Indiai sajtóértesülések szerint két magyar turistát hallgatott ki az elmúlt napokban a helyi terrorelhárítás. A két magyar egy turistacsoport tagjaként Pakisztánból érkezett Indiába.
Egy rendőrt megöltek és 62 teherautót gyújtottak fel vasárnapra virradóra feltételezett iszlamista fegyveresek az északnyugat-pakisztáni Pesavarban egy olyan bázison, ahonnan az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-egységek utánpótlását biztosítják.
További több ezer vegyes etnikumú gyerek válhat japán állampolgárrá a japán parlament döntése nyomán. Annak ellenére, hogy az ország aggasztó mértékben öregszik, nagyon alacsony a társadalmi támogatottsága a bevándorlás fokozásának. Így azonban egyre kevesebb aktív dolgozó tartja majd el a sokáig élő japán nyugdíjasokat.
Japán származású tábornokot nevez ki Barack Obama veteránügyi miniszternek. Ezt a megválasztott amerikai elnök szombaton este jelentette be az NBC tv-csatornának adott interjúban.
Írországban elrendelte a kormány a szeptember elseje óta legyártott disznóhús, illetve az abból készült termékek visszahívását, miután kiderült, hogy veszélyesen magas arányban tartalmaznak dioxint.
Egy rendőrt megöltek és 62 teherautót gyújtottak fel vasárnapra virradóra feltételezett iszlamista fegyveresek az északnyugat-pakisztáni Pesavarban egy olyan bázison, ahonnan az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-egységek utánpótlását biztosítják.
Ehud Olmert izraeli ideiglenes kormányfő a vasárnapi kabinetülésen bejelentette, hogy fontolóra veszi válaszcsapás elrendelését a Gázai övezetből induló Izrael elleni rakétatámadásokra - közölte egy névtelenséget kérő magas rangú tisztviselő.
Megvédte pártelnöki tisztségét Mirek Topolánek cseh kormányfő. A prágai koalíció legerősebb pártja, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) tisztújító kongresszusán vasárnap délelőtt lezajlott választáson Topolánek megkapta a küldöttek több mint felének a szavazatát.
A pénteken elhunyt II. Alekszij pátriárkától búcsúzni kívánók hosszú sorokban kígyóztak Moszkvában vasárnap délelőtt a Megváltó Krisztus székesegyháznál, s a templomban, ahol felravatalozták a néhai orosz ortodox egyházfőt, több mint ötezer ember zsúfolódott össze.
Egy rendőrt megöltek, és több mint 160 gépkocsit gyújtottak fel vasárnapra virradóra feltételezett iszlamista fegyveresek az északnyugat-pakisztáni Pesavarban egy olyan bázison, ahonnan az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-egységek utánpótlását biztosítják.
Az 1950-es évek óta a legnagyobb amerikai középítkezési, infrastruktúra-fejlesztési programokat fogja elindítani Barack Obama - derült ki a megválasztott elnök hétvégi rádióbeszédéből.
Az 1950-es évek óta a legnagyobb amerikai középítkezési, infrastruktúra-fejlesztési programokat fogja elindítani Barack Obama - derült ki a megválasztott elnök hétvégi rádióbeszédéből.
A múlt vasárnapi romániai parlamenti választásokon első három helyen végzett pártok nem jutottak egyezségre a hét végén lezajlott kétoldalú egyeztetések során arról, hogy közülük melyek alkossanak kormánykoalíciót.
A múlt vasárnapi romániai parlamenti választásokon első három helyen végzett román pártok nem jutottak egyezségre a hét végén lezajlott kétoldalú egyeztetések során arról, hogy közülük melyek alkossanak kormánykoalíciót.
A nem igazán konkrét ügyekben többé-kevésbé egyetértett egymással Sólyom László köztársasági elnök és szlovák kollégája, Ivan Gasparovic azon a szombati találkozójukon, melyre a szlovákiai Érsekújváron került sor. A magyar államfő konkrét javaslataira Gasparovic azonban kitérő vagy bizonytalan választ adott.
Csaknem három tucatnyi sebesültje van a görög városokban vasárnap már második napja folytatódó zavargásoknak a hivatalos közlés szerint; a rendőrség húsz embert őrizetbe vett.
Pakisztánban rajtaütöttek a biztonsági erők a Laskar-i-Taiba szervezet táborán, amelyet Új-Delhi felelőssé tett a novemberi mumbai merényletsorozatért.
Huszonöt országba szállíthattak az ír hatóságok vasárnapi közlése szerint a dioxinnal szennyezett sertéshúsból. Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője közölte: szerdáig kiderül, hogy Magyarországra is érkezett-e a szállítmányból.
Nem akarja halogatni Horvátország uniós csatlakozását az EU soros elnökségét január elsején Franciaországtól átvevő Cseh Köztársaság - derült ki a cseh külügyminiszter vasárnap esti brüsszeli nyilatkozatából.
Rajtaütöttek a pakisztáni biztonsági erők vasárnap Kasmír tartomány pakisztáni ellenőrzés alatt álló részén annak a Laskar-i-Taiba szervezetnek a táborán, amelyet India felelőssé tett a múlt havi mumbai merényletsorozatért - közölték szemtanúk és a pakisztáni szervezethez közelálló egyik alapítvány vezetője.
Hillary Clinton szenátorként sokkal több nehézséget okozhatott volna Barack Obamának, mint külügyminiszterként - véli a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatóhelyettese. Magyarics Tamás hozzátette: az ellenérvek dacára több szempontból is jó döntés volt a korábbi vetélytárs felkérése a külügyminiszteri posztra.
Pakisztán északnyugati részén fegyveresek támadtak meg hétfőn egy támaszpontot, amelyről utánpótlást szállítanak az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-erőknek - közölte egy szemtanú.
A mumbai (bombayi) merényletek feltételezett kitervelőjét is elfogták a terrortámadások elkövetésével vádolt szélsőséges iszlamista szervezet táborában Kasmírban - közölte neve elhallgatását kérve egy forrás hétfőn a szervezet környezetéből.
Riadót fújtak az adatvédők hétfőn Németországban, miután a hét végén ismertté vált, hogy mintegy 21 millió német állampolgár bankszámlájának adatai szerezhetők meg állítólag a feketepiacon.
Kasmírban elfogták a mumbai merényletek feltételezett kitervelőjét - közölte egy, az iszlamista szervezethez közel álló, neve elhallgatását kérő informátor.
A Demokrata-Liberális Párt (PD-L) bármilyen összetételű, demokrata-liberális miniszterelnök által vezetett koalícióban kész együtt kormányozni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel, (RMDSZ), amely ugyancsak hajlandó szövetségre lépni a PD-L-lel, vállalva akár a kisebbségi kormányzást is - derült ki a két párt vezetőinek hétfő délelőtti tanácskozásán.
Irán soha nem fogja leállítani atomprogramját, és azt várja, hogy az Egyesült Államok változtat kudarcot vallott "furkósbot és mézesmadzag" politikáján az iráni nukleáris fejlesztések körüli vita megoldása érdekében - közölte hétfőn a teheráni külügyminisztérium.
Romániában 2,4 százalékkal nőttek a bérek októberben havi szinten, míg az egy évvel azelőttit 22,4 százalékkal haladták meg - hétfőn kiadott hivatalos statisztikai adat szerint.
Az Egyesült Államoknak azonnal le kell állítania a Tajvannak szóló fegyverszállításait, és meg kell szakítania minden katonai kapcsolatát a szigettel - jelentette ki egy volt amerikai vezérkari főnökkel tárgyalva a kínai védelmi miniszter, akit az állami média idézett hétfőn.
Három napra beindult a munka hétfőtől a romániai Dacia autógyárban, miután 18 napig munkaszünetet tartottak mind a kilencezer alkalmazottnak. A társaság novemberi adatai szerint az eladások 52 százalékkal estek vissza 2007 novemberéhez képest.
Németországban vizsgálatot indított a düsseldorfi ügyészség, mert az adatvédők szerint mintegy 21 millió német állampolgár bankszámlájának adatait árulják ismeretlenek a feketepiacon.
A küszöbönálló európai uniós csúcstalálkozón Németország csakis olyan környezetvédelmi határozatokat fogad el, amelyek nem veszélyeztetik a német munkahelyeket - jelentette ki egy hétfői nyilatkozatban Angela Merkel kancellár.