Az egyesült államokbeli Pennsylvania államban egy középiskolai kosárlabda-mérkőzésen az egyik csapat vezetőedzője nem bírta idegekkel a mérkőzés hajráját és dühében lefejelte a találkozó játékvezetőjét.
Hivatalossá vált, amit a Nemzeti Sport Online a napokban előrejelzett, a labdarúgó NB I-ben szereplő Békéscsabánál folytatja pályafutását Takács Péter.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) doppingolásért két évre eltiltotta Michael Boogerdet, a hollandok 2007-ben visszavonult országúti versenyzőjét.
A labdarúgó NB I tavaszi idényére készülő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján jelezte, Elek Ákos, a kínai Csangcsun Jataj magyar válogatott játékosa szerda délután edzésbe állt Miskolcon.
Jack Sock sportszerűségből jelesre vizsgázott a 28. Hopman-kupán, a teniszezők Perthben zajló nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságán. A 23 éves amerikai teniszező azt tanácsolta ausztrál ellenfelének, Lleyton Hewittnak, hogy kérje a sólyomszem alkalmazását, amelynek segítségével azt állapítják meg, hogy a vonalon belül pattant-e le a labda a kétséges szituációkban. A korábbi világelső Hewitt…
Korábban már jeleztük, hogy a Vasas labdarúgócsapatának kiszemeltjei között szerepel az MTK-tól elvágyódó Szatmári Lóránd és a mezőkövesdi házi gólkirály, Máté János. Mindkettejüknél érdeklődtünk, továbbra is van esély az angyalföldi szerződésükre, de végső döntés még nem született.
Robert Lewandowski lehetetlen szögből is képes betalálni, ráadásul háromszor! A Bayern München fantasztikus szezont futó lengyel csatárának mutatványáról szeptember óta látható egy videó, de közben kiderült, nem csak egyszer szerzett ilyen gólt. Decemberben duplázott. Íme!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában a címvédő Juventus hazai pályán 3–0-ra nyert a Hellas Verona ellen, míg a Fiorentina 3–1-re győzött a Palermo vendégeként. Az AS Roma 2–0-ra is vezetett a Chievo vendégeként, ám végül 3–3-as döntetlent játszott. Az AC Milan odahaza 1–0-ra kikapott a Bolognától, a Lazio pedig gól nélküli döntetlent ért el a Carpi ellen.
Gyárfás Tamás szerint a Magyar Úszó Szövetség továbbra is mindent megtesz, hogy segítse Hosszú Katinkát, aki a sajtó előtt tépte össze a neki küldött szerződéstervezetet. Az InfoRádiónak a sportvezető egyértelművé tette: elismeri felelősségét a kapcsolat megromlásában.
Angol lapok szerint a jelenleg a Chelsea-nél kölcsönben lévő Radamel Falcaót az amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Columbus Crew szerződtetné.
A Császár-Komjádi uszoda rekonstrukciója jelentősen elhúzódott. Az ott készülő sportolók és civilek még mindig nem a megszokott rend szerint öltözhetnek. Az uszoda zavartalan átadása még nem történt meg, hallgatóink is jelezték, hogy komoly problémák voltak az öltözőhasználatban és ezek mai napig nem rendeződtek. Az NSK korábban közölte, hogy a vendégeknek, sportolóknak a kihelyezett konténerekben…
A spanyol labdarúgó Király-kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán a Valencia a triplázó Álvaro Negredo vezérletével 4–0-ra legyőzte a Granadát. A másik 16 órakor kezdődő összecsapáson a Deportivo La Coruna nem bírt a másodosztályú Mirandésszel.
A németországi Oberstdorfban férfi 15 és női 10 km-es klasszikus stílusú tömegrajtos versennyel folytatódott a sífutók idei Tour de Ski-sorozata. Utóbbiaknál a norvég Therese Johaug győzött, előbbieknél viszont a kazak Alekszej Poltoranyin.
Dűnék minden mennyiségben, tevefű, defektveszélyes sziklák, a végén pedig gyors, de párhuzamos utak – ezt mind-mind besűrítették egy napba az Africa Race szervezői a Sami és Amodjar között kijelölt szakaszon. Szalay Balázs, Bunkoczi László és Kovács Miklós értékelése.
Korábban már jeleztük, hogy Lőrincz Norbert személyében nagyváradi védőt igazolhat a Honvéd. Megtudtuk, hogy a balhátvéd már a kispestiekkel is készül.
A Budapesti Honvédban folytatja a pályafutását Molnár Péter, aki augusztusban világbajnoki címet szerzett párostársával, Tótka Sándorral a kajak kettesek 200 méteres számában.
Különös módszerrel próbálta kedvenc csapatához csábítani egy Newcastle-drukker Jamie Vardyt, a Premier League-ben második helyen álló Leicester City csatárát.
A Paks labdarúgó NB I-es csapata is megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. A tolnai együttes január végén Belekbe utazik edzőtáborba, ahol négy mérkőzést játszik külföldi ellenfelekkel.
A labdarúgó NB I-ben a kiesés ellen küzdő Vasas is megkezdte felkészülését a tavaszi szezonra. Az NSO Tv riportjában az új vezetőedző, Michael Oenning arról beszél, hogyan segíthet a német szellemiség a bennmaradásban. Mellette Vida Máté és Debreceni András beszélt a válogatottról.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United 18 millió fontos (24.5 millió eurós) ajánlatot tett Alexandre Lacazette-ért, de a Lyon nemet mondott – számolt be róla a L’Équipe.
Az ausztriai Bischofshofenben folytatódott a síugrók Négysáncversenye. A viadalon a szlovén Peter Prevc győzött a német Severin Freund és az osztrák Michael Hayböck előtt. Összetettben is ez lett a végeredmény.
Gyárfás Tamás reagált Hosszú Katinka újabb, szerdai sajtótájékoztatójára. A Magyar Úszószövetség elnöke szerint Hosszúval hiába próbálták felvenni a kapcsolatot az utóbbi hetekben, nem tudták őt elérni.
A Premier League-újonc AFC Bournemouth ajánlatott tett az AC Milannak Stephan El Shaarawyért, az olasz Sky Sports szerint a bajnokság 16. helyén álló együttes kölcsönbe vinné a 23 éves támadót.
Fél szezonnyi várakozás után Arda Turan kezdőként lép pályára a Barcelonában az Espanyol elleni spanyol labdarúgó Király-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
A női kézilabda NB I 13. fordulójának szerdai mérkőzésén a Dunaújváros 31–24-re legyőzte a Mosonmagyaróvárt. A hazaiak már a szünetben is hat góllal vezettek, és végül héttel nyertek.
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke az M4 Sport Európa-bajnoki felvezető műsorában a férfiválogatott Volvo-kupán nyújtott teljesítményéről beszélt.
A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből a párizsi merényletek miatt szerdára halasztott mérkőzésen a Fleury hazai pályán 27–21-re legyőzte a Thüringer HC-t, így a francia csapat további két ponttal többet visz a középdöntőbe. A két együttes középdöntőbe jutása már korábban biztossá vált – az FTC-Rail Cargo Hungaria mögött –, a szerdai eredmény következtében pedig a franciák a Larvikhoz…