Kia

2,77 milliótól elérhető az új Kia Picanto
2017 április 4.   Auto Pult
A Kia futószalagon szállítja az újdonságokat, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg modelljüket frissítették, vagy újították meg teljesen. Sőt, a Stinger képében egy vadonatúj, eddig ismeretlen típust is bemutattak, mely rögtön a paletta csúcsára katapultált. Közülük a Riót követően a Picanto új generációja érkezett meg a hazai piacra. A már rendelhető kisautó 2,77 milliós beugróval csábít, de…

Harciasan lépett színre Genfben a vadonatúj Kia Picanto
2017 március 10.   Auto Pult
A Kia futószalagon szállítja az újdonságokat, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg modelljüket frissítették, vagy újították meg teljesen. Sőt, a Stinger képében egy vadonatúj, eddig ismeretlen típust is bemutattak, mely rögtön a paletta csúcsára katapultált. Genfben pedig végre élőben is megcsodálhatta a nagyközönség a kínálat másik végén elhelyezkedő Picantót is, melytől szintén sokat vártunk, és…

Konnektorra vele! Genfbe látogatott az új Kia Niro PHEV
2017 március 8.   Auto Pult
Ahogyan arra korábban számítani lehetett, a Kia a Genfi Autószalonon leleplezte hibrid crossoverének konnektorról tölthető változatát. A Niro PHEV – akárcsak a normál hibrid hajtáslánc esetében – ezt a verziót tekintve is a testvérmárka modelljével, az Ioniq Plug-innel osztozik majd, ami a hajtásláncot illeti. A Kia ezzel ismét hatalmasat léphet előre, és a teljesen elektromos Soul EV illetve az…

Élőben is bizonyított - itthon ültünk be az új Kia Rióba
2017 február 20.   Auto Pult
Nem is olyan régen számoltunk be Önöknek részletesen a vadonatúj Kia Rio képességeiről, a magyar importőrnek hála már hazánkban is megcsodálhattuk az újdonságot – igaz, egyelőre csak álló helyzetben. A dél-koreaiak kisautója pedig bizonyította, hogy a katalógusadatok nem csak üres ígéretek, így az üléspróba után már csak a menettulajdonságok terén kell megmutatnia, hogy érdemes a figyelemre –…

Teljesen elektromos verzióban is érkezik a divatos Kia Niro
2017 február 17.   Auto Pult
A Kia-Hyundai páros nemrég mutatta hibrid modelljeit, a Nirót és az Inoniq-ot. A normál hibrid hajtáslánc szinte teljesen megegyezik a két autóban, ám utóbbiból már a bemutató után nem sokkal megérkezett a konnektorról tölthető és a teljesen elektromos verzió is. Úgy látszik, hogy a Kia sem késlekedik majd sokáig a Niróval, hiszen a legutóbbi, plug-in verzió érkezéséről szóló hírek után ezúttal…

A kategória ásza? 3,2 millió forinttól startol a vadonatúj Kia Rio
2017 február 16.   Auto Pult
A Kia kisautójának, a Riónak a vadonatúj generációjáról alig két hete számoltunk be részletesen a nemzetközi menetpróba alkalmával, holnap pedig ismét középpontba kerül a modell, hiszen a magyarországi premiert illetve újságírói tesztvezetést épp holnapra szervezte le a koreai márka hazai képviselete. Azonban ma elöljáróban megkaptuk a hivatalos magyarországi árakat, és az autó fontosságára való…

Élre tör – új Kia Rio részletes bemutató
2017 február 2.   Auto Pult
A Kia egészen sokáig titkolózott a vadonatúj Rio képességei kapcsán, ám a nemzetközi menetpróba után immár minden adat napvilágot látott a koreaiak kisautójáról. Az újdonság igazán fontos szerepet tölt be a márka életében, így nem csoda, hogy nagy várakozások övezték – persze kicsit más szempontból, mint például a Stingert. Nézzük hát, hogy pontosan mire is képes a Kia legfrissebb kisautója.

Megváltás – Kia Optima SW 1.7 CRDi Aut. (2017) teszt
2017 január 30.   Auto Pult
A céges ügyfelek által dominált középkategóriában nagyot csak az tud húzni, aki kombit is kínál. A Kia Optima előző generációja viszont kizárólag csak szedán verzióban volt elérhető, így bizonyára pukkant a pezsgősdugó a kereskedésekben, amikor bemutatták az új generáció kombi változatát. De vajon megérte előre inni a medve bőrére? A legnépszerűbb hajtáslánccal vizsgáltuk meg, hogy mire képes a…

Három motorral – befutottak a Kia Stinger európai adatai
2017 január 19.   Auto Pult
Hátsókerékhajtással, látványos formákkal és felső-középkategóriás méretekkel mutatkozott be pár hete Amerikában a Kia négyajtós kupéja, a Stinger. A modell azonban megcélozza az európai közönséget, és hogy ez még jobban sikerüljön, a két izmos turbómotor mellett dízelmotor is kérhető lesz a lemezek alá - az alábbi részletes bemutatóban el is mondjuk, hogy milyen.

Stonic néven jöhet a Kia kis crossovere
2017 január 16.   Auto Pult
A Kia alaposan belehúzott a számára eddig idegen kategóriák meghódítására – elég csak a Niróra vagy a Stingerre gondolni. A szimpatikus irányvonalat pedig tovább folytatja a márka: Stonic néven kis crossoverrel bővíti kínálatát a közeljövőben.