Az elmúlt évben Budapesten talált római és középkori régészeti leletekből nyílt kiállítás az Aquincumi Múzeumban. Láng Orsolya régész elmondta: a kiállítás egyik különlegessége egy életnagyságú római páncélos katona szobra. Hozzátette: ilyen leletet 30-40 évente egyszer találnak a kutatók.
Német zenekutatók eddig ismeretlen Bach-műre bukkantak egy árverésen. A lipcsei Bach Archívum szakértői szerint az orgonadarabot 1705 és 1710 között írhatta Johann Sebastian Bach.
Pénteken van a műemléki világnap, amikor elsősorban azokra a műemlékekre hívják fel a figyelmet, amelyek megmentéséhez segítségre van szükség. Az eseményt Budapesten tudományos üléssel és szakmai elismerések átadásával ünneplik, országszerte pedig tizennégy műemléképület látogatható díjmentesen.
Elkészült a Magyar Nyelv Múzeuma a nyelvújító Kazinczy Ferenc egykori lakóhelyén, a ma Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalomban; a létesítményt április 23-án avatják fel - közölte Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke miskolci sajtótájékoztatóján pénteken.
Rövid rabság után szabadul elektroketrecéből a So HOT Right Now partisorozat őrjöngő bulirobotja, aki több jól menő butik szétdúlása után a Corvintetőn ünnepli rövid szabadságának önfeledt óráit.
Nagyon bírom a Discovery eszement műsorát, a Braniacot. Tudjuk Shakespeare óta, hogy hiú, badar beszéd, de van benne rendszer. És ez nem csak Hamletre igaz, hanem a Braniacra is. Vagy ha éppen nem megyünk a lökött kísérleteik végén semmire, akkor is jót mulattunk. Mert itt a klasszikus értelemben csörgősipka csörög, nem a pénztárgép.
Audrey Tautou a hétvégén Budapesten megrendezendő Francia Filmnapok díszvendége. A francia színésznő legújabb filmjének, az Egyedül nem megy című romantikus drámának a bemutatójára érkezett Magyarországra.
Kiállítások, filmvetítés, koncertek, installációk, táncelőadás és performansz is helyet kap a SÍNvak vagy? címet viselő III. Gesztus Fesztiválon; a SÍN Kulturális Központ kedden kezdődő rendezvényére öt napon át várják a közönséget.
Ötvennyolc éves korában meghalt Danny Federici amerikai rockzenész, aki négy évtizeden át volt társa Bruce Springsteennek. Halálát daganatos betegség okozta. "A legcsodálatosabb harmonikás volt, igazi született zenész. Nagyon kedveltem őt, együtt nőttünk fel" - írta elhunyt zenésztársáról Springsteen a honlapján szombaton.
Ötvennyolc éves korában meghalt Danny Federici amerikai rockzenész, aki négy évtizeden át volt társa Bruce Springsteennek. Halálát daganatos betegség okozta.
A Francia Filmnapok rövidfilmes szekciójában szerepel az Ellenállni a remegésnek című kisfilm, aminek a fináléjában egy sokemeletes panelház is összedől, amit persze nem a film kedvéért robbantottak.
Frank Miller a noir hangulatot vette át Will Eisner képregényéből a humor helyett, így a rókaképű rendező első önálló filmje akár Sin City 2 címmel is futhatna.
A vasárnap reggeli Napkeltében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt a vendég. A főszerkesztő Lakat T. Károly számára is láthatóan fontos volt ez a beszélgetés és bár a direkt politizálás ritkán a kenyere, ez alkalommal úgy érezhette, hogy minden kérdést, akár a "támadásokra" vonatkozóakat is fel kell tennie, ami a magazin bátor objektivitását bizonyítja.
Egyezzünk meg abban, hogy Dargay Attila Fekete István regényéből harminc éve készült Vuk című rajzfilmje felülmúlhatatlan. Így tehát semmi értelme összehasonlítgatni vele Gát György Kis Vuk című 3D-s animációját, bármennyire feladja is vele a labdát a rendező-producer. A Vuk után a Kis Vukot választani csak eleinte látszott ügyes ötletnek. A nézőcsalogatással szemben később már ott áll a Vuk…
Az amerikai Albanyban 83 éves korában elhunyt Czinkota Mihály aranydiplomás színművész, aki évtizedeken át ápolta a magyar hagyományokat és kultúrát az Egyesült Államokban.
A hatvanéves Salman Rushdie egyre óvatosabban válogatja könyveinek témáját: azt mondja, nem tudja, hány könyvre maradt még ideje. Most megjelent új, immár tizedik regénye, az Enchantress of Florence (Firenzei bűbájos) után gyerekkönyvet készül írni, hogy megtartsa kisebbik fiának tett ígéretét.
James Bond autója, a 250 ezer dollár értékű Aston Martin DBS teljesen összetört, miután a Quantum of Solace olaszországi forgatásán a kaszkadőr beborította a Garda-tóba.
Április 29-én a Londoni Magyar Kulturális Központban mutatják be Zilahy Péter Az utolsó ablakzsiráf című regényének angol kiadását. A szerző az InfoRádiónak elmondta, hogy már a bemutató előtt élénk sajtóvisszhangot váltott ki a kötet Londonban.
Ötven év titkai - A hatalom és én címmel megjelent Sugár András újságíró, szerkesztő, tévériporter tizedik könyve a Kairosz Kiadó gondozásában, mégpedig a szerző 75. születésnapjára. Ebből az alkalomból Sugár András elmondta az MTI-nek, hogy e kötetben fedi fel először azokat a politikai és műhelytitkokat, háttéreseményeket, amelyeket megélt, mint a Magyar Távirati Iroda (MTI), később mint a…
A Carmina Burana és az Aida után most a Carmen monumentális változata érkezik Budapestre. A szerda este, a Budapest Sportarénában látható előadás lesz az európai turné kezdete - mondta az InfoRádiónak Tóth Gabriella, a ShowTime Budapest munkatársa.
Egy nemrégiben végzett felmérés szerint a környezetvédelmet érintő hirdetések megragadják az embereket, és utólag sokkal jobban emlékeznek rájuk, viszont nem feltétlenül érik el céljukat.
Elhunyt Zádor András, a cseh irodalom egyik legnagyobb magyar műfordítója Prágában a hét végén, 95 évesen - közölte a hírt az MTI-vel Varga György, a Prágai Magyar Kulturális Központ igazgatója. Zádor András az 1930-as években kezdte műfordítói pályáját, első fordításait a legendás Prager Könyvkiadó adta ki. Ő fordította magyar nyelvre a többi között Bohumil Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatok,…
A roma kultúra mélyebb megismerését, a romák életét és értékrendszerét szemléltetik azok a dokumentum- és riportfilmek, amelyeket szombaton mutatnak be a Bem moziban. Április 26-án kerekasztal-beszélgetés lesz a témáról.
Múzeumok, folyóiratok és könyvkiadók még a szakma által is alig ismert kiadványaiból rendez kiállítást és vásárt az Ernst Múzeum április 25. és 27. között.
Most lett volna 78 éves, de egy héttel ezelőtt Prágában meghalt Pos Kati, a magyar film cseh fordítója - közölte a hírt az MTI-vel Varga György, a Prágai Magyar Kulturális Központ igazgatója kedden.
Havonta jelentést kér a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentjétől az egymillió forintot meghaladó összegű szerződésekről a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége - közölte a testületet vezető Czeglédi László szerdai ülésüket követően.
Azt hiszem ez a 2001-ben készült természetfilm a legjobb, vagy a legjobbak egyike, ami ebben a műfajban készült. Mert azért a magyar Nyitány, a csirkeembrió fejlődése az Egmont nyitányra, sem akármilyen. Sokan fogtak össze - francia, olasz, német, spanyol, svájci szakemberek -, és az eredmény lenyűgöző. Elsősorban a tucatnyi, vagy talán ennél is több operatőr teljesítménye. S nemcsak amiatt, hogy…
Töretlen a ma nyíló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál sikere a szakma és a könyvbarátok körében: egyre több a kiállító, és egyre több igényes mű kiadását időzítik a könyves mustra megnyitásának idejére. Az olvasási statisztikák borúlátó kilátásait a könyvforgalmi adatok egyelőre nem igazolják. A hétvégén Millenárison nyíló könyvünnep egyben Európa legnagyobb könyvesboltja is lesz: a sok tízezer…
Kína lesz a díszvendése a ma megnyíló XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak. A seregszemle négy napja alatt mintegy 600 magyar és külföldi kiadó összesen 50 ezer kötetével ismerkedhetnek meg a látogatók.
New Yorkban 420 ezer dollárért, vagyis csaknem 66 millió forintért kelt el Winston Churchill egyik olajfestménye; a néhai brit miniszterelnök alkotása naplementét ábrázol a marokkói hegyekben.
Hatalmas elismerésként értékeli Mundruczó Kornél, hogy Delta című filmje szerepel a 61. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában. A film helyszíne a Duna-delta.