Subaru

Középmotoros hibrid hajtással érkezhet a Subaru új sportautója
2016 március 10.   Auto Pult
Néha úgy éreztük, hogy Subaru mellett az utóbbi években egy kicsit elszaladt az idő, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne gyártanának remek autókat a japánok – ahogyan az tegnapi tesztünkből is kiderült –, ráadásul tavaly eladási rekordot is döntöttek. A japánok ráadásul a hírek szerint szeretnének izgalmasabb vizekre evezni, ugyanis a BRZ mellé érkezhet a jövőben egy középmotoros…

Őszinte multitálentum – Subaru Outback 2.0D Aut. teszt
2016 március 9.   Auto Pult
A Subaru Outback legfrissebb generációjának piacra lépését nem övezte akkora csinnadratta, mint egy-egy nagyobb gyártó új portékáit. Bár az alapok, így például a padlólemez nagyjából maradt a régi (hiszen a frissen bejelentett új Subaru-platform még várat magára), azért rengeteg aspektusból megváltozott az autó, és nagyon sokat fejlődött. Autóvásárlásnál sokan nem számolnak a konzervatív japán…

Alapos átalakulás – új padlólemezt jelentett be a Subaru
2016 március 8.   Auto Pult
A Subaru egy vadonatúj, flexibilis padlólemezt mutatott be, amit a japánok globálisan, szinte az összes jövőbeli modelljük esetében használni fognak. Az első vadonatúj alapokon nyugvó ’fecske’ a következő Impreza lesz, ami még az idei évben debütálhat.

Idegen terepen – sítúrával teszteltük az új Honda Jazzt
2016 március 7.   Auto Pult
Mazda CX-5, Subaru Outback és Honda Jazz állt a táblázatban egymás alatt – közülük választhattam társat kétszemélyes hétvégi sítúránkhoz Ausztriába. Előbbi kettő – és különösen az Outback – gyakorlatilag tökéletes választás síeléshez: tágas, csendes, és minden tereppel megbirkózik. Végül mit választottam? Hát az új Honda Jazzt, amely így bizonyíthatta, hogy egy alapvetően városi használatra szánt…

Így száguldozik Subarujával a 81 éves néni
2016 március 2.   Blikk
Lengyelország – Talán a legidősebb Subaru tulajdonos címet is kiérdemelné az a 81 éves lengyel asszony, akinek garázsában egy 300 lóerős Subaru WRX STI parkol.
Izgalmas koncepcióval és friss XV-vel készül a Subaru Genfre
2016 február 9.   Auto Pult
Miközben most rántja le a leplet az XV modellfrissítéséről, a Subaru egyben meg is mutatja a modellsorozat jövőjét a Genfi Autószalonon. Az XV koncepcióról megérkezett az első ízelítő, miközben egyre több részletre derül fény a sorozatgyártású kiadás megújulásával kapcsolatban.

Minden eddiginél jobban dübörög a Subaru szekere
2015 december 1.   Auto Pult
Megdöntötte történelmének eladási rekordját a Subaru. A japán márka eladásai olyan jól állnak, hogy kereken egy hónappal az év vége előtt sikerült eddigi legjobb eredményét túlszárnyalnia.

Négy ajtóval is ígéretes a Subaru Impreza előfutára
2015 november 21.   Auto Pult
A múlt héten már beszámoltunk róla, hogy a Subaru szeretné izgalmasabbá tenni az Impreza szedánt, ám akkor még csak egy kedvcsináló fotón láthattuk az autót. A Los Angeles-i Autószalonon azonban teljes egészében leleplezték az egyelőre még koncepció fázisban lévő kompakt négyajtóst, amellyel ismét szeretnének beférkőzni a vásárlók szívébe – már ami a külcsínt illeti.
Négy ajtóval is ígéretes a Subaru Impreza előfutára
2015 november 20.   Auto Pult
A múlt héten már beszámoltunk róla, hogy a Subaru szeretné izgalmasabbá tenni az Impreza szedánt, ám akkor még csak egy kedvcsináló fotón láthattuk az autót. A Los Angeles-i Autószalonon azonban teljes egészében leleplezték az egyelőre még koncepció fázisban lévő kompakt négyajtóst, amellyel ismét szeretnének beférkőzni a vásárlók szívébe – már ami a külcsínt illeti.
Újabb nekifutás – merész vonalakkal jön az új Impreza
2015 november 11.   Auto Pult
A Subaru Impreza a sportos hullámok meglovaglásán túl, egyszerűbb, hagyományos kivitelben sosem tudott igazán nagy sikereket elérni. Ezt a gyengéjét évek óta próbálja levetkőzni a japán gyártó kompakt modellje, amely ismét nekiveselkedik a feladatnak – látványosabb formákat felvonultatva mutatkozik be a következő generáció Los Angelesben. Az amerikai seregszemlén még ebben a hónapban debütál a…

Ígéretesnek tűnik a következő Subaru Impreza - itt a koncepció
2015 október 28.   Auto Pult
Pontosan három hete számoltunk be hasábjainkon a Subaru jövőjéről, ugyanis a japán márka október elején két új koncepciómodellről is hírt adott: a jövőbemutató Viziv Future nevet viselő crossoverről, valamint az akkor még csak skicceken tündöklő ötajtós Impreza tanulmányról. Időközben immár utóbbi modellről is lehullt a lepel, a kis japán gyártó ugyanis a napokban zajló Tokiói Autószalonon…

Új modellekkel erősít be hazánkban a Subaru
2015 október 21.   Auto Pult
Megérkezett hazánkba is a Subaru két új modellje. A márka Levorg néven az Impreza nyomába szegődve az alsó-középkategóriában kínál összkerékhajtású kombit, turbómotorral. Emellett már rendelhető az új Outback, amely multimédiás, valamint vezetési asszisztens rendszerekben fejlődött sokat.