Fodor Gábor, az SZDSZ új elnöke jövő hétfőn találkozhat Orbán Viktorral, ha a Fidesz elnökének is megfelel az időpont - tudta meg az MTI liberális körökből.
Fodor Gábor, az SZDSZ új elnöke jövő hétfőn találkozhat Orbán Viktorral, ha a Fidesz elnökének is megfelel az időpont - tudta meg az MTI liberális körökből.
Egymilliárd forintnál is többet fordítanak az MTV-nél az olimpiai közvetítésre, beleértve az új HD-adások fogadására is képes digitális stúdió bérlését, miközben idén 250 embert akarnak elküldeni, hogy a kiadásokat a bevételekhez igazítsák. Nem vitás, az olimpia közvetítése közszolgálati feladat, az azonban már kérdéses, miért kell több százmilliót költeni a közvetítés infrastruktúrájának…
Történészek szerint több vitára okot adó része is volt annak a beszédnek, amelyet Sólyom László mondott a Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének évfordulójára rendezett emlékülésen. A lapunk által megkérdezett szakértők abban egyetértettek, hogy a köztársasági elnök nem történészként és nem is a tényeket elemezve beszélt 1956 és 1989 tanulságairól. Egyikük megjegyezte azt is: éppen a…
Törvény- és alkotmánysértő a monoki modell állapította meg Kállai Ernő 30 oldalas jelentésében. A kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a helyi rendelkezés visszavonását kéri a segélyt közmunkához kötő önkormányzatoktól. Monok polgármestere szerint az ombudsman álláspontja semmire sem kötelezi őket, és a települések vezetőinek jelzését a döntéshozóknak is figyelembe kell venniük. Közben a…
Több százmilliárd forintos gazdaságélénkítő csomagot készítenek elő a szocialisták. Ennek forrása a központi költségvetés kiadásainak csökkentése és az adórendszeren belüli olyan átrendezés lesz, amely az élőmunkának kedvez értesüléseink szerint erről is beszélt Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP frakciójának tegnapi ülésén. A miniszterelnök támogatást kért és kapott a képviselőcsoporttól a…
Több hazai vasútvonalon is elérhető lesz majd az óránkénti 160 kilométeres sebesség. Számos pálya épül, megújul a fővárosi elővárosi közlekedés, országszerte pályarekonstrukciókra kerül sor, és megindulhat a nagy sebességű vasút beruházásának előkészítése is - írja a Világgazdaság. Veres János pénzügyminiszter választási kampányának újabb támogatóját ítélték el adócsalásért - számol be a Magyar…
Semjén Zsolt lelkes híve az Országgyűlés feloszlatásának, de úgy véli: az MSZP és az SZDSZ sem szavazna meg egy ilyen indítványt. A KDNP elnöke az InfoRádiónak az egykulcsos adóról elmondta: az csak válságkezelésként fogadható el.
Mostantól bárki megismerheti Nagy Imre miniszterelnöknek a tömegek követelésére 1956. október 23-a estéjén a Parlament erkélyéről elmondott beszédét, hiszen a gyorsírással rögzített, a hallgatóság megnyilvánulásaival kiegészített, csaknem teljes terjedelmű eredeti szövegre nemrégiben egy főiskolás bukkant rá - írta a Népszabadság.
Meghalt egy sofőr Napkor határában szerdára virradó éjjel, miután az út menti árokba sodródott személygépkocsijával. A 31 éves férfi kizuhant autójából, s olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentőautóban életét vesztette - mondta el Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek. A főhadnagy hozzátette: a járműben egy utas is tartózkodott, aki…
A színfalak mögött még nem dőlt el a Fodor-Kóka párharc; a következő stratégiai csata a parlamenti frakció vezetése körül bontakozik ki - írta a Magyar Nemzet.
Semjén Zsolt lelkes híve az Országgyűlés feloszlatásának, de úgy véli: az MSZP és az SZDSZ sem szavazna meg egy ilyen indítványt. A KDNP elnöke az InfoRádiónak az egykulcsos adóról elmondta: az csak válságkezelésként fogadható el.
Gyurcsány Ferenc szerint a magas benzinárak csökkentésére legfeljebb csak rövid távon lehet megoldás a benzin áfájának csökkentése, mivel az olaj ára tovább emelkedhet. A miniszterelnök a TV2 Mokka című műsorában szerdán azt mondta: átfogó megállapodást kellene kötni az olajtermelők és a felhasználók között egy középtávú, globális fejlesztési programra.
Egy ismeretlen elkövető eddig azonosítatlan fegyverből lövést adott le a debreceni menekülttábor egyik épületére. Mivel a tábor környékén jelentős számban vannak lakóövezetek, így a közbiztonság fenntartására a tábor közvetlen külső környezetébe folyamatos járőrszolgálatot vezényeltek a nap 24 órájára.
Gyurcsány Ferenc szerint a magas benzinárak csökkentésére csak rövid távon lehet megoldás a benzin áfájának csökkentése, mivel az olaj ára tovább emelkedhet. A miniszterelnök szerint átfogó megállapodást kellene kötni az olajtermelők és a felhasználók között egy középtávú, globális fejlesztési programra.
A kötelező egészségbiztosítás állami monopólium marad a rendszer átalakítása után is; az erről szóló koncepciót június 30-ig dolgozza ki a kormány - mondta Kökény Mihály, az MSZP egészségügyi szakpolitikusa.
Gyurcsány Ferenc szerint a magas benzinárak csökkentésére legfeljebb rövid távon lehetne megoldás a benzin áfájának csökkentése, mivel az olaj ára tovább emelkedhet. A miniszterelnök a TV2 Mokka című műsorában szerdán azt mondta, átfogó megállapodást kellene kötni az olajtermelők és a felhasználók között egy középtávú, globális fejlesztési programra.
Sólyom László szerint Magyarország jelenlegi helyzetéből nincs kiút együttműködés, megegyezés, bizalom, és hitelesség nélkül. A köztársasági elnök a Sándor-palotában tartott Gazdasági fórumon példa nélkülinek nevezte a gazdaság szereplőinek azt az átfogó és együttes fellépését, amelyet a rendezvényen résztvevő 24 szervezet megjelenít.
Komoly torlódásokra kell számítaniuk a budapesti autósoknak, mert az éjszaka óta tartó hatalmas eső jelentősen lelassította a közlekedést. Sok helyen nem működnek a jelzőlámpák, helyenként nagyon lassú a közlekedés. A belvárosban és a hidakon nagyon rossz a helyzet.
A banki szolgáltatások területén növelni kell a fogyasztói tudatosságot, míg az építőiparban az ellenőrzést szükséges erősíteni - mondta Alexa György (MSZP), az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az iskoláknak a diákok felügyeletét és étkeztetését biztosítaniuk kell a nyári szünidő idején is, ha a dolgozó szülőknek erre igénye van - hívta fel a figyelmet a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerdán.. A szervezet szerint e lehetőséget kevés szülő ismeri, ezért cselleng nyaranta az utcákon nagyon sok gyerek.
A német Daimler-Benz új üzemének építéséhez a befektetőknek adott szokásos támogatási csomagot kapja, amely a beruházáshoz adó jellegű kedvezményt, képzési támogatást, illetve készpénzt tartalmaz - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján Budapesten. A részleteket a szerződés aláírása, illetve az Európai Unió jóváhagyása után hozzák nyilvánosságra.
Révész Máriusznak és a Fidesznek fél millió forint nem vagyoni kártérítést és kamatait kell megfizetnie Mayer Arankának - ezt állapította meg felülvizsgálati eljárásában szerdán a Legfelsőbb Bíróság (LB) abban az ügyben, amelyben Mayer Aranka perelte be a politikust és a pártot, mert egy 2006. augusztusi sajtótájékoztatón az hangzott el, hogy részt vett egy Orbán Viktorral szembeni lejárató…
Egy-másfél éven belül bevezethető az egyablakos ügyintézés a gépjármű műszaki vizsga rendszerében - mondta a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke szerdán Budapesten. A jövőben egy helyen, néhány óra alatt beszerezhető lesz a zöldkártya, az eredetvizsgálatot tanúsító dokumentum, a műszaki vizsga papírjai és a hatósági iratok.
A rendőrség kezdeményezi a fényeslitkei késelő, egy 40 éves helyi lakos előzetes letartóztatásba helyezését; ő az, aki vasárnap este egy 14 éves fiút megölt, 16 éves társát pedig súlyosan megsebesítette - közölte a rendőrség szerdán. Az Országos Cigány Önkormányzat az elhunyt gyereket saját halottjának tekinti.
Továbbra is három évre szóló ingyenes közterület-használati engedéllyel rendelkeznek a Sziget fesztivál szervezői, mivel a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága szerdai ülésén nem vonta vissza az ez ügyben májusban kiadott engedélyét.
Tíz dél-kelet európai ország szakszervezeti ifjúsága pénteken közös akciónapot tart, amelynek célja a régióban élő fiatalok körében aggasztó mértékű fekete foglalkoztatás elleni fellépés.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője jogerősen pert nyert az MSZP ellen; a szocialista párt győri szervezete tavaly lopással vádolta meg a helyi fideszeseket.
Kilencszázalékos visszaesésével Fodor Gábor a vesztese a júniusi népszerűségi listának - olvasható a Heti Válasz felmérésből, amelyet a hetilap a Nézőpont Intézettel készíttetett. A kutatás szerint az új SZDSZ-elnök zuhanása mögött a koalíció helyreállításában reménykedő MSZP-szavazók gyors kiábrándulása áll. Mint fogalmaznak, ha Fodor nem lép valamelyik irányba, két szék között a pad alá eshet, a…
Kilencszázalékos visszaesésével Fodor Gábor a vesztese a júniusi népszerűségi listának - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Heti Válasz felkérésére készített a Nézőpont Intézet.
Budapesten lesz a székhelye az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek - erről egyhangúlag döntöttek szerdán Brüsszelben az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekben illetékes miniszterei. Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az ülés után az InfoRádióban elmondta: az intézmény jövő év elejétől kezdheti meg működését az Infoparkban.
A helyi önkormányzat, a gyermekjóléti központ, valamint vállalkozások és intézmények összefogásával nyári tábort szerveznek hátrányos helyzetű roma gyermekeknek Nyíregyházán - közölte Nagy László alpolgármester a helyhatóság szerdai sajtótájékoztatóján.
A kormányzati negyed tervét annak idején az akkor a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, Szilvássy György és Veres János pénzügyminiszter terjesztette a kormány elé, a program leállítását követően mégsem kellett felelniük a kudarcért. A meghiúsult beruházás költségei összesen akár a 11 milliárd forintot is meghaladhatják.
Meghibásodott az érettségi dokumentumok kiállítását szolgáló informatikai rendszer, így nem tudják kiadni a hiteles bizonyítványokat. Az oktatási tárca sajtóirodája szerint nem történik jogsértés, ha nem adják ki szerdán az érettségi bizonyítványokat.
Be kell fizetnie a be nem szedett vizitdíjat a kamatokkal együtt a felperes egészségbiztosító részére annak a kunhegyesi fogorvosnak, aki a 2007-es bevezetés óta ezt a pénzt nem kérte el betegeitől - mondta ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság szerdán, nem jogerős ítéletében.
Áradások pusztítanak Kínában és az Egyesült Államokban: az ázsiai országban több mint kétszázan haltak meg vagy tűntek el, majdnem kétmillió embert pedig kitelepítettek. Amerikában - ahol Illinois és Iowa területén a legnagyobb a baj - heten vesztették életüket és több tízezer embert kellett evakuálni. Az InfoRádió által megkérdezett meteorológus azt mondta: a rendkívüli esőzések és áradások…
Megszavazta az Európai Parlament az úgynevezett lex Rábát, vagyis azt az irányelv-tervezetet, amely meghatározza, hogy mennyi szennyezőanyag kerülhet be az európai folyókba. Az irányelv alkalmazásáig azonban évek telhetnek el, ráadásul a naftalin-diszulfonát nem szerepel a tiltott anyagok között, holott sokak szerint éppen ez okozza a Rába habzását.
A nyugdíjkorhatár felemelésének témájáról nem lenne szabad lemondani - mondta szerdán az MTI-nek Béki Gabriella. Az SZDSZ ügyvivője arra reagált, hogy a kormány egyelőre nem tervezi a korhatár felemelését.
Júniusban csökkent a két nagy párt közötti különbség, de a Fidesz még így is utcahosszal vezet az MSZP előtt - derült ki a Medián felméréséből, amelyet a HVG rendelt. A közvélemény-kutatás szerint fél év óta nem volt olyan alacsony a politikai aktivitás, mint most.
Júniusban csökkent a két nagy párt közötti különbség, de a Fidesz még így is utcahosszal vezet az MSZP előtt derült ki a Medián - a HVG által rendelt, a hetilap honlapján szerdán idézett - közvélemény-kutatásából, amely szerint fél év óta nem volt olyan alacsony a politikai aktivitás, mint most.
Aggasztó a szakemberhiány az egészségügyben, változtatni kell a munkakörülményeken, vissza kell csábítani a külföldön munkát vállaló orvosokat, ápolókat - hangoztatták szerdán az I. Egészségügyi Emberi Erőforrás Fórum résztvevői.
A kenyér is drágább lesz az üzemanyagok árának emelkedése miatt, de hogy mikortól és mennyivel, azt még a Magyar Pékszövetség főtitkára sem tudja. Werli József azt viszont elmondta az InfoRádiónak: egy kilogramm kenyérnek 330 forintba kellene kerülnie ahhoz, hogy a pékségek ne veszteségesen működjenek.
Nem kell lemondania tisztségéről Kisléta polgármesterének, akit több mint 18 millió forintos adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt ítélt el 1 év 8 hónap, végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre a bíróság.
A szocialista kormány támogatja Debrecent: robog a 2-es villamos a megvalósulás felé - kommentálták a kormány szerdai döntését debreceni szocialista önkormányzati képviselők sajtótájékoztatón.
Bár a Fővárosi Munkaügyi Bíróság jogerősen visszahelyezte állásába Takács Imrét, az Iparművészeti Múzeum tavaly leváltott főigazgatóját, a munkáltatói jogkört gyakorló miniszter, Hiller István június 9-én ismét visszavonta vezetői megbízatását - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium sajtóirodája szerdán az MTI-vel.
Nem kell lemondania tisztségéről Kisléta polgármesterének, akit - több mint 18 millió forintos - adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt ítélt el 1 év 8 hónap, végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre a bíróság - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, szóvivője szerdán az MTI-vel.