Jeep

Az igazi terepjáró – Jeep Wrangler
2018 december 5.   Autónavigátor
Valahol az első szavak között lehetett a dzsip, amiket megtanultam. Gyerekként mindent, ami nagy, képesek vagyunk ledzsippezni, ám csak később tanuljuk meg, hogy egy igazi létezik, amit valójában Wranglernek hívnak.
Az igazi szabadidő-autó az arénaharcos Jeep
2018 december 2.   Autónavigátor
Ha kell vontat, ha kell a platójára dobhatók a különböző szabadidős eszközök, és az utastér is bőséges helyet kínál. Nagyot szólhat az új Jeep Gladiator.
A legsokoldalúbb Jeep – a Gladiator megérkezett
2018 november 29.   Auto Pult
Egy Wrangler és egy pickup találkozásának egyetlen szerencsés kimeneteleként bemutatkozott az új Jeep Gladiator, amely az amerikai terepjárós márka ikonikus modelljének formavilágát és terepképességeinek egy részét örökölve lesz a platós munkagép műfaj legkülönlegesebb képviselője.
Elkészült a Jeep új pickupja
2018 november 16.   Autónavigátor
Több mint 10 évvel ezelőtt már gondolkodott a Jeep platós verzióban, egészen eddig viszont nem merték meglépni. Most érkezik a Gladiator, amiről első körben csak kiszivárgott fotókat láthatunk.
Dohányipari veterán vezeti majd a Ferrarit
2018 július 31.   Portfolio
A Fiat Chrysler, a Ferrari és a Maserati legendás vezére, és Marchionne romló egészségügyi állapota miatt a Fiat Chrysler élére a Jeep és a Ram eddigi márkaigazgatóját, nevezték ki, míg a Ferrari vezetésével a dohányipari veteránt...
Új vezérigazgató a Fiatnál
2018 július 23.   ProfitLine
A Fiat Chryslernél váratlanul új vezérigazgatót neveztek ki Mike Manley személyében, aki eddig a Jeep és a Ram márkákért volt felelős.
Minden információ a vadonatúj Jeep Wranglerről
2018 július 4.   Auto Pult
A Jeep Wrangler igazi legendává vált az idők során, de sajnos nincs mese, és néha még a legendáknak is meg kell újulniuk. Tudták ezt az amerikaiak is, így hosszú idő után végre bemutatták a Wrangler vadonatúj generációját, ami természetesen az elődök jellegzetes formáit és kiváló terepképességeit örökíti tovább, miközben modern megoldásokat nyújt a vásárlóknak. Az amerikai premiert követően végre…

Jeep Wranglerrel őrzik az Adriai-tenger partját
2018 július 1.   Autónavigátor
Tengerparti őrjáratozásra használja az olasz csendőrség, más néven a karabélyosok hadteste a Jeep Wranglerket.
Modern karakteresség – íme, a frissített Jeep Renegade
2018 június 21.   Auto Pult
A Jeep néhány héttel ezelőtt már megmutatta nekünk néhány képen a frissített Renegade-et, de a részleteket akkor még nem árulták el a gyáriak. Most azonban egy teljes galéria mellett végre mindent megtudhatunk az amerikaiak – legalábbis egyelőre – legkisebb modelljének ráncfelvarrott változatáról.

Űrdongó Bogár helyett Jeep lesz?
2018 június 11.   Autónavigátor
Autós szemmel is rejt érdekességet az év végén érkező Űrdongó film előzetese.
Arcplasztika – képeken a frissített Jeep Renegade
2018 június 6.   Auto Pult
A Jeep még 2014-ben bővítette lefelé a palettáját, méghozzá az addig nem létező Renegade képében. Azóta közel négy év telt el, és a Szabó kolléga által az egyetlen igazi divatterepjáróként aposztrofált típus bizony megérett a frissítésre. Nem is halasztják már sokáig az amerikaiak a ráncfelvarrást, és bár egyelőre semmit nem árultak el arról, hogy mi változik majd a lemezek alatt, néhány képen már…

Lefelé bővíti palettáját a Jeep – kis crossoverrel készülnek
2018 június 1.   Auto Pult
A Jeep palettája már most is szélesebb, mint bármikor valaha – és itt nem is a modellek számára, hanem az átfogott méretkategóriákra gondolunk inkább –, de úgy tűnik, hogy a Fiat Chrysler Automobiles kezében lévő márka még tovább nyújtja a palettáját, méghozzá lefelé. A Jeep vezetője, Mike Manley ugyanis bejelentette, hogy érkezik egy újdonság a Renegade alá.

A BMW érdekesnek találja a kabrió SUV ötletét
2018 május 28.   Auto Pult
Furcsa, de közel sem példa nélküli, hogy egy SUV-ból vagy kabriót készítenek, és itt most nem a klasszikus, ponyvás tetővel rendelkező kőkemény terepesekről beszélünk, mint mondjuk a Jeep Wrangler. Az újkori, divatos crossoverek között talán a Nissan Murano CrossCabriolet volt az első, de Range Rover Evoque Cabrióról sem szabad megfeledkeznünk. Az emelt hasmagasságú modellek terjedésével pedig…

Te is dönthetsz arról, ki legyen a Jeep márkanagykövete
2018 május 7.   Autónavigátor
Megszokhattuk már, hogy az autómárkák egy-egy ismert személyt választanak márkanagykövetül, a Jeep most kilenc jelöltet indít a címért, akikre augusztusig bárki szavazhat.
Kiss Ádám kapott egy vadiúj Jeepet
2018 május 4.   Blikk
Kiss Ádám kapott egy Jeep-et!