Átadták a Nemzeti Minőségi Díjakat a Parlamentben. Az elismeréseket nem a termék vagy a szolgáltatás minőségéért ítélik oda, hanem a pályázó szervezet minőségi munkájáért.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ismét veszélyes egészségügyi reformretorikát használt az egészségügyi magánszolgáltatók országos konferenciáján mondott beszédében - erről Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az SZDSZ európai parlamenti képviselője szerint Magyarország mostanra megbízhatatlan és kiszámíthatatlan lett a többi ország szemében. Szent-Iványi István az InfoRádiónak elmondta: a magyar kormány az ukrajnai narancsos forradalom óta következetlen és túl óvatos külpolitikát folytat.
Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter csütörtökön átadta a 2007. évi Nemzeti Minőségi Díj elismeréseket a Parlamentben. Az ünnepségen a kancelláriaminiszter elmondta, hogy a díjazottak munkájának kiváló minőségéről magyar állampolgárok százezrei győződhetnek meg nap mint nap, hiszen mindegyik szervezet lakossági közszolgáltatásokban vesz részt. Kiss Péter szerint a díj egyfajta…
Önálló küszöbértéket vezet be a légszennyezésért leginkább felelős szállóporra a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az uniós tagállamok közül elsőként.
Ha a főpolgármester komolyan veszi a dolgát és gondosan jár el, vizsgálatot kell indítania annak kapcsán, hogy a hétvégén egy éjszakai BKV-buszjáraton utazó biztonsági őrök összetűzésbe keveredtek néhány fiatallal, akik közül az egyiknek az orra, egy másiknak pedig az arccsontja tört el - nyilatkozta Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője csütörtökön.
Felborult egy kisteherautó az M0-ás autóúton a Szeged felé vezető oldalon a 24-es kilométernél, tíz kilométeres kocsisor alakult ki - közölte a rendőrség.
Orbán Viktor elsősorban a gazdasági élet szereplőinek üzent, amikor azt mondta, hogy válságkezelő kormányt kell alakítani a következő választások után - Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője és Juhász Attila, a Political Capital szakértője így értékelte csütörtökön a Fidesz elnökének előző napi beszédét.
Az idei Pannon Bormustrát követő fogadáson emléktáblát avattak Gál Tibor tiszteletére. A neves egri borász egyebek mellett a Pannonhalmi Apátsági Pincészet létrehozásában is közreműködött, alapítója volt továbbá a mostani versenyt elindító Pannon Bormíves Céhnek. Az emléktáblát Várszegi Asztrik főapát megáldotta.
Csak október elseje után születhet döntés arról, hogy Magyarország csatlakozhat-e az amerikai vízummentességi programhoz - közölte a budapesti amerikai főkonzul csütörtökön. A Külügyminisztérium illetékese szerint egy-két hónapon belül a részletkérdésekben is megállapodhat Magyarország és az Egyesült Államok.
Mégis felvehetik az egészségpénztári vezetők a fizetésüket anélkül, hogy a kinevezésük óta eltelt másfél hónapban érdemi munkát végeztek volna - erősítette meg a Pénzügyminisztérium szóvivője. A pénztárak azért szűnnek meg, mert a működésükről szóló törvényt visszavonta a parlament. Korábban a kormányszóvivő cáfolta, hogy a vezérigazgatók megkapják a bérüket.
Számos fontos, akár hosszabb távon is nagy hatással bíró pártesemény lesz a következő napokban: szombaton tisztújító küldöttgyűlést tart az SZDSZ, jövő héten kedden és szerdán az MSZP elnöksége tanácskozik, míg csütörtökön a Fidesz rendez közéleti-politikai évadzárót.
Magyarország azt szeretné, ha az Európai Unió a tervezett 2005-ös helyett az 1990-es évet venné alapul, amikor a közösség által meghatározott szennyezőanyag-kibocsátás teljesítéséért tett erőfeszítéseket vizsgálja.
Napokon belül nyilvánosságra kerülhet Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Zuschlag-ügyben tett tanúvallomása a Hírszerző szerint.
Június 30-ig elkészül az új egészségügyi program, megnyílt az Ünnepi Könyvhét, Hillary Clinton feladja az amerikai előválasztási küzdelmet - a nap legfontosabb hírei.
Szobrot állítunk lapunk tiszteletbeli főszerkesztőjének, a hétfőn elhunyt Fejtő Ferencnek. Kovács András Sándor szobrászművész alkotását, a politikus, történész, újságíró portrészobrát szombaton a XIII. kerületi Szent István parkban, a Médiafesztivál keretében avatjuk fel.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak válságkezelő kormányra lenne szüksége. A Fidesz elnöke szerdán két találkozón is beszélt arról, hogy szerinte az ország adósságcsapdába került és tartós a gazdasági válság. A gazdasági elemzők többsége szerint viszont Magyarországon nincs krízisállapot. A gazdasági mutatók többsége még ha kismértékben is lassan javuló tendenciát mutat. A külkereskedelmi…
Megvédik a nyugdíjakat az inflációval szemben, és az idősek továbbra is részesülnek a többletjövedelemből jelentette ki Gyurcsány Ferenc az Idősügyi Tanács ülésén. A miniszterelnök a tanácskozáson beszélt arról is, hogy Orbán Viktor, aki csak reálérték-megőrzésen alapuló nyugdíjpolitikát akar, hárommillió embert zárna ki az ország gazdagodásából. Rámutatott: az orbáni számítással a jelenlegi 82…
Akárki lesz is az SZDSZ új elnöke, Tölgyessy Péter szerint a személy önmagában aligha dönt a kormány sorsáról. Mint mondja, a kormányból való kilépés után sodródó szabad demokraták jobban járnának, ha most eldöntenék, hogyan viszonyulnak az MSZP-hez, nem fél év múlva, a költségvetés megszavazásakor. Tölgyessy úgy véli, ma a kétéves kisebbségi kormányzásnak van a legnagyobb esélye, bár a…
A kormány messzebb kívánt jutni az egészségügyi reformban, mint sikerült jelentette ki a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc szerint az átalakítást az azzal szemben állók egy ponton megállították, s bár visszafordítani nem sikerült nekik, ez nem szolgálja az ország érdekét. A kormányfő a ciklus második felére mindenesetre nyugodtabb időket ígért az ágazatnak, s bejelentette azt is, hogy júliusig…
Június 30-ig dönthetnek a Regionális Egészségügyi Tanácsok a területükön működő kórházak ágyszámelosztásáról, egyúttal javasolhatják az egészségügyi miniszternek egyes osztályok bővítését. A legtöbb régió a belgyógyászati ágyak számát növelné. Az InfoRádió által megkérdezett Észak-Magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács elnöke is ezt javasolná.
Színi előadásoknak ad helyet a decemberben kiürített Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI). A bérleti szerződés szerint két és fél millió forintot kap az intézmény a még júniusban is ott játszó társulattól. Az OPNI felszámoló biztosa szerint ezzel nincs semmi baj, a Lipótmező mint költségvetési intézmény jelenleg is létezik, a befolyó pénzt pedig az energiaszámlákra fordítják.
Az elmúlt egy évben ugrásszerűen megnőtt a Magyar Rádió Petőfi adójának hallgatottsága - mondta el a tavaly június eleji "áthangolás" eredményeiről szólva Such György, a közmédium elnöke az MTI-nek. A számokban mérhető adatok mellett azt is eredményként említette, hogy több száz, eddig jószerével ismeretlen hazai és külföldi előadóval ismerkedhetett meg az adó közönsége; "ezzel a kínálattal az…
A szocialista platformok kiállnak Gyurcsány Ferenc mögött, még akkor is, ha az SZDSZ-szel egy új kormánykoalíció megkötésének feltétele miniszterelnök-csere lenne - írja a Népszabadság. Kiss Péter kancelláriaminiszter, a Baloldali Tömörülés elnöke már a kérdést is elhárította.
Nemzetközi kormányszintű egyeztetések kezdődtek arról, hogy Magyarország miként kapcsolódhat be a területén áthaladó két szupergyors vonathálózatba - írta a pénteki Világgazdaság. A lap úgy tudja, hogy a nyomvonaltervek már elkészültek. A Franciaországból Szlovénián át érkező, Gyékényesnél belépő vonal Kaposvár és Dombóvár érintésével érne el Budapestig. A másik, északi vonal a salzburgi…
250 Km-es óránkénti sebességgel száguldhatnak szupervonatok Magyarországon, válófélben lévő apa nyert pert a döntésképtelen bíróság ellen, jól jöhet Orbánnak a titkos beszéd, tartós lehet a kisebbségi kormányzás. Reggeli kávéjával üljön a monitor elé.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke szerint akár a 3 százalékot is meghaladhatja Magyarország gazdasági növekedése az idén. Futó Péter az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a bürokrácia nagyon megnehezíti a vállalatok menedzselését, a cégek költségeinek 6,5 százaléka megy el adminisztrációra.
Vesztegetés alapos gyanújával gyanúsítottként hallgatták ki Gergely Zsoltot, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közgyűlésének fideszes alelnökét, állítja a HVG, az érintett az MTI megkeresésére ezt nem cáfolta. A hetilap úgy tudja, hogy a Debreceni Nyomozó Ügyészség feljelentés után indított vizsgálatot, ezt követően lett gyanúsított Gergely Zsolt és további három ember.
Szombaton tartja megismételt tisztújító küldöttgyűlését az SZDSZ. A párt elnökén kívül megválasztják az új ügyvivő testületet és az országos tanácsot is. Az elnöki posztért ezúttal is Kóka János és Fodor Gábor versenyez, a kettészakadt párt újraegyesítése érdekében azonban máris tárgyalnak egymással.
Indoklás nélkül tagfelvételi kérelmének törlését kérte a Magyar Gárda Békés megyei szervezetének kapitányától Keresztesi Zoltán, ifjabb Keresztesi Zoltán és Balogh Levente a Békés megyei Okányból - írta a Békés Megyei Hírlap pénteken. A három okányi, roma nemzetiségű férfi még az elmúlt héten kérte felvételét a szervezetbe.
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a kormány újabb 3,8 milliárd forintot költ a kudarcba fulladt kormányzati negyed projektre - mondta az ellenzéki párt helyettes szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő reagálásában azt mondta, nyolc hónapja ismert az összeg, ami a 2008-as költségvetésben szerepel a kormányzati negyed projekttel összefüggésben.
Vasárnap Esztergom történetében először, helyi kezdeményezésre népszavazást tartanak, mellyel két - az önkormányzat által elrendelt - forgalmi korlátozást szeretnének megszüntetni, amely a lakosságot zavarja. "A város főterére két éve tilos behajtani, az ott élők fizették a garázsadót, de autótárolásra nem használhatták saját ingatlanjukat. A térről ugyanazzal az elektromos kisautóval vitték el a…
Gyakran több hónapot kell várni arra, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár engedélyezze a rákbetegek számára már bevált terápia újabb gyógyszeradagjainak kiadását - erősítette meg Dank Magdolna klinikai onkológus. Korábban a Magyar Rákellenes Liga elnöke bejelentette: a daganatos betegek életét veszélyezteti, hogy az egyedi kérelemre engedélyezett gyógyszereknél az OEP rendszeresen túllépi…
Politika, sport, gazdaság - görbe tükörben. Pápai Gábor, a Népszava karikaturistája napról napra ceruzával követi és kommentálja az ország és a világ történéseit. Az Editorial kiadó gondozásában megjelent kötetben az elmúlt évek több ezer rajzából válogatott.
A legjobb döntés született a tatai Eötvös Gimnázium ügyében az iskola jövője szempontjából, amikor a fenntartói jogokat a városi önkormányzat tulajdonában lévő Városkapu Zrt. kapta meg a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés határozata alapján - mondta a korábban szintén erre aspiráló szeged-csanádi egyházmegye vezetője, Kiss-Rigó László megyéspüspök az MTI megkeresésére pénteken. A megyéspüspök arra…
Bajnai Gordonnak nem ambíciója a miniszterelnöki poszt megszerzése. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter ezt pénteken mondta a franciaországi La Baule-ban, ahol a VI. Befektetési Világkonferencián vesz részt.
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a kormány újabb 3,8 milliárd forintot költ a kudarcba fulladt kormányzati negyed projektre - mondta az ellenzéki párt helyettes szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Bajnai Gordonnak nem ambíciója a miniszterelnöki poszt. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter ezt pénteken mondta az MTI-nek a franciaországi La Baule-ban, ahol a VI. Befektetési Világkonferencián vesz részt. "Magyarországnak jó szórakozás külföldön és belföldön egyaránt, hogy személyi kombinációkkal foglalkozzon. De én azt gondolom, hogy inkább dolgozni kellene, mert az országnak nagyon…
Elvi ügynek tartja a tordasi igazgatóválasztást Hiller István szakminiszter, aki fenntartja álláspontját és nem kíván nyilatkozat-háborúba bocsátkozni az érintettekkel. Erről a tárca vezetője pénteken beszélt az MTI-nek. Az ügy előzménye, hogy visszautasította az oktatási miniszter vele kapcsolatban megfogalmazott "rágalmait" a Fejér megyei Tordas és Gyúró társult intézményeként működő tordasi…
Elhibázottnak, szubjektívnek és alkotmánysértőnek tartja a Magyar Autóklub az objektív felelősség elvének alkalmazását a közúti közlekedésben, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy semmisítse meg a jogszabályt.
A jövő évben legalább 4 százalékos béremelésre kerülhet sor a közszférában, és a konvergenciaprogram lehetőségeitől függően félhavi illetményt is kaphatnak a közszférában dolgozók - jelentette be Budai Bernadett pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Jövőre legalább 4 százalékos béremelés várható a közszférában - mondta a kormányszóvivő. Budai Bernadett hozzátette: az ágazat munkavállalói - a konvergenciaprogram lehetőségeitől függően - félhavi illetményt is kaphatnak.
A gyermekellátásra úgynevezett "védett" teljesítményvolumen-korlát (tvk) van, ami azt jelenti, hogy ezen ellátási formára nyújtott tvk-t csak erre az ellátásra lehet fordítani - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken, Budapesten.
A jövő hét elejétől juttatja el a Magyar Posta a háztartásokba az Új Magyarország című tájékoztató kiadvány legújabb számát, a kiadvány nyomdai és terjesztési költsége nettó 133,6 millió forint. Ezt Budai Bernadett kormányszóvivő mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Sajtótájékoztatón mutatták be a fél évszázaddal ezelőtti Nagy Imre-per dokumentumainak digitalizált változatát a Magyar Országos Levéltárban (MOL) pénteken.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ráolvasásnak nevezte a Fidesz elnökének új munkahelyekre vonatkozó kijelentéseit. A miniszterelnök erről az Észak Pesti Térségi Integrált Szakképző Központ uniós projektjének záró eseménye után nyilatkozott.
A fertőzés okozta szükséghelyzet miatt kellett koraszülötteket továbbküldeni egy budapesti intenzív centrumból más, távolabbi kórházba - közölte az egészségügyi miniszter.
A Fidesz szerint kormány az egészségpénztárak vezetői bérének kifizetéséről, illetve a koraszülött ellátás helyzetéről hazudott az embereknek; erről a párt szakpolitikusa beszélt pénteken Budapesten. Pesti Imre sajtótájékoztatón Budai Bernadett kormányszóvivő korábbi nyilatkozatára emlékeztetett, amely szerint - mint mondta - a 22 biztosító vezérigazgatója nem kap fizetést, hiszen nem végzett…
A Fidesz-frakció jövő héten kedden tartja utolsó ülését a nyári szünet előtt; a képviselők politikai és gazdasági helyzetértékelést hallgathatnak meg három elemzőtől - mondta Szijjártó Péter pártszóvivő pénteken.