Rendszeresen számoljanak be a jelentősebb K+F projektek vezetői az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága előtt - ezt kezdeményezi Almássy Kornél független képviselő.
Az SZDSZ ügyvivő testülete (üt) Fodor Gábor javaslatára elfogadta azt az állásfoglalást, amelyben Kóka János frakcióvezetővel együtt arra kérik a párt országgyűlési képviselőcsoportját, hogy a parlamentben ne támogassák a kormány által készített válságkezelő javaslatot - jelentette be a pártelnök a testület pénteki ülését követő sajtótájékoztatóján.
Helyi népszavazás kiírásáról dönt a mélygarázsok ügyében a VI. kerületi képviselő-testület következő ülésén - közölte a kezdeményező, Verók István szocialista polgármester pénteken Budapesten. A KDNP szerint alkotmánysértő módon akarnak fákat kivágni a Terézvárosban, az SZDSZ állásfoglalásra kérte fel a kerület jegyzőjét, a Nagymező Utcaiak Egyesülete pedig a Fővárosi Főügyészséghez fordult.
Nem nyerte el sem a munkavállalói, sem a munkaadói oldal egyetértését az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén a kormány nyugdíjrendszer módosítását célzó törvényjavaslata, amely egyebek mellett felemelné a nyugdíjkorhatárt és beépítené a 13. havi nyugdíjat a havi ellátásba.
Magyarországon elvették a büntethetőségi korhatár csökkentésének ötletét, miközben ezt más országokban bevezették. Most Románia is azt tervezi, hogy egy évvel lejjebb szállítja a büntethetőség alsó határát. Eddig csak 14 éves kortól lehetett büntetőjogi felelősségre vonni román állampolgárokat, ezután 13 kortól lehetne megtenni ezt.
Jóval gazdaságosabb a Kalasnyikovok modernizációja, speciális kiegészítő eszközökkel való felszerelése, mint új gépkarabélyok beszerzése - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Súlyosan büntetik a magyar törvények a rablásos bűncselekményeket - mondta Magyar György ügyvéd. A büntetés a különböző minősítő eseteket tekintve kettőtől 15 évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
A demokrácia már csak ilyen: nem érthet mindenki egyet minden kérdésben - hangsúlyozta Dávid Ibolya, az MDF elnöke Gémesi Györgynek, az MDF volt alelnökének írt válaszában.
Demonstrációt tart négy szakszervezeti tömörülés április 4-én, ha a kormány továbbra sem veszi figyelembe kifogásaikat az adócsomag kidolgozásakor. Ezt a szakszervezetek vezetői jelentették be az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésének szünetében. A tanácskozáson mind a munkavállalói, mind a munkáltatói oldal elutasította a kabinet adókoncepcióját.
Közös közleményben üdvözölte az Európai Tanácsnak azt a döntését Kóka János (SZDSZ) és Németh Zsolt (Fidesz), amellyel az uniós vezetők visszahelyezték a támogatandó projektek közé a Nabucco-gázvezetéket.
Tüttő Katán, Márton Rolandon és Oláh Lajoson kívül pénteken egy negyedik szocialista politikus, Harangozó Gábor is visszalépett az országos elnökségi tagjelöltségtől.
- Az MDF azt várja, hogy EP-listavezetőjüknek, Bokros Lajosnak ne az egykori párttagságát, hanem az aktuális programját illesse kritika vagy vélemény - mondta el Karsai Péter, a párt elnökségi tagja pénteken az MTI-nek.
Hazugsággal vádolta meg a Katapult Mentorprogram korábbi vezetőjét az oktatási tárca állásából felfüggesztett esélyegyenlőségi főigazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Nagy Attila volt programigazgató szerint Borovszky Tímea "kommunikációs kampányt folytat".
Horn Gábor szerint megdöbbentő a hasonlóság Adolf Hitler Mein Kampf című könyvének egyes kitételei és a Győrben megjelenő, "gyakorlatilag a Fidesz és a KDNP lapjaként működő" Összefogás című kiadvány márciusi számában közölt egyik írás tartalma között; erről az SZDSZ országgyűlési képviselője Balog Zoltánnak, a Fidesz országgyűlési képviselőjének címzett nyílt levelében ír, amelyet pénteken…
Kósa Lajos valóban találkozott a meggyilkolása előtt napokban Balla Irmával, választókerületi ügyekben tárgyalt vele; Debreceni fideszes polgármestere ezt annak kapcsán közölte pénteken az MTI-vel, hogy neve szóba került a Balla-gyilkosság tárgyalásán.
A strukturális változtatások tekintetében a Reformszövetség javaslatainál is tovább kell menni és további kiadáscsökkentésre is szükség van - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke pénteken a TV2 Tények című műsorában.
A strukturális változtatások tekintetében a Reformszövetség javaslatainál is tovább kell menni és további kiadáscsökkentésre is szükség van - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke pénteken a TV2 Tények című műsorában.
Csaknem 100 millió eurót kap Magyarország Brüsszeltől négy energetikai projektre. Kompenzációt adna a gazdasági tárca az árfolyamveszteség miatt az uniós forrásokat elnyerő vállalkozóknak. Hivatalosan is kezdetét vette a Budapesti Tavaszi Fesztivál. A nap hírösszefoglalója.
Továbbra is a hitelesség, főként a forint iránti bizalom helyreállítását tartja a legfontosabbnak Magyarország számára az MDF európai parlamenti listavezetője. Bokros Lajos az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: a jelenlegi kabinet már nem tudja visszaszerezni hitelességét, ezért egy válságkezelő kormányra lenne szükség, amelynek vezetésére alkalmasnak tartja magát.