2007. december 13. csütörtök

dec. 13
19:56
Zöld utat kapott Capello (Infostart)
A BBC értesülése szerint az Angol Labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy az olasz Fabio Capellót nevezi ki a válogatott szövetségi kapitányának. A brit közszolgálati médium szerint Fabio Capello éves fizetése négymillió font lesz. A szerződés néhány pontján még dolgoznak. Capello Steve McClarent váltja a kispadon, akit a Európa-bajnoki selejtezősorozat végén menesztettek, miután az angol válogatott…

2007. december 14. péntek

dec. 14
6:07
Filkorékat százmillióra pereli az MTK (Blikk)
Az Inter játékosát és szüleit beperelte volt klubja
dec. 14
6:09
Ronaldinho újra villog (Blikk)
Vajon most melyik az igazi Ronaldinho?
dec. 14
6:11
Capello sikereket ígér Angliának (Blikk)
Évi másfél milliárd forintnyi fizetést kap
dec. 14
7:11
"Ha Cseh László világcsúcsformában van, senki nem tudja megverni" (Infostart)
Új világcsúccsal szerzett aranyérmet Cseh László 200 vegyesen a debreceni rövidpályás úszó-Európa-bajnokság első napján. A sikerről edzője, Turi György az InfoRádióban azt mondta: nem emlékszik arra, hogy 200 méteren ilyen hatalmas fölénnyel győzött volna valaki.
dec. 14
8:14
"Nem engedhetünk meg magunknak egy ilyen mérkőzést" (Infostart)
Legfeljebb az ötödik helyet szerezheti meg a magyar női kézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon, mivel a negyeddöntőben 36-35-re kikapott a címvédő orosz csapattól. Róth Kálmán kétszeres magyar bajnok edző az InfoRádióban azt mondta: el kell gondolkodni azon, hogy nagyon nagy különbségek vannak a csapat játékosai között.
dec. 14
14:39
Drámai vereség (Blikk)
Ismét szebbik arcát mutatta a magyar női kézilabda-válogatott. A franciaországi világbajnokságon a Dél-Korea elleni borzalmas teljesítmény után a negyeddöntőben a világbajnok Oroszország ellen felvették a harcot a lányok, és a mérkőzés végéig esélyesek voltak a továbbjutásra. Az oroszok azonban drámai hajrában 36-35-re nyertek, így a magyar válogatott az 5-8. helyért játszik
dec. 14
16:57
Cseh László ismét világcsúccsal lett Európa-bajnok (Infostart)
Világcsúccsal szerzett aranyérmet Cseh László 400 vegyesen a debreceni rövid pályás úszó Európa-bajnokságon.
dec. 14
17:13
Kovalainen a McLarenhez igazolt (Infostart)
A McLaren-Mercedes Forma-1-es csapata leigazolta Heikki Kovalainent, így a Renault-tól távozó finn versenyző lesz az előző szezonban ezüstérmes brit Lewis Hamilton csapattársa.
dec. 14
19:04
Megtörtént az elkerülhetetlen (Infostart)
Immár hivatalosan is Fabio Capello az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az olasz szakember négy és fél évre szerződik a szigetországba. A nemzeti együttes kispadjára először jövő februárban, Svájc ellen ül majd le a szakember.
dec. 14
21:26
Ha szenzációt akar, irány Anglia! (Infostart)
Holland sztáredzők találkozója áll a spanyol forduló fókuszában, az őszi elsőség a tét Németországban, javítani készül gyenge idegenbeli mérkőzésén a Juventus - de a hétvége futballszenzációja két angol rangadó: a Liverpool a Manchester Unitedet, az Arsenal a Chelsea-t fogadja.

2007. december 15. szombat

dec. 15
6:09
A Schalke és a Dortmund vadászik Hajnalra (Blikk)
Hajnal már 633 millió forintot ér
dec. 15
6:11
Bocsánatot kért a McLaren (Blikk)
Lezárult a Forma–1-es kémügy
dec. 15
6:13
Cseh László ismét világcsúcsot úszott (Blikk)
"Tudok ennél jobb időt is úszni"
dec. 15
12:32
Leváltották a Magyar Atlétikai Szövetség elnökét (Infostart)
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) rendkívüli közgyűlése szombaton megvonta a bizalmat Rábold Gusztáv elnöktől.
dec. 15
14:00
Sorozatban harmadszor kaptak ki Görbiczék (Infostart)
A hetedik helyért játszhat a magyar női kézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon. Németh András szövetségi kapitány együttese 32-27-re kikapott a házigazda francia csapattól, és a záró napon Angolával küzdhet meg.
dec. 15
16:44
Cseh László triplázott az úszó Eb-n (Infostart)
Aranyérmes lett Cseh László 200 pillangón is a debreceni rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. A Kőbánya SC sztárja 200 és 400 vegyesen világcsúccsal győzött.
dec. 15
17:30
A Bayern az őszi bajnok, de nincs pontelőnye (Infostart)
Felemás őszt zárt a listavezető Bayern München a német labdarúgó Bundesligában. A bajor együttes ugyan őszi első lett, de nincs pontelőnye a Werder Bremennel szemben.

2007. december 16. vasárnap

dec. 16
7:05
Tarolnak a magyarok az úszó-Európa-bajnokságon (Blikk)
Fantasztikusan szerepelnek úszóink
dec. 16
7:07
Kovács Ágit tapsolta a publikum (Blikk)
Már nemcsak a győzelmek éltetik Kovács Ágnest
dec. 16
7:09
Kevés volt a kéziválogatott teljesítménye (Blikk)
Németh András együttese csalódott
dec. 16
7:11
Kaká mindent besöpör? (Blikk)
A FIFA közzéteszi az év legjobb focistáinak nevét
dec. 16
10:27
Kínos zárás: nyolcadik lett a Németh-csapat (Infostart)
Nyolcadik lett a magyar női kézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon, mivel a helyosztón - csapnivaló védekezéssel - 37-36-ra kikapott Angolától.
dec. 16
11:05
Kaká a szavát adta (Infostart)
Az AC Milan labdarúgócsapatának vezetői mindenben megállapodtak az idén Aranylabdát nyert játékosukkal, Kakával, aki meghosszabbítja jövő nyáron lejáró szerződését.
dec. 16
13:32
A 108 éves Milan újra a csúcson - videó (Infostart)
A labdarúgó Bajnokok Ligája címvédője, az olasz AC Milan negyedszer szerezte meg a klubvilágbajnoki trófeát, miután a jokohamai döntőben 4-2-re győzött Dél-Amerika bajnoka, az argentin Boca Juniors ellen. A győzelmet igazán emlékezetessé teszi, hogy a Milan éppen ma ünnepli alapításának 108. évfordulóját.
dec. 16
14:26
Exkluzív interjú Németh Andrással: "Ez szégyen!" (Infostart)
Szégyennek nevezte a magyar női kézilabda-válogatott szakvezetője, hogy az együttes az Angola elleni kudarccal csak a nyolcadik helyen végzett a franiaországi világbajnokságon. Németh András az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában azt is érzékeltette, hogy valamiféle változás sem elképzelhetetlen. Sinka László, a magyar szövetség főtitkára szerint nem kizárt, hogy a szakvezető feláll, bár a…
dec. 16
16:30
Tevez gólja győzelmet ért a Ferguson-csapatnak (Infostart)
A címvédő Manchester United 1-0-ra nyert a Liverpool otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.
dec. 16
16:47
Húszezer liter vízért úsztak (Blikk)
dec. 16
16:47
Gyurta is Európa-bajnok! (Infostart)
Aranyérmes lett Gyurta Dániel 200 mellen a debreceni rövid pályás úszó Európa-bajnokságon. A magyar versenyző új Európa-csúccsal nyert.
dec. 16
17:15
Újra botlott a Roma (Infostart)
Egymás után játssza a döntetleneket a Roma labdarúgócsapata. A fővárosi együttes az olasz bajnokság 16. fordulójában a Torino pályáján 0-0-ra végzett.
dec. 16
18:08
Az oroszok legyőzték a norvégokat (Infostart)
Megvédte címét Oroszország a franciaországi női kézilabda-világbajnokságon. A 2005-ös hazai rendezésű vébén is aranyérmes együttes a párizsi fináléban 29-24-re nyert az Európa-bajnok Norvégia ellen.
dec. 16
18:10
Görbicz bekerült a vébé álomcsapatába (Infostart)
Görbicz Anita bekerült a franciaországi női kézilabda-világbajnokság legjobbjai közé, az All Star-csapatba. A torna legértékesebbjének a norvég Katja Nyberget választották.
dec. 16
19:09
A sztárkapus szarvashibája döntötte el a londoni szuperrangadót (Infostart)
A Manchester United és az Arsenal ellépett két legnagyobb riválisától, miután egyaránt 1-0-s győzelmet aratott a Premier League vasárnapi programjában. Mindkét gárda az első félidő hajrájában szerezte meg a gólját: Sir Alex Ferguson együttese Carlos Tévez, míg Arsene Wengeré a csapatkapitány, az egykori Chelsea-játékos (!) William Gallas góljával győzött.
dec. 16
19:30
Ötezer eurót kapott Cseh László (Infostart)
A debreceni rövidpályás úszó Európa-bajnokság befejező részeként hirdetett végeredményt több kategóriában az európai szövetség, a LEN, amelynek kitüntetettjei közé két magyar, Cseh László és Kis Gergő is bekerült.
dec. 16
23:07
"Behúzott kézifékkel" is nyert a Real Madrid (Infostart)
A listavezetők közül csak a Bayern München nem nyert a négy nagy bajnokságban. Angliában az Arsenal és a Manchester is 1-0-ra nyert, a Liverpool, illetve a Chelsea ellen. Németországban a bajoroknak a berlini döntetlen az ősz bajnoki címet hozta. Olaszországban az Inter egyetlen európai játékossal a kezdő csapatában játszott és nyert. A spanyol bajnokság záró meccsén a Real Madrid közepes játékkal…

2007. december 17. hétfő

dec. 17
6:06
Magyar hokicsoda (Blikk)
Két nap alatt két értékes győzelmet szerzett a magyar csapat
dec. 17
6:08
Szétesett a kézi-válogatott (Blikk)
Még Angola is megverte a magyar válogatottat
dec. 17
6:10
Cseh Laci szenzációs mesterhármasa! (Blikk)
Világszenzációs győzelmeket aratott az úszó-EB magyar hőse
dec. 17
7:10
Kiss László: "A legboldogabb kapitány vagyok" (Infostart)
Négy arany-, két ezüst- és három bronzérmet szerzett a magyar úszóválogatott a debreceni rövidpályás Európa-bajnokságon. A sikerből Cseh László három, Gyurta Dániel egy győzelemmel vette ki a részét. Kiss László szövetségi kapitány az InfoRádiónak elmondta: a magyar úszósport előrelépett, és az olimpia előtti első feladatot sikerrel vették.
dec. 17
9:08
Romokban az atlétika (Blikk)
Leváltották az elnököt, nincs támogató, elfogyott a pénz
dec. 17
9:29
Rivaldo magyar gyerekeken segít (Blikk)
Világsztárok mezeit árverezik el
dec. 17
9:35
A legenda vallomása és egy hihetetlen videó (Infostart)
Bár a klubvilágbajnokság előtt a nemzetközi sajtóban több írás is megjelent arról, hogy Paolo Maldini a torna után, még 2007-ben befejezi pályafutását, a Milan "capitanója" közölte: az idényt még piros-fekete mezben, a pályán tölti.
dec. 17
13:22
Ketten pályáztak az FTC ingatlanjaira (Infostart)
Két pályázó nyújtott be ajánlatot a Fradi-pálya néven ismert ingatlanok értékesítésére kiírt nyilvános tenderen - közölte az ftc.hu.
dec. 17
21:13
Kaká a csúcson (Infostart)
Kakát, az AC Milan brazil játékosát választották az év játékosává a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szavazásán.
dec. 17
22:01
Kaka szavai és tettei - mit kell tudni a világ legjobbjáról? - videóval (Infostart)
Kakà, azaz Ricardo Izecson dos Santos Leite óriási fölénnyel gyűjtötte be az újabb elismerést: a FIFPro, a World Soccer, az Onze Mondial és a France Football szavazása után a szövetségi kapitányok és a válogatottak csapatkapitányai is a világ legjobb játékosának választották. A brazil sztár 1047 pontot kapott, mögötte Lionel Messi 504, Cristiano Ronaldo 426 pontot gyűjtött. A Milan csillagát…

2007. december 18. kedd

dec. 18
6:08
Gyurta Dani csúcsformában (Blikk)
Tavaly még mozgott a léc, idén már meggyőző Gyurta Dani
dec. 18
6:10
Istenítik a németek Hajnalt (Blikk)
Öt gól és hat gólpassz a középpályás őszi mérlege
dec. 18
6:12
Megszületett a csodalabda! (Blikk)
Ha túljutott a gólvonalon, sípol a bíró órája
dec. 18
7:56
Hamarosan nem születik újabb világrekord semmilyen sportágban (Infostart)
2060 után nem születik újabb világrekord a sportban, az emberi nem ugyanis addigra eléri fizikai teljesítőképessége határát - állítják francia tudósok.
dec. 18
9:07
A héten elkelhet az FTC (Blikk)
Két cég is nyolcmilliárdot fizetne a Fradiért

Keresés