Nagy bejelentést tett az egyik népszerű, amerikai gyorsétteremlánc, ugyanis ősszel megérkezik Magyarországra. A Popeyes fűszeres-ropogós bundában sült csirkét árul, amit akár burgerben is kérhetünk, így nem is kérdés, hogy a KFC konkurenciája lesz a hamarosan nyitó amerikai kajálda.
Itt a szeptember, visszatérnek a dolgos hétköznapok, és ilyenkor kifejezetten jól jönnek az olyan kaják, amik feltöltenek energiával. Összegyűjtöttünk 10 olyan ételt, ami tökéletes választás ebben az időszakban: van köztük tartalmas leves, szaftos húsos fogás, de könnyebb, zöldségesebb opció is. Ezekkel a receptekkel garantáltan könnyebb lesz az ős
Új, közérthető, mégis tudományos alapokra épülő sorozattal jelentkezik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. A „MA TE mit eszel?” 12 részen át mutatja be, mi igaz és mi tévhit a mindennapi táplálkozásban - az első részben pedig a túró és a túró rudi titkaiba enged betekintést.
Hogy mi kerüljön az uzsisdobozba? Nehéz helyzetben vannak a szülők, különösen, ha válogatós a gyerek, pedig a tízórai nagyon fontos, hiszen energiát ad a fáradó diákoknak. Mutatunk három szuper, gyorsan összedobható és egészséges finomságot, amit a kicsik garantáltan örömmel falnak majd.
Szeptember elsejével megkezdődött a nyugdíjas élelmiszer-utalvány postai kézbesítése. A személyenként járó egyszeri juttatás élelmiszervásárlásra használható szinte minden kisboltban, sőt a piacon is. Az Aldi és a Lidl ráadásul megjutalmazza azokat a vásárlókat, akik náluk költik el a nyugdíjas utalványt.
Kevés olyan klasszikus van, mint a hús és a krumpli párosa - és ki ne szeretné a krémes, vajas krumplipürét? Tökéletesen illik húsokhoz, ráadásul a gyerekek is előszeretettel fogyasztják a frissen készült krumplipürét.
Az iskolai tízórai és uzsonna csomagolása egy szülő számára mindennapos feladat, amihez érdemes környezettudatos megoldásokat választani, hiszen az egyszer használatos nejlonzacskók, alufóliák és műanyag palackok rövid idő alatt a kukában landolnak.
Budapest szívében, a Szabadság téren immár kilencedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Belvárosi Sörfesztivál, ahol a sörök szerelmeseit hat napon át több mint harminc főzde változatos kínálata, gasztronómiai élmények, sörismereti és zenés programok várják.
A gofri szuper reggeli lehet, ha valaki szereti édességgel indítani a napot. A gofri belül puha, légiesen könnyed a tésztája, míg kívül aranybarna és ropogós. Az eredeti gofri sokak szerint jobb, mint a palacsinta, amihez nagyon hasonló nemcsak az ízvilága, de a receptje is. Így készül a gofri, amit neked is ismerned kell.
A krumpli és a tészta mellett a rizs a harmadik legnépszerűbb köret, ami ráadásul sok-sok ételben a legfőbb, a nélkülözhetetlen alapanyag. Sokan nem kedvelik a rizst, mert vagy kemény marad vagy túlfő, esetleg az ízével van gond. Ha van otthon rizs, de nem köretként használnád, akkor ez a cikk neked szól, ugyanis összegyűjtöttük a legjobb rizses fő
Amikor a tüdőrák kockázata kerül szóba, a legtöbben azonnal a dohányzásra gondolunk. Nem véletlenül, hiszen a cigaretta valóban a legnagyobb rizikófaktor. Azonban az étkezésünk is befolyásolja a betegségek, főleg a rák kialakulását.
A Balaton nem csak nyáron vonzó, egész évben rengeteg csodás élményeket kínál – a négy évszakos Balaton a gasztronómiában is megmutatja sokszínűségét. A Balaton sütije verseny például nem nyáron, hanem ősszel érkezik.
Mélyfekete szín, édes-karamellás íz jellemezi, és számos jótékony hatása van. Ez a fekete fokhagyma, ami egy különleges eljárással készült antioxidánsbomba. Máris mutatjuk, hogy mit kell tudni erről a különleges alapanyagról.
A sütőpapír megkönnyíti a dolgunkat, hiszen elég csak belesimítani a papírt a sütőformába, és már önthetjük, kanalazhatjuk is a tésztát - vagy mégsem? Biztosan veled is előfordul, hogy a papír elcsúszik a helyéről. Íme egy trükk, ami a helyén tartja!
Frissítő, finom és fitt. Ez az ízletes fermentált ital nemrég robbant be a köztudatba, és úgy tűnik nem ismer határokat. Nyugaton már utolérhetetlen sláger, de mi is az a vízikefir?
Lehet, hogy kicsit macerásnak tűnik a leírás, és több idő is elkészíteni, mint leszaladni a pékségbe, de a frissen sült kenyér illata minden perc belefektetett munkáért kárpótol.
Aki nem süt gyakran, annak sok eszköz nincs meg a konyhájában. A sodrófa is egy olyan kiegészítő, amit a tésztanyújtáson kívül sok másra nem lehet használni, így érthető, ha valaki úgy érzi, felesleges beszerezni. De mi van akkor, ha mégis tésztát, pontosabban pitetésztát kell nyújtania? Jamie Oliver zseniális trükkje igazi életmentő praktika.
A csillogó, piros paradicsomszósz olyan nekünk, mint a bikának a vörös posztó – amint megpillantjuk, már le is támadjuk! Ellenállhatatlan ízkavalkáddal kecsegtetnek ezek a paradicsomszószban lubickoló isteni húsok, tészták és zöldségek.
Egy friss kutatás szerint a nitrátban gazdag céklalé csökkentheti a magas vérnyomást. A vizsgálatok kimutatták, hogy a céklalé megváltoztatja a szájüregben élő baktériumok összetételét, ezáltal van pozitív hatással a vérnyomásra.
Ablakot tisztítani kevesen szeretnek, mégis hatalmas különbséget jelent a mindennapokban: a ragyogó üveg nemcsak több fényt enged be otthonunkba, hanem arról is árulkodik, mennyire gondozzuk környezetünket. De vajon hogyan érhetjük el azt a makulátlan, csíkmentes fényt, amit a szállodai szobaasszonyok rutinos mozdulatai varázsolnak elő? Íme az abla
Habár vége a nyárnak, így a látványos kerti munkák sorának is, de egy kertben sosincs vége a teendőknek. Az ősz is sok-sok feladattal szolgál a veteményessel, pázsittal vagy gyümölcsfákkal rendelkezők számára, akiknek igazán megkönnyíti majd a munkáját a Lidl szuper áron kínált Parkside gépe, a lombszívó.
Idén meglepően korán, október 26-án hajnalban térünk át a téli időszámításra. Bár ennek eltörléséről az EU már 2018-ban döntött, és már többször felröppent a hír, hogy óraátállítás 2025-ben lesz utoljára Magyarországon, valójában évek óta nem is téma az ügy. Íme a részletek!
Érdemes mindenkinek felkészülni arra, hogy napokon belül megváltozik az Aldi nyitvatartása - hívta fel a figyelmet a vállalat első embere, Bernhard Haider.
Főleg a kezdő háziasszonyoknak okozhat fejtörést a tojás felütése, lehetőleg úgy, hogy ne menjen bele a héj és ne koszoljon. A tökéletes tojásfeltörésnek megvan a maga trükkje, mutatjuk, mi az.
A bundás kenyeret mindenki jól ismeri és a legtöbb magyar szereti is. De ahogy minden étel lehet finomabb, úgy a bundás kenyér is, mutatjuk, mi kell hozzá!
Habár lassan vége a jó időnek, elmúlik a kánikula, de még az ősz elején is lesznek meleg napok, napsütéses órák. Egy-egy kirándulás vagy a szabadban tett séta után pedig még szeptemberben is jól tud esni egy-két gombóc fagyi. Mindenkinek megvan a kevenc fagylaltozója és kedvenc fagyiíze, de lehet, nem is tudod, hogy albán fagyi volt az, amit éppen
A Dunakanyar szívében, Szokolyán található Minifaktúra nem csupán egy étterem, hanem egy olyan hely, ahol a családias hangulat és a friss, szezonális alapanyagokból készült ételek találkoznak. A májusban nyílt reggeliző és ebédelőhely rövid, átgondolt étlappal várja vendégeit, legyenek azok vegánok, húsevők vagy ételérzékenyek.
A lágy, omlós tészta és a forró, édes-savanykás töltelék örök klasszikussá teszi az ősz legnépszerűbb desszertjét. Az almás pite sokak kedvence: rengeteg közül választhatsz, ha te még nem találtál. Íme a mi kedvenceink, amiket szerintünk érdemes elkészíteni.
Azt tudjuk, hogy az étkezésünk nagyban befolyásolja az egészségünket, de kiderült, hogy a szívbetegségek kockázatát is csökkenthetjük a helyes étrenddel. Mutatjuk, hogy mit és mennyit kell enned ahhoz, hogy elkerüld a szívbetegségeket.
A burgonya az egyik legnépszerűbb és legegészségesebb alapélelmiszerünk, de ahhoz, hogy az őszi-téli hónapokban minél tovább fogyaszthassuk a saját termésünket, nem mindegy, mikor és hogyan szedjük fel a gumókat. Máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat a krumpli szedéstől kezdve a megfelelő tárolásig.
Itt az ősz, és ezzel együtt a paradicsom befőzésének ideje is! Ha néhány alap dolgot betartasz, akkor egész télen eheted az isteni finom, házi paradicsomos tésztát. És hogy miért készíts saját paradicsomszószt? Rögtön elmondom azt is!
A magas vérnyomás komoly kockázatot jelent a szív- és érrendszeri betegségek, például a szívinfarktus vagy a stroke kialakulásában. Szerencsére az életmódunk és az étkezési szokásaink megváltoztatásával jelentősen csökkenthetjük a vérnyomást.
Az édes gombócok tárháza szinte végtelen, túrós, szilvás, barackos, mákos, pudingos, és most itt a kakaós receptje is. Aztán jöhet a gombócevő verseny, csak legyen valaki, aki győzi gyártani őket.
Kevesen gondolnák, hogy rizs nemcsak finom alapélelmiszerünk, hanem a háztartás más területein is hasznos anyag. Az apró, vízelnyelő képességéről ismert szemek remekül funkcionálnak páramentesítőként, és képesek frissen tartani a szekrénybe rejtett ruhákat is. Íme, így lehet a rizs segítségével megelőzni a ruhásszekrényben fellépő problémákat és bi
Idén szeptemberben ismét a bor és a kultúra találkozóhelyévé válik a Budavári Palota! A Budapest Borfesztivál négy napra a világ legkülönlegesebb boraival, izgalmas gasztronómiai élményekkel és felejthetetlen programokkal várja a látogatókat.
Szeptemberben a kert még mindig bőven tartogat feladatokat: a talajlazítástól kezdve a komposztáláson és metszésen át egészen az őszi vetésig. Bár az időjárás kiszámíthatatlan, a kiskertben végzett rendszeres munka biztosítja, hogy a növények egészségesek maradjanak, a föld pedig új erőre kapjon a következő szezonra.
Megdöbbentő adat, de ma Magyarországon minden második embernél kialakulhat daganatos betegség. A jövő egészségügye személyre szabott lesz - genetikai és életmódbeli adatok alapján előre jelezhetőek lesznek a betegségek, és egyénenként határozható meg, kinek mire kell figyelnie.
Nincs is jobb érzés annál, mint mikor a friss levegő beáramlik a szobába. Ezt azzal lehet megfejelni, ha felkerül a frissen mosott függöny és a lakásban olyan illat lesz, amitől az egészet sokkal tisztábbnak, kellemesebbnek érezzük. A szellőztetés, a légcsere elengedhetetlen, pláne egy betegség után, de előfordulhat, hogy többet ártunk vele. Főleg
Nyaralás, új ízek és hőség - nyáron az emésztőrendszer fokozott terhelést kap. A rendszertelen étkezések, a hőhullámok és az étrendváltozás mind próbára teszik a bélflórát, amely kulcsfontosságú az emésztés, az immunrendszer és a közérzet szempontjából is. Hogyan óvhatjuk meg ezt a láthatatlan szövetségest a vakáció idején?
A Lidl akciós újságjában több oldalon keresztül böngészhetjük a különleges Parkside-akciókat, ám a legújabb szórólapban valami olyasmire is felkaphatták a fejüket a vásárlók, amihez foghatót eddig talán még sosem kínáltak. Akinek van otthon Parkside fúrója vagy bármilyen kisgépe, az rohanni fog, ugyanis 600 forintért igazi kincset kínál most a Lidl
A postások szeptembertől kezdve ütemezetten kézbesítik a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, amit minden érintett október közepéig kézhez kap. A nyugdíjas utalvány azonban nemcsak az időseknek jár, hanem többen is jogosultak rá, és azt az adatbázisban szereplő címre viszi ki a posta. Mi történik, ha nem vagyunk otthon, amikor kétszer csenget?
Ismét képernyőre került a Gasztroangyal, a népszerű műsorvezető, Borbás Marcsi talán legsikeresebb és legismertebb műsora. A Gasztroangyal több éven át futott a köztévén, Marcsi bejárta az egész országot, bemutatta a hazai kistermelők, gazdák jelentős részét, és néha egy-egy ismert ember is társául szegődött az országjárás során. A műsor mára már b
Ha vendégeket várunk, mindig jól jön egy plusz fekhely, hiszen nem minden otthonban van hely egy állandó vendégágynak, ilyenkor bizony aranyat ér egy praktikus vendégmatrac. A Lidl most pont erre kínál megoldást.
A svédasztalról első blikkre mindenkinek a jóllakottság jut eszébe. Ilyenkor a pénzünkért annyit ehetünk, amennyi csak belénk fér, illetve kockázatmentesen próbálhatunk ki számunkra ismeretlen fogásokat. A svédasztal azonban mégsem annyira kockázatmentes, mint gondolnánk - és ehhez tudtunkon kívül mi is hozzájárulhatunk.
A lángos frissen sütve az igazi, de mi van akkor, ha nem tudjuk elkészíteni, mert nincs időnk, vagy nincs hozzá sem alapanyagunk, sem eszközünk. Akárcsak egy pizzát vagy burgert, ma már lángost is lehet házhoz rendelni, mi pedig most ki is próbáltuk, így a nyár leköszöntével, az irodában átélhető-e a klasszikus nyári hangulat még egyszer utoljára a
Ez egy igazi magyaros fogás, ami az őszi napokon kifejezetten jól tud esni. A rakott kel mellett szól az is, hogy az elkészítése nem bonyolult, de a végeredmény egyszerűn isteni.