A magyar történelem egyik legismertebb személye Mátyás király, akinek apjáról, a törökverőnek nevezett Hunyadi Jánosról nagy sikerű regényciklus, illetve tévésorozat készült.
A kalácsfonás elsőre bonyolultnak tűnhet, ám higgyétek el, ez olyan, mint a biciklizés. Ha egyszer ráérzel, akkor már szinte teljesen mindegy, hogy hármas, négyes, esetleg hatos fonatban gondolkozol. Szóval ha húsvétra fonott kaláccsal készülnél, akkor most figyelj, mert Szabi a pék megmutatja, hogyan lesz tökéletes.
Az almaecet már régóta természetes csodaszerként él a köztudatban: emésztésjavítóként, méregtelenítőként, fogyókúrás kiegészítőként tekintünk rá. Valójában a neki tulajdonított előnyök a mai napig vita tárgyát képezik, van azonban egy tulajdonsága, amitől tényleg az egészségünk őre lehet. Ehhez pedig a konyhában kell használnunk az almaecetet.
Ebben a sütiben a puha lapok közé búzadarával dúsított vaníliás krém kerül, illetve finom baracklekvár. Ha két tippet elfogadtok tőlem, érdemes sűrűbb állagú lekvárt használni, illetve tényleg várjatok a süti szeletelésével és kóstolásával legalább másnapig, mert akkor lesz igazán jó az állaga.
Közeledik a húsvét, és vele együtt az ünnepi készülődés örömteli időszaka is. Ilyenkor előkerülnek a hagyományos családi receptek, és természetesen a finom sonka sem maradhat ki a menüből. A sonkaválasztás azonban nem egyszerű feladat, nem könnyű megtalálni a jó sonkát, pláne nem jó áron. A Spar akciós kínálatában azonban igazi ínyencségeket talált
A franciasaláta eredete egy kicsit olyan, mint a nagyi receptfüzete: van benne némi káosz, sok meglepetés, és garantáltan mindenki másképp csinálja. De hogy jön ide Franciaország? Hát… sehogy. Vagyis de. Vagyis... bonyolult.
Ha te is mindennap főzöl, biztosan a gyors és olcsó fogásokat keresed hétköznap. Hogy megkönnyítsük a dolgod, összegyűjtöttünk 11 olyan receptet, amely a segítségedre lesz, ha kifogytál az ötletekből. Ezeket tényleg bármikor megfőzheted. Amellett, hogy pénztárcakímélőek, még nagyon finomak is.
A gombaragu sokaknak az otthont juttatja eszébe. De a jól megszokott recepteknél sem árt egy kis újítás. Ezt a gombaragut három dolog teszi igazán ízletessé: a kakukkfű, a shimeji gomba és a polenta.
Az igazán finom sült krumpli kívül aranybarna és ropogós, belül pedig puha és omlós. Jó hír, hogy ezt az állagot fagyasztott burgonyából is könnyedén elérhetjük, még akkor is, ha sütőben készítjük el az ételt. Nézzük, mire érdemes figyelni, hogy tökéletes legyen a sült krumpli!
Munkában, otthon, de még az orvosi rendelőben is a kezünkben van, pedig tudományosan bizonyított, hogy tízszer annyi baktérium van rajta, mint egy vécéülőkén.
A húsvéti ünnepi asztalra szeretnél valami tavaszias finomságot, ami egyszerre lágy, fűszeres és laktató? A medvehagymás kalács sajttal megbolondítva pont ilyen. Ez a puha, illatos péksütemény a tavaszi medvehagyma frissességét és zöld ízét ötvözi a sajt krémességével, így egy igazán különleges, ínycsiklandó étellel ünnepelhetsz.
Noha a költészet és a gasztronómia nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, olyannyira nem is áll távol egyik a másiktól. Hiszen ahogyan egy szép vers élményt ad és képes megérinteni a lelkünket, úgy egy melengető, finom fogás is lehet szívhez szóló. A költészet napja tökéletes alkalom arra, hogy újraolvassuk a klasszikusokat, és remek lehetőség, hogy
Az évi 2-3 ablakpucolás közül az egyik nagyjából mostanában esedékes. Összegyűjtöttük, mikre érdemes figyelni a tisztítás során, hogy a fáradságos munkánk gyümölcse sokáig élvezhető legyen.
Egyre többen használják már az önkiszolgáló kasszát, de sokan még mindig a hagyományos pénztárakat szeretik igazán. A gyorsan, hatékonyan dolgozó, mondhatni villámkezű kasszások sokakat idegesítenek, de nemcsak a vásárlók lehetnek bosszúsak, hanem bizony a pénztárosok is.
A karácsonyi vásár mintájára megnyitott a budapesti húsvéti vásár, azaz a Vörösmarty Tavasz. A Vörösmarty téren megrendezett ünnepi forgatag húsvétig várja az érdeklődőket kézműves termékekkel, játékokkal, programokkal és persze finom ételekkel.
A répatorta igazi húsvéti klasszikus: szaftos, fűszeres, és minden szeletében ott rejlik az ünnep íze. Válogatásunkban a legfinomabb, jól bevált répatortarecepteket gyűjtöttük össze - a hagyományostól a különlegesebb változatokig.
Húsvétkor komoly mennyiségű tojás fogy, hiszen nemcsak a sonkához kínáljuk, hanem sütéshez is rengeteget használunk. Általában sárgájából több kell, így mindig marad néhány tojásfehérje a hűtőben. Hogy mi legyen a sorsa? Nos, semmiképpen ne dobjuk ki, készítsünk belőle vendégváró finomságokat!
Mivel az ehető algák nemcsak egészségesek, hanem ökológiai szempontból az előállításuk is jóval fenntarthatóbb, mint a hagyományos hústermelésé, ezért a szakemberek úgy vélik, hogy elérkezett az algaalapú élelmiszerek ideje.
Puha, foszlós kalács mazsolával gazdagítva, amely akár húsvétra, akár bármilyen más alkalomra tökéletes lehet. Eheted önmagában, vajjal, vagy mogyorókrémmel megkenve.
Sonka nélkül a húsvét olyan, mint a karácsony töltött káposzta nélkül. Azt viszont még mindig sokan nem tudják, mitől is lesz igazán ízletes ez az ünnepi étel. Attól, hogy… na, olvass csak tovább!
Retró alapokon nyugvó, mégis friss és kreatív tortacsodák versenyeznek idén a Magyarország Tortája címért. A döntőbe jutott hat édesség augusztusban méri össze erejét – és ízét – a cukrászkorona elnyeréséért.
Az unalmas hétköznapokat semmi nem dobja fel annyira, mint egy tökéletesen időzített, fűszeres, izgalmas étel. Ezek a gyömbéres receptek segítenek abban, hogy mindig legyen mit várnod a hét folyamán.
Sokan esküsznek a gyümölcslékúrák jótékony hatására. A diéta lényege, hogy három napig - vagy akár egy hétig - csak préselt gyümölcslevet fogyasztanak, elősegítve a szervezet méregtelenítését. Egy idei kutatás azonban rámutat, hogy csak gyümölcslére korlátozni az étrendet nem olyan hasznos, mint azt egyesek remélik. Íme a legfontosabb tudnivalók!
A húsvéti asztal két kihagyhatatlan és megkerülhetetlen eleme a sonka és a főtt tojás. Előbbit nem érdemes variálni, utóbbit azonban sokféleképpen elkészíthetjük. Íme 8 szuper variáció töltött tojásra!
Puha, rizslisztes alapú tésztarétegek között szaftos alma bújik meg. Ilyen egy igazi almás pite, amiről akkor sem kell lemondanod, ha gluténérzékeny vagy. :)
A húsvéti desszertek sora végtelen, de érdemes az ünnepekre is elkészíteni egy-egy hétköznapi sütit, például a délutáni kávézáshoz. Jó választás lehet az almás kocka, amit most diós morzsával tettünk még gazdagabbá.
A húsvéti ünnep nemcsak a finom ételekről, hanem a régi, kedves hagyományokról is szól - mint például a locsolkodás. A gyerekek is izgatottan készülnek: a lányok már javában festik a piros tojásokat, a fiúk pedig szorgalmasan tanulják a locsolóverset. Ha esetleg még nem sikerült megtalálni a tökéletes verset, akkor az alábbi ötletekkel segítünk a v
Ahogy megérkezik a jó idő, egyre gyakrabban tárjuk ki az ablakokat, hogy beengedjük a tavaszi-nyári friss levegőt. Ám ezzel együtt sajnos hívatlan vendégek is érkezhetnek, bosszantó kis rovarok formájában. Épp ezért jön jól a Lidl legújabb akciós terméke: egy praktikus, keretes szúnyogháló, amit pillanatok alatt felszerelhetsz az ablakra, fúrás vag
Régóta tudjuk a szomszédoktól, hogy a medve nem játék… na de a medvehagymával igenis érdemes játszani, kísérletezni, mert kevés dolog van, amihez nem passzol. A somlói galuska, mondjuk, pont ilyen, ellenben egy sertésszűzzel csodásan harmonizál.
Káoszba fordulhat a nagybevásárlás, ugyanis a boltok több napon keresztül is zárva tartanak majd, így aki szeretné elkerülni a tömeget, jó előre tervezze meg és intézze el a vásárlást. Így alakulnak az élelmiszerláncok ünnepi nyitvatartási idejei 2025-ben.
Biztosan te is álltál már a szennyeskosár előtt, bámultad a színes és fehér ruhák keverékét, és azon gondolkodtál, hogy vajon muszáj szétválogatni a kupacot vagy mehet együtt a mosógépbe minden? Olyan egyszerű lenne egy programmal tisztára varázsolni mindent! Vajon megtehetjük? Íme Martha Stewart válasza erre a mindenkit foglalkoztató kérdésre!
Az ünnepek közeledtével a csokoládé iránti kereslet is megsokszorozódik. Akár ajándékba szánjuk, akár a húsvéti sütikbe rejtjük őket, a jó minőség elsődleges szempont. Részben ezért - részben az egészségtudatosabb összetevők miatt is - egyre többen választják magas kakaótartalmú csokikat. A Lidl étcsokoládéinak intenzív és karakteres ízvilágával ne
Aprók, de annál bosszantóbbak - a hangyák egy szempillantás alatt ellepik a konyhát, ha nem vagyunk résen. De vajon hogyan tarthatjuk őket távol hatékonyan és természetes módon?
Unod már, hogy a vásárlás után pár nap múlva már barnulnak a banánok? Ennek a zseniális tárolási trükknek köszönhetően akár egy hónapig szép sárgák és frissek maradnak a banánok - és most nem a folpackra gondolunk.
Az ünnep közeledtével egyre keresettebbé válnak a klasszikus és hagyományos húsvéti ételek, melyek közül talán a legnépszerűbb a fonott kalács. Sokan nem szeretnek azzal bajlódni, hogy maguk sütik az édes pékárut, és a boltban vagy a pékségekben veszik a süteményt. Kényelmesebb megoldás, de vajon megéri?
Néhány évvel ezelőtt Makkai Balázs szoftverfejlesztő megunta a kenyérnek hazudott termékeket, és feleségével megnyitotta a Megszegett Ígéret Pékműhelyt Újbudán. Nemrég Balázs csatlakozott a Mindmegette csapatához, mi pedig összegyűjtöttük a nálunk készült finomságait.
Sokan ismerjük azt az érzést, amikor egy kiadós étkezés után hirtelen energikusak leszünk - majd rövid időn belül ránk tör a fáradtság. Valójában az emberek mintegy 20 százaléka tapasztalta már, hogy evés után „kajakómába” esett.
Az emberek nagy többsége csak húsvétkor készít, illetve eszik kalácsot, pedig ez a szuper péksütemény az év bármely napján bevethető: a reggelik és vacsorák alkalmával egy kis vajjal, zöldséggel, kakaóval kiegészítve egyszerűen verhetetlen! Most persze éppen „szezonja” van a kalácsnak, ezért mutatunk egy szuper videót Szabi, a pék közreműködésével,
Ha a böjtölés véget is ért, ez a növényi alapú főfogás tuti sikert fog aratni az ünnepi asztalon. Ez is bizonyítja, hogy könnyedén, extra alapanyagok nélkül is lehet finom és tápláló vega, vegán kaját rittyenteni, mindennek csak a képzeleted szab határokat! ;)
A Fehér Lótusz 3. évada úgy csapott le ránk, mint egy forró wokra fröccsent halszósz: hangosan, illatosan és garantáltan fűszeresen. Ha már te is azt tervezed, hogy becsekkolsz fejben Thaiföldre, de a bankszámlád maximum egy gyrosra elég, akkor ez a receptes toplista neked szól.
Akár összeül a család, akár csak két főre terítesz, a hétvégi ebéd mindig különleges, sőt érdemes is azzá, meghitté tenni. Receptötletekkel, gyorsan elkészíthető és finom ételekkel segítjük a készülődést.
Előfordulhat, hogy a rendszeres edzés és az egészséges táplálkozás ellenére sem sikerül lefogyni - ennek hátterében gyakran olyan tényezők állnak, amelyek lassítják az anyagcserét.
Egy ropogós tavaszi tekercset könnyebb elkészíteni otthon, mint gondolnád! És ha nem szeretnéd, hogy a végeredmény tocsogjon az olajban, csak dobd be az air fryerbe, aztán indulhat a szójaszószba tunkolás!
A húsvéti időszakra jellemzőek a tojásos ételkülönlegességek, amiket mi is nagyon kedvelünk. Kicsit elébe megyünk az ünnepnek, és három fullos tojásos receptet hozunk.