2009. május 26. kedd

máj. 26
15:42
MSZP: a fideszeseknek személyes problémájuk van a vagyonadóval (Alternatív Energia)
A fideszes képviselőknek személyes problémájuk van a tervezett vagyonadóval, ugyanis vagyonuk után nem akarnak ilyen közterhet fizetni - mondta Molnár Csaba, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, kancelláriaminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 26
15:42
Lengyel Zoltán felfüggesztett börtönbüntetést kapott nem jogerősen (Infostart)
Lengyel Zoltán független országgyűlési képviselő nyolc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróság keddi, nem jogerős ítélete szerint hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés vétsége miatt.
máj. 26
15:54
Megemelik a Malév tőkéjét 10 millió euróval (Infostart)
A Malév Zrt.-ben 10 millió euró tőkeemelést hajtanak végre a tulajdonosai még május végéig, június végéig pedig elfogadják a három éves üzleti tervet, amely szerint a légitársaság az időszak végére nyereségessé válik - mondta Anatolij Ballo, a Vnyesekonombank alelnöke, a Malév igazgatóságának elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 26
15:56
430 milliárd forint értékű fejlesztési támogatás a hazai állattenyésztésnek (Infostart)
A hazai állattenyésztés visszaesésének megállítására összesen 430 milliárd forint értékű fejlesztési támogatást határozott meg az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program - közölte az agrártárca szakállamtitkára.
máj. 26
15:58
Peremiczky Szilvia lett a Magyar Zsidó Múzeum igazgatója (Infostart)
Peremiczky Szilvia újságírót, tanárt nevezte ki a Magyar Zsidó Múzeum igazgatójának az intézményt fenntartó Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége június 1-től.
máj. 26
16:00
Június végétől ujjlenyomat is lesz az új útlevelekben (Alternatív Energia)
Június 28-a után az útleveleknek tartalmaznia kell - másodlagos biometrikus adatként - a tulajdonos ujjlenyomatát, de a korábban kiállított úti okmányok is érvényesek lejáratukig - közölte a kormányszóvivő kedden.
máj. 26
16:02
Dávid Ibolya: legyen vége az ígérgető politikának (Alternatív Energia)
Sokszorosan megfizettük a rendszerváltás árát, amikor a kisebb közösségre, az egyénre, a versenyképességre alapozott elképzelések helyett, a hatalom megszerzése érdekében a mindenkori ellenzék állami védőernyőt ígért az embereknek - mondta Dávid Ibolya kedden tatabányai sajtótájékoztatóján.
máj. 26
16:12
A 14 év alatti gyermekek is kaphatnak személyazonosító igazolványt (Infostart)
Júliustól a 14 év alatti gyermekek is kaphatnak személyazonosító igazolványt, akár már születésük után néhány héttel. A kormány a múlt héten fogadta el a személyi iratokat érintő változásokról szóló javaslatot illetve az annak bevezetéséhez szükséges rendeletmódosításokat.
máj. 26
16:14
Vádat emeltek a BKV volt vezérigazgató-helyettese ellen (Infostart)
Közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt vádat emelt VI. és VII. kerületi ügyészség a BKV volt gazdasági vezérigazgató-helyettese, Dányi József ellen.
máj. 26
16:16
MSZP: a fideszeseknek személyes problémájuk van a vagyonadóval (Infostart)
A fideszes képviselőknek személyes problémájuk van a tervezett vagyonadóval, ugyanis vagyonuk után nem akarnak ilyen közterhet fizetni - mondta Molnár Csaba, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, kancelláriaminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 26
16:30
Bezárandó külügyi konzulátusok (Infostart)
18-20 nagykövetséget és konzulátust zárna be Magyarország - közölte a külügyminiszter. Balázs Péter azt mondta, hogy terveik szerint mintegy 100 diplomáciai képviselete maradna az országnak.
máj. 26
16:36
"Megálljt kell parancsolni a kirekesztésnek" (Alternatív Energia)
Két igazi tétje lesz június 7-én az európai parlamenti képviselő-választásnak: megálljt kell parancsolni a kirekesztésnek, és a liberálisoknak meg kell mutatniuk, hogy ők a harmadik erő - mondta Béki Gabriella, az SZDSZ EP-képviselőjelöltje, országgyűlési képviselő miskolci sajtótájékoztatóján kedden.
máj. 26
16:38
Bajnai: a fejlesztésekkel a válságon túlra kell nézni (Alternatív Energia)
A jelenlegi fejlesztések döntik el, hogy a válság után hol jönnek újra létre a most megszűnő munkahelyek - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök kedden a Szegedi Tudományegyetem műszaki-természettudományos képzését erősítő 7,726 milliárd forintos fejlesztési program támogatási szerződésének aláírásakor.
máj. 26
16:48
Kormányszóvivői: június végétől ujjlenyomat is lesz az új útlevelekben (Infostart)
Június 28-a után az útleveleknek tartalmaznia kell - másodlagos biometrikus adatként - a tulajdonos ujjlenyomatát, de a korábban kiállított úti okmányok is érvényesek lejáratukig - közölte a kormányszóvivő kedden.
máj. 26
17:06
Több pénz jut a balatoni közbiztonságra (Infostart)
Az elmúlt években kapott támogatásoknál jóval több, 175 millió forint jut az idei balatoni szezonban közbiztonsági és vízbiztonsági célokra - hangzott el a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) alakuló ülésén kedden Keszthelyen.
máj. 26
17:12
"Az ingatlanadó ügyében a szocialistáknak az emberekkel van megvitatni valója" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint az ingatlanadó ügyében a szocialistáknak a magyar emberekkel van megvitatni valója - írta közleményében az ellenzéki párt szóvivő-helyettese kedden azt követően, hogy Molnár Csaba, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke közölte: a fideszes képviselőknek személyes problémájuk van a tervezett vagyonadóval, ugyanis a vagyonuk után nem akarnak ilyen közterhet fizetni.
máj. 26
17:14
Fidesz-KDNP: nem a családok tehetnek arról, hogy Magyarország válságba jutott (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint nem a családok, illetve a nekik adott juttatások miatt került válságba Magyarország, hanem ezért a helyzetért a szocialista politika felelős - szögezte le a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője azt követően, hogy Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden közölte: idén és jövőre nem emelkedik a családi pótlék összege.
máj. 26
17:16
Az MSZP a munkahelyek megtartására törekszik (Alternatív Energia)
Az MSZP olyan munkaügyi szabályozást fogadtatott el a parlamenttel május 18-án, amely a kisebb munkaügyi vétségek esetén feloldja a korábbi korlátokat - közölte Halmai Gáborné, az MSZP országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 26
17:18
A kormány célja az is, hogy minél több befektetőt vonzzon Magyarországra (Alternatív Energia)
A magyar kormány továbbra is támogatni kívánja azokat a befektetőket, amelyek jó üzleti lehetőséget látnak Magyarországon, növekedni akarnak és munkahelyeket teremtenek - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kedden Budapesten a Knorr-Bremse épülő gyárának bokrétaünnepségén. A miniszter hozzátette, hogy a kormány célja az is, hogy minél több befektetőt vonzzon…
máj. 26
17:24
Életfogytiglant kapott nem jogerősen a gödi kettős gyilkos (Infostart)
Életfogytiglanig tartó szabadságvesztésre ítélte emberölés miatt első fokon, nem jogerősen, kedden a Pest Megyei Bíróság azt a férfit, aki 2006 decemberében korábbi élettársát és közös kisfiukat fejbe lőtte.
máj. 26
17:26
Kész a lista, már nem "rágja" a vita az MSZP-t (Infostart)
Elégedett az MSZP budapesti ügyvezető alelnöke a párt fővárosi listájával, amelyet Lendvai Ildikó pártelnök vezet, őt követi Burány Sándor budapesti pártelnök, és Hagyó Miklós, valamint Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek. Pál Tibor szocialista politikus szerint azért jó, hogy véglegessé vált az MSZP választási listája, mert így a vita nem rágja belülről a pártot. A lista összeállításakor…
máj. 26
17:42
A korrupció melegágya Magyarországon: a pártfinanszírozás és a közbeszerzés (Infostart)
Magyarországnak elemi érdeke a korrupció visszaszorítása még a válságkezelés időszakában is - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök, miután találkozott a Transparency International kuratóriumának elnökével. Magyarország a korrupció szempontjából a középmezőnyben helyezkedik el.
máj. 26
17:44
Június 28. után ujjlenyomat is lesz az útlevélben (Infostart)
A június 28-a után kiállított útleveleknek - másodlagos biometrikus adatként - már a tulajdonos ujjlenyomatát is tartalmaznia kell - mondta a kormányszóvivő. A régi útlevelek a lejáratukig érvényesek.
máj. 26
17:46
Alezredessé léptették elő a zuglói túsztárgyalót (Infostart)
Soron kívül alezredessé léptette elő Draskovics Tibor rendészeti miniszter a május 14-ei zuglói fegyveres rabláskor túsztárgyalóként dolgozó Kalmár Tamást.
máj. 26
18:00
Salgótarjáni tanárverés (Infostart)
Gyermeke egyik oktatóját bántalmazta egy szülő Salgótarjánban - tájékoztatta az InfoRádiót a Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője.
máj. 26
18:24
Gusztos bízik abban, hogy az ügyészség változtat gyakorlatán (Alternatív Energia)
Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője reményét fejezte ki, hogy a kitartó interpelláció-sorozat változást ér el az ügyészségi gyakorlatban, a hivatalból indított eljárások terén. A politikus erről az EP-választásokról tartott sajtótájékoztatón beszélt kedden, Orosházán.
máj. 26
18:36
Kigyulladt egy erdő Ócsa mellett (Infostart)
Kigyulladt egy erdő, illetve az aljnövényzet az M5-ös autópálya mellett Ócsa közelében, a tűzoltók nagy erővel dolgoznak a lángok megfékezésén - közölte kedd délután a Pest megyei tűzoltóság ügyeletese az MTI-vel.
máj. 26
18:38
Orbán Viktor: Tolvajok lépnek fel tolvajokkal szemben (Infostart)
Az offshore cégek elleni fellépéssel összefüggő stratégia kidolgozása érdekében a Fidesz és a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) közös bizottságot állít fel - jelentette be az InfoRádióban Angela Merkel német kancellárral, a CDU vezetőjével való berlini megbeszéléseit követően a legnagyobb magyarországi ellenzéki párt elnöke. Orbán Viktor, utalva az itthoni szabályozás előkészületeire azt…
máj. 26
19:18
Bajnai jó híre (Alternatív Energia)
A vállalkozások terheit az adómódosítások 450-480 milliárd forinttal csökkentik, egyidejűleg bizonyos kisebb tételek 40-50 milliárddal növelik; azaz nettóban 2010-től 400 milliárdos csökkenés történik, a mérleg tehát mindenképp pozitív lesz - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök kedden Szegeden, egy vállalkozói fórumon.
máj. 26
19:20
Szájer József: a Fidesz választási programja a munkahelyteremtésről szól (Alternatív Energia)
A Fidesz európai parlamenti (EP) választási programja a munkahelyteremtésről szól, a munkahelyteremtéshez pedig az adócsökkentésen keresztül vezet az út - hangoztatta Szájer József néppárti uniós képviselő, a Fidesz EP-listájának második helyezettje kedden Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján.
máj. 26
19:22
Lamperth: nehéz döntéseket kell hozni, míg véget ér a válság (Alternatív Energia)
Lamperth Mónika szerint ahhoz, hogy Magyarországot olyan állapotban érje a válság vége, hogy a befektetőknek már jó lehetőségeket tudjanak kínálni, "sokszor nehéz döntéseket kell meghozni".
máj. 26
19:24
Pelczné: javítani kell a szociális ellátórendszeren (Alternatív Energia)
Azért magasak Magyarországon a szociális kiadások, mert a rendszer rossz, javítani kell rajta, de ehhez a jelenleginél sokkal átgondoltabb kormányzati politikára van szükség - közölte Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke kedden Szegeden.
máj. 26
19:30
Összevonási javaslat a magyar médiapiacon (Infostart)
A Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió összevonására tett javaslatot a közszolgálati tv ügyvezető alelnöke. Medveczky Balázs Tihanyban, a Media Hungary konferencián.
máj. 26
19:36
Kövér: rosszabb a helyzet, mint 1990-ben volt (Alternatív Energia)
Magyarország helyzete sok tekintetben rosszabb, mint 1990-ben volt, az államadósság még az akkorinál is nagyobb, és a népesség évente 30-40 ezerrel fogyott - mondta Kövér László (Fidesz) Szécsényben, egy lakossági fórumon kedden.
máj. 26
20:06
Szájer József: a Fidesz választási programja a munkahelyteremtésről szól (Infostart)
Fidesz európai parlamenti (EP) választási programja a munkahelyteremtésről szól, ehhez pedig az adócsökkentésen keresztül vezet az út - hangoztatta Szájer József néppárti EP-képviselő kedden Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján.
máj. 26
20:08
Kövér László: rosszabb a helyzet, mint 1990-ben volt (Infostart)
Magyarország helyzete sok tekintetben rosszabb, mint 1990-ben volt, az államadósság még az akkorinál is nagyobb, és a népesség évente 30-40 ezerrel fogyott - mondta Kövér László (Fidesz) Szécsényben, egy lakossági fórumon kedden.
máj. 26
20:24
Az MTV ügyvezetője nem egyeztetett politikai döntéshozókkal (Infostart)
Nem egyeztetett politikai döntéshozókkal a Magyar Televízió (MTV) ügyvezetője, mielőtt felvetette az MTV, a Duna Televízió és a Magyar Rádió egyesítését egy konszernbe.
máj. 26
20:42
Századvég, Forsense: jelentős Fidesz-előny az EP-választás előtt (Infostart)
Tovább nőtt a Fidesz és az MSZP közötti támogatottsági különbség, a Fidesz támogatottsága 71, míg a szocialistáké 17 százalék a biztos szavazók között - áll a Századvég-Forsense legfrissebb felmérésében.
máj. 26
21:00
Szilvásy Györgyöt gyanusítotti kihallgatásra idézték be (Infostart)
A kormány újabb korrupcióellenes intézkedéseket javasol - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök. 18-20 nagykövetséget és konzulátust zárna be Magyarország - jelentette ki Balázs Péter külügyminiszter. Az idén és jövőre sem emelkedik a családi pótlék összege - mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
máj. 26
21:02
Egy "idegen" repülőt kényszerítettek leszállásra Kecskeméten - képekkel (Infostart)
Az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) tagállamainak képviselői előtt tartott bemutatót a Magyar Honvédség a kecskeméti repülőtéren. A bemutató során a bázisra leszállásra kényszerítettek egy ismeretlen, de nem ellenséges szándékkal berepült repülőgépet, majd őrizetbe vették annak személyzetét.
máj. 26
21:18
Az áfaemelés miatt emelkednek a közüzemi díjak Budapesten (Infostart)
Budapesten az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedése miatt júliustól többet kell fizetni a víz- és a csatornahasználatért, a szemétszállításért és a szennyvízszippantásért - derült ki a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságainak keddi ülésén.
máj. 26
21:20
Hetedszer hódította el a trófeát a Honvéd (Infostart)
A Budapest Honvéd története során hetedszer nyerte meg a labdarúgó Magyar Kupát, miután a múlt szerdán Győrben elért 1-0-ás sikert követően a keddi, hazai visszavágón gól nélküli döntetlen született, így összesítésben 1-0-ra diadalmaskodott.
máj. 26
21:22
Kórházba került a háborús bűntettekkel vádolt John Demjanjuk (Infostart)
Köszvényes rohammal kórházba került a háborús bűntettekkel vádolt John Demjanjuk - közölte egyik ügyvédje kedden a németországi Münchenben.
máj. 26
21:24
Az MSZP támogatóinak aránya 10 százalékra süllyedt! (Alternatív Energia)
Tovább nőtt a Fidesz és az MSZP közötti támogatottsági különbség, az előbbi párt támogatottsága 71, míg a szocialistáké 17 százalék a biztos szavazók között - derül ki a Századvég-Forsense legfrissebb felméréséből. A Fidesz utoljára a 2008 márciusi népszavazás során tudta olyan mértékben mozgósítani és növelni szavazótáborát, mint a mostani EP-kampány hajrájában - olvasható a Századvég és a…
máj. 26
21:26
Bajnai védelmébe vette a nemrég elfogadott takarékossági intézkedéseket (Alternatív Energia)
Magyarországnak nemcsak a globális gazdasági válsággal, hanem jelentős, belső okokból fakadó problémákkal is szembe kell néznie - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Der Standard című osztrák napilapnak adott interjúban, amely az újság szerdai számában jelenik meg.
máj. 26
21:36
Kétezer liter olaj folyt az úttestre az M0-son (Infostart)
Négy kamion, köztük két görög csúszott egymásba kedd este az M0-s autóút 21-es kilométerénél az M5-ös kihatójánál, a baleset miatt az egyik teherautó szállítmánya, kétezer liter motorolaj az úttestre folyt - közölte a rendőrség az MTI-vel.
máj. 26
21:38
EP-választás: növekszik a szavazni szándékozók száma (Infostart)
Az újabb uniós közvélemény-kutatási adatok szerint növekszik azok száma, akik szavazni szándékoznak a június 4. és 7. között tartandó európai parlamenti választásokon.
máj. 26
21:40
Bajnai: Magyarországnak jelentős, belső okokból fakadó problémákkal is szembe kell néznie (Infostart)
Magyarországnak nemcsak a globális gazdasági válsággal, hanem jelentős, belső okokból fakadó problémákkal is szembe kell néznie - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Der Standard című osztrák napilapnak adott interjúban, amely az újság szerdai számában jelenik meg.
máj. 26
21:54
Orbán Viktor: Porhintés zajlik Magyarországon a gazdasági válság terén (Infostart)
A kutatás-fejlesztésről és a magas technológiák magyarországi telepítéséről állapodott meg Orbán Viktor Angela Merkellel, a CDU elnökével berlini tárgyalásukon. A Fidesz elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a kölcsönös érdekek és haszon alapján kell együttműködnie a két országnak.
máj. 26
22:36
Tiltakoznak Tisza István dédunokái (Alternatív Energia)
Tiltakoznak Tisza István dédunokái a Magyar Gárda Békés megyei szervezetének névválasztása miatt - írta a Békés Megyei Online (BEOL) kedden.

Keresés