Több mint kétszázezer embernek magasabb a nyugdíja 150 ezer forintnál, azt azonban nem tudni, hogy közülük pontosan hány főt érintene Wittner Mária 56-os halálraítélt tervezett javaslata, amely szerint harmadolni kellene a kommunista elit nyugdíját.
Ausztrália hibás döntést hozott, amikor egy perth-i bíróság pénteken úgy döntött, hogy nem adják ki Magyarországnak a náci háborús bűnökkel vádolt Charles Zentait (Zentai Károly) - írja közleményében a jeruzsálemi székhelyű Simon Wiesenthal Központ igazgatója.
A kőbányai MSZP feloszlatását kéri a szocialisták országos vezetőitől Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő. A politikus az InfoRádiónak arról beszélt, hogy a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. több mint 50 millió forintos szerződést kötött Nyulász János kerületi szocialista képviselő korábbi cégével, amelyben most családtagjai szerepelnek.
Betörtek a Roma Sajtóközpont (RSK) budapesti irodájába, és elvitték azokat a számítógépeket, amelyeken számukra felbecsülhetetlen értékű archív anyagot tároltak - tájékoztatta az RSK igazgatója pénteken az MTI-t.
Egyelőre nincs napirendben a Bankszövetség elnökségének lemondása, sokkal fontosabb kérdés, hogy sikerüljön egyezségre jutni a bankoknak és a kormánynak a banki különadó kérdésében. Péntekre kiderült, hogy nem sikerül. Ha pedig nincs megállapodás, a költségvetés kiadási oldalát kellene megszorítani ahhoz, hogy tartható legyen a kormány által megígért hiánycél. A bankok már ott tartanak, hogy az…
Különadó kiszabását tenné lehetővé az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek jó erkölcsbe ütköző jövedelmeire az az alkotmánymódosító javaslat, amely péntek nyújtott be a kormány.
Csak a kétmillió forint feletti összegekre vonatkozik a közszférában a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó, vagyis ez az adónem nem fogja érinteni az átlagkeresetű rendőröket, tanárokat, orvosokat - közölte Nagy Anna kormányszóvivő pénteken Budapesten újságírókkal.
Különadó kiszabását tenné lehetővé az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek jó erkölcsbe ütköző jövedelmeire az az alkotmánymódosító javaslat, amely péntek nyújtott be a kormány.
Csak a kétmillió forint feletti összegekre vonatkozik a közszférában a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó, vagyis ez az adónem nem fogja érinteni az átlagkeresetű rendőröket, tanárokat, orvosokat - közölte Nagy Anna kormányszóvivő pénteken Budapesten újságírókkal.
A működőképes családi gazdaságok kialakításának elősegítését, a szakirányú végzettséggel rendelkező agrárvállalkozók földhöz jutásának támogatását, valamint a földárak és -haszonbérek alakulásának befolyásolását is célul tűzi ki a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslat, amelyet a vidékfejlesztési miniszter terjesztett pénteket a parlament elé.
A kis értékű lopások, magánlaksértések, a feloszlatott társadalmi szervezetek tevékenységében való részvétel és a terrorfenyegetettség elleni hatékonyabb fellépés egyaránt szerepel abban a közbiztonság javítását célzó törvényjavaslatban, amelyet péntek délután nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
Helyreigazítást kért Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár sajtóreferense a vicces álhíreket közlő Hírcsárdától. Az eset már a sokadik fordulatnál tart, a lap impresszumát is átírták.
Az idén a sok csapadék miatt a korábbi éveknél sokkal erőteljesebben jelentkezik a Balaton esztétikailag kifogásolható, de egészségre ártalmatlan elszíneződése Balatonfenyvesnél, ahol a Berekből szivattyúzott tőzeges vizet eresztik a tóba - számolt be Lombár Gábor polgármester pénteken.
Megszűnne az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF), feladatai más szervekhez kerülnének, illetve jövő év január 1-jéig átmeneti patikaalapítási moratóriumot vezetne be az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosítása, amelyet pénteken nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
Vizsgálatot indított a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Sanghaji Világkiállítás kapcsán - tudatta a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság pénteken az MTI-vel.
A jövő hét végéig marad a meleg, nyári idő, most szombaton és vasárnap azonban helyenként kialakulhatnak záporok, zivatarok - mondta az InfoRádiónak Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Agyonlőtte magát egy rendőr Demecserben pénteken - erősítette meg az MTI információját Pápai György, az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi regionális szervezetének orvos igazgatója.
Gondatlan közveszély-okozással kapcsolatosan a Borsod megyei főügyészséghez érkezett az a feljelentés, amely azt vizsgálja, felmerül-e a bűncselekmény gyanúja Felsőzsolca árvízi elöntése kapcsán és ha igen, melyek voltak azok az okok, amelyek ehhez a helyzethez vezettek június elején. A Borsod megyei főügyészség átadta a Miskolci Városi Ügyészségnek az ügyet, ahol feljelentés-kiegészítést…
A Nemzeti Együttműködésről szóló, az Országgyűlés által elfogadott politikai nyilatkozat kötelező közzétételét rendelte el a kormány a tegnap megjelent Magyar Közlöny szerint.
A Magyar Nemzeti Bank elnökének az MNB-től származó, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének a felügyelettől származó havi keresete a bruttó átlagkereset tízszerese lehet - ezt a javaslatot tartalmazza a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter neve alatt pénteken beterjesztett salátatörvény az egyes pénzügyi tárgyú törvények alkotásáról és módosításáról.
A nemzetgazdasági miniszter által pénteken a parlament elé terjesztett gazdasági és pénzügyi törvénycsomag módosít több jogszabályt, emellett új gazdasági funkciókra ír elő új szabályokat.
Miniszteri biztosként felügyeli a roma támogatásokat Farkas Flórián. Ausztráliában sikerrel fellebbezett a kiadatására vonatkozó döntés ellen Charles Zentai. A nap legfontosabb hírei.
A kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása, valamint az adminisztráció egyszerűsítése a célja a közbeszerzési törvény módosításának, amelyet a nemzeti fejlesztési miniszter pénteken terjesztett a parlament elé.
Halálra gázolt egy nőt péntek este a zuglói vasútállomáson egy Intercity vonat, amely a Nyugati pályaudvarra tartott - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.