Egymás után sétálnak be a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályára az egykori Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezető beosztású dolgozói, hogy számot adjanak a nyomozóknak néhány Duna-parti ingatlan eladásának részleteiről
Sipos László (Fidesz), Kecskemét egyik alpolgármestere a csütörtöki közgyűlésen bejelentette, hogy lemond alpolgármesteri megbízatásáról és képviselőként folytatja munkáját pártja frakciójában. Az alpolgármester az utóbbi két hétben történtekre hivatkozott lemondásakor, de ezt nem fejtette ki bővebben.
Nem elegendő a hazai génbanki hálózat megfelelő színvonalú működtetéséhez a 2010-es költségvetésben szereplő 300 millió forintos összeg – állapította meg Fülöp Sándor. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa úgy véli, ha a génbankok finanszírozása ellehetetlenül, fennállhat a veszélye, hogy magánkézbe adják őket. Ez pedig azt jelentheti, hogy a ma még hungarikumnak számító fajták néhány év múlva…
Vona Gábor pártelnök a Jobbik miniszterelnök-jelöltje - jelentette be a párt. A tájékoztatás szerint a tömörülés államfőjelöltje Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő.
Életének 87. évében szerdán elhunyt Pongrátz Ödön 1956-os szabadságharcos, a Corvin közi fegyveres ellenállás egyik szervezője, az '56-os Történelmi Alapítvány elnöke - közölte Lezsák Sándor, az alapítvány kurátora, az Országgyűlés alelnöke.
A szocialista frakció kivonulása miatt kétségessé vált a Fővárosi Közgyűlés határozatképessége és a Budapest működését biztosító határozatok elfogadása - mondta a közgyűlés ülése előtt a főpolgármester.
Fellebbezett az őt elmarasztaló elsőfokú bírósági ítélet ellen T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ korábbi Borsod megyei elnöke - írta csütörtöki számában az Észak-Magyarország.
Csökkentette volna a befektetői bizalmat és három-négy hónap kiesést jelentett volna a válságkezelésben, ha előrehozott választások lettek volna áprilisban - ezzel reagált Kovács László, a Brüsszelből hazatérő adóügyi biztos az államfő ma megjelent nyilatkozatára. Sólyom László a Heti Válasznak azt mondta: jobban járt volna az ország, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozásakor az előre hozott…
Csökkentette volna a befektetői bizalmat és három-négy hónap kiesést jelentett volna a válságkezelésben, ha előrehozott választások lettek volna áprilisban - ezzel reagált Kovács László, a Brüsszelből hazatérő adóügyi biztos az államfő ma megjelent nyilatkozatára. Sólyom László a Heti Válasznak azt mondta: jobban járt volna az ország, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozásakor az előre hozott…
Vona Gábor pártelnök a Jobbik Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a jövő évi parlamenti választásokon - jelentette be Dúró Dóra, a párt szóvivője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Már csak két parlamenti ülés lesz februárban, és ezzel befejeződik a jelenlegi Országgyűlés munkája. A házelnök szerint nem lenne értelme a kampány terepévé tenni a törvényhozást. Katona Béla a parlament legnagyobb kudarcának tartja, hogy elnök és alelnökök nélkül maradt az Állami Számvevőszék.
"A reményeink szerint még karácsony előtt befejeződhetnek a tárgyalások Norvégia és az Európai Bizottság között, és azt követően megnyílhat az új alap" - nyilatkozta a Népszavának Siri Ellen Sletner, Norvégia budapesti nagykövete azon az ünnepségen, amelyen a kétéves, ötszázmillió forintos költségvetésű, a nyugdíjazott illetve nyugdíjazás előtt álló hivatásos katonák munkaerő-piaci reintegrációs…
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) szakemberei február közepére azonosítják be a mágnesszalagokon található adatokat és ezután döntenek arról, hogy megmarad-e a titkosítás - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel.
Kártyát, könyvet és "szívmelengetőt" is visz magával a Tubesre Páva Zsolt, Pécs polgármestere, aki több politikustársával a hegyen tölti az éjszakát, tiltakozva a katonai lokátor tervezett felépítése ellen.
Lövétei István alkotmányjogász szerint felvetődik a gépjármű-felelősségbiztosításához kapcsolódó, kárrendezési szabályok változásáról szóló jogszabály érvénytelenségének kérdése, abban ugyanis mind az eredeti, 2011. január elsejei, mind a módosított, 2010. áprilisi dátum is szerepel.
Naponta átlagosan 300 BKV busz robban le Budapesten, de ma délelőttre a tönkrement járművek száma a hideg idő miatt elérte az 500-at - mondta az InfoRádiónak a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője. Vitézy Dávid hozzátette, a meghibásodás a buszok életkorával, illetve a nem megfelelő szervizeléssel magyarázható. A BKV üzemeltetési igazgatója elismerte, hogy szokatlanul sok busz…
30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a bozótvágó késsel gyilkoló férfit a Salgótarjáni Városi Bíróság - közölte a Nógrád Megyei Bíróság szóvivője. Barsi József elmondta: a végrehajtás helyeként a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki, ahová a gyanúsítottat már el is szállították.
A lehető legkorábbi időpontra írja ki Sólyom László köztársasági elnök az országgyűlési képviselő-választást; az államfő erről a Heti Válasznak adott interjújában beszélt; a bejelentéséből egyértelműnek tűnik, hogy a választás első fordulója április 11-én lesz.
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a szocialisták és liberálisok kölcsönösen megszavazták egymás javaslatait, amelyek előző napi leszavazása miatt a szocialisták felfüggesztették részvételüket a közgyűlésben és emiatt megszakadt az ülés.
Ismét határozatképes a Fővárosi Közgyűlés. A 66 képviselőből 35 vesz részt az ülésen, a szocialisták és a szabad demokraták mellett az MDF-ből kilépett, jelenleg független Vaskor László is megjelent.
Az MSZP vitatja Sólyom László köztársasági elnök azon kijelentését, amely szerint az embereknek jót tett volna, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követően előre hozott választások mellett dönt a parlament.
Az MSZP vitatja Sólyom László köztársasági elnök azon kijelentését, amely szerint az embereknek jót tett volna, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követően előre hozott választások mellett dönt a parlament. Ezt Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje mondta az MTI-nek az államfő csütörtöki, a Heti Válasz című hetilapban megjelent interjújára reagálva.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékese szerint korai még a világméretű influenzajárvány végéről beszélni, mivel a betegség továbbra is gyors ütemben terjed az északi féltekén.
Románia és Magyarország egymásrautaltságáról beszélt a Terror Háza Múzeum főigazgatója csütörtökön Budapesten, az intézmény alapítványa által létrehozott Petőfi-díj átadásakor.
Pest megye mintájára Szabolcs-Szatmár-Beregnek is önálló régióvá kell válnia - indítványozta Helmeczy László, a megyei önkormányzat közgyűlésének tanácsnoka a helyhatóság csütörtöki ülésen Nyíregyházán.
Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés az egészségügyi modellre vonatkozó szocialista előterjesztést. A javaslatot tegnap a képviselők többsége elutasította, az MSZP ezután nem vett részt a ma délelőtti ülésen, a közgyűlés így egy időre határozatképtelenné vált.