2013. január 8. kedd

jan. 8
12:48
Csak a görögök pesszimistábbak a magyaroknál (ProfitLine)
Magyarországon a munkavállalók 78 százaléka számít a gazdasági helyzet további súlyosbodására a Randstad munkaerő-piaci szolgáltató felmérése szerint, amelyből az is kiderül, hogy a görögök után a magyarok látják a legsötétebben a jövőt.
jan. 8
12:51
Itt van minden, amit a katáról tudni akartál (Privátbankár)
Részletes tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- ás Vámhivatal a kisadózó vállalkozások tételes adójának (közismert nevén a katának) szabályairól.
jan. 8
12:54
Több mint 17 milliárd forintos uniós támogatást nyertek Hevesben (Infostart)
Az észak-magyarországi fejlesztési ügynökség által kezelt pályázatokon 2012-ben több mint 17,3 milliárd forint támogatást nyertek el a Heves megyei projektek az Új Széchenyi Terv keretében - tájékoztatta az MTI-t az ügynökség médiareferense.
jan. 8
12:54
Több mint hétszáz közmunkást foglalkoztatott tavaly a Nyírerdő Zrt. (HR Portál)
Befejeződött a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. közfoglalkoztatási programja, az erdészeti társaság tavaly december közepéig több mint hétszáz embert foglalkoztatott az állami tulajdonú erdőkben - közölte Szalacsi Árpád vezérigazgató kedden az MTI-vel.
jan. 8
12:56
Kapuvári húsgyár - újabb elbocsátás (HR Portál)
Egy hónappal a Kapuvári Hús Zrt.-nél kezdődött leépítés után a gyárat üzemeltető másik társaság is elbocsátotta alkalmazottai zömét - erősítette meg az MTI értesülését kedden a két cég felszámolóbiztosa.
jan. 8
12:57
Állóvíz a hazai parketten (Portfolio)
Az orosz börze szédületes formában van továbbra is, így a régiós társak, köztük a BUX is csak a hátát lesik az RTS-nek. A magyar index az unalmas délelőtt után 0,2 százalékos veszteséget könyvelhet...
jan. 8
12:58
Szűz Mária ünnepeinek dátumaival nyert lottón egy munkanélküli (HR Portál)
Szűz Mária ünnepeinek dátumait megjátszva nyert az ír lottón egy munkanélküli asszony.
jan. 8
12:59
5 nap a sikerért (Portfolio)
A Portfolio.hu 5 napos gyakorlatorientált kereskedési tanfolyamán az alapoktól ismerheti meg a kereskedés rejtelmeit, és sajátíthat el hatékony kereskedési stratégiákat. A tanfolyamon akár saját...
jan. 8
13:00
Mosogatót keres a brit királynő (HR Portál)
Mosogatót keres II. Erzsébet brit királynő. Évi 14 ezer 200 font (havi 415 ezer forint) fizetést ajánl.
jan. 8
13:01
Újabb válsághírek a húsiparban (Portfolio)
Egy hónappal a Kapuvári Hús Zrt.-nél kezdődött leépítés után a gyárat üzemeltető másik társaság is elbocsátotta alkalmazottai zömét - erősítette meg az MTI értesülését kedden a két cég...
jan. 8
13:09
Újabb majdnem száz embernek mondtak fel Kapuváron (Privátbankár)
Egy hónappal a Kapuvári Húsnál kezdődött leépítés után a gyárat üzemeltető másik társaság is elbocsátotta alkalmazottai zömét.
jan. 8
13:11
A kivétel neve Magyarország - Kirkegaard szerint (2. rész) (Privátbankár)
A híres - vagy inkább hírhedt - elemző szerint az eurózóna tagországainak lakossága nem hülye, a közös pénz, még ha németül is beszél, mindenki érdeke. Bezzeg a magyarok.
jan. 8
13:15
Van óvoda, ahol 150 forintból megoldják a gyerek napi étkezését (Pénzcentrum)
A gyerekek fele kap minden nap zöldséget vagy gyümölcsöt az óvodai és iskolai étkezéskor - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos élelmezési és táplálkozástudományi intézet főigazgató főorvosa, Martos Éva....
jan. 8
13:21
Javult decemberben az euróövezeti gazdasági hangulat (ProfitLine)
Javultak, de negatív értékeket mutattak az euróövezeti fogyasztói és üzleti hangulatindexek decemberben - közölte kedden az EU-Bizottság.
jan. 8
13:27
Tárgyalunk a fehéroroszokkal a fertőzött tehenekről (Privátbankár)
Még tisztázni kell, hogy mi okozhatta négy Fehéroroszországba szállított magyar kérődző Schmallenberg-vírusra pozitív szerológiai eredményét.
jan. 8
13:30
Így alakulnak a Magyarország és Kína közötti kapcsolatok (Infostart)
A kormány több tagja tervezi, hogy az idei évben Kínába látogat, 2013 első félévében például Orbán Viktor miniszterelnök tervezett kínai útjához kapcsolódóan várhatóan az ázsiai országban ülésezik a magyar-kínai gazdasági vegyes bizottság, és az eseményen Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a bizottság társelnöke is részt vehet.
jan. 8
13:48
Kedvezőtlen novemberi ipari adatok (Infostart)
Egyértelműen kedvezőtlennek ítélik az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közzétett, novemberi ipari termelésre vonatkozó előzetes adatokat.
jan. 8
13:54
Elemzők - csalódást okozott az ipari termelési adat (ProfitLine)
Egyértelműen kedvezőtlennek ítélik az MTI által megkérdezett elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közzétett, novemberi ipari termelésre vonatkozó előzetes adatokat.
jan. 8
13:56
Tragikus képet fest a panellakások összesített árindexe (ProfitLine)
Az év leggyengébb forgalmával zárta az ingatlanpiac a 2012-es évet a decemberi 6 061-es tranzakciójával, így a tavalyi évre összesített végleges tranzakciószám 94 302 lett - áll a Duna House ingatlanközvetítő legfrissebb elemzésében.
jan. 8
14:06
Németország autóeladási toplistája (Infostart)
Változatlanul a VW Golf vezeti a németországi autóeladások toplistáját, a legkedveltebb importmárkák élén pedig a Skoda Octavia áll - írja a német Die Welt online kiadása.
jan. 8
14:09
Mennyit költ a kormány focira? (Portfolio)
Oláh Lajos parlamenti képviselő legutóbbi írásbeli kérdésében aziránt érdeklődött, hogy az Orbán-kormány mennyit költ a futball támogatására. Érdeklődésére Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter...
jan. 8
14:11
Átlag alatt a magyarok az uniós pénzfelhasználásban (Portfolio)
Általában elégedett az operatív programok működésével, a 2007 és 2013 között hazánk rendelkezésére álló felzárkóztatási források abszorpciójában mutatott eddigi teljesítmény ugyanakkor aggodalommal...
jan. 8
14:21
A rossz hazai ipari adatok mélyülő recessziót sejtetnek (Privátbankár)
Elemzők szerint a recesszió ellenére az idén az autóipari termelés várható felfutása stabilizálhatja a magyar ipari teljesítményt.
jan. 8
14:23
Németországban továbbra is a Golf vezeti az autóeladásokat (Privátbankár)
Változatlanul a VW Golf vezeti a németországi autóeladások toplistáját, a legkedveltebb importmárkák élén pedig a Skoda Octavia áll.
jan. 8
14:27
Megemelt értékesítés a 3 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
Erős keresletre csökkenő aukciós hozammal, de a másodpiaci hozamnál drágábban értékesített megemelt összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
jan. 8
14:27
Gigaügylet a láthatáron? - Megugrott a Vodafone árfolyama (Portfolio)
A Vodafone papírja több mint 3 százalékot erősödtek a londoni tőzsdén azt követően, hogy az amerikai Verizon Communication igazgatója elmondta, lehetségesnek tartja a brit üzletcsoport kivásárlását a...
jan. 8
14:27
Változás az Erzsébet-utalványoknál: tankönyvre, telefonra is költhetjük (Pénzcentrum)
Újabb utalványok forgalmazását kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. január közepétől az Erzsébet-utalvány család keretében - jelentette be Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója kedden Budapesten, egy szakmai fórumon....
jan. 8
14:29
Mennyit nyert a Wizz Air a Malév bukásán? (Portfolio)
A Wizz Air 2012-ben több mint 12 millió utast szállított, ez 12%-kal több, mint az előző évben. Magyarországon 30%-kal nőtt a légitársaság forgalma, amiben nagy szerepe volt a Malév leállását követő...
jan. 8
14:31
Újra támadja a 293-as szintet az euró (Portfolio)
Az év eleji kitörõ részvénypiaci optimizmus korrekciójának jelei mutatkoznak a nemzetközi részvénypiacokon, ami a devizapiacokon még nem okozott kockázatkerülõ hangulatot. A forint...
jan. 8
14:46
Nagy dobásra készül a Vodafone? - Megugrott az árfolyam (Portfolio)
A Vodafone papírja több mint 3 százalékot erősödtek a londoni tőzsdén azt követően, hogy az amerikai Verizon Communication igazgatója elmondta, lehetségesnek tartja a brit üzletcsoport kivásárlását a...
jan. 8
14:48
Mit nyert a Wizz Air a Malév bukásán? (Portfolio)
A Wizz Air 2012-ben több mint 12 millió utast szállított, ez 12%-kal több, mint az előző évben. Magyarországon 30%-kal nőtt a légitársaság forgalma, amiben nagy szerepe volt a Malév leállását követő...
jan. 8
14:57
Nem csökkent a rezsi? Írja meg Facebook-on! (Privátbankár)
A rezsicsökkentéssel kapcsolatos hírek, közlemények továbbítására és kérdések fogadására indított oldalt a Fidesz érintett munkacsoportja a Facebookon.
jan. 8
14:59
Itt vannak az új Erzsébet-utalványok (Privátbankár)
Újabb utalványok forgalmazását kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. január közepétől az Erzsébet-utalvány család keretében - jelentette be Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója kedden Budapesten, egy szakmai fórumon.
jan. 8
15:00
Vártnál nagyobb visszaesés a német ipari megrendelésekben (ProfitLine)
A vártnál jelentősebben, 1,8 százalékkal csökkentek novemberben a német ipari megrendelések az előző hónaphoz képest - közölte a berlini gazdasági minisztérium kedden.
jan. 8
15:01
Vitték a magyar állampapírt, csökkent az aukciós hozam (Privátbankár)
Erős keresletre csökkenő aukciós hozammal értékesített megemelt összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
jan. 8
15:02
Felszámolják a vegyipari gépgyárat Salgótarjánban (ProfitLine)
Felszámolják a salgótarjáni SVG-2000 Vegyipari Gépgyár Kft.-t a cég adósságai miatt, a gyár 61 dolgozójának munkaviszonya megszűnik - tájékoztatta Balázs Miklós felszámoló az MTI-t kedden.
jan. 8
15:03
Felszámolják a vegyipari gépgyárat Salgótarjánban és mindenkit kirúgnak (Privátbankár)
Több mint hatvan dolgozót küldenek el, miután felszámolják a salgótarjáni SVG-2000 Vegyipari Gépgyárat a cég adósságai miatt.
jan. 8
15:03
Az Alcoa jelentésére várnak az amerikai befektetők (Portfolio)
Úgy néz ki, hogy maradhat az óvatosság az amerikai piacokon egészen a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon indításáig, melyre az Alcoa negyedéves számainak tengerentúli zárást követő...
jan. 8
15:04
Bővül az Erzsébet-utalvány család (ProfitLine)
Újabb utalványok forgalmazását kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. január közepétől az Erzsébet-utalvány család keretében - jelentette be Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója kedden Budapesten, egy szakmai fórumon.
jan. 8
15:05
Vége a válságnak? - A lakásárak már ezt mutatják (Portfolio)
Egyre többen, köztük a legnagyobb befektető guruk kezdik felismerni, hogy itt nem csak némi árkorrekcióról, hanem a jelek szerint tartós lakásár-növekedésről van szó az Egyesült Államokban. A...
jan. 8
15:15
Járatokat töröltek a Liszt Ferenc Repülőtéren (Privátbankár)
Az Aerosvit ukrán légitársaság nyolc érkező és kilenc induló járatát törölték kedden - közölte a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér.
jan. 8
15:18
A Wizz Air 12 százalékkal több utast szállított (Infostart)
Tavaly több mint 12 millió utast szállított a Wizz Air.
jan. 8
15:21
Rezsi 2.0: Facebook-oldalt indítottak a rezsicsökkentéshez (Portfolio)
Facebook oldalt hozott létre a Fidesz rezsi-munkacsoportja a januári lakossági energiaár-csökkentéssel összefüggő hírek, tapasztalatok megosztására. A tájékoztató oldal a "2013 a rezsicsökkentés éve"...
jan. 8
15:21
Nézd meg a számlád! Már látszik Matolcsy új adója (Pénzcentrum)
Akár az internetbankunkban is megnézhetjük mennyit fizetünk az új tranzakciós adó bevezetése után.Van olyan bank is, ahol még ugyan nem hárítják át az új adót, mégis minden utalásnál megnézhetjük mennyibe került a tranzakció a hitelintézetnek. Az "illetéket" ugyan első körben a bankoknak kell befizetniük, de több hitelintézet már január elsejétől áthárítja a költségeket....
jan. 8
15:33
Továbbra is a VW Golf a legkeresettebb Németországban (ProfitLine)
Változatlanul a VW Golf vezeti a németországi autóeladások toplistáját, a legkedveltebb importmárkák élén pedig a Skoda Octavia áll - írja a német Die Welt online kiadása.
jan. 8
15:39
Mely országban csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség? (HR Portál)
Tavaly novemberben nőtt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben, és nem változott a 27 tagú Európai Unióban (EU) - közölte kedden az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
jan. 8
15:39
Így változik a közmunkabér (Portfolio)
57 000 forintról 75 500 forintra emelkedett 2011 és 2013 között a közfoglalkoztatási bér, és bár idén a tavalyihoz képest 5,2 százalékos emelkedés valósul meg, még mindig csak arról beszélhetünk,...
jan. 8
15:41
Óriási profit az USDJPY-en (Portfolio)
Egy hónap alatt több mint 500 pip nyereséget értünk el USDJPY vételi pozíciónkon. Mi történt?...
jan. 8
15:48
Áfamentes szolgáltatások: ezek a feltételek (Adózóna)
A jelenleg hatályos szabályok szerint áfamentesség vonatkozik azokra a szolgáltatásnyújtásokra (így a fuvarozási szolgáltatásra is), amelyek kiviteli eljárás alá vont, a közösség területét elhagyó termékhez közvetlenül kapcsolódnak. A mentesség feltétele, hogy a közösség területéről való kilépés tényét a kiléptető vámhatóság igazolja. Szintén megvalósul az adómentes kezelés lehetősége, amennyiben…
jan. 8
15:51
Akik örülhetnek a tranzakciós illetéknek (Privátbankár)
A magyar faktorpiac fellendülését eredményezheti, hogy e finanszírozási tevékenység után nem kell pénzügyi tranzakciós illetéket fizetni, így a GF Faktor Zrt. várakozásai szerint folytatódhat az a tendencia, hogy a kis- és középvállalatok a faktoringot részesítik előnyben, és ezzel finanszíroztatják magukat.

Keresés