Közös közlekedési fejlesztésekről tárgyaltak tegnap Szlovákia és Magyarország szakemberei. Több új híd is szerepel a tervek között, kettő építése már idén megkezdődhet.
Tegnap, egy francia kisvárosban mutatták be a Citroën DSinside nevű koncepcióautót, de még aznap este el is lopták. Az esetet a francia csendőrök alig egy óra leforgása alatt felgöngyölítették. A tettes Sébastien Loeb volt. Döbbenet. Akkor is, ha ez csak egy film.
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley úgy gondolja, hogy gazdasági világválság ide vagy oda, tizenkét csapatos lesz a forma-1-es világbajnokság a 2010-es szezonban.
A Scuderia Toro Rosso pontot tett a hónapok óta tartó találgatások végére, és pénteken megerősítette, hogy szerződést hosszabbított Sebastien Bourdais-val, így a francia pilóta lesz Sebastien Buemi csapattársa a 2009-es idényben.
A Forma-1-es mezőny utolsó csapata, a Toro Rosso is véglegesítette a mai napon 2009-es felállását: idén is maradhat a tavaly bemutatkozott Sebastien Bourdais.
Bár az FIA hivatalosan egyiküket sem tudta megbüntetni, felszólította a motorsportban résztvevőknek, hogy tartsák távol magukat Nigel Stepney-től, és Mike Coughlantől legalább 2009 júliusáig.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete szerint a regisztrációs adó eltörlése hátrányos lenne a piacra, ezért nem támogatják azt. Érveket is felsorakoztat a márkaimportőröket összefogó egyesület.
Az FIA eltörölte a Forma-1-et 2007-ben megrázó kémügy két főkolomposára kiszabott eltiltást. A volt ferraris és a volt mclarenes konspiráló is újra a motorsport területén dolgozik.
Az FIA elnöke, Max Mosley egyre biztosabb abban, hogy ki áll a tavalyi évben kirobbant szexbotrány hátterében, ami miatt kis híján elvesztette az állását, és végleg búcsút kellett intenie a motorsportnak.
Gyárinak mondott képek jelentek meg a Volkswagen Golf GTI szériaváltozatáról. Úgy tűnik a sportos Golf a tanulmányautóval azonos kivitelben lesz kapható.
A Renault kétszeres világbajnokának a már szintén bajnoki címmel rendelkező Lewis Hamiltonnal kell megküzdenie a végső győzelemért 2009-ben. A spanyol kemény menetre számít.
Takuma Sato még maga sem tudja, mi lesz vele a jövőben, de továbbra sem mondott le a Forma-1-ről, miután a Scuderia Toro Rosso pénteken hivatalos közleményében megerősítette, szerződést hosszabbított Sebastien Bourdais-val.
Bár a csapat csak hétfőn leplezi le hivatalosan új autóját, egy animációs viedón már most is megleshetjük, hogyan is néz majd ki a "gyönyörűnek" ígért RB5-ös.
Idén év elején a Dacia új motorváltozatokat mutatott be. Lesz bioetanolos és a benzinnél olcsóbb LPG-vel működő modell, a dízel Sandero a jövőben 4,1 literrel is beérheti. Az új motorok mellett egy a hazai forgalomban ismeretlen szerzetet is vezettünk.