2022. január 15. szombat

jan. 15
13:18
Ekkora tanárhiánnyal kezdődik 2022: rengeteg állás betöltetlen, ennyit kereshetsz a bértábla szerint (Pénzcentrum)
2022 elején több száz tanári, tanítói és óvodapedagógus állás betöltetlen. A legtöbb szakembert Budapesten, Pest megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében keresik. Nagy a hiány informatikus, reál szakos, de magyaros szakemberekből is. A probléma pedig az idő előrehaladtával egyre nagyobb lehet, sokan mennek ugyanis nyugdíjba, miközben a pótlásuk ne
jan. 15
13:54
EMMI: az oltás utáni 4. hónapban csökken a védettség (Adózóna)
Egyre több olyan szakirodalmi adat jut el hozzánk, ami arra utal, hogy az omikron klinikai lefolyása lényegesen enyhébb – mondta Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében. Az emberi erőforrások minisztere az interjúban beszélt a koronavírus mutációjáról, a negyedik oltásról, a gyógyszerellátásról, valamint a szociális szféra támogatásáról is.
jan. 15
13:54
Sötét jóslatok a magyar jegybankelnöktől: a tartós áremelkedés velünk marad ebben az évtizedben (Pénzcentrum)
Visszatérnek a ’70-es évek az előttünk álló évtizedben? - teszi fel a kérdést Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szombat reggel megjelent írásában. A válasz igen, mert a világpolitika, a gazdaság és a pénz területén sok hasonlóság lehet a két évtized között.
jan. 15
14:00
A baloldal az üzemanyagár befagyasztását sem támogatta (Demokrata)
A baloldal az üzemanyagár befagyasztását sem támogatta – közölte a Fidesz szóvivője.
jan. 15
14:06
Sorra építik újra az elpusztult műemlékeket Európában - nem példa nélküli a Várnegyed rekonstrukciója (Növekedés)
A Várnegyed helyreállítását célzó projekt nem példa nélküli Európában. Varsó, Drezda, Potsdam, Berlin, Banja Luka, Mostar, Karlovac: a közös bennük, hogy mindegyik városban zajlott olyan építkezés, melynek során teljesen elpusztult történelmi épületet/épületeket rekonstruáltak.
jan. 15
14:06
Újabb árstop: sem a falvak, sem a termelők nem járnak jól (Mezőhír)
Lehetnek veszélyei a hazai mezőgazdaságra a bejelentett árstopnak?
jan. 15
14:24
A milliomodik sportcsarnok is megépül állami pénzből (Privátbankár)
Ezúttal a 15 ezernél kevesebb lakosú Kiskőrösön húznak fel egy tornacsarnokot, egyebek mellett a központi büdzséből érkező közel 900 millió forintból.
jan. 15
14:24
Civil szervezeteknek hirdet pályázatot az Agrárminisztérium (Agrofórum)
Hatvan millió forint keretösszeggel hirdet pályázatot agrárágazati civil szervezeteknek az Agrárminisztérium. A szaktárca 2022-ben is segítséget nyújt az idei évben tervezett szakmai, a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektet megvalósításához.
jan. 15
14:30
Akár 3 millió forintos bírságot is kaphat, aki megszegi az árstopot (Piac és Profit)
Az árstopot megszegő kereskedők 50 ezer és 3 millió forint közötti bírságra számíthatnak elsőre. Ha folytatják bűnös tevékenységüket, akkor egy fél éves bezárást is kaphatnak.
jan. 15
14:30
Lakásátalakítás: kérdések és válaszok az ötszázalékos áfa kapcsán (Adózóna)
Az Adózóna olvasója áttervezteti családi házát, melynek kapcsán több kérdés merült fel az áfával kapcsolatosan. Dr. Bartha László adójogi szakjogász válaszolt.
jan. 15
14:30
Ősborókás a főváros közelében (Magyar Mezőgazdaság)
Az utóbbi évszázadokban az urbanizáció hatása jelentősen rányomja bélyegét a természeti környezetre. Fokozottan érzékelhető ez a nagyvárosok, így Budapest közelében is. Ennek ellenére a Csévharaszt határában lévő ősborókás máig megőrizte természetszerű jellegét.
jan. 15
14:48
Aszódi Attila: leáll a kontinens, ha nem ismerik el fenntarthatónak az atomenergiát (Infostart)
Az EU működésképtelenné válik, ha a közösség beszünteti a földgáz- és atomerőművi projektek finanszírozását – véli Aszódi Attila atomenergetikai szakember. Az Európai Bizottság ugyanis a jövőben attól tenné függővé ezen üzemek támogatását, hogy azokat a fenntartható befektetések közé sorolták-e.
jan. 15
15:12
Megújította korábbi együttműködését a Magosz és 17 agrár szakmaközi szervezet (ProfitLine)
További öt évre megújította, ezzel megerősítette korábbi együttműködését a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) valamint a teljes agrár-, élelmiszer- és erdőgazdaságot lefedő 17 szakmaközi szervezet, a megállapodást pénteken írták alá sajtótájékoztató keretében.
jan. 15
15:24
Mi a finn szauna és hogyan hat az egészségünkre? Finn szauna ár, kültéri finn szauna építés (Pénzcentrum)
A hideg és lehangoló téli szürkeségben is szükségünk van valamire, ami egyszerre megnyugtat, felpezsdít, ráadásul még egészséges is. A legjobb téli programok egyike nem más, mint a szaunázás, aminek a szezonja az év hideg hónapjaira tehető, de a wellness szolgáltatások kedvelői akár egész évben is használhatják.
jan. 15
16:06
Megdöbbentő adatok érkeztek Horvátországból (Piac és Profit)
Horvátországnak 3 888 529 lakosa van a legfrissebb népszámlálási adatok szerint. Ez azt jelenti, hogy a legutóbbi, 2011-es népszámlálás óta csaknem félmillió polgárát veszítette el a nemzet – közölte a Horvát Központi Statisztikai Hivatal.
jan. 15
16:18
Végre szabadon mozoghat az osztrák kancellár (Privátbankár)
Negatív koronavírusteszttel ért véget Karl Nehammer osztrák kancellár házi karanténja - jelentette be szombaton a kancellári hivatal.
jan. 15
16:18
Devizaintervenciót hajtott végre a kazah jegybank (ProfitLine)
Devizaintervenciót hajtott végre a kazah jegybank a pénzügyi stabilitási kockázatok megelőzésére január 12-én és 13-án - közölte a jegybank pénteken, amely arról is beszámolt, hogy tavaly 5 százalékkal csökkent az ország devizatartaléka.
jan. 15
16:30
Ezek a tényezők vezettek a csirkeár elszállásához (Infostart)
A Baromfi Termék Tanács elnöke aláhúzta, a madárinfluenza és az alapanyag-drágulás még nem minden.
jan. 15
16:54
Miért nem szabad megugatni a kutyánkat? (Magyar Mezőgazdaság)
Viccesnek tűnik? Legfeljebb az embereknek. A kutya viszont ijesztőnek találhatja. A TikTok-on terjedő legújabb "Bark at your dog!" őrületről azt mondják a szakemberek: eszünkbe se jusson kipróbálni.
jan. 15
17:06
Anna Wintour, a divatipar legbefolyásosabb nője: mi a sikerének a titka? (Növekedés)
Anna Wintour a divat világának egyik kulcsfontosságú szereplője. A Vogue főszerkesztőjeként 30 éve uralkodik a divatszakmában. Wintour az ötletgazda egy sor vezető divatkampány mögött, a szakmában a legtöbben bálványozzák, és az elismerésére törekednek. Mi a sikerének titka?
jan. 15
17:18
A WizzAir heti két járatot indít Budapest és Kisinyov között (ProfitLine)
A WizzAir márciustól heti két járatot indít a magyar és a moldáv főváros között - jelentette be pénteken közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
jan. 15
17:18
Iyen még sosem volt ezelőtt: egy év alatt közel 43 százalékkal emelkedtek a használtautók árai (Pénzcentrum)
A gyenge forint, a külföldről behozott 132 ezer használt személyautó és az új személyautók gyártási nehézségeinek a drámája is hozzájárult ehhez a dráguáshoz.
jan. 15
17:18
Nagy felvásárlásra készül az élelmiszeripari óriás (Portfolio)
A brit élelmiszeripari óriás, az Unilever felvásárolná a Glaxosmithkline GSK gyógyszeripari vállalat fogyasztói üzletágát - írja a Reuters hírügynökség.
jan. 15
17:42
Az Oscar-díjas rendező szerint ezt az öt animációs filmet egyszer mindenkinek látni kell az életben (Forbes)
Rófusz Ferenc igencsak fiatalon, keletről érkezve, mindenféle hátszél és tetemes marketingbüdzsé nélkül, az esélytelenek nyugalmával kapta meg az Oscar-díjat. A Légy című, kirobbanóan újszerű animációja annyira úttörő volt, hogy azóta
jan. 15
18:00
Várandósság a munkahelyen: hogyan segíthetnek a cégvezetők a gyermeket váró dolgozóknak? (Menedzsment Fórum)
Bár a munkahelyi diszkrimináció ellen komoly törvények léteznek, így is előfordulnak olyan esetek, hogy a cégek ezeknek a szabályoknak nem felelnek meg. A Harvard Business Review kutatásában azt vizsgálta, hogy mit tehetnek a vezetők az egyik leginkább kiszolgáltatott réteg, a várandósok védelmében - ez a téma különösen fontos abban a világban, aho
jan. 15
18:18
Franciaországban több millió FFP2 maszkot osztanak szét (ProfitLine)
A francia oktatási minisztérium ötmillió FFP2 maszkot oszt szét a következő napokban a tanároknak és nyolcezer helyettesítő tanárt és kisegítőt szerződtet határozott időre a hiányzó oktatók pótlására, valamint a koronavírus-járvány miatt bevezetett új intézkedések adminisztratív feladatainak lebonyolítására - jelentette be pénteken Jean-Michel Blan
jan. 15
18:18
Golyvás üszög: Pont olyan káros, amilyen finom?! (Agroinform)
Az RAGT Vetőmag Kft. szakmai videósorozata ezúttal kevésbé ismert, mégis a legtöbb gazda számára fontos témát tűzött műsorra: A szántóföldi kukoricatermesztők rémálma, ugyanakkor az ínyencek csemegéje a golyvás üszög – ismerjük meg jobban!
jan. 15
18:18
Piacon az első idei spárgasípok (Magyar Mezőgazdaság)
Növényházakból szedték az első sípokat Hollandiában, elsősorban belga és skandináv éttermek megrendelésére. A szezon a fűtött talajú, fóliaalagutas állományok szedésével folytatódik majd.
jan. 15
18:30
Új év, új élet - új céges bankszámla! (Privátbankár)
Sokan újévi fogadalmakkal indították a 2022-es évet, melyben új célokat jelöltek ki, köztük pénzügyi célokat is. Vállalkozóként azonban nem gondolnak olyan lehetőségekre, melyek miatt esetleg végigbosszankodtuk az előző évet. Ilyen lehet egy rossz szerződés, egy felesleges biztosítás vagy egy jó drága céges bankszámla. Érdemes ezekhez is hozzányúln
jan. 15
18:36
Ennek az évezredes iparágnak is betehet a klímaválság (Forbes)
Az olajfatermesztés évezredes iparágának sorsa attól függ, hogyan segítik a termelők az ültetvények alkalmazkodását a megváltozó éghajlati viszonyokhoz. Olajfa-nagyhatalom lehet Magyarország?
jan. 15
18:42
Tragikus a helyzet a magyar egészségügy egyes területein, komoly következményekkel számolnak (Portfolio)
Vannak olyan ellátási formák, ahol tragikussá vált a helyzet Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint - számolt be az Infostart. Ennek oka leginkább a szakemberhiány. Kiderült, februárban lehet majd pontosan látni, hány dolgozó hagyta el az ágazatot.
jan. 15
18:48
Milyen károkat okoz az Esg-mánia? (KKV Magazin)
A csapból is az Esg-befektetések folynak, de valóban hasznos ez a klíma szempontjából, vagy csak szépítő máz? Emiatt olyan drága az energia? Az iparágak pedig annyira szorosan összefonódnak, hogy a zöldebbek meg sem lehetnének a károsabbak nélkül.
jan. 15
19:06
Rusvai Miklós: az omikron elhozza a nyájimmunitást, 90 százalék feletti védettség jöhet Magyarországon (Portfolio)
Nagyon sok lesz a fertőzött, szerintem több, mint bármelyik eddigi hullámnál, 15 ezernél is magasabb lehet a napi fertőzöttszám, ennek ellenére mégsem mondhatjuk, hogy ez lesz a legsúlyosabb járvány - jelentette ki Rusvai Miklós a Mandinernek adott interjúban.
jan. 15
19:18
Jelentősen esett Horvátország népessége (ProfitLine)
Horvátországnak 3 888 529 lakosa van, 396 360-nal kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt, ami közel tízszázalékos csökkenés - közölte a horvát statisztikai hivatal (DZS) pénteken, a 2021-es népszámlálás első eredményei alapján.
jan. 15
19:54
Új omikron-tünetet azonosítottak (Portfolio)
A koronavírussal fertőzöttek körében az utóbbi időben megfigyeltek alapján gyakran előfordul a betegség elején a hasmenés, immunsérült betegeknél pedig a hányás, hányinger - írja az NBC a John Hopkins Medicine-re hivatkozva.
jan. 15
20:00
Hidrogén, hibrid meghajtás és bioüzemanyag: így lehet zöldebb a repülés jövője (Infostart)
Vajon mikor ülhetünk majd úgy repülőgépre, hogy utunk környezetre tett hatása miatt tiszta maradhasson a lelkiismeretünk?
jan. 15
20:12
Elvitték az Ötöslottót: egyvalaki nyerte meg a 3 milliárd 348 milliós giganyereményt (Pénzcentrum)
Hatalmas összegű főnyereményt sorsoltak ki szombat este az Ötöslottón; egy szerencsés játékos 3 milliárd 348 millió forintot kaszált az "21; 49; 53; 59; 79" számsorozattal.
jan. 15
20:18
Európa működésképtelenné válik, ha az EU beszünteti a földgáz- és atomerőművek finanszírozását (Portfolio)
Az EU működésképtelenné válik, ha a közösség beszünteti a földgáz- és atomerőművi projektek finanszírozását – véli Aszódi Attila atomenergetikai szakember, aki az Infostartnak nyilatkozott. Az Európai Bizottság a jövőben attól tenné függővé ezen üzemek támogatását, hogy azokat a fenntartható befektetések közé sorolták-e.
jan. 15
20:54
Bukhatja 3,34 milliárdos nyereményét az Ötöslottó legújabb nyertese: még nem dőlhet hátra (Pénzcentrum)
Nem dőlhet még hátra az Ötöslottó ma esti nyertese, elbukhatja 3,34 milliárdos nyereményét, ha nem tartja be pontosan a szabályokat. A szerencsés nyertesnek mindössze 90 napja van jelentkezni a Szerencsejáték Zrt.-nél, és pár feltételnek meg kell felelnie.
jan. 15
21:00
A szakértő elárulta, mi az egyetlen dolog, amit ne egyél a koronavírus-járvány idején (Portfolio)
Dr. Heather Moday allergológus immunológus tanácsa szerint a legrosszabb étel-összetevő, amit koronavírus-járvány idején ehetünk, az a cukor – írja a CNBC-n megjelent cikkében a szakértő.
jan. 15
21:06
Megvan az év első milliárdosa - újra volt telitalálat az Ötöslottón (ProfitLine)
Magyarország kedvenc lottójátéka 22 hét halmozódás után ismét milliárdossá tett egy szerencsés játékost, 2022-ben első alkalommal. A telitalálat összege 3,34 milliárd forint.
jan. 15
21:30
Műanyag merőkanalat és szűrőkanalat hív vissza az Auchan (ProfitLine)
Primer aromás aminok kioldódása miatt az Auchan Magyarország Kft. visszahívta az AO márkajelzésű műanyag merőkanalakat és műanyag szűrőkanalakat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
jan. 15
21:30
Ma este fontos változás lép életbe a NAV-nál (Portfolio)
Ma este elindul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új honlapja - olvasható a nav.gov.hu nyitóoldalán.
jan. 15
21:30
Fontos információkat hallgattak el a koronavírus eredete kapcsán (Növekedés)
Brit és amerikai tudósok már 2020-ban valószínűnek tartották, hogy a vírus egy kínai laborból szivároghatott ki, azonban mivel nem akartak ártani a tudományos munkának és közösségnek, nem hozták nyilvánosságra kutatásaik eredményeit.
jan. 15
22:18
Nagyot nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon egy év alatt (ProfitLine)
A befektetési alapokban kezelt vagyon egy év alatt 13,8 százalékkal 7851 milliárd forintra nőtt 2021. december végére; az év utolsó hónapjában a növekedés mértéke 2,5 százalékot, 191 milliárd forintot tett ki - tájékoztatta a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) pénteken az MTI-t.
jan. 15
23:06
Telitalálat az ötös lottón! (ProfitLine)
Telitalálatot ért el az ötöslottón egy szerencsés játékos az idei második játékhéten, a nyeremény összege 22 hét halmozódás után 3,34 milliárd forint - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. az MTI-t szombaton.
jan. 15
23:18
Az EU betiltotta az E171 élelmiszer-adalékanyagot (ProfitLine)
Az Európai Bizottság betiltotta a titán-dioxid élelmiszer-adalékanyagként (E171) történő használatát, a tilalom hat hónapos átmeneti időszakot követően július elején lép majd életbe - közölte a brüsszeli testület pénteken.

2022. január 16. vasárnap

jan. 16
1:54
Készülj fel ónos esőre, ködre! (Agroinform)
Időjárás vasárnap éjfélig
jan. 16
3:18
Zöld hitel 2022 - ez kell Neked, ha ingatlant vennél! (ProfitLine)
A kamatemelkedések nagy nyertese lehet 2022-ben a kedvezményes zöld hitel, mert aki ezt fel tudja venni az új lakásához vagy házához, az sokkal olcsóbban juthat kölcsönhöz. A bankoknál már az októberi indulás óta nő az érdeklődés, és a folyósítások még csak az idén indulnak be igazán.
jan. 16
4:18
A román fogyasztóvédelem 27 energiaszolgáltatót bírságolt meg (ProfitLine)
A román fogyasztóvédelem 27 energiaszolgáltatót bírságolt meg amiatt, hogy figyelmen kívül hagyták a magas energiaárak miatt tavaly októberben elfogadott energiaár-kompenzálásról szóló sürgősségi kormányrendeletet és jogtalanul magas számlákat állítottak ki a fogyasztóknak.

Keresés