2010. augusztus 26. csütörtök

aug. 26
6:42
Folyik a vér Irakban (Kripto Akadémia)
Gépkocsikba rejtett pokolgépekkel elkövetett merényletek sorozatát követték el szerdán Irakban. Az összesen hét településen, a jelek szerint kifejezetten rendőrségi épületek ellen végrehajtott támadásokat több, mint hatvan ember életét oltották ki. A sebesültek száma meghaladja a kétszázat.
aug. 26
6:44
Átalakítják a román kormányt (Kripto Akadémia)
Emil Boc román miniszterelnök tegnap bejelentette: várhatóan a jövő héten tárgyalnak a kabinet átalakításáról a fő kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt honatyái. A Money.ro bukaresti gazdasági portál szerint menesztik a gazdasági, a szállításügyi és a kommunikációs minisztert.
aug. 26
7:18
Utcára vonultak a fizikusok (Infostart)
Tudósok és az alkalmazottak százai tüntettek a Nukleáris Kutatások Európai Tanácsának genfi központja előtt a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumát érintő költségvetési megszorítások ellen. A világ minden tájáról érkezett fizikusok a részecskefizikai kutatások európai szervezete pénzügyi bizottságának üléséhez időzítették a demonstrációt.
aug. 26
7:18
Előjöttek a tigriskölykök (Kripto Akadémia)
Először néztek körül a világban a hat hete született fehér tigriskölykök egy németországi állatparkban.
aug. 26
7:36
Rendőrnek öltözve öltek (Infostart)
Rendőrségi egyenruhába öltözött fegyveresek megtámadtak egy autóbuszt a Fülöp-szigetek déli részén, és agyonlőtték a sofőrt, a kalauzt és a járművet biztosító két rendőrt. Az autóbusz Mindanao szigeten, Cagayan de Oro városból Zamboanga városba tartott. A környék nagyon veszélyes, bűnbandák, valamint muzulmán lázadók garázdálkodnak a térségben.
aug. 26
8:12
Kínába utazott az észak-koreai diktátor a fiával (Infostart)
Kínába utazott Kim Dzsong Il észak-koreai vezető, akit kijelölt örököse, harmadszülött fia, Kim Dzsong Un is elkísért - közölte a dél-koreai sajtó kormányzati forrásokra hivatkozva csütörtökön.
aug. 26
8:30
Pusztulásveszély miatt kiürítettek három várost (Infostart)
A pakisztáni hatóságok felszólították csütörtökön három város lakosságát, hogy azonnal hagyja el otthonát, mert a megáradt Indus folyó áttört egy gátat a környékükön. Olyan terület került most veszélybe, amelyet eddig nem sújtott az országos árvíz.
aug. 26
8:30
Nincs kilőhetetlen harci jármű (Kripto Akadémia)
Nincs olyan harci jármű, amit valamilyen fegyverrel ne lehetne hatástalanítani, vagy megsemmisíteni - jelentette ki Benkő Tibor altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium (HM) vezérkari főnöke.
aug. 26
8:32
Már a kétgyermekes muzulmán házaspárok is gyanúsak (Infostart)
Kanadában terrorizmus gyanújával vettek őrizetbe két embert, de azt nem közölték, hogy pontosan mivel vádolják őket. A szomszédok elmondása szerint egy kétgyermekes fiatal muzulmán házaspárt vittek el a rendőrök.
aug. 26
9:06
Betartotta ígéretét a Wikileaks (Infostart)
Titkos CIA-jelentést tett közzé szerdán a Wikileaks oknyomozó honlap, de a dokumentum nem tartalmaz államtitkokat.
aug. 26
10:36
Megtudták a rossz hírt a mélyben rekedt bányászok (Infostart)
A chilei egészségügyi miniszter közölte a lent rekedt bányászokkal a hírt, hogy még három hónapot kell lent tölteniük. A bányászok különböző gyakorlatokkal szimulálják a teljes sötétségben a nappalok és az éjszakák változását. Fontos, hogy ne hízzanak el túlságosan, mert a mentőjárat csak 66 centi széles lesz - közölte az Index.
aug. 26
11:12
Így törtek be az amerikai hadsereg számítógépes rendszerébe (Infostart)
Egy meg nem nevezett külföldi kémügynökségnek két évvel ezelőtt sikerült betörnie az amerikai hadsereg számítógépes rendszerébe egy vírussal fertőzött pendrive segítségével. Ez abból a cikkből vált ismertté, amelyet William Lynn amerikai védelmi miniszterhelyettes írt a külügyekkel foglalkozó Foreing Affairs című folyóiratban.
aug. 26
12:42
Hajtóvadászat a terroristák után (Kripto Akadémia)
A Kaukázusban működő terroristák aktivitásának jelentős csökkenésére számítanak az után, hogy az orosz biztonsági erők Dagesztánban megölték Magomed-Ali Vagabovot, a legnagyobb merényletek kulcsfiguráját, a márciusi moszkvai metró-robbantások szervezőjét.
aug. 26
13:00
Újabb roma csoport kénytelen elhagyni Párizst (Infostart)
Több mint százötven romániai roma várakozott csütörtök reggel a párizsi Roissy repülőtéren arra, hogy hazainduljon. A bírálatok özöne ellenére a francia hatóságok közölték, hogy felgyorsítják a romák hazatelepítését.
aug. 26
14:12
Ötven százalék alá esett az EU támogatottsága a tagországokban (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió lakosságának kevesebb mint fele, 49 százaléka értékeli úgy, hogy hazája európai uniós tagsága "jó dolog" - derül ki egy tavasszal végzett átfogó közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit csütörtökön tették közzé Brüsszelben.
aug. 26
16:54
Merkel tovább sarcolja az energetikai konszerneket (Kripto Akadémia)
A német kancellár a fűtőelemek után fizetendő adón felül további adó kivetésével fenyegette meg az atomerőművek üzemeltetőit.
aug. 26
16:56
Gleccser veszélyezteti a franciákat (Kripto Akadémia)
Vakmerő műveletbe kezdtek francia mérnökök a Mont Blanc hegységnél, Franciaországban. Egy hatalmas gleccsermalomból kell kiszivattyúzniuk a vizet, ami az Alpok völgyében tartózkodó turistákat és a helyieket veszélyezteti.
aug. 26
17:12
Összeütközött két görög vadászgép (Infostart)
Gyakorlatozás közben összeütközött csütörtökön kora délután Kréta partjainál a tenger fölött két görög vadászgép - jelentette a légierő.
aug. 26
18:06
Mennyire fenyegeti a világot az iráni urán? (Infostart)
Irán egy-két atombomba gyártásához elegendő alacsonyan dúsított uránkészlettel rendelkezik, ám ha csak ekkora készlete van, akkor nincs sok értelme, hogy a birtokában lévő hasadóanyagot már most tovább dúsítsa - mondta el a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egykori magas rangú tisztviselője.
aug. 26
18:24
Romák kiutasítása - újabb csoport készül haza Párizsból (Kripto Akadémia)
Több mint százötven romániai roma várakozott csütörtök reggel a párizsi Roissy repülőtéren arra, hogy hazainduljon. A bírálatok özöne ellenére a francia hatóságok közölték, hogy felgyorsítják a romák hazatelepítését.
aug. 26
19:00
Az íjászkodó Putyin csak negyedszerre találta el a bálnát (Infostart)
A hatásos médiafellépéseiről is ismert Vlagyimir Putyin ezúttal felfújható csónakból, számszeríjjal lőtt és kábított el egy szürke bálnát.

2010. augusztus 27. péntek

aug. 27
5:12
Magyar szál a Viktor But sztoriban: Kalasnyikovok (Kripto Akadémia)
A világ egyik legrejtélyesebb kalandora, Viktor But orosz állampolgárságú üzletember egy thaiföldi börtönben ül még e pillanatban. Az illegális fegyverügyleteiről ismert férfit az amerikai hatóságok kikérték Bangkoktól, de a kiadatási gépezetbe homokszem került. Ha Butot kiadják az amerikaiaknak, és ott kihallgatják, a "magyar kapcsolat" témája, a Jugoszlávia felbomlása idején a Horvátországba…
aug. 27
5:48
Nemzetközi tiltakozás a romák kiutasítása miatt (Kripto Akadémia)
A bírálatok özöne ellenére a francia hatóságok közölték, hogy felgyorsítják a romák hazatelepítését.
aug. 27
5:50
Koalíciós vita a megszorító intézkedésekről (Kripto Akadémia)
Egyelőre nem tudott közös nevezőre jutni a szlovák kormánykoalíció a megszorító intézkedésekről. Iveta Radicová kormányfő asszony a fogyasztás a megadóztatását támogatná, Ivan Miklos pénzügyminiszter viszont a jövedéki adóra vetne ki további terheket. Ráadásul a koalíciót komoly kommunikációs zavarok is jellemzik.
aug. 27
5:52
Göncz: Nem belügy a romakérdés (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója elfogadhatatlannak tartja a romakérdéssel kapcsolatban elhangzott rasszista reakciókat, illetve a francia kormány romapolitikáját - nyilatkozta a Népszavának Göncz Kinga, szocialista EP-képviselő.
aug. 27
6:06
Kim elkerüli Cartert? (Kripto Akadémia)
Találgatásokra adott okot, hogy csütörtökön kora reggel különvonaton Kínába indult Kim Dzsong Il észak-koreai vezető, méghozzá kijelölt örökösével, harmadik fiával, Kim Dzsong Unnal együtt.
aug. 27
7:18
Kanada sem védett a terrorizmus ellen (Infostart)
Újabb feltételezett terroristát vettek őrizetbe Kanadában. Őt és két társát azzal vádolják, hogy terrorista csoportot hoztak létre, és robbantásos merényleteket készítettek elő - jelentette be a kanadai rendőrség csütörtökön.
aug. 27
7:36
Foglyot szabadított Jimmy Carter (Infostart)
Sikerrel járt Jimmy Carter volt amerikai elnök Észak-Koreában: közbenjárására az észak-koreai hatóságok amnesztiában részesítettek egy több év börtönbüntetésre ítélt amerikai állampolgárt.
aug. 27
8:12
Példátlanul megbírságolják az American Airlinest (Infostart)
Példátlan nagyságú, 24,2 millió dolláros bírság kiszabását javasolta az American Airlinesra az amerikai szövetségi légügyi hivatal a repülésbiztonsági előírások több ezer esetben történt megsértése miatt.
aug. 27
8:14
Átlátszóbbak lesznek a rendőrautók Ukrajnában (Infostart)
Az ukrán belügyminiszter arra kötelezte az állami közlekedésrendészet és a járőrszolgálat vezetőit, hogy két hét alatt cseréljék le átlátszókra a szolgálati gépkocsik sötétített szélvédőit.
aug. 27
8:30
Bíró elé állhat Jacques Chirac (Infostart)
Több mint félmillió ezer eurót fizet a párizsi önkormányzatnak Jacques Chirac volt francia elnök, korábbi főpolgármester azért, hogy ne perelje őt alibi állások miatt, amelyeket még az ő hivatali idejében hoztak létre - közölte Bertrand Delanoe jelenlegi szocialista főpolgármester.
aug. 27
9:06
Alaposan ráfizetett akciójára a szomáliai menekült (Infostart)
Repülőgép eltérítésének kísérlete miatt kilenc évi börtönbüntetésre ítéltek pénteken Új-Zélandon egy szomáliai menekültet.
aug. 27
9:08
Gyanúsak a száztíz éves nyugdíjasok (Infostart)
Fantomnyugdíjasok után nyomoznak Görögországban. A hatóságok arra próbálnak rájönni, hogy a gyanús esetek közül melyikben lehet szó csalásról.
aug. 27
10:00
Új Szó: Maradnak a járulékok, de az áfa nőhet (Infostart)
Egyre valószínűbbnek tűnik, a szlovák kormány a járulékterhek általános növelése helyett inkább az általános forgalmi adó kulcsának emelésével szeretne többletbevételhez jutni; az áfa 1 százalékpontos emelése becslések szerint 0,7 százalékkal emelné az árakat - írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteken.
aug. 27
10:18
Merényletektől tartanak Nagy-Britanniában (Kripto Akadémia)
A nyugati világban Nagy-Britanniának kell tartania a leginkább a "hazai nevelésű" terroristák által elkövetett támadásoktól, és a jövőben a merényletkísérletek "új hullámára" lehet számítani, miután több száz radikális muszlim elítélt szabadul a brit börtönökből - áll az egyik vezető londoni biztonságpolitikai kutatóműhely pénteken megjelent legújabb elemzésében.
aug. 27
10:36
Nagyon veszélyes lesz Nagy-Britannia (Infostart)
A nyugati világban Nagy-Britanniának kell tartania a leginkább a hazai nevelésű terroristák által elkövetett támadásoktól. A jövőben a merényletkísérletek új hullámára lehet számítani, miután több száz radikális muszlim elítélt szabadul a brit börtönökből - áll az egyik vezető londoni biztonságpolitikai kutatóműhely pénteken megjelent legújabb elemzésében.
aug. 27
10:54
Videofelvételt tettek közzé a mélyben rekedt chilei bányászokról (Kripto Akadémia)
A chilei állami televízió helyi idő szerint csütörtök este egy videofelvételt közölt az augusztus 5-én 700 méteres mélységben rekedt bányászokról, akikkel múlt vasárnap sikerült először kapcsolatot létesíteni.
aug. 27
11:12
Megrázó videófelvétel a mélyben rekedt bányászokról - nézze meg! (Infostart)
A chilei állami televízió helyi idő szerint csütörtök este egy videofelvételt közölt az augusztus 5-én 700 méteres mélységben rekedt bányászokról, akikkel múlt vasárnap sikerült először kapcsolatot létesíteni. A képsorokat a föld mélyére egy szűk furaton keresztül lejuttatott kamerával rögzítette az egyik bányász.
aug. 27
11:12
Adatvédelmi botrány a Schleckernél (Kripto Akadémia)
Több mint 7 millió e-mailcím és 150 ezer németországi ügyfél neve, postacíme és egyéb adatai kerültek ki az internetre a Schlecker drogérialánc adatbázisából - írta pénteken a Bild című német lap.
aug. 27
11:48
Kevesebb bére lesz a politikusoknak (Infostart)
Csökkenni fog a szlovák politikusok bére a kormány takarékossági intézkedéseinek következtében - közölte Iveta Radicová, szlovák miniszterelnök a pozsonyi Joj televízió Lampa című éjjeli vitaműsorában.
aug. 27
11:48
Bort ivott, vizet prédikált a társelnök (Kripto Akadémia)
Mekkora személyes luxust engedhet meg magának az a baloldali pártvezér, aki a társadalom alján élők képviseletét tűzte zászlajára? E kérdés áll annak a botránynak a középpontjában, amely Klaus Ernst, a német Balpárt (a keletnémet állampárti utódszervezet) társelnöke körül az elmúlt hetekben kialakult. Ernstet luxuséletmódja és kétes politikai módszerei miatt támadják.
aug. 27
11:50
Botrány: milliók adatai szivárogtak ki a Schleckeren keresztül (Infostart)
Több mint 7 millió e-mailcím és 150 ezer németországi ügyfél neve, postacíme és egyéb adatai kerültek ki az internetre a Schlecker drogérialánc adatbázisából - írta pénteken a Bild című német lap.
aug. 27
11:50
Még az államfő fizetését is csökkentik Szlovákiában (Kripto Akadémia)
Csökkenni fog a szlovák politikusok bére a kormány takarékossági intézkedéseinek következtében - közölte Iveta Radicová, szlovák miniszterelnök a pozsonyi Joj televízió Lampa című csütörtök éjjeli vitaműsorában.
aug. 27
11:52
Feloldaná a szakminiszter az egészségügyi létszámstopot - de nem engedik neki (Infostart)
A mostaninál nagyjából ötezerrel több egészségügyi alkalmazottra lenne szükség a kórházak elfogadható működtetéséhez Romániában. Cseke Attila egészségügyi miniszter sürgeti az érvényben lévő létszámstop feloldását - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.
aug. 27
12:06
Újabb pakisztáni várost ürítenek ki az árvízveszély miatt (Kripto Akadémia)
Ezúttal a 300 ezer lakosú, műemlékeiről nevezetes Thatta városának lakosságát szólították lakóhelyük elhagyására a hatóságok, mert az Indus folyó áttörte gátját a térségben.
aug. 27
12:24
Wetzel Tamás: "Ján Slota is lehet magyar állampolgár, ha..." (Infostart)
Kaphat magyar állampolgárságot Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, ha kérvényezi azt, és el tud beszélgetni magyarul az anyakönyvvezetővel - jelentette ki Wetzel Tamás, a magyar állampolgársági törvény végrehajtását felügyelő miniszteri biztos a Krónika című napilapnak adott interjúban.
aug. 27
13:18
Akár Slota is kaphat magyar állampolgárságot (Kripto Akadémia)
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke is kaphat magyar állampolgárságot, ha kérvényezi azt, és el tud beszélgetni magyarul az anyakönyvvezetővel - jelentette ki Wetzel Tamás, a magyar állampolgársági törvény végrehajtását felügyelő miniszteri biztos a Krónika című napilapnak adott interjúban.
aug. 27
13:36
Sikerrel járt Carter Észak-Koreában (Kripto Akadémia)
Jimmy Carter volt amerikai elnök közbenjárására Kim Dzsong Il észak-koreai vezető amnesztiában részesített egy börtönbüntetésre ítélt amerikai állampolgárt.
aug. 27
14:12
Rettenetes lovasbaleset - negyvennégy sérülttel (Infostart)
Negyvennégy gyerek szenvedett részben súlyos sérüléseket egy észak-németországi lovas tábor esti kirándulása alkalmával.
aug. 27
15:06
Aranybánya: a verespataki beruházó 12 millió eurót költött reklámra Romániában (Infostart)
Az erdélyi Verespatakon bányát nyitni tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat az elmúlt három évben több mint 12 millió eurót költött reklámra, ebből a pénzből szinte valamennyi romániai médiaintézmény részesült.

Keresés