Dimitri Payet-nak nem sok oka van az aggodalomra. A West Ham United cseles francia támadója remek szezont fut Angliában, 13 bajnokin már 5 gólnál és 3 asszisztnál jár. Van azonban, amitől még ő is összerezzen. A gyilkos, ijesztő buborékoktól!
Jaden Brown, a Tottenham Hotspur fiatal futballistája egy Instagram-videóban mutatta meg a világnak, milyen, ha valaki nem tud veszíteni. Az angol U16-os válogatottal készülő játékos az Arsenal reménységével, Tolaji Bolával csapott össze a FIFA 16 játékban, ellenfele pedig finoman szólva nem kezelte jól a vereséget, előbb ordibált egy sort, majd társára támadt – aki ezen remekül szórakozott.
Mint ismert, Szalai Ádám kölcsönben a Hannoverben folytatja pályafutását. Az együttes vezetőedzője, Thomas Schaaf igyekszik minél hamarabb lehetőséget adni a magyar válogatott támadónak.
Ma 17.30-kor sajtótájékoztatót tart a Real Madrid a Bernabéuban. Spanyol sajtóhírek szerint Rafa Benítezt menesztik a vezetőedzői székből, utódja Zinedine Zidane lesz.
Bizarr jelenetnek lehettek tanúi a Northampton Town–Barnet (3–0) angol negyedosztályú labdarúgó-mérkőzés résztvevői. A hazaiak egyik szabadrúgásába Andy Yiadom piszkált bele épp úgy, mint Mwepu Ilunga az 1974-es világbajnokságon a Kongói Demokratikus Köztársaság–Brazília (0–3) találkozón.
Olaszországban két bajnoki fordulót, Angliában kétféle kupa küzdelmeit, Spanyolországban pedig a Király-kupa nyolcaddöntője (barcelonai, madridi és sevillai derbivel) után bajnoki meccseket kínál a heti futballprogram. A Ligakupában a Liverpoolra a Stoke City elleni elődöntő vár, s bár eddig ebben a sorozatban végig Bogdán Ádám védett a Poolban, a helyi sajtó szerint a Watford ellen rémesen…
Második mérkőzését is megnyerte a jövő heti belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott: Bíró Attila együttese hétfő délután a görög csapatot győzte le 10-7-re a Miskolcon zajló Univer Kupa második fordulójában.
Második mérkőzését is megnyerte a jövő heti belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott: Bíró Attila együttese hétfő délután a görög csapatot győzte le 10–7-re a Miskolcon zajló Univer Kupa második fordulójában.
A labdarúgó NB II 3. helyén álló Budaörsben folytatja pályafutását Mátyás Kristóf, aki legutóbb a Somogy megyei I. osztályban szereplő Balatonlelle együttesében futballozott.
Borzalmasan indult a Chelsea idénye José Mourinho irányításával, a kiesés elől menekültek a londoniak, ám a portugál távozása óta napról napra javulni látszik a helyzet. Guus Hiddink, az új menedzser már azt is tudja, ki a „megváltó”.
Letelt hétfőn az FC Barcelona labdarúgócsapatának kizárása az átigazolásokból, ezért a tavaly nyáron szerződtetett Arda Turan és Aleix Vidal szerdán bemutatkozhat a Bajnokok Ligája-címvédő színeiben.
A labdarúgó NB I hatodik helyén álló Haladás is megkezdte a téli felkészülést. Mészöly Géza, a szombathelyi együttes vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának elmondta, elképzelhető, hogy lesznek érkezők, a vezetőség magyar és külföldi játékosokkal is tárgyal, de konkrétumokkal még nem szolgálhat.
Nyitott az átigazolási piac, ami azt jelenti újabb fejezetéhez érkeztünk a David de Gea-sagának. Most egy kép verte ki a biztosítékot a Manchester United drukkereinek körében.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) huszadik fordulójában a West Ham hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Liverpoolt. Mark Noble, a „kalapácsok” csapatkapitánya leleményességéről tett tanúbizonyságot a találkozón. A középpályás nem szokványos módját választotta a pályára kerülő műanyag zacskó újrahasznosításának. Kellemest a hasznossal? Döntse el Ön!
A világranglistát vezető Novak Djokovic két szettben legyőzte a német Dustin Brownt, így nyolcaddöntőbe jutott az 1,2 millió dollár (347 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornán.
Miközben a nagy hajrával a Bundesliga 2. harmadik helyére felkapaszkodó Nürnberg nagy erőkkel próbálja magánál tartani egyik legnagyobb értékét, Alessandro Schöpföt, a lehetséges érkezőknél felvetődött Stieber Zoltán neve is.
A világranglistát vezető Novak Djokovics két szettben legyőzte a német Dustin Brownt, így nyolcaddöntőbe jutott az 1.2 millió dollár (347 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornán.
A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a vezetőség menesztette Rafa Benítez vezetőedzőt. A spanyol szakember helyét a klub legendás játékosa, az eddig a Real Madrid Castillát irányító Zinedine Zidane veszi át.
A magyar férfi vízilabda-válogatott második mérkőzésén is vereséget szenvedett a győri Volvo-kupán. Benedek Tibor együttese már ötgólos hátrányban is volt Spanyolországgal szemben, végül 10–8-ra kapott ki.
Az olaszoktól vasárnap elszenvedett 5-4-es vereség után hétfőn két góllal a spanyoloktól is kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott a Volvo Kupáért kiírt győri nemzetközi tornán.
Mint arról beszámoltunk, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetősége menesztette Rafa Benítezt, akinek helyét a klub korábbi játékosa, Zinedine Zidane vette át. A közösségi oldalakon már az esti bejelentés előtt is szép számmal akadtak gúnyos bejegyzések. A legjobbakból válogattunk.
A Ferencváros labdarúgócsapata 102 évvel ezelőtt, 1913. január 4-én felkészülési mérkőzést játszott a spanyol Athletic Bilbao vendégeként a még csak néhány lelátóból álló, ma már csodás, közel ötvenöt ezres San Mamés Stadionban. A baszk klub egy akkori képpel emlékezett meg a találkozóra, amelyet a zöld-fehérek nyertek 5–2-re.
A lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Legia Warszawával foglalkozó legionisci.com-on szavaztak a 2015-ös év legjeire – a magyar válogatott Nikolics Nemanja pedig a várakozásoknak megfelelően dominálta a versenyt.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 18. fordulójának záró mérkőzésén a Megyeri Balázst végig a kispadon tartó Getafe idegenben 2–1-re legyőzte a Sporting Gijónt. Az asztúriai csapat az első félidőben vezetést szerzett, de a madridi együttes Pedro León kihagyott tizenegyese után a második játékrészben megfordította a meccset. A fővárosiak sikeréből Pablo Sarabia góllal és…
Mauritánia beköszönt. Méghozzá egy olyan pokoli gyors szakasszal, hogy a versenyzők még fel sem ocsúdtak, máris a célban voltak. Csak persze közben öt-hat lassú lefolyású infarktust kihordtak egy ültő helyükben. Mert a gyors, és ismeretlen szakaszok bizony kockázatosak.
Florentino Pérez kétciklusú elnöksége alatt (2000–2006, 2009–) Zinedine Zidane lett a tizenegyedik vezetőedző a Real Madridnál. A spanyol sportnapilap, a Marca egy képen összegyűjtötte az eddigi trénereket. Íme!
Mauritánia beköszönt. Méghozzá egy olyan pokoli gyors szakasszal, hogy a versenyzők még fel sem ocsúdtak, máris a célban voltak. Csak persze közben öt-hat lassú lefolyású infarktust kihordtak egy ültő helyükben. Mert a gyors, és ismeretlen szakaszok bizony kockázatosak.
A kifizetetlen számlák miatt a szolgáltató kikapcsolta az áramot és elzárta a vizet a riói Olimpiai Stadionban, amely a nyári ötkarikás játékokon az atlétikai versenyeknek ad majd otthont.
Cristiano Ronaldo a hírek szerint Miamiban szeretne élni, miután lejár a szerződése a Real Madridnál, és angol lapértesülés szerint kétéves szerződést kaphat David Beckham alakuló MLS-csapatától.
Mint ismert, hajnalban véget ért a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idényének alapszakasza, és kialakult a rájátszás mezőnye. Ön szerint melyik csapat nyeri meg az 50. Super Bowlt?
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton játékosai közül Juhász Roland, Feczesin Róbert és Kovács István is Ausztráliában pihente ki az őszi szezon fáradalmait. A székesfehérvári futballisták korábbi csapattársukat, Sándor Györgyöt látogatták meg, aki jelenleg a Perth Gloryban futballozik.
Kedden rendezik a Serie A első idei mérkőzését, amelyen a Genoa városi riválisával, a Sampdoriával csap össze. Az angol Ligakupában a Liverpool a Stoke Cityhez látogat, és mivel a második számú angol kupasorozatban eddig mindhárom meccsen Bogdán Ádám állt a kapuban, elképzelhető, hogy ezúttal is a magyar válogatott kapus véd. A férfi vízilabda-válogatott a szlovákokkal, míg a női az olaszokkal…
A kifizetetlen számlák miatt a szolgáltató kikapcsolta az áramot és elzárta a vizet a riói Olimpiai Stadionban, amely a nyári ötkarikás játékokon az atlétikai versenyeknek ad majd otthont.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hannover kapusának, Ron-Robert Zielernek nem úgy sikerült a téli vakációja, ahogyan azt eltervezte. A német válogatott játékos Dubaiban ünnepelte a szilvesztert, ahol leégett a hotel, amelyben megszállt.