A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 20. fordulójának nyitó mérkőzésén a listavezető Paris Saint-Germain hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Bastiát, ezzel jelenleg 22 pont előnnyel vezeti a tabellát. A bajnoki címvédő első gólját Thiago Silva szerezte, míg a második találat Maxwell nevéhez fűződik.
Az autósoknál már nem a francia Sébastien Loeb, hanem honfitársa, Stephane Peterhansel vezet összetettben a Dakar-rali pénteki, hatodik szakaszát követően, amelyet Bolíviában rendeztek.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségének döntése értelmében jövő hét keddtől február 9-én éjfélig tart a hazai, téli átigazolási időszak a hivatásos, nagypályás játékosokra vonatkozóan.
Az angol FA-kupa harmadik fordulójában a Liverpool a negyedosztályú Exeter City vendégeként 2–2-es döntetlent játszott, így megismételendő mérkőzésre kényszerül. A „vörösök” kapuját a magyar válogatott Bogdán Ádám őrizte, aki a hazaiak második góljánál nagyot hibázott.
Elsőként az MVFC-Berettyóújfalu biztosította a helyét a legjobb négy között a futsal Magyar Kupában, miután a kétgólos idegenbeli győzelem után hazai pályán 9–5-re megverte a Rubeolát a negyeddöntő visszavágóján. A házigazdák sikeréből a magyar válogatott Rábl János három góllal vette ki a részét.
A Liverpool 2-2-es döntetlent játszott a negyedosztályú Exeter otthonában a labdarúgó FA Kupa 3. fordulójában, így a mérkőzést újrajátsszák majd a Liverpool otthonában.
A férfi kosárlabda Euroliga E jelű középdöntős csoportjának második fordulójában a Fenerbahce idegenben 88–65-re megverte a Crvena zvezdát, ezzel a szintén két győzelmet számláló Lokomotiv Kubannyal karöltve az élen áll.
A Bogdán Ádámmal felálló Liverpool idegenben 2–2-es döntetlent játszott a negyedosztályú Exeter Cityvel az angol FA-kupa harmadik fordulójában. Mint arról beszámoltunk, a házigazdák második góljánál nagyot hibázott a magyar válogatott kapus, aki szögletből kapott gólt. A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp a lefújás után nem kívánt részletesen beszélni a találatról.
A sportkedvelők szombaton biztosan nem unatkoznak majd, rengeteg élő eseménnyel lesznek ellátva. A spanyol bajnokságban saját közönsége előtt játszik a Barcelona és a Real Madrid, az olasz élvonalban Roma–Milan meccset rendeznek, míg az FA-kupában az Arsenal, a Manchester City és a Manchester United is pályára lép. A Ferencváros és a Győri ETO számára folytatódik a női kézi BL, az NFL-ben pedig…
A Cleveland Cavaliers a hatodik, a San Antonio Spurs pedig a hetedik győzelmét aratta sorozatban az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) pénteki játéknapján.
Fucsovics Márton három játszmában, két meccslabdát elbukva vereséget szenvedett az első helyen kiemelt izraeli Dudi Szelától az Adelaide-ben zajló, 75 ezer dollár összdíjazású kemény pályás Challenger-tenisztorna szombati elődöntőjében.
Lovrencsics Gergő tervei szerint a tavasszal is marad a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Lech Poznannál, mivel örül neki, hogy számolnak vele a nyári Európa-bajnokság előtt.
Hazai környezetben, a Santiago Bernabeu Stadionban a Deportivo La Coruna ellen debütál szombat este Zinedine Zidane a Real Madrid labdarúgócsapatának kispadján.
Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint Zinedine Zidane már kiszemelte azt a játékost, akit elsőként a Real Madridhoz akar csábítani. A szóban forgó futballistának azonban egyelőre senki sem szólt…
Mint beszámoltunk róla, a Bogdán Ádámmal felálló Liverpool idegenben 2–2-es döntetlent játszott a negyedosztályú Exeter Cityvel az angol FA-kupa harmadik fordulójában. A házigazdák második góljánál nagyot hibázott a magyar válogatott kapus, a szurkolók pedig nem kegyelmeztek neki…
Ha azt mondjuk, Falcao kimagaslik a futsalosok mezőnyéből, kicsinyítenénk az érdemeit. A brazil a sportág legendája, aki pedig esetleg nem tudja, hogy miért, annak itt ez a videó. Ő nem cselez – ő varázsol a labdával.
Az angol Premier League-ben szereplő Watford spanyol menedzserének, Quique Sánchez Floresnek magyar barátnője van a modell Fehér Orsi (a tragikus körülmények között elhunyt Fehér Miklós húga) személyében. És hogy miért foglalkoznak vele előszeretettel a lapok? Nos, a képekből ez világosan kiderül…
Bár Luis Suárez az FC Barcelona ügyeletes „rosszfiúja”, a legutóbbi edzésen Arda Turan vitte a prímet, ami az őrültséget illeti. A török középpályás a tréningen nyújtott, páros lábbal csúszott oda cicázás közben uruguayi csapattársának, aki csak reflexeinek köszönheti, hogy nem sérült meg…
Angliában a szurkolók nem sajnálják az időt arra, hogy megtalálják a profi futballisták hasonmásait. Néha egészen őrült dolgok látnak közösségi oldalakat, a legutóbbi találat pedig pontosan ebbe a kategóriába tartozik. Most a Harvard „hibáztatható”, az egyetemen ugyanis közöltek egy fiatalkori képet az Egyesült Államok korábbi elnökéről, Theodore Rooseveltről. A szurkolók pedig azonnal kiszúrták a…
Mirsad Terzic, az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának bosnyák válogatott balátlövője két évvel meghosszabbította a jelenlegi szezon végén lejáró szerződését klubjával – adta hírül az mkb-mvmveszprem.hu.
Olimpiai bajnoki aranyérmekért utazhat majd Rióba augusztusban Szabó Gabriella és Kozák Danuta. A két kajakozó Londonban már sikerrel járt, és az elmúlt években is remekelt, tavaly pedig párosban is együtt szerzett világbajnoki címet. Az InfoRádiónak adott rendhagyó interjúban arról is beszéltek, hogyan motiválják egymást.
Louis van Gaal, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United menedzsere szerint a csapat öltözője túlságosan is kényelmessé vált, a hangulat kiváló, pedig szükség lenne az építő kritikára.
A Liverpool – amelynek kapuját Bogdán Ádám védte – nagy meglepetésre 2–2-es döntetlent játszott a negyedosztályú Exeter City otthonában a labdarúgó angol FA-kupa harmadik fordulójában. A mérkőzés előtt a „vörösök” menedzserét, Jürgen Kloppot kérdezték az esélyekről, és az interjú végén a riporter fura kérdést tett fel a német mesternek, aki zseniális választ adott.
Hét ember, köztük három gyerek szenvedett füstmérgezést, illetve égési sérülést abban a gyáli családi házban, amelynek szombat délelőtt gyulladt ki a tetőszerkezete - közölte a korábbi információkat kiegészítve a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Beszámoltunk róla, hogy Kurucz Péter szerződése lejártával nem marad a Ferencváros labdarúgója, és tárgyal a közös folytatásról a Nyíregyházával. A kapus szombaton 45 percet kapott a harmadosztályú csapat első felkészülési mérkőzésén.
Az egyformán nyolc évre felfüggesztett Michel Platini és Joseph Blatter megkapta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntését tartalmazó dokumentumokat, és hétfőn mindketten benyújthatják fellebbezésüket.
A középdöntővel folytatódik a küzdelem a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Az első fordulóban az FTC-Rail Cargo Hungaria a tizenkettes elitmezőny egyetlen hibátlan csapatánál, az orosz Rosztov-Donnál vendégeskedik. Elek Gábor együttes hét pontot hozott magával a csoportkörből, ezzel az I. csoport második helyén állt a rajt előtt. A 14 órakor kezdődő mérkőzést a Nemzeti Sport Online élőben…
Az egyformán nyolc évre felfüggesztett Michel Platini és Joseph Blatter megkapta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) döntését tartalmazó dokumentumokat, és hétfőn mindketten benyújthatják fellebbezésüket.
A szakági címvédő Lindsey Vonn nagy fölénnyel nyerte szombaton a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Zauchensee-ben rendezett lesikló viadalát, amelyen Miklós Edit a 17. helyen végzett.
Nem tágít a Chelsea! A londoni labdarúgóklub továbbra is élénken érdeklődik a Barcelona 12 éves tehetsége, Xavi Simons iránt. A londoniak ezúttal már ajánlatot is tettek a fiatal középpályásért.
A szakági címvédő Lindsey Vonn nagy fölénnyel nyerte szombaton a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Zauchensee-ben rendezett lesikló viadalát, amelyen Miklós Edit a 17. helyen végzett.
A szakági címvédő Lindsey Vonn nagy fölénnyel nyerte szombaton a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Zauchensee-ben rendezett lesikló viadalát, amelyen Miklós Edit a 17. helyen végzett.