Egy törvénytelen kávékereskedést és egy számlagyárat számolt fel az adóhatóság. A pénzügyőrök összesen 820 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, ingatlanokat és járműveket, 23 gyanúsított került előzetes letartóztatásba - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője csütörtökön.
A kormány rendeletet fogadott el a közszférában és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél dolgozók 2013-as kompenzációjának részletszabályairól - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Kormány rendeletet fogadott el a közszférában és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél dolgozók 2013. évi kompenzációjának részletszabályairól - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A Ferrari eladásai megfeleződtek tavaly Olaszországban a kormány szigorú adópolitikája miatt, és a teljes autópiaci forgalom is nagyot esett - írja a brit The Guardian online kiadása.
A kormány idén 10 százalékos rezsiköltség-csökkentést ígér, a januári csökkentés után a legfrissebb lapinformációk szerint akár további "rezsivágás" is jöhet. A kormány lépései a Magyar Telekomra is...
A régóta veszteséges LOT lengyel nemzeti légitársaság 400 millió zloty (130 millió dollár) állami támogatást kapott - jelentette be a lengyel kincstárügyi minisztérium csütörtökön.
Szerény gyengüléssel indítottak az amerikai tőzsdeindexek csütörtökön. A kereskedés kezdetén a DJIA-30 0,07 százalék veszteséget, az S&P 500 0,09 százalék csökkenést, a Nasdaq Composite pedig 0,12 százalék mínuszt mutatott.
1000 négyzetméteres üzletegységet nyitott a Praktiker Komáromban mintegy 50 milliós beruházás keretében. A 21. magyarországi áruház egyben a legkisebb is a Praktiker hazai történetében. Az új...
Az egészségügyi államtitkárság cáfolja azokat az értelmezéseket, amelyek szerint az új egészségügyi salátatörvénnyel feladatokat vonnának el az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP).
A figyelem középpontjába került a kormány adósság elleni harca a legutóbbi, felülvizsgált negyedéves adósságadatok után. Ezek szerint bár kisebb mértékben ugyan, de csökken a magyar államadósság...
Gyengüléssel indította a napot a forint, azonban gyorsan magára tudott találni. Délutánra az euróval szembeni jegyzések újra a 290-es szint alatt ingadoztak, ami közel kéthetes csúcsnak felel meg...
Tovább romlik a helyzet idén az euróövezeti országok munkaerőpiacán: az Ernst & Young csütörtökön publikált adatai szerint 2013 második felében együttesen 20 millióra emelkedhet a munkanélküliek száma az eurót használó országokban.
Több százezer forintot is fizethetnek félévente a hallgatók az államilag nem támogatott szakokon a felsőoktatási intézményekben bizonyos magyar nyelvű képzésekért - derül ki a Felvin elérhető felvételi szabályokat és az intézmények által 2013 szeptemberére meghirdetett képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztatókból.
Görögországban már a harmadik egymást követő hónapban nőttek a vállalati és a lakossági bankbetétek, miközben csökkent a cégek és a háztartások banki hitelállománya.
Másfél éve nem mért mélypontra csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása csütörtökön a londoni piacon, tükrözve az amerikai költségvetési egyezség létrejöttét követő globális piaci derűlátást.
Erősödésnek indult a forint csütörtök délután a bankközi devizapiacon, amellyel kilépett a 2012-es év végére kialakult szűk sávból is, az euró jegyzése ismét 290, az svájci frank árfolyama pedig 240 forint alá esett.
A tovatűnt a nemzetközi befektetők rendkívül optimista hangulata a csütörtöki kereskedésben azt követően, hogy tegnap a részvénypiacokon óriási ralit produkáltak a vezető tőzsdemutatók. Bár a magyar...
Gyorsan elfelejtette a forint a csütörtök reggeli gyengülését. Délután több hullámban erősödött, könnyen áttörte a lélektanilag fontos 290-es szintet. A forint erősödésével párhuzamosan csökkentek az...
Több százezer forintot is fizethetnek félévente a hallgatók az államilag nem támogatott szakokon a felsőoktatási intézményekben bizonyos magyar nyelvű képzésekért - derül ki a Felvin elérhető felvételi szabályokat és az intézmények által 2013 szeptemberére meghirdetett képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztatókból....
Másfél éve nem mért mélypontra csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása csütörtökön a londoni piacon, tükrözve az amerikai költségvetési egyezség létrejöttét követő globális piaci derűlátást.
Több százezer forintot is fizethetnek félévente a hallgatók az államilag nem támogatott szakokon a felsőoktatási intézményekben bizonyos magyar nyelvű képzésekért - derül ki a Felvin (www.felvi.hu) elérhető felvételi szabályokat és az intézmények által 2013 szeptemberére meghirdetett képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztatókból.
Gyorsan elfelejtette a forint a csütörtök reggeli gyengülését. Délután több hullámban erősödött, könnyen áttörte a lélektanilag fontos 290-es szintet. A forint erősödésével párhuzamosan csökkentek az...
Előbb vagy utóbb az Apple piacra fog dobni olyan számítástechnikai eszközt, amit hordani lehet - spekulálnak elemzők. Egyes vélemények szerint a viselhető számítógép lesz a következő trend és akár...
Másfél éve nem mért mélypontra csökkent a magyar csődkockázati felár csütörtökön a londoni piacon, tükrözve az amerikai költségvetési egyezség létrejöttét követő globális piaci derűlátást. A S&P...
Görögországban tovább csökkent az üzleti szféra és a háztartások banki hitelállománya novemberben - derül ki a görög nemzeti bank csütörtökön publikált adataiból.
Gyorsan elfelejtette a forint a csütörtök reggeli gyengülését. Délután több hullámban erősödött, könnyen áttörte a lélektanilag fontos 290-es szintet. A forint erősödésével párhuzamosan csökkentek az...
Görögországban a harmadik egymást követő hónapban is nőttek a vállalati és a lakossági bankbetétek havi szinten novemberben - közölte a görög központi bank csütörtökön. A betétállomány 0,64 milliárd...
Megjelent a január elsején hatályba lépett hulladéktörvény végrehajtási rendeleteinek egy része. A szabályozások egyebek mellett a csomagolószerek forgalmazását, a csomagolóanyagok visszavételét és hasznosítását, a hulladékká vált elektromos és elektronikus berendezések átvételét, illetve a forgalomból kivont autók kezelését határozzák meg - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 50 millió forintos alaptőke-emelésre adott felhatalmazást az igazgatóságnak - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,27 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 18 626,78 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Minden idők egyik legjobb évkezdése után csak mérsékelt elmozdulást mutatnak a fő amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedésben. A napvilágot látott munkaerőpiaci adatok vegyesen alakultak...
Huszonöt százalékkal csökken a Budapesti Corvinus Egyetem állami támogatása az idei évtől - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rostoványi Zsolt. Az egyetem rektora szerint hiába ígér a kormány...
Jelenleg kizárólag készpénzzel fizethetnek a turisták a múzeumi belépőkért, szuvenírekét és minden szolgáltatásért a Vatikánban, mivel Olaszország központi bankja blokkolta az elektronikus tranzakciókat a miniállam területén.
Nyolc év után megszűnt az egykulcsos adórendszer Szlovákiában. Az InfoRádió által megkérdezett adószakértő szerint a magyar kormánynak is érdemes lenne elgondolkodnia ezen a lépésen.
Minden idők egyik legjobb évkezdése után csak mérsékelt elmozdulást mutattak a fő amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedésben egészen a Fed decemberi jegyzőkönyvének közzétételéig, amely...
Ma már óvatosabb, vegyes üzletmenet követte a szerdai erőteljes emelkedést az európai piacokon. A befektetők kezdik felmérni, hogy az amerikai költségvetési hiány és a kormányzati adósságplafon rendezését nem oldotta meg a törvényhozás és a Fehér Ház keddi kompromisszuma, csak az igazság pillanatát halasztották el megint.
Nem tartja sokra a hét elején megszületett, az amerikai költségvetési szakadék elkerüléséről szóló megállapodást Nouriel Roubini, az előrejelző képességével széles körben ismerté vált amerikai...
Tizenkilenc hónapja tartó trösztellenes vizsgálat zárul le a Google-lel szemben. A társaság megegyezett ugyanis az ügyben eljáró Federal Trade Commission (FTC) nevű hatósággal, vállalva, hogy...
A pénzügyi válság közel öt évvel ezelőtti kirobbanása óta először jelét adta a Fed annak, hogy rendkívül laza monetáris politikáján végre szigorítani fog - írja kommentárjában Steve Goldstein, a...
Egyeztetést sürget az egészségügyi dolgozók kötelező nyugdíjazásáról a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE), a két szervezet csütörtökön közös levélben fordult Szócska Miklós egészségügyi államtitkárhoz.
Minden idők egyik legjobb évkezdése után csak mérsékelt emelkedést mutattak a fő amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedésben egészen a Fed decemberi jegyzőkönyvének közzétételéig, amely...
Az új munka törvénykönyve (Mt.) gyakorlati működéséről szóló visszajelzések szinte kivétel nélkül megerősítették az új törvény megalkotásának szükségességét, és bár a törvény "finomhangolására" még szükség lehet, a gyakorlati tapasztalatok átfogó összegzését legalább egyéves alkalmazás után célszerű elvégezni - mondta Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára az…
Kiemelt projektté nyilvánította a kormány a Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) agárdi telephelyének fejlesztését, valamint rehabilitációs és koraifejlesztő-központtá alakítását - közölte a terület országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.