2008. június 25. szerda

jún. 25
18:35
Meglepetés: olcsó naptej nyújtja a legjobb védelmet (Infostart)
Egy nagyon sok helyen kapható, és kifejezetten olcsó termék bizonyult a legjobbnak a naptejek nemzetközi tesztjének magyarországi mezőnyében - mondta az InfoRádiónak a napvédő termékek vizsgálatban résztvevő Kosár című reklámmentes fogyasztóvédelmi újság főszerkesztője. Pavlovics Ágota hozzátette: az Európai Unió szakbizottsága a közelmúltban új jelölési módszert vezetett be, amely jóval…
jún. 25
18:52
Élesen bírálta Demszkyt egy MSZP-s képviselő! (Alternatív Energia)
A Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága szerdai ülésén ismét foglalkozott a Sziget fesztivállal összefüggő kérdésekkel, de korábbi döntését, amellyel három évre ingyenes közterület-használati engedélyt adott - csakúgy, mint egy hete - most sem vonta vissza. Vita bontakozott ki a fővárosi tervtanács működési rendjéről szóló fővárosi rendeletmódosításról is.A bizottság Demszky Gábor…
jún. 25
19:36
Újabb adatvédelmi biztos-jelölt - a nap hírei (Infostart)
Jóri András ügyvédet jelölte adatvédelmi biztosnak a köztársasági elnök. Megállapodtak a versenyképesség javítását célzó javaslatokról a kormánnyal a fuvarozói érdekképviseletek. Kárpótlási megállapodást kötöttek a wellingtoni kormánnyal Új-Zéland őslakosai - a nap legfontosabb hírei.
jún. 25
20:08
Pro Urbe díjjal tüntették ki Marosvásárhelyen Szili Katalint (Metropol)
Pro Urbe díjat vett át szerdán Marosvásárhelyre Szili Katalin házelnök, aki az alkalmat kihasználta arra is, hogy találkozzék a város és a megye közigazgatási vezetőivel, valamint magyar értelmiségiekkel.
jún. 25
21:08
Középpontban a kiemelt turisztikai beruházások támogatása (Infostart)
A kormány szerdai ülésén tizenkét, összesen 27 milliárd forint értékű beruházást nyilvánított kiemelt fejlesztési projektté - közölte Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. A kidolgozásra javasolt projektek között hét turisztikai célú beruházás van, ilyen például a "Velencei-tó kapuja" program vagy a "Tisza-tavi ökocentrum" létrehozása.
jún. 25
21:39
Korlátozzák a tehergépjárművek behajtási lehetőségeit Budapesten (Infostart)
A nyári szünet előtti utolsó közgyűlésen döntés születhet a tehergépjárművek behajtásával kapcsolatos rendelet módosításáról, valamint a városligeti műjégpálya Európai uniós projektjéről - erről Demszky Gábor főpolgármester, valamint Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester helyettesek számoltak be.
jún. 25
21:41
"A legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán." (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint a továbbiakban nyugodt és mérsékelt reformpolitikát kell folytatni, ebben benne van az adó- és járulékrendszer érdemi megújítása, megváltoztatása. A miniszterelnök ezt az ATV "Friderikusz most" című műsorának utolsó adásában jelentette ki, amelyet a csatorna csütörtök este sugároz.
jún. 25
21:54
Felhőszakadás, jégeső jön - narancssárga riasztás az ország északi részén (Infostart)
Komoly viharzóna érkezik Magyarországra Ausztria felől - mondta az InfoRádióban Jenki Szilvia meteorológus. A felhőszakadást, jégesőt hozó viharsáv egy órán belül elérheti Magyarországot. A szél erőssége elérheti a 90 kilométer/órát, helyenként akár 40 milliméter csapadék eshet rövid idő alatt. A viharsáv várhatóan Budapestet is érinti, az ország északi területein a narancssárga riasztás van…
jún. 25
22:09
A meleg miatt naponta kell locsolni a 350 ezer budapesti virágot (Infostart)
A nagy meleg miatt naponta kell locsolniuk az idén Budapestre kiültetett 350 ezer egynyári virágot a Főkert szakembereinek - mondta az InfoRádiónak a Főkert Zrt. park- és fasorfenntartási igazgatója.
jún. 25
22:55
Őrült csatában ezúttal a törökök buktak el (Infostart)
Németország válogatottja bejutott az osztrák-svájci közös rendezésű futball Európa-bajnokság döntőjébe, miután egy hihetetlenül izgalmas mérkőzésen 3-2-re győzött Törökország ellen. Philipp Lahm az utolsó percben szerezte meg a győztes gólt a Nationalelfnek. Lőw kapitány fiai a vasárnapi fináléban a orosz-spanyol mérkőzés továbbjutójával játszanak.
jún. 25
23:33
M7-es autópálya: újabb 20 kilométeres szakaszt adnak át (Infostart)
Az M7-es autópálya egy újabb, 20 kilométeres szakaszát adják át csütörtökön, de Budapesttől majdnem a horvát határig csak augusztustól haladhatnak végig sztrádán az autósok.

2008. június 26. csütörtök

jún. 26
5:15
Fodor igényt tart a frakcióvezetői székre (Alternatív Energia)
Kóka János maradt az SZDSZ frakcióvezetője, miután a képviselőcsoport tegnapi ülésén senki nem indítványozta mandátumának megszüntetését - erről maga a volt elnök számolt be a tanácskozást követően. Elmondta: ő maga tette fel a kérdést, van-e ilyen indítvány, de miután nem volt, a témát levették a napirendről, és személyi kérdésekről nem kívánnak beszélni a jövőben. A nyilatkozat szépséghibája,…
jún. 26
5:17
Már költhetik a nagyvárosok az úniós támogatást (Alternatív Energia)
Már jövő héten benyújtja Brüsszelnek a kormány a 15,8 milliárd forintnyi uniós pénzből épülő debreceni villamos korszerűsítés tervét - közölte tegnap kérdésünkre Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai miniszter. Várhatóan még júniusban a kormány elé kerül a miskolci és a szegedi villamos felújítása is. A kabinet tegnap újabb 12 kiemelt beruházásról döntött.
jún. 26
5:33
"Az árpádsáv egyfajta összetartozást fejez ki" (Alternatív Energia)
Ma újabb tárgyalási nap vár az MTV-székház ostromának gyanúsítottjaira, a jövő héten pedig a Magyar Gárda feloszlatásáért indított pernek lesz újabb fordulója. A korábbi tapasztalatok alapján nagy eséllyel mindkét tárgyaláson megjelennek a szimpatizánsok, akik Budapesten főként a "Kossuth térről ismerős arcokat" jelentik. De kik is tulajdonképpen a hírekből jól ismert figurák? A szociológus…
jún. 26
5:35
A homoszexuálisok büszkék, és nem tántoríthatják el őket felvonulásuktól a szélsőségesek (Alternatív Energia)
A "tradicionális erkölcs" megvédésére, és a július 5-i meleg felvonulás megzavarására buzdítanak szélsőségesek az interneten. A radikálisok ellentüntetése ismét jogi patthelyzetet eredményezhet. A rendőrség keze "alkotmánybíróságilag" is meg van kötve, a melegek azonban nem hátrálnak. Tavaly többeket is bántalmaztak közülük, idén ez talán elkerülhető, hiszen sokan kiálltak a homoszexuálisok…
jún. 26
5:37
Holnaptól elnök nélkül marad a Legfelsőbb Bíróság (Alternatív Energia)
Nem okoz közvetlen problémát a bíróságok működésében, hogy holnaptól elnök nélkül marad a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltaatási Tanács (OIT) - állítja lapunknak Lomnici Zoltán. A lejáró mandátumú elnök szerint az elmúlt hat évben a vezetés egységes volt, de Baka András főbírói jelölése feszültsségforrássá vált. Lomnici biztos abban, hogy a politikának nincs lehetősége a…
jún. 26
6:45
Nem tett le a kormány az internetadóról (Infostart)
Továbbra is szerepel a kormány tervei között az internetadó bevezetése. Az egypárti szocialista kormány második féléves jogalkotási programjában megtalálható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó szabályok módosítása és a bonus malus rendszer korszerűsítése is.
jún. 26
6:47
Fogalmunk sincs a KRESZ új szabályairól (Infostart)
Érdemes lenne felülvizsgálni a jogosítvánnyal rendelkezők gépjárművezetői tudását - vetette fel kedden Kondorosi Ferenc. A Magyar Autósiskolák Szövetségének alelnöke, Sipos József egyetért a kormánybiztossal. Ő elsősorban a kezdő vezetői engedélyek megszerzésének feltételeit szigorítaná.
jún. 26
7:39
Viharkárok: 80 riasztást kaptak éjjel a tűzoltók - képekkel (Infostart)
Mintegy 80 esetben riasztották a tűzoltókat az elmúlt 24 órában - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor elmondta: az éjjeli viharban két komolyabb káreset történt Budapesten. A XII. kerületben két személyautóra rádőlt egy fa, egy III. kerületi családi házba pedig villám csapott.
jún. 26
7:57
Pokorni: Minél hamarabb vissza kell adni a döntés jogát a választóknak (Infostart)
Minél hamarabb előrehozott választásokat kellene tartani - mondta a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Pokorni Zoltán hozzátette: szerinte Fodor Gábornak jelenleg a párbeszéd és az egyeztetések folytatása nem eszköze, hanem végcélja.
jún. 26
8:15
Földbe döngölő lenne Magyarországnak a 175 dolláros olajár (Infostart)
A Citibank tanulmánya három forgatókönyvet vázolt az olajárak jövőbeni alakulására. Az első a jelenlegi 135 dolláros árszint változatlanságát tételezi föl 2009 végéig, a második 175, a harmadik pedig 90 dolláros hordónkénti árral számol. A tanulmányban szereplő 34 feltörekvő ország közül csak Magyarország süllyedne recesszióba 175 dolláros olajár mellett - írja a portfolio.hu.
jún. 26
10:21
Budapesti strandok: leállított kiszervezési pályázat és rugalmas nyitva tartás (Infostart)
Visszavonta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a tevékenységei kiszervezésére kiírt pályázatot, aminek napokon belül lett volna az eredményhirdetése. Ferenci Tibor vezérigazgató elmondta: új szöveggel hamarosan ismét ki lehet írni a pályázatot.
jún. 26
10:57
Felavatták az M7-es Balatonkeresztúr és Zalakomár közötti új szakaszát (Infostart)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter avatta fel csütörtökön az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Zalakomár közötti, 20 kilométeres szakaszát.
jún. 26
10:57
Pokorni: Minél hamarabb előrehozott választásokat kellene tartani (Alternatív Energia)
Minél előbb vissza kell adni a döntés jogát a választóknak azért, hogy egy hiteles, legitimációval rendelkező kormány irányíthassa az ország ügyeit - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
jún. 26
11:33
Fidesz: törvényjavaslat a távhő áfájának csökkentéséről (Alternatív Energia)
A távhő áfájának 20-ról 5 százalékra való csökkentésről nyújt be törvényjavaslatot a Fidesz és a KDNP az Országgyűlésnek - jelentette be Soltész Miklós, a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
jún. 26
11:51
Rálőttek egy nőre Kecskeméten (Infostart)
Kecskeméten egy nő életveszélyesen megsérült, amikor rálőttek az utcán a reggeli órákban - közölte a Bács-Kiskun megyei Rendőrfőkapitányág szóvivője.
jún. 26
12:09
A Jobbik összefogna a monoki önkormányzattal (Alternatív Energia)
Országos ügydöntő népszavazást kezdeményezett a Jobbik a segélyezés, a közmunka és a közbiztonság kérdéseiben - közölte Vona Gábor, a szervezet elnöke csütörtökön, az Országos Választási Iroda előtt újságíróknak azt követően, hogy hitelesítésre leadta az aláírásgyűjtő íveket.
jún. 26
12:27
Műkincsleletet foglalt le a rendőrség - 50-70 millió forintos érték (Infostart)
Az V. századból származó, 50-70 millió forint értékű műkincsleletet foglalt le a rendőrség egy solymári férfinál és bűntársainál.
jún. 26
12:27
Nem vette át az aláírásokat a zuglói polgármester (Alternatív Energia)
Nem vette át a zuglói zajvédő fal megépítéséért az MDF fővárosi és kerületi szervezete által gyűjtött aláírásokat a XIV. kerület polgármestere, Weinek Leonárd - közölte Bárándi Zoltán, a párt zuglói szervezetének elnöke csütörtökön az MTI-vel. A politikus Katona Kálmánnal, az MDF fővárosi frakcióvezető-helyettesével közösen tartott sajtótájékoztatót Budapesten.
jún. 26
12:45
Csökkentené a távfűtés áfáját a Fidesz és a KDNP (Infostart)
Öt százalékra csökkentené a távfűtés jelenleg 20 százalékos áfáját a Fidesz és a KDNP. Az MSZP szerint azonban az áfacsökkentés jelenleg se nem alkalmas, se nem időszerű eszköz a terhek enyhítésére.
jún. 26
12:45
Hagyó Miklós visszavonta Antal Attila jelölését (Alternatív Energia)
Zárt ülésen Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes előterjesztésében a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön megválasztotta a Budapesti Közlekedési Szövetség Kht. felügyelőbizottságának három fővárosi önkormányzati delegáltját.
jún. 26
13:21
Megválasztották a BKSZ felügyelő bizottságának három fővárosi delegáltját (Infostart)
Megválasztotta a Budapesti Közlekedési Szövetség Kht. (BKSZ) felügyelő bizottságának három fővárosi önkormányzati delegáltját a Fővárosi Közgyűlés. A testület zárt ülésen tárgyalta a szocialista Hagyó Miklós előterjesztését.
jún. 26
13:39
Nőgyógyászati prevenciós központ nyílik Óbudán (Infostart)
Július elsején nyílik meg Magyarország első nőgyógyászati prevenciós központja az Óbudai Egészségcentrumban. A nőknek csupán mintegy 20 százaléka vesz részt rendszeresen a szűrővizsgálatokon, ezt az arányt a négyszeresére kellene növelni - mondta az InfoRádiónak a központot létrehozó Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság főtitkára.
jún. 26
13:57
Tanári bérkiegészítés: kezdetnek megteszi (Infostart)
A pedagógusi szakmát kívánja vonzóbbá tenni az a megállapodás, amelyet az oktatási miniszter kötött három szakszervezet vezetőjével. Ennek értelmében a pályakezdő és a fogyatékos gyerekekkel foglalkozó pedagógusok január elsejétől pótlékot kapnak. Az egyik aláíró, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ezt hasznos, de kezdeti lépésnek nevezte.
jún. 26
13:57
MTV-székház ostroma: folytatódott a vádlottak meghallgatása (Alternatív Energia)
A vádlottak meghallgatásával folytatódott az MTV-székház két évvel ezelőtti ostromának büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) csütörtökön.
jún. 26
14:33
Orbán: "szálanként" vizsgáljuk meg a korrupciós ügyeket a kormányváltás után (Infostart)
Arra tett ígéretet Orbán Viktor, hogy a Fidesz hatalomra kerülése esetén "szálanként" vizsgálják majd meg azokat a korrupciós ügyeket, amelyeket egy honlapon gyűjt folyamatosan az ellenzéki párt.
jún. 26
14:51
Harmincezer forintra büntették a kormányfőre játék pisztolyt fogó férfit (Alternatív Energia)
Nem jelent meg a szabálysértési tárgyaláson az idei városligeti majálison a kormányfőre játék pisztolyt fogó férfi, de távollétében, újságírók előtt megkezdte tárgyalni garázdaság miatt indult ügyét a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön.
jún. 26
14:53
A Fidesz írásban kér választ a vitatott portál elkészítéséről (Alternatív Energia)
A Fidesz írásban kér választ a kancellárminisztertől a kormányszóvivő.hu portál elkészítésének körülményeiről; a párt szóvivő-helyettese azt is közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy a Fidesz minden jogi eszközt felhasznál, hogy kiderítse: miért kerül 200 millió forintba ennek a honlapnak az elkészítése és üzemeltetése.
jún. 26
15:09
Újabb kerületekre terjed ki a fokozott rendőrségi ellenőrzés (Infostart)
Fokozott ellenőrzést rendelt el a fővárosban a BRFK. A rendőrség más hatóságokkal együtt az utakat és munkavédelmi szabályok betartását ellenőrzi. Eddig több mint hat millió forintnyi bírságot szabtak ki, és öt körözött személyt fogtak el.
jún. 26
15:27
Tasnádinak nincs agysorvadása - vizsgálat indul a szakértők ellen (Infostart)
Nincs agysorvadása Tasnádi Péternek - ezt állapította meg a vizsgálatot végző Egészségügyi Tudományos Tanács. A korábbi szakértők ellen eljárás indulhat.
jún. 26
15:27
Új jegyzője van Miskolcnak (Alternatív Energia)
Mihalecz Péter lett Miskolc új jegyzője, a városi közgyűlés erről csütörtöki, zárt ülésén döntött.
jún. 26
15:29
Diszkrimináció vagy nemzeti protekcionizmus a megállapodás a fuvarozókkal (Infostart)
Diszkriminatívnak tartja a fuvarozóknak ígért kedvezményeket a Levegő Munkacsoport. A szervezet környezeti irodavezetője szerint ezek után tízszer annyi kárt fognak okozni a teherautók, mint eddig. A fuvarozók képviselője viszont úgy véli, a megállapodás a nemzeti protekcionizmus eszköze.
jún. 26
15:29
Rogán rábólintott a Gödör büféjére (Alternatív Energia)
Miután a főváros illetékes bizottsága egyhangúlag megszavazta a tulajdonosi hozzájárulást, az V. kerületi önkormányzat is rekordsebességgel kiadhatta az állandó működési engedélyt a Gödör Klub büféjének, így zavartalanul folytathatja működését a kulturális központ és szórakozóhely - közölte Rogán Antal (Fidesz) polgármester csütörtökön a Gödör Klubban.
jún. 26
15:45
Jövőre drasztikusan szigorítanak az alkalmi foglalkoztatás szabályain (Alternatív Energia)
Drasztikus szigorításokat tervez a jövő év elejétől a szaktárca az alkalmi foglalkoztatás szabályain, viszont tovább egyszerűsödik annak adminisztrációja - jelentette ki Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára a 20. Vasas Nyári Egyetemen csütörtökön Szombathelyen.
jún. 26
15:47
A Fidesz nagyon a nyugdíjasok kedvében akar járni (Alternatív Energia)
A Fidesz és a KDNP hatalomra kerülése esetén változtat azon a jogszabályon, amely a nyugdíjasotthonoknak járó normatívát csökkentette - mondta Soltész Miklós, az ellenzéki frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője csütörtökön Budapesten.
jún. 26
16:21
Népszavazás: legalább kiderül, mit gondolunk a segélyről (Infostart)
Monok önkormányzata szerdán elküldte hitelesítésre a szociális segélyezési rendszerről kezdeményezett országos ügydöntő népszavazás kérdéseit az Országos Választási Bizottságnak. A település volt az első, amely közmunka-végzéshez kötötte a segély folyósítását. A kormányzati szervek mellett önkormányzatok és a cigány önkormányzat is javaslatokat dolgoznak ki a rendszer átalakítására.
jún. 26
16:21
Megnőtt az adófizetési kötelezettséget bevallók száma (Alternatív Energia)
Megnőtt az adófizetési kötelezettséget bevalló társas vállalkozások és egyéni vállalkozók száma 2005-2007 között, azaz fehéredik a gazdaság - mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
jún. 26
16:57
Nem foglalkozik a "magyar állóvízzel" Magyar Bálint támogatója (Infostart)
Nem feltétlenül kell tudósoknak ülniük az Európai Innovációs és Technológiai Intézet irányító testületében - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) korábbi elnöke, aki a négytagú kiválasztóbizottság tagjaként támogatta Magyar Bálint kinevezését az intézet vezetésébe. Boda Miklós hangsúlyozta: szakmai szempontok alapján jelölték a szabad demokrata politikust.
jún. 26
16:59
Hiába fogadják el, a Fidesz módosítja majd a polgári törvénykönyvet (Infostart)
Az új polgári törvénykönyv várhatóan 2009-től lép hatályba. Az ellenzék a gyűlöletbeszédről és a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló rész miatt jelezte, nem tudják támogatni az új Ptk. elfogadását. A szocialisták azonban nem módosítanának érdemben a tervezeten, amelyet szerintük a szabad demokraták is támogatnának, így meglenne a szükséges többség az elfogadásához.
jún. 26
17:01
Társadalmi konzultáció az egészségbiztosításról (Infostart)
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) a társadalombiztosítás megújítását szolgáló országgyűlési határozat tervezetének társadalmi konzultációjára készül - mondta Gál Péter, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának munkatársa a NEK csütörtöki ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Keresés