Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója a felcsúti klub honlapján nyilatkozott a Videoton történelmi BL-tettéről – a fehérváriak sikerrel vették a selejtező első próbatételét –, amit részben magukénak érez.
Bronzérmet nyert a Sike József, Tasi Tamás, Boros László összeállítású csapat a futócéllövők 30+30 lövéses versenyében a maribori sportlövő Európa-bajnokságon.
A vízilabda-világbajnokságok 1973 óta íródó történetének legsikeresebb szereplője Magyarország: férfiválogatottjai révén a tíz éremmel - három arany, hat ezüst, egy bronz - az örökrangsor első helyén áll, a nők éremlajstromában pedig - holtversenyben Olaszországgal - a második két arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal.
Szombaton 20.30 órai kezdéssel Vasas–Újpest rangadót rendeznek az NB I 2. fordulójában. A vendég lila-fehérek válogatott védője, Forró Gyula élvezetes meccsre számít, hiszen kiváló csapatnak tartja az újonc ellenfelet.
Szombaton 15.30 órai kezdéssel Bp. Honvéd–MTK mérkőzéssel indul az NB I 2. fordulója. A vendégek szakvezetője, László Csaba agresszív ellenfélre számít és győzelemre játszik a kék-fehérekkel.
A moszkvai Luzsnyiki Stadionban rendezik meg a 2018-as labdarúgó-világbajnokság nyitó mérkőzését és fináléját. Az első meccs egyik résztvevője a házigazda Oroszország lesz – jelentette be pénteken a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA).
Lovrencsics Gergő három hónap után újra tétmérkőzésen lépett pályára. A Lech Poznan szélsője a hosszabbítással együtt negyedórát kapott edzőjétől az FK Sarajevo elleni BL-selejtezőn, de ennyi is elég volt neki ahhoz, hogy elfáradjon. Ez persze nem meglepő.
A Videoton továbbjutása a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) eddigi legnagyobb sikere is egyben Orbán Viktor miniszterelnök, az utánpótlás-nevelő intézet alapítója szerint.
Amióta Louis van Gaal egy sajtótájékoztatón utalást tett rá, hogy még a nyáron egy „titkos csatár” érkezik a Manchester Unitedhez, a nemzetközi sajtó azt találgatja, ki lehet az. Sokan úgy vélik, Zlatan Ibrahimovic személyében kell keresnünk a választ.
Pénteken megkezdődik Kazanyban a vizes világbajnokság. A magyar férfi válogatott hétfőn címvédőként kezdi meg a nyár egyik legnagyobb sporteseményét. Az olimpiai bajnok Faragó Tamás a torna kihívásairól és esélyeiről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
Mint azt a Nemzeti Sport Online elsőként előre jelezte, a legutóbb a Győri ETO labdarúgócsapatában játszó Rudolf Gergely kétéves szerződést írt alá a Videoton FC-vel. A hírt – amelyet a játékosnak az átigazolási procedúra során jogi segítséget nyújtó Hivatásos Labdarúgók Szövetsége (HLSZ) már csütörtökön bejelentett – pénteken erősítette meg hivatalos honlapján a labdarúgó NB I bajnoki…
Nagy küzdelem, de kevés helyzet jellemezte az Újpest–Paks mérkőzést a labdarúgó NB I 1. fordulójában, amelyben bemutatkozott a Chelsea-sztár öccse, Kylian Hazard is. A középpályás Újpesten szeretné bizonyítani, hogy van olyan jó játékos, mint Eden Hazard, aki szerinte a világ legjobb három labdarúgója között van.
A Mercedes angol pilótája, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Formula-1-es Magyar Nagydíj második szabadedzésén. A címvédő az első szabadedzést is megnyerte, ezúttal pedig a Red Bull versenyzőit utasította maga mögé.
Az első után a második szabadedzésen is Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a 30. Magyar Nagydíjon. A Mercedes legközelebbi üldözőjévé a Red Bull vált, Danyiil Kvjat lett a második, Daniel Ricciardo pedig a harmadik. Igen ám, de Ricciardo Red Bull-Renault-jában elfüstölt a motor, ami miatt pénteken már harmadszor állították meg piros zászlóval az edzést. Nico Rosbergnek és Sebastian Vettelnek nem…
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kijelölte a DVSC-Teva–Rosenborg Európa-liga-selejtező játékvezetőjét. A jövő csütörtöki találkozón az ír Neil Doyle dirigál.
Németh Krisztián remek formában futballozik a Sporting Kansas Cityben, nem csoda, hogy a klub honlapjának egyik szerkesztője kíváncsi volt a magyar csatár civil életére is.
A Magyar Nagydíj újabb ötéves szerződéséről és a Hungaroring teljes megújulásáról is tárgyalt péntek délután Bernie Ecclestone, a Formula–1 gazdasági vezetője és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
Megkezdődnek a tárgyalások arról, hogy a Hungaroring 2026-ig rendezhessen Forma-1-es futamot - jelentette be a 30. Magyar Nagydíj pénteki napján Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
Kenderesi Tamás betegsége miatt nem indulhat a kazanyi vizes világbajnokságon – tudatta Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya pénteken az MTI-vel.
Bogdán Ádám először kapott gólt a Liverpool kapusaként hivatalos mérkőzésen. Az angol csapat 1–1-es döntetlent játszott a malajziai élvonal All-Star-csapatával, a magyar kapus végigvédte a találkozót.
A Real Madrid felkészülési mérkőzésen négy gólt vágott a Manchester Citynek, az angol csapatnak nem sok esélyt hagyva a mérkőzésen. A gólszerzők közé az a Cristiano Ronaldo is feliratkozott, akit a találkozó egy pontján a brazil Fernando a lehető legérzékenyebb pontján talált el.
Kenderesi Tamás betegsége miatt nem indulhat a kazanyi vizes világbajnokságon - tudatta Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya pénteken az MTI-vel.
Mint megírtuk, David Beckham, a Real Madrid és a Manchester United korábbi sztárja egy tv-műsor keretében százezer dollárral lepett meg egy családot. A 40 esztendős exfocista számára szemmel láthatóan nagyon fontos a jótékonykodás, ezúttal egy rákos férfi kívánságát teljesítette, aki egy közösségi csatornára felrakott videójában árulta el, nagy vágya, hogy személyesen találkozzon Beckhammel.
Spanyol sajtóinformációk szerint Pedro és Adriano távozik a legutóbbi szezonban triplázó Barcelona labdarúgócsapatától, Marc Bartra azonban a szárnyra kapott hírekkel ellentétben marad a katalánok játékosa.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján szűkszavú közleményben tudatta, hogy Czár Richárd közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal.
A címvédő olasz Vincenzo Nibali nyerte pénteken a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny 19. szakaszát, amelyen fél perccel csökkent az éllovas brit Chris Froome előnye legfőbb üldözőjével, a kolumbiai Nairo Quintanával szemben.
A hét végén a 30. Formula–1-es Magyar Nagydíjat rendezik meg a Hungaroringen. Tekintse meg a pénteki szabadedzés legjobb képeiből összeállított galériánkat!
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál klasszis labdarúgója csapata legutóbbi edzésén hatalmas gólt szerzett: a 30 éves zseni kapásból rabonázott a kapuba. CR 2014 decemberében a klubvilágbajnokságon a Cruz Azul ellen már megpróbálta ugyanezt a mozdulatot, ám akkor nem sikerült betalálni.
A 30. Magyar Nagydíj pénteki szabadedzéseire kilátogatott Bernd Storck is. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – aki a fiával érkezett a ringre – röviden beszélt élményeiről a Nemzeti Sport Online-nak.
A világranglista 202. helyén álló Fucsovics Márton két szettben, 6:4, 6:4-re legyőzte a belga Yannick Mertenset (195.) az olaszországi Recanatiban zajló kemény pályás challenger-teniszverseny negyeddöntőjében.
A spanyolországi Valenciában zajló U19-es női kézilabda Európa-bajnokság C-csoportjának második fordulójában a magyar válogatott 24–20-ra legyőzte a korosztályos világbajnok románokat, ami azt jelenti, hogy a mienknek a franciák ellen már a döntetlen is elég a továbbjutáshoz.
A spanyolországi Valenciában zajló U19-es női kézilabda Európa-bajnokság C-csoportjának második fordulójában a magyar válogatott 24–20-ra legyőzte a korosztályos világbajnok románokat, ami azt jelenti, hogy a mienknek a franciák ellen már a döntetlen is elég a továbbjutáshoz.
Visszatér a Bundesligába, és a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheimben folytatj a pályafutását Kevin Kuranyi, a német labdarúgó-válogatott korábbi támadója.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Békéscsaba és a Diósgyőr ,,szervezett szurkolói” még kitartanak, továbbra is távolmaradásukkal tiltakoznak a regisztráció ellen – adta hírül a boon.hu.
Az nem újdonság, hogy egy biliárdjátékos elképesztő trükkökkel rukkoljon elő, ám az már ritkább, hogy valaki a mutatványába belevonjon egy másik sportágat is, nevezetesen a golfot. A videóban szereplő úriember így tett, és nem is vallott szégyent: játszi könnyedséggel lökte be a biliárdgolyót a golf lyukba.