Az elmúlt 60 év legsúlyosabb piaci válsága zajlik Soros György szerint. A magyar származású pénzember úgy látja, hogy a világgazdaság korszakhatár előtt áll: a gazdasági lassulás a fejlett országokban elkerülhetetlen, miközben az ázsiai feltörekvő piacok egyre élénkülő ütemben bővülnek. Ennek ellenére, az ázsiai tőzsdeindexek a hét elején jelentősen estek, csak a Fed rendkívüli kamatvágása után…
Az MSZP januárban újabb negatív támogatottsági rekordot könyvelhet el, miközben a Fidesz vezető helye minden korábbinál biztosabb - derül ki a Medián elemzéséből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,48 pontos gyengüléssel 23.080,65 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,59 százalékos csökkenés. A vezető részvények közül a Mol 1,14 százalékos pluszban zárt, 22.250 forinton.
Folytatni kell a következetes szigort a költségvetésben és a megkezdett strukturális reformokat - mondta Veres János a szerdai a kormányszóvivői tájékoztatón, azt követően, hogy az európai bizottság értékelte az aktualizált konvergencia-programot.
A Panda Security legújabb, éves statisztikája szerint nagyjából félmillió számítógépet fertőztek meg az ún. botok 2007-ben - napi szinten. A kártékony programok fertőzés után csendben pihennek, míg valaki aktiválja őket: akkor gyakorlatilag átveszik az irányítást a gép felett, és egy "zombihálózat" részévé teszik.
A Fidesz szerint a konvergenciaprogram rossz az országnak és rossz az embereknek. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője azt követően beszélt erről, hogy Veres János pénzügyminiszter szerdán azt mondta, folytatni kell a költségvetés következetes szigorát és a megkezdett strukturális reformokat.
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy az 1 és 2 forintosok márciusi bevonását követően milyenek legyenek a kerekítési szabályok. Veres János pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kerekítés csak a számla végösszegét érinti, az egyes termékek árait nem.
A Development Service Consulting Kft.-t (korábban: Norbi.hu Kft.) kétmillió forintra, a Norbi Update Worldwide Zrt.-t pedig egymillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel a társ...
Elképzelhető, hogy Cate Blanchett nem csak az elmúlt időszakban nyújtott kiváló alakításai miatt kapott két jelölést is az Oscar díjra: talán van tudományos magyarázat is
A holland Philips kiszáll a lapos képernyők gyártásból: várhatóan még az idén csaknem teljes egészében eladja részesedését a dél-koreai LG Electronics céggel létrehozott vegyesvállalatból. A japán...
Egyre több cukorkát adnak el a kiskereskedelemben, 2006 decembere és 2007 novembere között a termékféle bolti forgalma meghaladta a 12 ezer tonnát, ami 5 százalékos növekedés az előző év azonos idősza...
Ellenőrzésre visszahívják azt a megközelítőleg hétezer beteget, akiket abban az öt észak-franciaországi radiológiai központban kezeltek, amelyeket decemberben higiéniai okok miatt záratott be a helyi ...
Nagy Bandó András a Magyar Közút Kht-hez fordult azzal a kéréssel, hogy az által kiválasztott Bagela Kft. Orfű közelében burkolati munkálatokat végezhessen. Az író-humorista másfél köbméter aszfalt felhasználásával saját költségén több kátyút kívánt betömni az adott útszakaszon így demonstrálva a szerinte lehetetlen útállapotok, illetve a Magyar Közút Kht. tehetetlensége ellen.