2022. január 14. péntek

jan. 14
17:30
Magyarország az európai high-tech ipar élén áll (Demokrata)
Magyarország iparának mintegy 70 százaléka a high-tech szektorba tartozik, ez az arány szinte azonos Németország és Dánia szintjével.
jan. 14
17:36
Negyedik oltás: ugye nem mi leszünk a kísérleti nyulak? (Menedzsment Fórum)
Tegnap Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: Magyarországon bárki kérheti a negyedik oltást az orvosával való konzultációt követően. A világon eddig még sehol nem adták a laikus emberek kezébe ezt a döntést. Ugye nem mi leszünk az elsők, akikre ráterhelik ezt megfelelő tudás nélkül?
jan. 14
17:36
Vesztesek és nagy nyertesek: mi történt a hazai befektetési alapok piacán tavaly? (Privátbankár)
A Bamosz tagok 7851 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, összesen pedig 14 százalékkal nőtt az alapokban kezelt vagyon egy év alatt.
jan. 14
17:36
Eljött a tehetségtelen művészek kora: igénytelen képek is milliárdokért kelnek el (Növekedés)
Úgy tűnik a blokklánc technológia némi szerencsével egyik pillanatról a másikra bárkit gazdaggá tehet. Ebből a trendből több művész is profitált.
jan. 14
17:42
Magyar kutatás segíthet előrre jelezni a következő gazdasági világválságot (ProfitLine)
A Scientific Reports rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg magyar kutatók tanulmánya, amely hozzá segíthet előre jelezni a váratlan eseményeket matematikai modellek segítségével.
jan. 14
17:42
Csúnya mínuszban zárt a magyar tőzsde, nagyot esett az OTP (Portfolio)
Az általánosan negatív nemzetközi hangulat közepette a magyar tőzsde jelentős mínuszban zárta be a pénteki kereskedést, ami elsősorban az OTP gyenge teljesítményének volt betudható, hiszen bankpapír több mint 3 százalékot esett.
jan. 14
17:44
Figyelmeztet a Nébih: rákkeltő konyhai eszközök kerülhettek forgalomba (Portfolio)
Primer aromás aminok kioldódása miatt az Auchan Magyarország Kft. visszahívta az AO márkajelzésű műanyag merőkanalakat és műanyag szűrőkanalakat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
jan. 14
17:48
Örülhetnek a vidéki vállalkozók: újabb milliárdos támogatási program indul (Pénzcentrum)
A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült videóüzenetében pénteken.
jan. 14
17:54
Väderstad: rekord árbevételt értek el 2021-ben (Agroinform)
A világ egyik vezető talajművelő- és vetőgép gyártó vállalata a Väderstad számára rekordév volt a tavalyi.
jan. 14
17:56
Fenntarthatósági megoldások a Basf-től (Agroinform)
A BASF rengeteg erőforrást biztosít a kutatás és fejlesztés részlegeinek, ahol folyamatosan azon dolgoznak hogyan lehet a gazdaságot fenntarthatóvá alakítani.
jan. 14
18:00
Önt sem etetik már többé titán-dioxiddal - új anyag az uniós tiltólistán (Infostart)
Az EU betiltotta az E171 élelmiszer-adalékanyag használatát.
jan. 14
18:00
Meglepetés az Egyesült Államokban, nekünk sem jó hír (Piac és Profit)
Elemzők által várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés decemberben az Egyesült Államokban, részben a globális chiphiány miatt visszaesett autógyártás miatt.
jan. 14
18:00
Búcsút intenének a belgák a védettségi igazolványoknak (Portfolio)
Az illetékes belga kormányközi bizottság a védettségi igazolványokat oltási igazolványokkal váltaná fel a beoltottak arányának növelésére; egészségügyi dolgozókat állítanak bíróság elé Belgiumban koronavírus elleni védettséget igazoló hamis igazolványok kiállításáért, Luxemburgban pedig rekordot döntött a fertőzöttek száma.
jan. 14
18:06
NAV: karbantartás a KKK weben (Adózóna)
A KKK weben 2022. január 15-én 8 óra és 15 óra között karbantartás miatt néhány perces kiesés várható – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jan. 14
18:06
Az OTP húzta le a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1060,26 pontos, 1,97 százalékos csökkenéssel, 52 675,90 ponton zárt pénteken.
jan. 14
18:06
Kiderült az igazság: így hozza el a Facebook az internet új korszakát (Pénzcentrum)
Folytatódik a Pénzcentrum videóblogja, a CashTag: idei első adásunkban a Metaverzummal foglalkozunk.  Kiderül mi a koncepció alapja, hogy hogyan működik a gyakorlatban és az is, milyen befektetési lehetőségeket nyit meg a virtuális világok rendszere. De szóba kerül az a zavarbaejtő tény is, hogy sokan már azt rebesgetik, gyakorlatilag a Metaverzum
jan. 14
18:12
Méhkenyér az egészségért (ProfitLine)
Sokat halhattunk már a méz és a méhészeti melléktermékek egészséges hatásairól. Ha egészséges és kiegyensúlyozott életmódra tervezünk váltani, akkor a megfelelő táplálkozás elengedhetetlen. A méhkenyér számos bolti pirula kiváltására alkalmas lehet.
jan. 14
18:18
Amerikában is egyre jobban aggódnak a magas infláció miatt (Menedzsment Fórum)
Emiatt a vártnál jobban romlott a fogyasztók hangulata is.
jan. 14
18:18
Hamarosan indul a regisztráció a 4. oltásra: érvényüket veszítik ezek a védettségi kártyák (Pénzcentrum)
A kormány döntött arról, hogy február 15-étől a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, és ha valaki a második oltását követő 6 hónapon belül nem veszi fel a harmadik vakcinát, akkor az ő igazolványa érvénytelen lesz – nyilatkozta a közmédiának György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási mun
jan. 14
18:24
Lemond pozíciójáról a GTC igazgatótanácsának elnöke (Portfolio)
Közös megegyezéssel lemond jelenlegi pozíciójáról Yovav Carmi, a GTC igazgatótanácsának elnöke. A szakember több mint 20 éven át volt tagja a cégcsoportnak és 2020 szeptembere óta látta el a GTC igazgatótanácsának elnöki feladatait.
jan. 14
18:30
Esett az OTP, magával rántotta a BUX-ot is (Privátbankár)
Profitrealizálás áll a bankpapír mai teljesítménye mögött.
jan. 14
18:42
Lengyel bányásztiltakozás: megegyezés született a bérekről (Adózóna)
Megegyeztek a bérkövetelések miatt tiltakozó bányászszakszervezetek a legnagyobb lengyel szénkitermelő cég, a PGG vezetésével – közölte pénteken a lengyel sajtó.
jan. 14
18:42
Megszólalt az egészségügyi szakértő: nem ússzuk meg a kötelező oltást (Portfolio)
Nincs Magyarország olyan helyzetben, hogy megússza a kötelező oltást - nyilatkozta az ATV Start műsorában Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, aki nem ellenzi a karantén lerövidítését abban az esetben, ha az intézkedés így is biztonságos marad, abban azonban nem adott igazat a kormánynak, hogy még lenne tartalék az egészségügyben.
jan. 14
18:42
Él, mint a fogoly Derekegyházon (Magyar Mezőgazdaság)
Hogy el ne tűnjön végleg hazánkból a fogoly, országos program jött létre, melyhez a Délalföldi Erdészeti Zrt. 2005 nyarán kapcsolódott. Olyan élőhelyet hoztak létre tudatos gazdálkodással, ahol más fajok is jól érzik magukat. A fővadász szerint a közel két évtizedes tevékenységben majdhogy nem huszadrangú szempont a vadászat.
jan. 14
18:48
Ezt tette a járvány a magyar turizmussal: nesze neked válság, milliókat ez nem érdekelt annyira (Pénzcentrum)
Minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus - mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese a szervezet közösségi oldalára feltöltött videójában pénteken, hozzátéve: ősszel vidéken már a járvány előtti forgalom is visszaépült. Az év egészét nézve közel 10 millió vendég csaknem 29 millió vendégéjszakát tö
jan. 14
18:48
Fenntarthatósági megoldások a Basf-től (Agroinform)
A BASF rengeteg erőforrást biztosít a kutatás és fejlesztés részlegeinek, ahol folyamatosan azon dolgoznak, hogyan lehet a gazdaságot fenntarthatóvá alakítani.
jan. 14
19:00
Kedvezőtlen adatok érkeztek az Egyesült Államokból (Portfolio)
Elemzők által várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés decemberben az Egyesült Államokban, részben a globális chiphiány miatt visszaesett autógyártás miatt.
jan. 14
19:12
Alulteljesítettek az európai tőzsdék (ProfitLine)
Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
jan. 14
19:24
A leggazdagabb agrártermelőknek közük nincs a mezőgazdasághoz (Agroinform)
Bár hivatalos statisztika nincs, de Németország agrártermelői közül egyre többen tartoznak az ország legnagyobb vagyonnal rendelkező polgárai közé.
jan. 14
19:24
Borult időjárás várható szombat éjfélig (Biztosító Magazin)
Éjszaka északkeleten folytatódik a borult, párás idő, a derült tájakon pedig átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet; néhol jelentéktelen, vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat.
jan. 14
19:30
Pályázat agrárágazati civil szervezeteknek (Adózóna)
Hatvan millió forint keretösszeggel hirdetnek pályázatot agrárágazati civil szervezeteknek – közölte pénteken az Agrárminisztérium (AM).
jan. 14
19:42
Csúcson az áremelkedés - mennyit segít, ha visszaárazzuk a farhátat? A hét videója (Privátbankár)
Innen szép nyerni: az egyik legfontosabb inflációs mutató 20 éves csúcsra emelkedett, a Privátbankár Árkosár-indexe 15 éve nem látott szinten jár - mennyit segít, ha néhány alapélelmiszer árát visszaállítják az októberi szintre?
jan. 14
19:48
Mire számíthat a termelő és a fogyasztó az élelmiszerástop után? (Agroinform)
A kérdés nem is olyan egyszerű. Vajon fagyasztott, importhúsok kerülnek majd a húspultokba? A magyar állattenyésztés számára már így is túl sok a kihívás, vajon ez az intézkedés mit jelent az ágazat számára?
jan. 14
20:00
Merre tart a magyar ipar? Palkovics László közölte az irányokat (Infostart)
Magyarország iparának mintegy 70 százaléka a high-tech szektorba tartozik, ez az arány szinte azonos Németország és Dánia szintjével - közölte pénteken Zalaegerszegen Palkovics László.
jan. 14
20:18
Támogatás igényelhető elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok vásárlásához (Alternatív Energia)
Várhatóan 800 elektromos rásegítésű teherszállító kerékpár, azaz e-cargo bicikli szerezhető be abból az összesen 400 millió forintos támogatási keretből, amelyre február 7-től pályázhatnak egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, civil szervezetek, egyesületek, egyházi szervezetek és önkormányzatok. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás
jan. 14
20:18
Hétfő éjszaka pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett (Adózóna)
Pályakarbantartás miatt pótlóbusz jár majd a 6-os villamos helyett hétfőről keddre virradó éjszaka – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
jan. 14
20:24
Mire számíthat a termelő és a fogyasztó az élelmiszerárstop után? (Agroinform)
A kérdés nem is olyan egyszerű. Vajon fagyasztott, importhúsok kerülnek majd a húspultokba? A magyar állattenyésztés számára már így is túl sok a kihívás, vajon ez az intézkedés mit jelent az ágazat számára?
jan. 14
20:48
Rekordmelegek voltak tavaly az óceánok (Alternatív Energia)
Rekordmelegek voltak tavaly is az óceánok. A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy az emberi tevékenység okozta globális felmelegedés miatt már hatodik éve dől meg a melegrekord a világ óceánjaiban.
jan. 14
20:48
Tésztasztori a Gerecse tövéből (KKV Magazin)
Klasszikus családi vállalkozásként indult lassan harmincöt éve a Vörös Tészta Manufaktúra, többek között Update termékeket is gyárt, de gluténmentes és paleo receptúrákkal is dolgoznak. Az alapító egyik álma pedig, hogy az alakor nevű ősbúzát minél több emberrel megismertesse. Bár voltak már próbálkozások az utódlás megoldására, a generációváltás m
jan. 14
21:00
Feszültség a fejekben: Büntetőfékezés okozott több kilométeres torlódást az M7-esen (Biztosító Magazin)
Büntetőfékezés miatt történt baleset és emiatt alakult ki több kilométeres torlódás péntek délután az M7-es autópályán Tárnoknál - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az Mti-t. A rendőrség azt közölte: közúti veszélyeztetés miatt indítanak eljárást.
jan. 14
21:12
Éles lőszerrel érkezett a határra (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 250 éles lőszert találtak Röszkén egy autóban – írja honlapján a NAV.
jan. 14
21:18
Bamosz: 14 százalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon (Biztosító Magazin)
A befektetési alapokban kezelt vagyon egy év alatt 13,8 százalékkal 7851 milliárd forintra nőtt 2021. december végére; az év utolsó hónapjában a növekedés mértéke 2,5 százalékot, 191 milliárd forintot tett ki
jan. 14
21:20
KSH: 5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak 2021-ben (Biztosító Magazin)
Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbiaknál, az egy hónappal korábbi szintet 0,3 százalékkal haladták meg, az év egészében pedig átlagosan 5,1 százalékkal nőttek az előző évhez képest
jan. 14
21:48
Századvég: az élelmiszerár-stopnak inflációcsökkentő hatása lehet (Demokrata)
Az élelmiszerárak befagyasztásának 0,5-1,0 százalék körüli inflációcsökkentő hatása lehet.
jan. 14
22:18
Decemberben stagnált az infláció emelkedése (ProfitLine)
Az előző hónaphoz képest decemberben nem változott az infláció, így Magyarország azon európai országok egyike, ahol az év végén megállt az infláció tavalyi évre jellemző gyorsulása. A maginfláció és az indirekt adóktól szűrt maginfláció 1,1 százalékponttal 6,4 százalékosra nőtt. Ezt az emelkedést az üzemanyagok, illetve az alkohol és dohány infláci
jan. 14
22:30
Megjött a rendelet az élelmiszerár stopról, így csökken a 6 termék ára (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök a napokban jelentette be, hogy hat élelmiszertermék esetében avatkoznak be a termékek árába, azokat minden boltban vissza kell vinni az október 15-én jellemző szintre. A rendelet részletei pénteken jelentek meg a Magyar Közlönyben.
jan. 14
23:12
Javulhatnak Elek külterületi útjai (ProfitLine)
Több mint 300 millió forintból újíthat fel külterületi utakat a Békés megyei Elek városa - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.

2022. január 15. szombat

jan. 15
0:12
Nem enyhült az inflációs nyomás decemberben (444.hu)
Pedig az elemzők azt várták. A legfrissebb adatok szerint decemberben 7,4 százalék volt a pénzromlás üteme.
jan. 15
0:12
Hackercsoportot lepleztek le Oroszországban - 1,75 milliárd forint értékű készpénz és egyéb vagyon volt náluk (Növekedés)
Amerikai kérésre őrizetbe vette a nagyvállalatok elleni hackertámadásokkal gyanúsított REvil csoport tagjait az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) - közölte pénteken a szolgálat közönségkapcsolati osztálya.
jan. 15
0:16
Az autósok már átszoktak a rosszabb minőségű hatósági áras benzinre, pedig így gyakrabban kell tankolniuk (444.hu)
A Mol közben a PKN Orlennel csereberéli a kutakat, amely 2020-ban ugyanúgy megvette a regionális lengyel lapok nagy részét, ahogyan Magyarországon a NER.

Keresés