Sokan biztatják magukat azzal, hogy a kis mennyiségű alkohol fogyasztása egészséges. A kevés szeszes ital ugyan megóv minket a szív- és érrendszeri betegségektől, az agyunknak azonban egyáltalán nem használunk vele. Egy kutatás ugyanis bebizonyította: még a csekély mennyiségű alkohol is az agy leépüléséhez vezet.
A borderline személyiségzavarban szenvedők viselkedése szélsőséges, kiszámíthatatlan. Környezetük gyakran elviselhetetlennek érzi őket, ám a betegek is gyakran szenvednek éppen önmaguktól.
Hollandiában azzal gyanúsítanak három férfit, hogy több mint egy tucat homoszexuálist elkábítottak, megerőszakoltak, majd HIV-vírussal fertőzött vért fecskendeztek a szervezetükbe.
A legtöbb szürkehályog a kor előrehaladtával alakul ki és nem lehet megelőzni. Panasz esetén az azonnali szemvizsgálat a korai felismerés kulcsa. Tanácsaink segítségével lassíthatja a szürkehályog kialakulását.
A kifejlett leveleket júliustól az őszi fagyokig folyamatosan lehet szedni. A bordás mángold nyelét, és a levél főerét spárga módján készítik el. A találékony háziasszonyok a hús-vagy húspótló gombócokat mángold levélbe göngyölik.
Az édes íz szeretete velünk született tulajdonság, már az újszülöttek is ösztönösen előnyben részesítik többi ízzel szemben. A különböző eredetű cukrok jelentős kalóriatartalma miatt (illetve cukorbetegek számára készült élelmiszerekben) manapság egyre több termék előállításánál használnak mesterséges édesítőszereket.
Egy kukkot sem értett Steven Hawking egyik könyvéből egy brightoni tetoválószalon gyakornoka, de arra rájött, hogy itt valami nagyszerű dologról van szó, ezért a lábára tetováltatta a fizikus arcképét.
Bojkottal fenyegetőznek egy walesi középiskola diákjai, mert sem édesítőt, sem pedig cukrot nem kaphatnak a teájukba és a kávéjukba. Az intézmény környékén található kávézók forgalma természetesen felélénkült.
Az iskolás gyermekek több mint tíz százalékát bántalmazzák a társai - derül ki egy egyesült államokbeli kutatásból. A tanulási nehézségektől az alkoholproblémákon át az öngyilkosságig számos következménye lehet annak, ha egy gyermeknek el kell szenvednie a többiek agresszióját.
Kétszeresére kell növelni a csecsemők, a kisgyerekek és a tizenévesek napi D-vitamin adagját - állítják az amerikai gyerekorvosok, akik szerint a vitaminnal súlyos betegségeket lehet megelőzni.
Megsérült annak az autónak a vezetője, amelyik egy villamossal ütközött össze kedden este Budapesten, a Nagy Lajos király útja és a Mályva utca kereszteződésében.
Asztma, allergiás nátha, bőrkiütés - egy új tanulmány szerint a paracetamoltartalmú gyógykészítmények 46 százalékkal is növelhetik az asztma kialakulását gyermekeknél. Az orvosok óvatosságra, körültekintésre intenek a mindennapos hatóanyag használatával kapcsolatban.
Egy nagy-britanniai házaspár tíz gyermeket nevel, annak ellenére, hogy csak segélyekből tartják fenn magukat. A pénzük kevés, a szomszédjaik mégis Nagy-Britannia legnagyobb tarhálóinak nevezik őket.
Végéhez közeledik a június közepén meghirdetett Az Én Kertem 2008 fotópályázat. Igen nagy volt az érdeklődés, 1420 fénykép érkezett a versenyre. Itt az idő a közönségdíjas alkotás kiválasztására. Szavazz, neked melyik tetszik a legjobban!
A páfrányok többsége erdőkben vagy más árnyékos helyeken él. Nedves talaj, magas páratartalom és szélárnyékos hely szükséges ahhoz, hogy egészségesen növekedhessenek.
Az internet (szinte) mindenre használható: ha Ön például aggódik, hogy depressziós, a világhálón erre is választ kaphat. A Kútvölgyi Kórház Pszichiátriai Klinikai Csoportjának honlapján egy 25 kérdésből álló önértékelő kérdőívet talál, amely őszinte válaszai esetén könyörtelenül megmondja: "Önnek valószínűleg hangulatzavara van, érdemes pszichiáterhez fordulnia". Kérdés, hol talál szakrendelést…
Eddig ismeretlen okból kigyulladt egy személyautókat szállító kamion szerda reggel az M1-es autópálya Budapest felé vezető szakaszán, Mosonmagyaróvár térségében; személyi sérülés nem történt, félpályán halad a forgalom - közölték a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén.
A sztárházaspár angliai rezidenciáján dolgozó két házvezetőt tartóztatott le a rendőrség. Azzal gyanúsítják őket, hogy a Beckham-villából több értékes tárgyat loptak el és bocsátották áruba az interneten.
A globális pénzpiaci válság miatt az emberek felét álmatlanság gyötri, legalábbis Nagy-Britanniában. Egy internetes felmérés során megkérdezettek fele rosszabbul alszik mostanában, mint egy évvel ezelőtt.
Asztma, allergiás nátha, bőrkiütés - egy új tanulmány szerint a paracetamoltartalmú gyógykészítmények 46 százalékkal is növelhetik az asztma kialakulását gyermekeknél. Az orvosok óvatosságra, körültekintésre intenek a mindennapos hatóanyag használatával kapcsolatban.
Túlszedte a szemöldökét? Esetleg kihullott? Már erre is van megoldás: a szemöldök helyére - akárcsak a fejbőrbe -, hajhagymákat ültetnek a plasztikai sebészek, és mindezt potom 680 ezer forintért.
Manapság, az egyre gyorsuló városi élettempó mellett egy kert lassan felbecsülhetetlen érték. Egy kis telken kertet kialakítani azonban nem egyszerű feladat.
A tízmillió lakoshoz képest kevés, mindössze 80.000 ezer a fiatal, 18-30 év közötti véradó Magyarországon; ezért az idén is megrendezik a felsőoktatási intézmények közötti donorversenyt.
Az eredményesebb vizsgálatoknak, a hatásosabb gyógyszereknek és a dohányzás visszaszorulásának köszönhetően csökkenni fog a következő 15 évben a rákbetegségek halálos áldozatainak a száma - jósolják brit szakértők.
Szakemberek szerint az elkövetkező tíz évben 50 százalék feletti egy influenza világjárvány kialakulásának az esélye. A magyar Pandémiás Prevenciós Bizottság a megelőzést helyezi előtérbe.
Az régóta ismert tény, hogy a szív-érrendszeri megbetegedések vagy a cukorbetegség nagymértékben befolyásolják a "férfierőt". Új vizsgálatok hasonló összefüggést mutatnak a pajzsmirigyproblémák és a potenciazavar között.
Megtörtént az első magyarországi gyermekkori műszívbeültetés, a műtét szövődménymentes volt, a kislány jól van. A 2,5 éves, tíz kilogrammos kislányon két hete végezték el a beavatkozást, miután keringését semmilyen más gyógyszerrel nem tudták fenntartani.
Hárman sérültek meg súlyosan abban a balesetben, amely szerdán este Bonyhádnál, a 6-os főút dombóvári elágazója közelében történt, amikor négy személyautó összeütközött; a helyszínelés idejére teljes az útzár a főúton.
Lehet, hogy a homokos talaj és a napsütés is közrejátszik benne, ám az, hogy a portugál Pinherio Da Cruz börtön bora díjnyertes lett, a szakértők szerint azoknak a raboknak köszönhető, akik készítik.
Felfüggesztett börtönbüntetés kapott három ausztrál orvos, mivel egy páciensük gyomrában bennfelejtettek egy orvosi eszközt. A 45 éves hölgy 98 dollár (13 ezer forint) kártérítést kapott.
Nagy szerencse érte az ABBA egykori tagját: Björn Ulvaeus 85 millió svéd koronát, azaz több mint 2 milliárd forintnak megfelelő összeget kaphat vissza a nemzeti adóhatósággal szemben folytatott bírósági eljárást követően.
Jó másfél hónap telt el azóta, hogy meglett Bianca Jagger 200 ezer eurós, az ausztriai fesztiválvárosban, Salzburgban elveszett gyűrűje, a Rolling Stones frontemberének volt felesége azonban még mindig nem jelentkezett a méregdrága ékszerért.
Hídépítő munkásokra támadt egy krokodil Ausztráliában; az állatot talán az bőszíthette fel, hogy területén keresztüllebegett egy orvvadászok által lelőtt fajtársának a teteme. A felbőszült krokodil rezervátumba kerül.
50 százalék az esélye annak, hogy a következő 10 évben influenza világjárvány, azaz pandémia söpör végig a világon - mondta Bujdosó László, a magyar Pandémiás Prevenciós Bizottság elnöke.
A többszörös motoros világbajnok Valentino Rossi szülővárosa azzal kedveskedett a sportolónak, hogy 50-ről 46 kilométer per órára csökkentette a maximális sebességet - nem véletlenül.