Orbán Viktor az előrehozott választások kiírásához, Gyurcsány Ferenc pedig a kormányzás fenntarthatóságához számítana az új liberális pártelnök, Fodor Gábor bölcsességére. Látszólag a Fidesz és az MSZP elnöke is tárgyalópartnert lát a politikáját éppen a párbeszédre építeni kívánó szabad demokrata vezetőben, akinek először a párton belül rendet tennie. Tegnap elődjével, Kóka Jánossal tárgyalt a…
Tovább mélyül a szociális válság, a családok, nyugdíjasok élete napról napra nehezebb jelentette ki Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. Az ellenzéki párt nem először használja a szociális válság kifejezést, ugyanakkor társadalom- és gazdaságkutató szakemberek szerint ez nehezen megfogható, és szubjektív. Egybehangzóan kijelentették: válság utoljára 1989 és 1993 között volt,…
Egykori országrablók, országcsonkítók utódai hatalmaskodnak fölöttünk - mondta Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő a hétvégén Tiszalúcon, a Trianon tér avatásán. A borsodi nagyközségben olyan hangulatokat, ideákat, szellemet idéztek meg, ami már mindinkább kikopik az európai politikai közgondolkodásból, ám Magyarországon még figyelnek rá. Az emlékezők soraiban föltűntek a…
Továbbra is bizonytalan a Budapest XII. kerületében álló turuszobor sorsa. A jogsértő műalkotás bontását elrendelő jogerős bírósági döntésről szóló határozat az illetékes közigazgatási hivatal szerint ugyan egy hónapja az építéshatóságnak kijelölt I. kerületi önkormányzat birtokában van, a kerület mégsem rendelkezik a végrehajtásról.
Nemcsak a volt miskolci MSZMP-székház, ma Nemzetközi Kereskedelmi Központnak (ITC) nevezett épület értékesítésének a körülményeit, hanem más ingatlan eladását is vizsgálja az ügyészség tudta meg Jónáné Pocsai Edittől az MTI. Alapvetően az ITC-székház eladásával kapcsolatos önkormányzati döntést elemzik, azonban van másik ingatlan is, de nem Miskolcon tette hozzá a Hajdú-Bihar Megyei…
A labdarúgó Európa-bajnoksággal valóságos fociláz tört ki. Nagy Sándor sportpszichológus úgy véli: a sportág elsöprő népszerűsége egyszerűségében és szimbolikus értelmezésében keresendő. A nők számára jobb esetben a labdarúgás nem annyira érdekes, mint a férfiak számára, rosszabb esetben azonban kimondottan utálják a focit. A sportpszichológus az Európa-bajnokság idején a sport iránt érzett…
Ha az SZDSZ egy előrehozott választáson kiesne a parlamentből, új esélyt kapna arra, hogy felépítsen egy mértékadó liberális pártot - véli Csizmadia Ervin politikai elemző, aki szerint a párt számára a parlamenti ellenzéki szerep is kockázatokat hordoz.
Pénteken a közoktatási intézményekben felkerül a táblákra a vakációt jelző utolsó betű, a V is, s kezdetét veszi a mintegy két és fél hónapos nyári szünet. A diákok szabadidejének tartalmas eltöltését az idén is több száz színes program, nyári tábor szolgálja.
Gyermekvédelmi konferenciát tart az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) Rendészeti és Bűnmegelőzési Intézete szerdán Nagykovácsiban - tájékoztatta az IRM közleményében az MTI-t. A rendezvényen a gyermekvédelmi jelzőrendszer fejlesztésének tavaly elindított projektjét is értékelik. A kezdeményezés két részből állt: egy regionális szintű elméleti képzésből és az erre épülő jelzőrendszer…
Franciaország kedden ökumenikus istentiszteleten búcsúzik Fejtő Ferenctől, a június 2-án Párizsban, 98 éves korában szívrohamban elhunyt történész-újságírótól a fővárosi Saint-Sulpice-templomban. Fejtő végakaratának megfelelően egy katolikus és egy református pap, valamint egy rabbi és egy kambodzsai buddhista szerzetes lesz jelen az istentiszteleten. (Fejtő katolizált zsidó felmenőktől…
Ismét szaporodik a markecolás. A labdarúgó-Eb alatt a magyar zsebesek egy része Bécsben próbál szerencsét, majd az Adriánál. Budapesten fele annyi feljelenést tettek az utóbbi években zseblopás miatt a rendőrségen, mint 2004 előtt.
Pénteken a közoktatási intézményekben felkerül a táblákra a vakációt jelző utolsó betű, a V is, s kezdetét veszi a mintegy két és fél hónapos nyári szünet. A nebulókat nyári táborok sokasága várja a sportos témájútól a színésztáborig.
A közgyógyellátás átalakításáról, az olcsóbb gyógyszerekről, a drága budapesti metróról, a bankárhiányról, Kóka leendő helyéről és a cégilletékről cikkeznek a mai lapok. Olvassa el, mit írnak!
Jogi megoldásokat sürget az Új rend és szabadság kormánybiztosa arra, hogy miképpen szorítható vissza az első rendszám nélkül közlekedő autók száma. Többen azért veszik le a rendszámot a gépjármű elejéről, hogy a szabálysértés utáni felelősségrevonást elkerüljék. Előfordul az is, hogy magyar autótulajdonosok szlovák rendszámot használnak szintén emiatt, vagy a regisztrációs adó megfizetésének…
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője a márciusi népszavazást és az egészségbiztosítási törvény visszavonását nevezte a hétfőn véget ért tavaszi parlamenti ülésszak legnagyobb sikerének. Navracsics Tibor az InfoRádiónak nem kívánta kommentálni az SZDSZ elnökválasztási eredményét, de azt elmondta: jó jel, hogy Fodor Gábor tárgyalni akar velük.
Adó-, költségvetési, jóléti és szakképzési kérdések kerülnek napirendre a kormány és az MSZP-vezetés konzultációjának első napján kedden, Dobogókőn. Erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszélt újságíróknak. Tájékoztatása szerint szerdán kiemelten az egészségügy következő két évre szóló és hosszú távú feladatainak meghatározása lesz a téma, továbbá a minisztérium legfontosabb szakmapolitikai…
Nem szabad összekeverni a hatalmi politikai szándékot a kormányzás és az ország ügyeivel - mondta Dobogókőn Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, hogy mennyire tartja veszélyesnek az előrehozott választás lehetőségét annak fényében, hogy Orbán Viktor ehhez segítséget kért Fodor Gábortól, az SZDSZ szombaton megválasztott új elnökétől.
Kóka János frakcióvezetőként markáns adócsökkentést fog képviselni. A szombati szabad demokrata elnökválasztásban alulmaradt politikus kitért az InfoRádió kérdése elől, amely pártbéli jövőjét firtatta.
Adó-, költségvetési, jóléti és szakképzési kérdések kerülnek napirendre a kormány és az MSZP-vezetés konzultációjának első napján kedden, Dobogókőn. Erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszélt a tanácskozás előtt tartott sajtótájékoztatón.
Nem az InfoRádióban, és nem az Ön készülékében van a hiba - kedd reggel és délelőtt többször zavarta adáshiba az InfoRádió műsorát. A szakemberek dolgoznak a technikai probléma elhárításán, elnézésüket és türelmüket kérjük.
Meghalt egy magyar katona Afganisztánban kedden reggel; a katona egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben vesztette életét - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel. A közlemény szerint a baleset magyar idő szerint reggel hét órakor történt.
Meghalt egy magyar katona Afganisztánban kedden reggel; a katona egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben vesztette életét - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
Azonosította a rendőrség a nyíregyházi Trianon-megemlékezésen történt kisebb incidens gyanúsítottját, aki egy roma szervezet vezetőjének videokameráját rongálta meg - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Nem szabad összekeverni a hatalmi politikai szándékot a kormányzás és az ország ügyeivel - mondta Gyurcsány Ferenc keddi sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy mennyire tartja veszélyesnek az előrehozott választások lehetőségét annak fényében, hogy Orbán Viktor ehhez segítséget kért Fodor Gábortól, az SZDSZ szombaton megválasztott új elnökétől.
Nem érkezett jogszerű és ésszerű időn belül semmilyen kifogás a magyar írásbeli érettségik kapcsán - közölte az Oktatási Hivatal a Magyar Nemzet keddi írása kapcsán az MTI-vel.
Annak ellenére, hogy napok óta az előrehozott választásoktóül hangos a sajtó, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a következő két év terveiről konzultál az MSZP elnökségével, frakcióvezetésével és a kormány tagjaival Dobogókőn. A miniszterelnök azt mondta, továbbra is számít az SZDSZ-re.
A magyar érettségi újraíratását kéri egy hajdúdorogi tanár, vagy legalábbis azt, hogy a tanárok nagyobb szabadságot élvezzenek a dolgozatok javításakor. Szolnoki Tibor szerint a diákok nem kaptak elegendő időt a szövegértési feladat megoldásához, a tanárokhoz pedig hibás javítókulcs került. Az oktatási jogok biztosa az Oktatási Hivatalhoz és a Magyar Tudományos Akadémiához fordul az ügyben. Aáry-…
Ketten megsérültek, amikor összeütközött egy villamos és egy személyautó Budapesten, a Szent István körút és a Visegrádi utca sarkán kedden kora délután - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
Bauer Tamás, az SZDSZ alapítója, egykori ügyvivője elképzelhetőnek tartja, hogy visszatérjen a pártba, de csak akkor, ha a párt visszatérne az elvszerű politizáláshoz, és a vezetés teret adna az eltérő véleményeknek is.
Oldalbeömlésű víznyelő rendszert épített ki a Fővárosi Csatornázási Művek. A nagy mennyiségű hirtelen lezúduló csapadékot ugyanis csak lassan tudták elnyelni a csatornák.
Már ősszel az Országgyűlés elé kerülhet a kereskedelmi törvény és a Munka törvénykönyve módosítása a vasárnapi munkavégzés korlátozása érdekében; erről Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke beszélt kedden, Budapesten az ötpárti egyeztetést követő sajtótájékoztatón.
Az évtized két legnehezebb éve következik budapesti lakosok számára, mert a főváros vezetése 2010-ig szeretné lebonyolítani a legjelentősebb beruházásokat; egyszerre zárják le a budai alsó és felső rakpartot, lesz olyan időszak, amikor sem a Margit hídon, sem a Szabadság hídon nem lehet autóval közlekedni, több útfelújítás is nehezíti majd a forgalmat - közölte Demszky Gábor főpolgármester és…
Fenntarthatatlan a jelenlegi helyzet - ebben egyetértett a Fidesz és a KDNP frakciószövetség évadzáró ülésén minden meghívott előadó: Csaba László közgazdász, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatásvezetője és Stumpf István politológus.
Gimes Miklós újságíró szenvedélyektől sem mentes tárgyalásával folytatódott kedden Budapesten a Nagy Imre és társai perének hanganyagát tartalmazó felvétel nyilvános lejátszása a Nyílt Társadalom Archívum és az 1956-os Intézet közös szervezésében.
Pénteken a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben lesz Fejtő Ferenc búcsúztatása, a temetésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is beszédet mond - közölte a kormányszóvivői iroda.
Az előrehozott választás előrehozott megoldást jelent Magyarország válságára - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke újságírói kérdésre kedden, miután Budapesten találkozott az Nemzetközi Valutalap képviselőivel.
Orbán Viktor szerint a kialakult válságot csak akkor lehet jól kezelni, ha van közbizalom; a párt elnöke hozzátette: a Fidesz készül a kormányzásra, illetve arra, hogy az ország lerombolt hitelességét visszaállítsa, s megteremtse a közbizalmat.
Adócsökkentésre csak egy másik adó vagy járulék emelésével lesz lehetőség a következő két évben - közölte a kormányszóvivő a szocialista párt vezetése és a kormány közötti kétnapos konzultáció szünetében. A dobogókői tanácskozás előtt a miniszterelnök elmondta, a kormány ősszel olyan javaslatokat terjeszt a parlament elé, amit szerinte az SZDSZ is meg fog szavazni.
Fejtő Ferenc eltávozott, "a tegnap világának volt az utolsó képviselője" - írták róla. A szellemóriás valóban korszakokat élt túl, 98 évesen érte a halál. Akinek szerencséje volt találkozni vele, elmondhatta, hogy "szembe jött vele a történelem" - fogalmazott lapunk hasábjain Dési János. Fejtő Ferencről azonban nem csak Párizsban, Budapesten és Nagykanizsán emlékeznek meg; mint a múlt egy…
Orbán Viktor szerint a kialakult válságot csak akkor lehet jól kezelni, ha van közbizalom; a párt elnöke hozzátette: a Fidesz készül a kormányzásra, illetve arra, hogy az ország lerombolt hitelességét visszaállítsa, s megteremtse a közbizalmat.
Az MSZP szerint az emberek elmúlt két éves erőfeszítéseit, a konvergenciaprogram eredményeit kérdőjelezi meg Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - mondta Veress József, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten újságíróknak.
Életét veszttette egy ember abban a balesetben, amely kedd délután történt a 8-as számú főúton Devecser határában; a baleset miatt a főutat teljes szélességben lezárták.
Három-öt éven belül nem lesz szakorvos és ápoló, aki ellássa a betegeket; a témában rendezett keddi háttérbeszélgetésen a szakemberek kritikusnak, katasztrofálisnak és tragikusnak jellemezték az egészségügyben kialakult szakemberhiányt. A résztvevők sürgős beavatkozásra szólították fel a kormányzatot, elsősorban az ágazatban dolgozók anyagi megbecsültségét, a munkakörülményeket és a képzés,…
Orbán Viktor a liberálisok új elnökének írt levelében közös felelősségnek nevezte Magyarország kivezetését a válságból. A Fidesz elnöke, aki hétfőn írt levelében mielőbbi személyes találkozót javasolt Fodor Gábornak.
Franciaországi barátai, tisztelői és családtagjai ökomenikus gyászistentiszteleten vettek végső búcsút kedden Fejtő Ferenctől a párizsi Saint-Sulpice-templomban.
Pénteken a közoktatási intézményekben felkerül a táblákra a vakációt jelző utolsó betű, a V is, és kezdetét veszi a mintegy két és fél hónapos nyári szünet. A diákok szabadidejének tartalmas eltöltését az idén is több száz színes program, nyári tábor szolgálja.
Hősi halottá nyilvánította, és posztumusz hadnaggyá léptette elő a honvédelmi miniszter az Afganisztánban reggel meghalt magyar főtörzsőrmestert. A 30 éves Kovács Gyula egy robbanószerkezet hatástalanítása közben vesztette életét. Hajdu Gábor, a tűzszerészek parancsnoka budapesti tájékoztatóján elmondta: egyelőre nem tudják, mi okozta a detonációt; a vizsgálat végéig az sem zárható ki, hogy…