Az európai adósságválság sokkal súlyosabb, mint a 2008-as pénzügyi krízis - figyelmeztetett a magyar származású hedge fund menedzser, Soros György. Az európai költségvetési megszorítások ugyanis a...
A magyar központi bank függetlenségének biztosítása továbbra is az egyik alapvető feltétele az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bármiféle támogatásának - jelentette ki az EU pénzügyi biztosa hétfőn Londonban.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke kívánatosnak tartja, hogy a pénzügyi intézmények vagy érdekképviseleti szervezetük a fedezetigazoláshoz kölcsönösen elfogadott nyilatkozatmintát dolgozzanak ki, mert ez felgyorsíthatná a rögzített árfolyamon történő végtörlesztéshez kapcsolódó ügyintézést, elősegíthetné a végtörleszteni kívánó ügyfelek érdekeinek érvényre jutását.
Jelentős kitettséggel rendelkeznek az osztrák bankok Magyarországon. A legjobban az Erste szenvedi meg, ha nálunk folytatódik a cirkusz. Az osztrák bankok azonban a kanyarban sincsenek a belga KBC-hez és az OTP-hez képest. A külföldi bankok elsősorban a devizahitelek miatt aggódhatnak, de magyar állampapírból is alaposan bevásároltak.
Éder Krisztiánnak (SP) az is sikerült, ami sok kisvállalkozásnak nem, Széchenyi terv keretén belül pályázott és nyert, ebből alakítja ki saját hálószobáját és fotóműhelyét is. Nem könnyű pályázni, mégis, mintha neki e pofon egyszerű lenne: "a pályázatba bele kellett foglalnom, mit szeretnék elérni a következő két évben, illetve a munkáimat és a referenciáimat kellett megmutatnom " - mondta SP a…
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn tovább haladtak lefelé, a többségük már negyedik napja. A menedékrészvények - főleg az élelmiszer-, a gyógyszer- és az energiaipariak - hétfőn már emelték volna a fő mutatókat, ha közbe nem jön a bankrészvények újabb zuhanása, amit az olasz UniCredit tőkeemelésének nagy árengedménye, illetve a nyomában járó tőzsdei értékvesztés okozott.
Az amerikai tőzsdék zárását követően tette közzé negyedéves gyorsjelentését az Alcoa, ezzel pedig kezdetét veszi az amerikai jelentési szezon. A hétfői kereskedésben a befektetők nem igazán...
Londoni felzárkózó piaci elemzők többségi véleménye szerint kissé gyorsulhatott a múlt hónapban a magyarországi infláció, bár vannak olyan citybeli prognózisok is, amelyek inkább kis mértékű lassulást valószínűsítenek a múlt hónapra a belépő éves bázishatások miatt.
Azonnali hatállyal lemondott Philipp Hildebrand, a Svájci Nemzeti Bank (SNB) elnöke hétfőn, mivel nem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy nem volt tudomása felesége valutavásárlási szándékáról,...
Kína lehet a világ legnagyobb olajimportálója másfél éven belül, lekörözve a jelenlegi listavezető Egyesült Államokat - vélte a Goldman Sachs egyik vezető elemzője.
Az Európai Bizottság egyik igazgatójának a magyarországi helyzetről szóló tájékoztatását hallgatja meg az Európai Parlament állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságüggyel foglalkozó bizottsága...
Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter megbeszéléseket kezdett hétfőn Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) - tájékoztatta az MTI-t a washingtoni magyar nagykövetség.
A Plotinus Nyrt. alelnökének közeli hozzátartozója és a társaság egyik nagy tulajdonosa Plotinus részvényt vásároltak nyilvános, tőzsdei kereskedésben, áll a társaság BÉT közleményében. A Plotinus...
A PannErgy Nyrt 14600 darab saját részvényt vásárolt 606.84 Ft/db átlagáron 2012. január 9-én a BÉT-en. A tranzakciót követően a PannErgy Nyrt 3079194 db saját részvénnyel rendelkezik, ami a...
A mai kereskedési napon újra részvényeket vásárolt az AAA Auto vezérigazgatója, Anthony James Denny. A menedzser összesen 5790 darab részvényt vásárolt két részletben, 17,73 és 17,6 koronáért. A...
Élénk befektetői érdeklődés mellett kelt el az Európai Unió idei első kibocsátásnak keretében piacra helyezett 3 milliárd eurónyi kötvény, amelyből Portugália és Írország pénzügyi támogatási csomagjának következő részletét fedezik - számolt be az Európai Bizottság hétfőn kiadott közleményében.
Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter megbeszéléseket kezdett hétfőn Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF)...
Akár még negatív értéken is - azaz, hogy az állam fizet érte a vevőnek - szabadulna az állam a Malévtól, miután hétfőn kiderült: tiltott állami támogatás miatt a nemzeti légitársaságnak vissza kell...
Elmélyülő válságot, nagyobb téttel járó kockázatokat hordoz Európa 2012-ben, Magyarországon zéró növekedés várható a Concorde Értékpapír Zrt. hétfőn közölt előrejelzése szerint.
Közös álláspontot alakítottak ki a franciák és a németek az akár már jövőre bevezetésre kerülő pénzügyi tranzakciós adóval kapcsolatban, írja a Bloomberg. Angela Merkel német kancellár ma úgy...
A legnagyobb magyarországi államadósság kitettséggel rendelkező bankok között van az Erste és a Raiffeisen is - írta hétfőn a Börse-Express nevű pénzügyi hírportál elemzőkre hivatkozva.
A Fed által közzétett adatok szerint az amerikai fogyasztói hitelezés novemberben a vártnál sokkal jelentősebben, 20,4 milliárd dollárral, 2001 november óta nem látott mértékben emelkedett.
Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter megbeszéléseket kezdett hétfőn Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) - tájékoztatta az MTI-t a washingtoni magyar nagykövetség.
Bruttó 10-10 forinttal emeli a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ér el. Elemzők szerint a magas üzemanyagárakra egész évben fel kell készülni, míg szakmai érdekképviseletek arra hívták fel a figyelmet, hogy a drágulás miatt a fuvarozók előbb-utóbb a fuvardíj emelésére kényszerülnek.
Fontos fejlemény, hogy a magyar kormány jelzi erőteljes szándékát az IMF/EU-hitelprogramról szóló megállapodás elérésére - közölték hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint azonban gyors megegyezésre továbbra sem lehet számítani.
Bár már kilenc napja hatályba lépett a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása, több budapesti szórakozóhelyen ennek nyomát sem találni. A bírságolás csak áprilisban kezdődik, az üzemeltetők kivárnak, a dohányzó és nemdohányzó vendégek továbbra is együtt nyelik a füstöt....
A kalkulátor egy magánszemély osztalékból származó jövedelmének adózását szemlélteti, tartalmazza a fizetendő adókat és meghatározza a nettó jövedelmet.
Görögországnak el kellene hagynia az euróövezetet és le kellene értékelni fizetőeszközét, hacsak nem hajlandó Európa "óriási" támogatást adni az eladósodott országnak - mondta Miroslav Singer, a cseh központi bank elnöke a Hospodarske Noviny napilapnak adott interjúban.
A január 1-jén életbe lépett új szabályozás csökkenti a gazdák kiszolgáltatottságát, a kormány az agrárkárok enyhítésébe bevonta az üzleti biztosítókat, még hozzá állami támogatással. Immáron két pilléren nyugszik a károk rendezése, a maradványból pedig tartalékokat képeznek.
Bizalmi üzletág a lakáskiadás - ennek megfelelően számos elképesztő történet kering olyan bérlőkről, akik a jónak induló bemutatkozás után egyszer csak mindent - főleg tetemes mennyiségű kifizetetlen...
2012 januárjától a Budapesti Közlekedési Központ látja el a fővárosban a taxiközlekedéssel, taxiállomások üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, mellyel egyidejűleg szigorodik a budapesti taxizás feltételrendszere. Januártól lépett hatályba a Budapest közterületein a taxiállomások létesítéséről, használatának és üzemeltetésének rendjéről szóló fővárosi rendelet módosítása.
Emelkedés mutatkozik az ázsiai piacokon, legfőképp a kínai indexek vezetésével. A befektetők hangulatára jótékony hatással van a francia-német megegyezés, melynek értelmében a felek megállapodtak abban, hogy meggyorsítják az államközi szerződés megkötését az euróövezeti és az EU-beli költségvetési fegyelem erősítése végett.
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az Európai Unió tagja a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision kedden ismertetett negyedéves összesítése szerint. A cég legújabb globális kockázati listáját változatlanul Görögország vezeti, és a felső tízes mezőnyben van Magyarország is.
Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter megbeszéléseket kezdett hétfőn Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) - számolt be róla a washingtoni magyar nagykövetség.
Tegnap az amerikai piacok zárása után tett közzé negyedik negyedéves eredményét az amerikai alumíniumipari óriás, az Alcoa. A vállalat a csökkenő alumíniumárak és a leginkább az európai adósságválsággal kapcsolatban visszaeső alumínium igények következtében veszteségről számolt be az időszakot illetően, ugyanakkor a bevétele meghaladta az előzetes várakozásokat, mindemellett pedig pozitív…
Londoni értékpapír-forgalmazók szerint a londoni tőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 és a frankfurti DAX-30 egyaránt negyven pont körüli erősödéssel nyithat kedden.
A piaci nyomás miatt változtatott álláspontján a kormány, ez pedig a későbbiekben is fontos tényező lehet. London szerint nem lesz gyors IMF-megállapodás, az elemzőket és a befektetőket pedig továbbra is elbizonytalanítja a kormány eddigi gazdaságpolitikája. London nem vár azonnali forinterősödést a megállapodástól.
Az ízületek, az inak és az izmok blokkolására irányuló harcművészeti ágat kell elsajátítaniuk a China Eastern Airlines nevű társaság légiutaskísérőinek
Szlovákiában, különösen a magyarok lakta járásokban, nagyon megugrott a lakásárverezések száma, amit a Magyar Koalíció Pártja (MKP) tarthatatlannak minősít - áll a párt nyilatkozatában, amelyet Fiala Ilona, a párt szóvivője juttatott el az MTI pozsonyi tudósítójához.
Ismét kigyulladt egy metrószerelvény a fővárosban - értesült a Pénzcentrum.hu. Az utasokat a kék metró vonalának egy szakaszán - a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között pótlóbuszok szállítják....
Kína decemberben 13,4 százalékkal többet exportált, mint egy évvel korábban. Ez elmaradt a novemberi, 13,8 százalékos tizenkét havi növekedéstől, és az elemzők átlagosan 13,5 százalékos előrejelzésétől is.
A Wall Street Journal hasábjain megjelent véleménycikkben értékeli a magyar kormány eddigi politikáját Kopits György, a korábbi Költségvetési Tanács volt elnöke. A korábbbi jegybankár úgy véli, hogy...
Lanyha kereskedés után enyhe plusszal zártak hétfőn a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói. A befektetők óvatosak voltak, s ennek egyik oka, hogy már a hétfői kereskedés után kezdetét veszi a negyedéves gyorsjelentések időszaka.
A 2011 negyedik negyedévének eredményére vonatkozóan az amerikai vállalatok jelentős része tett közzé negatív profit warningot, ez azonban akár pozitívan is hathat a piacokra, hiszen a warningokat...
Emelkedtek ma reggel az irányadó ázsiai indexek, az élen - akárcsak tegnap - ma is a kínai részvénypiac jár. A Shanghai Composite index közel 3%-kal került feljebb, miközben a Nikkei mindössze 0...