sem talált ellenfelére, így tovább növelte a pontjai és a győzelmei számát. Ám meglepetésre nem a Ferrari vagy az Aston Martin csatlakozott hozzá a dobogón, hanem a két Mercedes. A fejlesztési csomagról pozitívan ny
Alonsót nem aggasztja az Aston Martin gyengélkedése és a Mercedes javulása
2023 június 6.   Racingline
Az idei hét versenyből a Spanyol Nagydíj volt a második, amelyen a kétszeres bajnok nem állt dobogóra. Egész hétvégén sokat kellett dolgoznia az Aston Martinnal, hogy jó legyen az autója, ehhez nem szokott hozzá. Alonso ráadásul idén először a csapattársa, Lance Stroll mögött, a 7. helyen ért célba, vagyis közel sem alakult jól a hazai
Alonso megsemmisítő vereséget ígér az ellenfeleknek Montrealra
2023 június 5.   Racingline
Fernando Alonso nem esik kétségbe az Aston Martin eddigi legrosszabb 2023-as versenyhétvégéje után, és visszavágást ígér a Kanadai Nagydíjra.
Erre lehetett volna képes Alonso, ha nem hibázik nagyot az időmérőn
2023 június 4.   Racingline
Fernando Alonso számára közel nem úgy alakult a hazai időmérője, mint ahogyan azt megtervezte. A kétszeres spanyol világbajnok autója már a Q1-ben megsérült, és a rossz rajtpozíciója miatt nem valószínű, hogy dobogóra állhat majd a vasárnapi versenyt követően. Az Aston Martin pilótája csak a 8. helyről kezdheti majd meg a 66 körös futamot, és Alons