A világ egyik legritkább madaraként számon tartott vékonycsőrű póling felkutatására kéri a Föld minden hivatásos és amatőr madármegfigyelőjét a Brit Madárvédők Királyi Társasága. Ez olyan, mint a Szent Grál keresése - fogalmazott Nicola Crockford, a társaság egyik tagja. A madárvédők fényképpel, térképpel és a madár hangjának felvételeivel segítik az akcióban résztvevőket, akik között magyarok is…
Életveszélyes fenyegetés miatt tett feljelentést a Magyar Hírlap munkatársa a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) - közölte Stefka István, a napilap főszerkesztője pénteken. A főszerkesztő elmondása szerint munkatársukat még december 2-án telefonon fenyegette meg egy ismeretlen a Főkerttel kapcsolatos cikkek publikálása miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást folytat fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Véradó akciót hirdet az Országos Vérellátó Szolgálat decemberben. A szervezet főigazgatója az InfoRádióban elmondta: azért aggódnak, mert 24-e szerdára esik, így 5 napos lesz az ünnep, és vannak olyan vérkészítmények, amelyek eltarthatósági ideje 5 nap.
Érdemi, jelentős adócsökkentésre 2010-ben sem lát lehetőséget a miniszterelnök. Londoni elemzők szerint a vártnál is mélyebb recesszióra utalnak a magyar ipari termelési adatok. Meghalt II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája. A nap legfontosabb hírei december 5-én, pénteken.
Konyári János lett az év bortermelője. A Magyar Borakadémia tagjai 5 jelölt közül választották ki a balatonboglári borvidéken termelő borászt. A győztes az InfoRádiónak elmondta: egyszer valakinek meg kell mutatnia, hogy a magyar bor sokkal több elismerést érdemel a világban, mint amit most kap.
Egy árokba csúszott busz és egy műszaki hibás kamion miatt mintegy 20 kilométer hosszú a várakozó kocsisor az M0-ás autóúton az M5-ös sztráda felé haladó sávokban.
Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat pénteken este Budapesten, a Művészetek Palotájában. Kiemelkedő teljesítményükért a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport képviselői hatodik alkalommal részesültek elismerésben a Vállalkozók napján.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) jövő pénteki ülésén a Szociális és Munkaügyi Minisztérium azt kezdeményezi, hogy jövőre is maradjon meg a korengedményes nyugdíj - tudta meg kormányzati forrásból az MTI pénteken.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) jövő pénteki ülésén a Szociális és Munkaügyi Minisztérium azt kezdeményezi, hogy jövőre is maradjon meg a korengedményes nyugdíj - tudta meg kormányzati forrásból a távirati iroda.