További információkat kért hétfőn a BKV Zrt. igazgatósága ahhoz, hogy a 4-es metró kelenföldi járműtelepének építésére kiírt több mint tízmilliárd forintos közbeszerzési eljárásban döntés születhessen - tudta meg az MTI a testület tagjaitól.
Nem volt rendkívüli időjárás januárban áramkimaradások ideje alatt, így ez nem lehetett az oka a szolgáltatás kimaradásának - közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) hétfőn.
Lemondott az SZDSZ Békés megyei elnöke, és azt fontolgatja, hogy a pártból is kilép, ha nem lesz előre hozott választás - olvasható a Békés Megyei Online (BEOL) hírportálon.
Lemondott az SZDSZ Békés megyei elnöke, és azt fontolgatja, hogy a pártból is kilép, ha nem lesz előre hozott választás - olvasható a Békés Megyei Online (BEOL) hírportálon hétfőn.
Kedd reggelre halasztották az MSZP megyei elnökeinek eredetileg hétfő estére tervezett egyeztetését, amelyen várhatóan részt vesz a párt és a frakció vezetése is - értesült hétfőn az MTI.
Egy utasszállító repülőgép légörvénye okozott kárt egy XVII. kerületi családi ház tetőszerkezetében. Az épületben lakó Miklósi Lászlóné az InfoRádiónak azt mondta: hétfő hajnalban egy nagy robajra ébredtek, majd azt látták, hogy a tető több részéről is hullanak a cserepek. A Budapest Airport szóvivője szerint senki sem hibázott, a légitársaság, és a repülőgép pilótája is a szabályoknak megfelelően…
Mi a közös Orbán Viktorban és Bajnai Gordonban? Például a futball szeretete: mindketten még a negyvenedik születésnapjukon túl is igazolt játékosnak mondhatják magukat.
Mentőhelikoptert is riasztottak a soroksári Szentlőrinci úton történt közúti balesethez, amelyben egy kamion és egy kisbusz ütközött össze hétfő délután. A balesetben négy ember súlyosan, kettő könnyebben megsérült.
A kormányfő-jelölt szerint mindenkitől áldozatot követel majd a válságkezelő program megvalósítása, de - mint mondta - meg lesz az eredménye. Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltként tett első nyilatkozatában a Parlamentben hangsúlyozta: azonnali intézkedésekre van szükség, nem lehet tovább halogatni az állam működtetésében szükséges gyökeres változtatásokat.
A szakszervezetek, az önkormányzatok és a nagycsaládosok is bírálják Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt programját, amelynek része egy 600 milliárd forintos kiadáscsökkentés is. A csomag része a szociális ellátórendszer szigorítása, a gyermekek után járó lakásvásárlási kedvezmény megszüntetése, valamint a távhő- és gázkompenzáció eltörlése is.
Mintegy 250 tüntető gyűlt össze a Kossuth téren a Parlament előtt hétfő este, ahol Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti listavezetője felolvasta az SZDSZ-nek szánt "ultimátumát".
Közös nevezőre jutott az SZDSZ és az MSZP a miniszterelnök-jelölt kérdésében. A liberálisok igent mondtak Bajnai Gordon jelölésére, bár korábban a gazdasági miniszter neve nem szerepelt azok között, akiket támogattak volna a szabad demokraták.