Dzsudzsák Balázs csapata, az al-Vahda hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az al-Dzsazirával az Egyesült Arab Emírségek élvonalbeli labdarúgó-bajnokságának második fordulójában.
A magyar női röplabda-válogatott öt játszmában legyőzte Finnország együttesét a Lengyelországban zajló, második Európa-bajnoki selejtezőtorna nyitónapján, így négy mérkőzés után nyolc ponttal továbbra is a második helyen áll a csoportban.
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) hetedik fordulójában Megyeri Balázs együttese, a Greuther Fürth hazai pályán 1–1-es döntetlenre végzett a Sandhausennel.
Hanga Ádám csapatával, a Saski Baskoniával a spanyol férfi kosárlabda Szuperkupa elődöntőjében óriási csatában 84–80-ra kikapott a Gran Canariától, így nem jutott be a hazai pályán vívott torna fináléjába.
A jégkorong EBEL alapszakaszának harmadik fordulójában a Fehérvár AV 19 túlórás mérkőzésen győzött a Villach ellen. A szezont idegenbeli vereséggel kezdő Volán második hazai mérkőzését nyerte meg. Az osztrák csapat két győzelem után most vereséget szenvedett.
A férfi vízilabda Magyar Kupa csoportkörének első napján hét csapat maradt hibátlan, a sikerrel megvívott két-két mérkőzés az A-Híd OSC Újbuda, a Contitech Szeged Diapóló, valamint az FTC PQS Waterpolo esetében máris továbbjutást ért.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának nyitó mérkőzésén a Borussia Dortmund hazai pályán 3–1-re legyőzte a Freiburgot. A hazaiak első gólját a századik Bundesliga-mérkőzésén pályára lépő Pierre-Emerick Aubameyang szerezte.
A címvédő Paris Saint-Germain idegenben 2–0-s vereséget szenvedett a Toulouse-tól a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának nyitó mérkőzésén. A 46. perctől emberhátrányban játszó párizsi csapat már most annyiszor kapott ki a Ligue 1-ben, mint a teljes előző szezonban – kétszer.