Több mint egy év telt el azóta, hogy Donald Trump legradikálisabb hívei megostromolták a Capitoliumot. Hogy milyen következményei lettek az incidensnek? Az egyik az, hogy Trump még több üzleti lehetőséghez jutott.
Nehezen tervezhető a mezőgazdaság jövője, de a magyar termelők helyzetén sokat javíthatnak a fejlesztési források - mondták a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Mezőgazdasági és élelmiszeripari szakosztály szerdai online konferenciájának előadói.
Csütörtökön korrekció jellemezte a forint piacát, az elmúlt másfél hét szárnyalása után megtorpant a magyar deviza. Persze így sincs okunk aggodalomra, hiszen nagyjából 4%-os erősödésben van idén a magyar deviza. Ráadásu8l a dollár tovább gyengül, ami szintén enyhíti a nyomást a forinton.
A magyar gazdaságba számos csatornán keresztül gyűrűznek be az elszálló gáz-, áram- és üzemanyagárak. Ezek közül ötöt már eltömített a kormány az infláció leszorítása, illetve a működés-fogyasztás megvédése érdekében, de sok olyan csatorna maradt még, amelyeken keresztül hat a drágulás, illetve rontja a finanszírozási és beruházási teljesítőképessé
2021. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett a legnagyobb mértékben. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek, 2021-ben pedig átlagosan 5,1 százalékkal emelkedtek az előző
Az amerikai tőzsdék eséssel zártak csütörtökön, különösen a Nasdaq teljesített gyengén, miután a Federal Reserve tisztviselőinek újabb szigorú megjegyzései megerősítették azokat a várakozásokat, hogy az amerikai kamatlábak már márciusban emelkedhetnek, és a piacok a monetáris feltételek szigorodására készülnek. Lael Brainard, a Fed kormányzója csüt
A szelektív hulladékrendszer még most is gyerekcipőben jár, és lehetne sokkal hatékonyabban csinálni az otthoni hulladékgyűjtést – adunk néhány tippet arra, hogyan.
Már a magyar felhasználók számára is elérhető a SignAll jelnyelvet tanító applikációja, a Magyar jelnyelvi ABC. Az alkalmazást fejlesztő SignAll Technologies Zrt. a Vodafone Digitális Díj keretében nyert támogatást ahhoz, hogy az Egyesült Államok és Kanada után Magyarországon is elérhető legyen a mesterséges intelligenciára és egyedülálló képfeldol
Számos ok miatt elkerülhetetlen idén az áremelés a fogászati kezeléseknél és a fogpótlásoknál – nyilatkozták egybehangzóan fogorvosok és fogtechnikusok a Növekedésnek. Lesz, ahol akár harmadával többet kell majd fizetni, mint tavaly, másutt csak minimális lesz a korrekció, de az biztos, hogy kisebb-nagyobb áremelés nem csak a magán-, hanem az állam
Kazahsztánban az év eleje óta 164-en vesztették életüket a zavargásokban, köztük három gyerek. Az ország elnöke kijelentette, olyan parancsot adott a bűnüldöző szerveknek és a hadseregnek, hogy figyelmeztetés nélkül lőjenek. A kérdés, hogy mit mond a nemzetközi jog? Mit tehet ilyen helyzetben egy állami vezető és mit nem? Nagy Boldizsár nemzetközi
Novemberben az előző hónaphoz képest jelentősen, 4,9%-kal nőtt az építőipari termelés volumene. Az erős adatra régóta lehetett számítani, hiszen az ágazat kilátásai nem rosszak, ám az ágazat elég fékezett habzással futott. A biztató összképet viszont az állami beruházások visszafogása árnyalja, a rendelési számok igen visszafogottan alakultak.
A tegnapi mínuszos zárás után ma tovább esik a magyar tőzsde, és a kereskedés első perceiben az összes blue chip lejjebb került. Ettől a függetlenül a BUX teljesítményére idén nem sok panasz lehet, hiszen globálisan az egyik legjobban teljesítő tőzsdeindex az év eddig eltelt részét tekintve.
Fejlesztette malomipari technológiáját a törökszentmiklósi Kunsági Malom Kft., a mintegy 600 millió forintos beruházás során 10 ezer tonnával bővült a cég búzaraktározási kapacitása - közölte a kft. közleményben csütörtökön az MTI-vel.
Novemberhez hasonlóan decemberben is 7,4 százalékot tett ki az infláció hazánkban. A mutató az év végén tetőzhetett, a következő hónapokban az árak fokozatos mérséklődése várható. 2021 egészében 5,1 százalék volt az infláció Magyarországon. Decemberben a járműüzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett a legnagyobb mértékben.
A kamatemelkedések nagy nyertese lehet 2022-ben a kedvezményes zöld hitel, mert aki ezt fel tudja venni az új lakásához vagy házához, az sokkal olcsóbban juthat kölcsönhöz. A bankoknál már az októberi indulás óta nő az érdeklődés, és a folyósítások még csak az idén indulnak be igazán.
Legalább félévente, de inkább 3-4 havonta javasolt egy-egy újabb oltást felvenni Duda Ernő szerint. A virológus arról beszélt, hogy ha valaki augusztusban kapott egy oltást, ma már minimális védelemmel rendelkezik.
Magyar amatőr fotós diadalmaskodott a HUAWEI NEXT-IMAGE Awards 2021 nemzetközi mobilfotós versenyén. Tompa Attila Generációk című alkotásával – két másik versenyzővel egyetemben – elnyerte az Év fotósa címet, valamint a fődíjjal járó 10 ezer dolláros nyereményt. A világ legnagyobb mobilfotós versenyén idén több mint száz országból egymilliót meghal
A Lordok Házának szakértői bizottsága arra a következtetésre jutott, hogy nincs meggyőző érv a digitális jegybankpénz bevezetésére az Egyesült Királyságban.
Több mint száz karácsonyi vásárban végeztek próbavásárlást, mindössze huszonegy árusnál találtak hiányosságot decemberi ellenőrzéssorozatukban a fogyasztóvédelmi szakemberek. A hagyományos és online üzletek nagyobb hibaszázalékkal dolgoztak az ünnepi időszakban, a kereskedők összesen több mint 2,5 millió forint bírság kiszabására szolgáltattak okot
Rekordösszegű finanszírozást nyújtott zöldberuházásokra a működési térségéhez tartozó felzárkózó gazdaságokban tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd).
Számos példát láthattunk tavaly a Tesla-cégvezér Elon Musktól arra, hogy egy-egy jól időzített twitteres megnyilvánulással rövid időn belül az egekbe röpítette valamelyik spekulatívabb kriptovaluta vagy részvény árfolyamát, elég az első short squeeze-őrületben betöltött kulcsfontosságú szerepére vagy akár a shiba inu token szárnyalására gondolni. Ú
Legutóbb egy átfogó felmérés keretében arról kérdeztük olvasóinkat, hogy mit tapasztalnak a lakásbérleti-díjak tekintetében a járvány eleje óta. Több helyen is halljuk, látjuk, hogy a bérleti díjak folyamatosan emelkednek, és bár a KSH-ingatlan.com statisztikája alapján még mindig a covid előtti csúcsok alatt vannak a számok, sok bérlő panaszkodik
Fogyasztói oldalon nem lesz jelentős a hatása, és a kieső bevételeket éppen azok a multinacionális cégek fogják a legkönnyebben ellensúlyozni, akik ellen a kormány korábban fellépett volna.
Új funkcióval bővült a FUTÁR alkalmazás a BKK, a BFK és a MÁV együttműködésének eredményeként: mostantól a Budapest-bérlettel igénybe vehető vasúti járatok is megjelennek a felületen, így még könnyebben tervezhető az utazás Budapesten belül, valamint a főváros és az agglomerációs települések között - írja Vitézy Dávid, közösségi oldalán.
Lelkesítette és pénzt igért az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egyik képviselője a kormánypárti Lungo Drom tagjait. Erről a találkozóról is hangfelvétel készült.
A Httpool tovább erősít a Twitterrel fennálló partnerkapcsolatán. A digitális óriásvállalat részvényesként csatlakozik az Aleph Grouphoz. A Magyarországon is tevékeny Httpool már tíz éve értékesíti a közösségi hálózatot világszerte.Twitter Inc. (TWTR) az első Szilícium-völgyi vállalat, amely csatlakozott az Aleph Group oktatási kezdeményezéséhez. A
A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült videóüzenetében pénteken.
A kedvező termésnek köszönhetően majdnem 7 százalékkal több az alma az európai tározókban, mint egy éve - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet csütörtökön közzétett tájékoztatásában.
Novemberben 12,3 százalékkal nőtt az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest, az épületek építése 11,6 százalékkal, az egyéb építményeké 14,8 százalékkal bővült - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 11,6, az egyéb építményeké 14,8 százalékkal nőtt a 2020. novemberihez képest. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 4,9 százalékkal nagyobb volt az októberiné
Az ingatlanárak az egekben járnak, a hitelezés a maximumon van, és hihetetlen mértékű állami támogatások fűtik a piacot. A legtöbb előrejelzés szerint 2022-ben is árrobbanásnak lehetünk majd szemtanúi, de Mlinárik Márton ingatlanspecialista figyelmeztet, mivel a piac ciklikusan változik és a fellendülést mindig recesszió követte a múltban, szinte b
A Gazdasági Versenyhivatal megindította első eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó, a fogyasztók választási lehetőségét bővítő kereskedelmi szabályozás érvényesítésére. A nemzeti versenyhatóság két nagy hazai gyorsétterem-lánccal és három sörgyárral szemben is vizsgálatot indított.
A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült videóüzenetében.